Nógrádi Népújság. 1957. február (2. évfolyam. 9-16. szám)

1957-02-23 / 15. szám

NÓGRÁDI Népújság 1957. február 23. A néphez hű értelmiség megítélésének alapja A VÉGZETT MUNKA Gyakran hallani ma nym megállapításokat az 1956. ok­tóberben kezdődött ellenfor­radalommal kapcsolatban: „Az egyetemisták kezdték ... ” az írók.:: ” a Petőfi Kör.. j ”, „ :;: az értelmiség nyakig benne volt...”. S mind­ezek végső következtetése: erős értekniség-ellenesség, bizal­matlanság az értelmiséggel szemben. Anélkül, hogy vitat­nám egyes értelmiségi cso­portosulások vagy személyek szerepét az ellenforradalmi eseményekben, szeretnék a pe­dagógusok helyzetéről és a jö­vő feladatairól néhány gon­dolatot a közvélemény elé tár­ni. Való tény, hogy a pedagó­gusok többsége legalább is rokonszenwel figyelte a már októbert jóval megelőző, sok helyes vonással élénkülő poli­tikai, társadalmi életet. Igen Eokan aktívan részt is vettek benne. Segítette az értelmiség, s így a pedagógusok, vélemény­nyilvánítását az akkori értel­miségi párthatározat is, amely ha vannak is vitatkozó pont­jai, véleményem szerint alap­jában helyes határozat, szük­ség' volt és van is rá. A peda­gógusok többsége is azért ér­tett egyet a határozattal, mert az leszámolt az előző évek any- nyira bántó, helytelen politi­kai gyakorlatával. Hogy csak egy-két példát említsek: „ami keletről jön, minden jó, ami nyugatról, minden rossz” fel­fogás, a „káderezésen” alapuló megítélés stb. Ilyen helyzet­ben érkeztünk el október vé­géhez. Tehát: jópár felgyülem­lett elégedetlenség volt a pe­dagógusok között is. S mit csi­nált az ellenforradalom? A hibák megszüntetését, mint kö­veteléseket írta zászlajára. Ezek után nem. nagyon csodál­ható, ha a többi dolgozók kö­zött, mellett vagy élén a peda­gógusok is szerepet játszottak október kezdeti napjaiban. S Jkülönösen ha a tudatosan fel­korbácsolt nemzeti érzésre gondolunk. Keserves árat kel­lett fizetni azért, hogy újra megtanuljuk. Napjainkban már az ellenforradalmi erők, csak úgy léphetnek a tömegek elé a tőkés rend viszaállítá- sára irányuló törekvésükkel, ha ezt a célt elködösítik, be­csapják a dolgozókat. A tragé­dia abban van, hogy ezt sok pedagógus nem tudja, vagy nem akarja felismerni még most sem, amikor már jóné- hány bizonyítékunk van erre. És abban is, hogy az ok­tóbert követő időkben nem volt olyan egységes, igazán j. forradalmi vezető erő, amely " ezt ugyanolyan súllyal minit már most meg tudta volna mu­tatni, Véleményem szerint, hogy helyesen meg tudjuk ítélni a pedagógusok szerepét októ­berrel kapcsolatban, azt a leg­fontosabb látni, hogy a peda­gógusok nagyobb többsége be­csületes céllal vett részt benne kezdetben, vagy figyelte az eseményeket rokonszenwel. Ha ezt nem mondjuk ki, sok pedagógust megsértünk, s eltávolítjuk őket oldalunkról, vagy nem tudjuk őket meg­nyerni. Persze ugyanilyen hangsúllyal kell kimonda­nunk. hogy mindez az esemé­nyek ellenforradalmi jellegén semmit sem változtat. Féligazságot állapítanánk meg, ha ugyanakkor azt nem mondanánk ki, hogy a pedagó­gusok becsületes többsége mellett jónóhányan teljesen szembefordultak a nép ügyé­vel, mások kisebb-nagyobb mértékig. Ezt egyenként el kell bírálni, s azok, akik tudatos ellenforradalmi szerepet ját­szottak, nincs helyük a pedagó­gusok között! Sújtson le rá­juk a nép igazságszolgáltatá­sának kemény