Nógrádi Népújság. 1957. május (2. évfolyam. 34-42. szám)

1957-05-08 / 36. szám

4

NÓGRÁDI Népújság

1957. május 8.

F

eldúlt arcú fiatalasszony ront a gyámügyi előadó irodájába. Szép arcát elrútította a düh, a piros színű méreg, ■ dióbarna szemeinek szelíd fényét gonosz villámok tették ijesztővé. A gyámügyi előadónál éppen egy férfi ül, s megdöbbenve tekint a fúriára.

Az asszony ökleivel felésújt, és magából kikelve hadarja:

— Ne higgyen ennek a gazembernek. Épp elegem van már belőle. Most is, hallottam, idejött rám panaszkodni...

■— Elvtársnő— szól közbe a férfi határozott hangon —, kérem, hallgasson végig először engem. Én nem az én saját, tönkretett életem miatt panaszkodom. Azon már úgysem lehet segíteni... A gyerekért, a mi kettőnk gyerekéért — ‘int az asszony felé — követelek igazságot. Hadd mondjam el, hogy is történt minde n..; Szép lányt vettem feleségül. Imádtam, istennőnek tartottam... Amikor a kis Bélát a világra hozta, any- reyira szerettem, hogy valósággal a tenyeremen hordtam,,. Háromévi házasság után derült csak ki, hogy üres, szép baba arcot vettem feleségül... Ügy szerettem volna benne is látni valamit az én szerelmes rajongásomból, az ő lelkében is felébreszteni a szerelem szép lángját... ©e ő nem született arra, hogy szeressen..s Legalábbis engem nem. í. Csak tűrte, mint egy mártír, mint egy zsarnok, becézgetésemet.. ő sosem viszonozta. ReményHŰTLEN ASSZONYOK

1% jondja, WJ- az ön

M

kedtem, majd később, talán megszeret... hiába.

Szeme fájdalmas pillantással pihen meg asszonya anyaságot sejtető, gömbölyű alakján.

őst is, képzelje, gyereket vár, de sajnos, nem tőlem... — Alig lehelve a szavakat, folytatja vallomását. — Még ezt is talán egyszer megtudnám bocsátani, ha másért nem, szerelmünk emlékéért... meg ... hogy még mindig szeretem ... tudnám szeretni... Ha legalább a kicsi fiúnkat szeretné ... gondozná, mint egy anyához illik... De nem! Ami gyűlölet csak létezhet asszonyban, azt mind ez a szerencsétlen gyerek szenvedi meg ... Amikor kezdett elviselhetetlen

Tudtam, a lakáshoz csak neki van kulcsa .. Még ekkor is reménykedtem. A távolság talán felébresztette benne az anyát... Tán ráébredt, hogy szereti Béluskát... Érdeklődtem az anyósnál. Megdöbbentő dolgokat mondott. A kisfiú naphosszat sír, éhes, szomjas, fáradt. Előfordul, hogy egész nap nem ad neki enni... Ruhácskáit nem mossa, nem vasalja... Szurtos, piszkos, rendetlen az én kis fiacskám. ■,.

kedves elvtársnő, az ön női szíve mit érez, ha elhanyagolt, szurtos, rendetlen gyereket lát? Mert az én szívemet fájdalom szorítja össze, valahányszor csak rágondolok az én kis fiacskámra... És kérdem én, miért vitte el az én kisfiámat, ha még enni sem ad neki. Nem lehet annyira aljas egy asz- szony, hogy pár forint gyerektartásért kínozzon, tönkretegyen egy édes kis gyereket. Gyereket, aki vér a véréből, hús a tulajdon húsából. Tessék már megkérdezni tőle, igaz-e mindaz, amit én itt elmondtam? És hogy miért tesz ilyeneket velem?

A kérdésre a bűnös asszony

megtörtén, látszólag megbá- nóan hallgat. Ez a hallgatás beismerése az iszonyú bűnnek. Már reménykedik az ember, tán most magába száll, meggyón itt mindent, és aztán, talán kezdhet még új életet ez a1 szép, fiatal vár. Tán csak félrelépett, maga sem tudta, mit csinált, és most rádöbben, így nem lehet tovább élni. De nem! Hirtelen felpattan, gyűlölködve sziszeg a férj felé:

— Ezt még megkeserülöd ., — és elrohan, mint ahogy jött, oly hirtelen.

A férfi fájdalmában tétován az ablakhoz megy és lassú mozdulatokkal kitárja. Halkan mormolja maga elé — hadd menjen ki még a levegője is. Nem tudom többé elviselni a gondolatot, hogy valaha is egy levegőt szívtunk. Csak a gyerek, az édes, aranyos kis gyerek, azzal mi lesz?

/

gén, mi

Ha nincs

lesz a gyerekkel, arra törvény, hogy az apa helyett saját nővére nevelhesse az apróságot, vegye kezébe az állam. Vigyék egy gyerekotthonba. Csak otthona legyen a gyereknek, ne mérgezhesse meg egy ilyen anya fertőző levegője.

VJLAKY MÁRIA

/iffH/vuT riiKAUCH« t.lb'wcwtei'Ci'it'it »t >i 1'* ** 11* il J ? •Ili»

lenni a helyzetünk, odaköitö- \amnk ujszerii lakásokat kaptak a tanácsi dolgozok

zött. ahhoz a másikhoz Allen- * r o

Állandóan veszekedést provokált, ingerelt, arra számítva, hogy valami olyat teszek, amit aztán ellenem hozhatna fel vádnak. Mondta is ilyenkor... és arcán ördögi mosoly jelent meg..., hogy verjem csak meg ... majd elmondja . . hogy férje megütötte őt, az állapotos asszonyt... Mert ravasz, számító, kegyetlen ez az asszony. Gyerektartásra számít. De én már mindent megígértem, még külön betegpénzt is terhessége idejére ... csak elválnánk legalább. Voltunk is a bíróságon... De ő nem akar válni... A gyereket nekem ítélték. Amíg ilyen kicsi, a nővérem nevelné, együtt az övéivel ...De egyszer nagy síj rásra mentem haza. Nővérein elzokogta bánatát, míg a piacon járt, eltűnt a gyerek .. -.

Érdekes, új szolgálati lakásokat építettek és adtak át a tanácsi dolgozóknak Zagyva- pálfalván, Szécsénybea és Pásztón. Az épületek ikerházak és két lakással rendelkeznek. Az újonnan épített épületek érdekessége, hogy a földszinten van egy nappali szoba, konyha, kamra, mosótér, padlástéren pedig a (hálószoba.

Mint a tervezők állítják, ennek az építési formának nagy jövője van, mert igen gazdaságos. A padlásteret is jól kihasználja. Egyébként a szomszédos Csehszlovákiából hozták a gondolatot.

Egy szokatlan van az épületen. hogy formája elüt az itt szokásossá vált épületektől. De ezt meg lehet szokni Egyébként most folyik Balassagyarmaton is egy ilyen épület építése.

Most már csak arra vagyunk kiváncsiak, mit szólnak a lakáshoz a lakók?

Hirdessen

•kan

*

A BOSZORKÁNY

Francia film. Egy erdő mélyén magányosan nevelkedett fiatal lány és egy mérnök szerelmének tragikus története. A film nálunk májusban kerül bemutatásra.

Megyénkben is megalakult a nőtanács

Április 30-án tartotta alakuló ülését Nógrád megye Nőtanácsa a megyei tanácson, ahol Széles Imréné, az Országos Nőtanács egyik tagja is megjelent. A nőszervezet megyei titkárnője, Fekete Matild és még tíz asszony a megye különböző területeiről összefogtak annak érdekében, hogy megyénkben is újra meginduljon egy nőmozgalom, s kezébe vegyen sok olyan munkát, amely a nők és a gyermekek segítségét szolgálja.

Vágvölgyi elvtársnő bevezető beszéde után Széles Imréné ismertette a nőtanács programtervezetét, melyet a megjelent asszonyok megtárgyaltak.

A tervezet néhány pontja:

Javaslatokat adni a kormánynak arról, hogy miképpen lehetne segíteni a családok gondjain.