ökle. Mostanában gyakran ke­rül szóba a pedagógusok kö­zött, hogy nem védik meg elég­gé az értelmiséget. Mindjárt hozzá kell tenni, hogy itt a pedagógusok is tehetnének egyet-mást. Nekünk magunk­nak is meg kell védeni önma­gunkat, azzal, hogy elhatárol­juk azoktól magunkat, akik „nagyon messzire mentek”. Van azonban, kialakulóban egy helytelen „kartársi” men- tegetés. Nagyon hamar elfe­lejtjük, hogy sokan, ha mód­jukban állt volna, nem lettek volna ilyen jószívűek. Az iskolákban a helyzet­tel összefüggően van bizony­talanság. Sokan különböző ki­jelentéseket tettek. Mások egész „nyílt fordulatot” akar­tak venni. Nehéz volt ebben az időben a kommunista peda­gógusoknak. Most azonban már kezd a viszony feloldód­ni, s egyre inkább győz a jó­zan ész. Egyik legfontosabb feladat­nak tartom továbbra is a bi­zalom helyreállítását, a peda­gógusok, a párt és az állam között. Ezért a bizalomért van mit tenni mind a két ol­dalon. A megyei, de a leg­felső pártvezetés helyteleníti az olyan szektáns megállapí­tásokat, mely a pedagógusok egészét ellenforradalrnárnak tartja. Erről beszélt Kádár elvtárs is Salgótarjánban az aktíván. A párt és államvezetés tehát biza­lommal van a pedagógusok be­csületes nagyobb többsége iránt. Számítanak ránk, és hívó szóval fordulnak felénk. Ni agyon fontos ]esz, hogy rendeződjön a pedagógusok életkörülménye. Ismeretesek a fizetésrendezéssel (különö­sen a fiatal nevelőknél) a ked­vezményes vasúti utazással, a nyugdíjjal járó problémák. A nyári szünidővel való szabad rendelkezés stb. kapcsolatos jogos sérelmeink. Tudjuk, hogy még más rétegnél is vannak hasonló bajok. Nem követe­lünk előjogot magunknak, de ne is maradjunk ki. Az általános konszolidálás­sal együtt nekünk is nagyobb bizalommal kell lennünk a most már valóban szocialista rendszerünk iránt. Rendezni kell sorainkat. Ebben elsősor­ban a kommunista pedagógu­soknak kell példát mutatni. Most már nem lehet zavar kö­zöttünk. Tág lehetőségeink vannak — és egyre inkább lesznek — azoknak a szép ter­veknek a megvalósítása, ame­lyért a pedagógus pályára lép­tünk. Tanulva a múlt hibáin, én biztosnak tartom, hogy ezentúl iskolai oktató-nevelő munkánkat a legigazibb szo­cialista pedagógia alapján folytatjuk. Ezért kissé érthe­tetlennek tartom nagyon sok volt MDP-tag nevelő állás­pontját, A kibontakozás útja széles út, sokan elférünk raj­ta, de vég nélkül várni nem lehet. S aki mindig csak a problémákat látja, azok leküz­désének lehetőségét nem, az végül is lemarad. Nekünk kom­munista pedagógusoknak so­raink rendezése mellett nagy türelemmel kell fordulnunk a többi pedagógus felé. Eljött végre annak az ideje, hogy mi is beszéljünk. Soha nem volt nagyobb szükség a felvilágo­sító szóra a tantestületekben, mint most. E téren sokat te­hetnek az oktatásügy állami vezetői, az oktatási osztály dolgozóitól egész az igazgató helyettesekig. El is várjuk ezektől a kartársaktól és elv­társaktól, hogy végre világosan foglaljanak állást. Egyet lehet ezzel a kívánalommal érteni, hogy az iskolákat azok vezes­sék. az iskolákba azok men­jenek, akik értenek hozzá. Vi­szont úgy gondolom, szocialis­ta államunk joggal várja el azoktól a nevelőktől, akik „hozzáértésük” folytán az ok­tatásügy vezetői, legyenek har­cosai is kormányunk politiká­jának. Az ellenforradalmi esemé­nyek és zavargások folytán általános vélemény a pedagó­gusok között, hogy nagyban romlott a tanuló ifjúság fe­gyelmi helyzete. Sok fegyelmi üggyel kell most foglalkoz­nunk. A különböző szerveknek és a sajtónak is, elsősorban abban kell segíteni, hogy a pe­dagógusok tekintélye helyre­álljon. Ez nemcsak saját ügyünk, az egész ifjúság ügye. Ugyanakkor nekünk is éber­nek kell lennünk. Nem felejt­hetjük el, hogy októberben el­sősorban az ifjúságot lehetett az utcára kivinni. Most, ami­kor a nyugalmas élet egyre in­kább helyreáll, egyesek rossz- szándékúan „márciust” emle­getnek, Nem szabad enged­nünk, hogy az ifjúságot újra felhasználhassák a nép ügye ellen. Mi pedagógusok ennek megakadályozására sokat te­hetünk. FELADATAINK AZ ISKOLÁKBAN Tanítsunk ági, hogy soha ne vádoljon a lelkiismeret A2 Kormányunk zata a legfontosabb nyilatko- feladatok- ról állást foglal az értelmiség­gel kapcsolatban is. Hangsú­lyozza, hogy a néphez hű ér­telmiség megítélésének alapja a végzett munka. Nekünk ne­velőknek be kell bizonyíta­nunk, hogy a kormány politi­kája, a nép ügye mellett állunk. Fekete Ottó ált. iskolai nevelő z ellenforradalom leveré­se után átkos örökség­ként ránkmaradt az októberi napok rémes emléke. Ismere­tes az a mindennél átlátszóbb demagógia, amellyel az ellen- forradalmárok, a tizenkét éven át tétlenségre kárhozta­tott fasiszta gyilkosok léptek fel a magyar nép színe előtt. Kétségtelen, ügyesek voltak jelszavaik, s ügyesen tudták álcázni népellenes politikáju­kat. A magyar nép lelkiisme­retére hivatkozva, állítólag a magyar nép érdekében, sike­rült néhány nap alatt az or­szágot a tönk szélére állítani. Népellenes politikájukat a marxizmussal próbálták ál­cázni, s így sikerült a töme­geket kivinni az utcára, s megnyergelni jogos követelé­seit. Rövid időn belül sárba- tiporták a világproletariátus legszentebb jelvényeit, meg­lincselték azt. akinek zsebé­ben párttagsági könyvet, vagy sapkáján vörös csillagot ta­láltak. Sajnálatos, ezekbe a szé­gyenletes eseményekbe bele­sodródott az ifjúság is. A kö­zépiskolások, sőt még az álta­lános iskolások is. mint „for­radalmi erő” léptek fel az ut­cán. Csűrbe módra ordítozták a szájukba adott hazug jel­szavakat. S ami a legjóvátehe­tetlenebb. hogy egyes neve­lők is megfeledkeztek arról, amit úgy neveznek, lelkiisme­ret. Elfeledkeztek a rájuk bí­zott gyermekek ártatlan lei­kéről, Nem egy példát lehetne fel­hozni arra Nógrád megyéből is, hogy egyes nevelők szer­vezték az iskolások felvonulá­sait, ezzel akartak hízelegni a föld alól előbújó horthysta ka­tonatiszteknek, s volt földbir­tokosoknak. Vizsgáztak neve­lőink hazaszeretetből, ember­ségből, lelkiismeretességből. Sajnos, nem mindenki felelt mgg a vizsgán. A tankönyvei­ket összetépő gyermekek te­vékenységét felháborodás nél­kül nézni nevelőnek a legna­gyobb szégyen a világon. Fény derült az úgynevezett „kommunista’“ nevelők világ­nézetére is. A „meggyőződé- ses” marxisták szorgalmas templomjárók lettek, s ahogy erősödik a munkás-paraszt kormány, ők is úgy táncolnak visszafelé. Ez a helyzet arom- hányi általános iskolánál is. Ma, amikor már zavartala­nul folyik az oktatómunka az iskolákban, parancsolóan áll­nak előttünk azok a felada­tok, amelyeket az új helvzet, az élet állított elénk. Politika- mentes nevelésről hallani ma a legtöbbet. Kedvenc témája ez mind a nevelőknek, mind a nyugati