Olyan munkalehetősége^ megteremtése, amellyel alkalmat nyújtunk az asszonyok otthoni munkavállalásához. (Például: kéziipar. csipkeverés, háziipar, népművészeti munka, stb.)

A női problémák elintézésére nőtanácsaink hozzanak létre jogi bizottságokat (válás, gyermektartás, stb. ügyében).

Tehetetlen öregek egy-két problémáján segíteni, elbeszélgetni velük, hogy ne érezzék olyan egyedül magukat.

Elhagyott, árva gyermekek patronálása, megajándékozása apró kedvességekkel némely • alkalommal. (Tavaly októbere óta 9 ezer állami gondozott helyett ma 50 ezret számolhatunk.)

Gyűjtéssel segítsék .,Gyer- mekváros”-mozgalmát. Adjunk jó ötleteket mielőbbi létrehozásához. Tevékenyen vegyünk részt a gyermek-, nő-, pedagógus- stb. napok előkészítésében. Fejezzük ki tiltakozásunkat az atomrobbantási kísérletek ellen, stb., stb.

Újjáalakult nőszervezetünk számít rpinden melegszívű magyar nőre, asszonyra- és leányra égyaránt, akik ’’szívesen vállalnak kisebb-nagyo'bb feladatokat a munkából.

rjTÍW

Vili. FEJEZET

4. Svejket kidobják a bolondokházából

Ha Svejk később megemlékezett a bolondokházában folyó életről, mindig a legnagyobb elismerés hangján szólt róla: — Igazán nem tudom, miért olyan dühösek a bolondok, hogy ott tartják őket. Ott az ember meztelenül lefekhet a padlóra, üvölthet, mint a sakál, dühönghet és haraphat. Ha valahol kint a sétatéren csinálná, mindenki csodálkozna, de odabent ez a legtermészetesebb dolog a világon. Olyan szabadság van ott, amilyenről még a szocialisták se álmodták soha. Ott az ember azt is mondhatja magáról, hogy ő az atyaúristen, vagy a Szűzmária, vagy a római pápa, vagy az angol király, vagy a császár őfelsége, vagy Szent Vencel, habár ezt az utóbbit állandóan megkötözték és meztelenül bedugták a külön- zárkába. Volt egy másik is, aki azt ordítozta, hogy ő a hercegérsek, de nem csinált egyebet, csak folyton mart, meg még valamit, bocsánat, ami rímel rá, de azt ott sem 8zégyelli senki. Az egyik meg éppenséggel Szent Cirillnek és Metódnak adta ki magát, hogy dupla porciót kapjon. Egy úr pedig teherbe esett és mindenkit meghívott a keresztelőre. Volt ott lecsukva egy csomó sakkozó, politikus, horgász, cserkész, bélyeggyűjtő és ama- tórfényképész. Az egyiket valami ócska fazék miatt hozták be, amire azt mondta, hogy hamvveder. Egy másikat mindig kényszerzubbonyba dugtak, hogy ne tudja kiszámítani, hogy mikor lesz vége a világnak. Találkoztam ott néhány professzorral is. Az egyik mindig odajött hozzám és kijelentette, hogy a cigányaik bölcsője a Krkonose hegységben volt, egy másik meg azt magyarázgatta, hogy a földgolyón belül van még egy golyó, sokkal nagyobb, mint a külső.

— Ott mindenki azt mondhatta, amit akart és ami éppen a nyelvére jött neki, akárcsak a parlamentben. Néha meséket mondtak egymásnak és összeverekedtek, ha valami királylánynak nem úgy sikerült a dolog, ahogy kellett volna. Legvadabb volt az az úr, aki az Otto-lexikon tizenhatodik kötetének mondta magát és mindenkit megkért, hogy nyissa őt ki és keresse meg benne a „Kartonvarrónő” címszót, mert különben el van veszve. Csak akkor nyugodott meg, amikor ráadták a kényszerzubbonyt. Azt hitte, hogy könyvkötő-présbe tették, és boldog volt, csak azt kérte, hogy modern mintára vágják körül a széleit. Egyáltalában: úgy éltünk ott, mint a paradicsomban. Lehet ott üvölteni, hörögni, dalolni, sírni, mekeg- ni, bőgni, ugrálni, imádkozni, bukfencezni, négykézláb járni, fél lábon ugrándozni, körbe- futkosni, táncolni, cigánykereket hányni, egész nap guggolni és falra mászni. Nem jön oda senki azzal, hogy: „Ezt nem szabad, uram, ez illetlenség, szégyellje magát, maga egy művelt ember?’ Igaz,