rádióknak. Elfeled­keznek mindazok, akik ezt hangoztatják, hogy a politika- méntes nevelés, csalás és ámí­tás. Nevelőink oktatnak, de nem nevelnek. Még a magu­kat marxistának nevező neve­lők is a politikától való tar­tózkodásra hívják fel a figyel­met. Nem erre van ma szük­ség! Ez az érv nyilvánvalóan fetlátszó. Ök a marxizmus— Teninizmustól akarnak tartóz­kodni, s nem a politikától. — Nevelni kell, állandóan nevel­ni kell! Pedagógusaink, akik az októberi napokban tanács­talanul állottak, vagy nyiltan resztvettek az eseményekben, ma sem tudják mit csinálja­nak. Egy kicsit nehéz a dol­guk. A gyermeki lelkek meg- mérgezésében sajnos, sok he­lyen ők is segédkezet nyúj­tottak, s most oda kell a gyermekek elé állni, s nyese­getni mindazt a vadhajtást, amit ők neveltek azokban a rettenetes októberi napokban. M indenki láthatja, mit je­lent az, ha csak rövid időre is kieresztjük kezünkből a gyermekeket. Láthatjuk, ho­gyan nevelte őket az utca, a törvények gyalázása, a hősies­ségnek számító gazembersé­gek. Gyermekeink lelkét meg­mérgezték az ellenforradalmi események. Őket nem hibáz­tathatjuk semmiért. Tizenkét éves nevelői munkánk vizs­gája is volt október szörnyű tobzódása. A nevelők előtt álló felada­tok nem lebecsülendők. Két­ségtelen. megmérgezték az if­júságot. s ebből a betegségből kinevelni nem könnyű feladat. Mindenekelőtt az iskola meg­szokott rendjét kell helyreállí­tanunk. A rend. a fegyelem, nem fog önmagától megszü­letni. Volt idő, amikor neve­lőink maguk akarták bevezet­ni az iskolákban azt a fegy­vert — a sztrájkot —, amely még az üzemekben is helyte­len a mi viszonyaink között. Megtörtént Romhényban, hogy egyik órámon kijelen­tették a gyerekek: „sztrájko­lunk“’. Amikor erélyesen fel­Szorospatak bányaüzem naponta 15—20 vagonnal tel­jesíti túl tervét. Az ered­mény különösen szép, hiszen az itt dolgozók 15—20 falu­ból járnak a bányába. A ré­gi bányászok most új dolgo­zókkal szaporodtak és sike­rült a jó kollektívát megte­remteni. * Gombos Antal 1953-ban vált meg a bányától. Ezután 1957 februárig a termelő- szövetkezetben dolgozott. A hívó szó őt is megtalálta és most felvételét kéri a bánya­üzemhez. Úgy hisszük, sike­rül, és mint vájár, megállja a helyét. A szén minősége igen ha­dilábon állt még Szorospata­kon is. Minden követ meg­mozgattak. hogy teljesítsék a normát. Ma már azonban nem a követ, hanem a sze­net mozgatják meg és egyre kevesebb a szénben a pala. VT Sugár Lajos 4 gyermekes családapa és Bummer József az új dolgozók közé tartoz­nak, hisz most jötték az üzemhez. Jelenleg a szállí­tásnál dolgoznak, de már na­gyon szeretnének munka­helyre menni. Reméljük, ez sikerül is. * A pártszervezet Szorospa­takon is megalakult és egyre nagyobb tért hódít a dolgo­zók között. Vannak azonban még olyanok is, akik félnek a „MUK“-tóI s nem mernek a párt soraiba lépni. Szeren­csére, ezekből igen kevés van Szorospatakon. MOZAIKOK SZOROSPATAKRÓL Berecz Sándor már 60. életéve felé közeledik. Sok­szor szidalmazták október végén, november elején, hogy miért dolgozik. Ő azon­ban nem törődött ezekkel. Sőt, mint pártonkívüli nem­egyszer fellépett azokkal szemben, akiknek olyan „rossz”' volt, hogy aknász- szá lettek, házat építettek az elmúlt 12 évben. Egy szeme van csak, de az eggyel töb­bet lát, mint sok a kettővel. Most már a párt soraiban küzd ő is.