vannak ott egészen csendes bolondok is. Például volt egy nagyon művelt feltaláló, aki állandóan az orrát túrta, és naponta csak egyszer mondta, hogy „Épp most találtam fel a villamosságot,”

— Szóval nem is lehet szebbet elképzelni, mint egy bolondokháza, és az a néhány nap, amit ott töltöttem, életem leggyönyörűbb korszakai közé tartozik.

S válóban, már a fogadtatás is, amely Svejket a bolondokházában érte, amikor kivizsgálásra átvitték a tartomá_ nyi büntetőbíróságról, felülmúlta minden várakozását. Legelőször is meztelenre vetkeztették, aztán valami köpenybe bújtatták és fürödni vitték, s miközben jó erősen megmarkolták a hóna alatt, az egyik ápoló zsidóviccekkel szórakoztatta. A fürdőszobában egy melegvizes kádba dugták, aztán kihúzták belőle és a hideg zuhany alá állították. Ezt háromszor megismételték, majd megkérdezték tőle, hogy hogy tetszik neki. Svejk azt felelte, hogy itt sokkal kellemesebb, mint abban a fürdőben ott a Károly-liíd mellett, és hogy ő nagyon szeret fütödni. — Ha még a körmömet meg a hajamat is le tetszene nyírni, akkor már semmi se hiányozna a tökéletes boldogságomhoz — tette hozzá nyájasan mosolyogva,

Ez a kívánsága is teljesült, aztán az ápolók szivaccsal alaposan végigdörzsölték, lepedőbe csomagolták, átvitték az

egyes osztályra, letették az ágyra, betakarták és megkérték, hogy aludjon el.

Svejk még ma is kedvtelve szokott mesélni erről: — Képzeljék el, odavittek, egy csöppet se kellett járni; én akkor a hetedik mennyországban éreztem magam.

És úgy is aludt el, mintha a. hetedik mennyországban volna. Aztán felköltötték és eléraktak egy bögre tejet meg egy zsemlét. A zsemle már fel volt vágva apró darabokra, s miközben az egyik ápoló lefogta Svejknek mind a két karját, a másik bemár- logatta a tejbe a zsemledarabkákat és megtömte a pácienst; mint ahogy a libát szokták tömni vagdalékkal. Mikor ez megvolt, a hóna alá nyúltak, kivitték a klozettre és felkérték, hogy végezze el a kis és nagy szükségét.

Erről a szép kis intermezzó- ról is kedvtelve szokott mesélni Svejk — talán nem kell egészen pontosan reprodukálnom a szavait, hogy utána mit csináltak vele. Elég lesz, ha csak egy mondatot idézek az elbeszéléséből:

— Az egyik csinálta, közben a másik szorosan átölelt.

Miután visszavezették, ismét lefektették az ágyra és újból megkérték, hogy aludjon el. Miután elaludt, felköltötték és elvezették a vizsgálószobába. Amikor Svejk anyaszült meztelenül megállt a két orvos előtt, eszébe jutottak sorozásának dicső emlékei, és önkéntelenül is felkiáltott:

— Tauglich!

— Mit akar? — kérdezte az egyik orvos. — Lépjen ötöt előre és ötöt vissza.

Svejk tizet lépett ide is, oda is.

— Mondtam magának — szólt rá az orvos —•, hogy ötöt lépjen.

— Azon a pár lépésen már ne múljon — felelte Svejk.

Erre az orvosok felszólították, hogy üljön le egy székre, és az egyik megkopogtatta a térdét. Aztán közölte a másikkal, hogy a reflexek hibátlanul működnek, mire a másik megcsóválta a fejét és maga is hozzálátott Svejk térde kopogtatásához, miközben az első felhúzta Svejk szemhéját és belenézett a pupillájába. Aztán odamentek az asztalhoz és néhány latin kifejezést váltottak egymás között.

— Ide hallgasson, tud maga énekelni? — fordult az egyik Svejkhez. — Nem énekelne el nekünk valami nótát?

— Boldogan, uraim — felezte Svejk —■, nincs ugyan se hangom, se zenei hallásom, de azért megpróbálom az önök kedvéért, hadd szórakozzanak, ha úgy tetszik.

Es mindjárt rá is zendített: Akkor az a fiatal pap jobb kezére hajtja fejét, és a karosszékben könnyek futják el a szemét.

— Tovább nem tudom — mondta Svejk —> de ha kívánják, énekelhetek valami mást:

Ö, hogy sajog a szivem tája, mily keserűen nyög ez a kebel, csak ülök csendbe, búsan

merengve,

hogy oda, oda messze

mért nem mehetek el.

— Ezt se tudom tovább — sóhajtott fel Svejk. — Tudom még a „Hol vagy, Hazám!” első strófáját, meg azt, hogy „Generál Windischgrütz, meg az egész stábja, kiadták az ukázt, gyerünk a csatába” és még egy pár olyan népdalocskát, mint például azt, hogy „Gotterhalte”, aztán „Mikor mentünk Jaroméfbe”, meg azt, hogy „Udvözlégy. ezerszer is üdvözlégy”...

A két doktor úr összenézett, majd az egyik feltette Svejknek a következő kérdést:

—r Magának még sose vizsgálták meg az elmeállapotát?

— De igen — felelte Svejk ünnepélyesen és büszkén —, katonáéknál az ezredorvos urak hivatalosan kimondták, hogy notórius hülye vagyok.

— Én azt hiszem, hogy maga szifhuláns — förmedt rá Svejkre a másik orvos.

— Kérem, uraim — tiltakozott Svejk —, én egy csöppet se vagyok szimuláns, én egy igazi hülye vagyok, tessék utánanézni a Ceské Budtjo- vice-i 91. gyalogezred irodájában, vagy a karlíni kiegészítő- parancsnokságon!

Az idősebbik orvos minden reményt feladva legyintett, majd Svejkre mutatva, így szólt az ápolókhoz:

— Adják vissza ennek az embernek a ruháját és vezessék a III. osztályra, az első folyosóra, aztán jöjjön vissza valamelyikük és vigye le az összes iratait az irodába. És mondják meg ott, hogy gyorsan intézzék el, hegy minél hamarabb megszabaduljunk tőle.

Az orvosok még egy megsemmisítő pillantást vetettek Svejkre, aki tisztelettudóan hajlongva hátrált az ajtóhoz, Mikor az egyik ápoló megkérdezte, hogy mit marháskodik, így felelt: — Mert nem vagyok felöltözve,' meztelen vagyok, és semmit se akarok mutogatni az uraknak, különben még azt hinnék, hogy udvariatlan vagyok, sőt goromba. — Attól a pillanattól fogva, amint az ápolók megkapták az utasítást, hogy adják vissza Svejknek a ruháját, a legcsekélyebb gondosságot sem tanúsították többé iránta. Ráparancsoltak, hogy öltözzön fel, majd az egyik átvezette a III. osztályra, ott aztán Svejknek néhány napon át, amíg az irodában megszerkesztették a kidobatásárúl szóló írásbeli végzést, alkalma volt további szép megfigyeléseket gyűjteni. Végül az orvosok kiadták a szakvéleményt, hogy „fogyatékos értelmű szimuláns", és mivel éppen ebéd előtt bocsátották el, egy kis jelenetre került sor.

Svejk kijelentette, hogy akit kidobnak a bolondokházából, azt nem szabad ebéd nélkül kirúgni.

A viszálynak egy rendőr vetett véget, akit a portás hívott oda. s aki aztán átvezette Svejket a Salm utcai rendőrségre.