-» Orsó László a műhely ve­zetője műszakvállaláskor szinte eltűnik a gépkezelők elől. Az történt ugyanis, hogy a bányarendészet utasí­totta Orsó Lászlót, hogy sám­lit készítsen a gépkezelők­nek. Igen ám, ha már meg­lenne. És hát azóta egyebet sem hall: „Laci bácsi, mikor lesz már meg a sámli?“ De ki tudja, talán elkészül hama­rosan, ugye Laci bácsi? *s£ Talán sehol nem dolgoz­nak olyan vígan, mint a Ny. VI. ereszke szállítói. Itt dol­gozik Szende is, a zenész, aki a szájában levő kaucsuk- kal szórakoztatja a munka­társait és néha a csapatokat is. Egy panasza van Szendé­nek csak: nagyon vékony a kaucswk. * Az ácsolás a biztonságot jelenti, a pénz pedig a meg­élhetést. Igen ám, de a 40-es csapaton ezt a két tényezőt nem tudják közös nevezőre hozni. A múlt hónapban az ácsolat jó volt és 76 forintot kerestek, most az első 10 napra a kereset 109 forint műszakonként — ami jó. De most az ácsolat nem jő. Mi lenne, ha mind a kettő jó lenne?-x­„Ha üres kell, gyere vigyél a hátadon egyet“ — folyik a szóbeszéd a 41. csapattól a szállítókkal. A 41-esen ra­kodnának és nincs üres, a 40-esen pedig nem rakodnak és mégis bent van az üres az osztón. A 41-es csapatot épp ezért még Szende zenéje sem teszi vigabbá. Igaz, 10— 20-ig 13 métert haladtak elő­re és ha üres lenne, elérnék a 14. métert is. A szellőztető légakna szombaton reggelre a nagy esőzés folytán leomlott. Ügy nézett ki, hogy le kell állni a munkahelyen, mert nincs levegő. Sikerült azonban megoldani úgy, hogy a mun­ka is folyik és levegő is van, ha nem is a legjobb. A ke­leti mezőről vezették át a le­vegőt a nyugati mezőbe. 220 ú] munkás dolgozik Szorospatakon. Ez a tobor­zás kivételesen nagyon jó volt, mert csak 5—6 dolgozó hagyta el a bányát. Az új dolgozók bányászok akarnak lenni, úgy látszik, megszeret­ték a bányát.-7Í* Igen sok katona dolgozott október 23-a előtt Szorospa­takon. Mór a tényleges ide­jük letelt és most Bambó Bé­la, Bazsó Ferenc, Aczél Pá; és még kb. 12 leszerelt kato­na újra visszajött, de most már véglegesen itt helyez­kednek el. ■X­Becsület és hála azoknak, akik helytálltak a nehéz na­pokban is a ventillátor, a szi­vattyú mellett, alkik elvégez­ték a legszükségesebb fenn­tartást. Fazekas János, Ká- már Sándor, Sándor István, id. Béna Gyula, Sipkó Ist­ván elvtársaknak. A másodéves vájártanu­lók már teljesítményben dol­goznak az üzemeknél. Hu­szár István is itt dolgozik, azonban úgy érzi, csalódott. Teljesítményben csak mun­kahelyen dolgozhat, nem szállításnál, ahol jelenleg van. Jó lenne, ha több gon­dot fordítanának még Szo­rospatakon is a jövő szak­munkásaira.-» Sikerült beszélni a bánya­üzem legkisebb emberével is. Magassága talán 140 cm, s az alatt a 2 év alatt, amióta a bányában dolgozik Kovács Sándor, feje nemigen került kapcsolatba a főtefával. Az üzemben kétszeresen szere­tik. Először azért, mert meg­bízható dolgozó, másodszor azért, mert igen kicsi. Ö vi­szont azt szeretné, ha nem lenne bérreklamációja. léptem ez ellen a magatartás ellen, s megkérdeztem mi az a sztrájk, és miért akar­nak sztrájkolni, egy sem tud­ta megmagyarázni, s így napi­rendre tértem a dolog felett. A fegyelem megszilárdítása érdekében azt hiszem a leg­fontosabb. a nevelők munkafe­gyelmének a helyreállításai Egységre van szükség a neve­lőtestületeken belül. A fő kér­désekben meg kell egyezni a nevelőtestület minden tagjá­nak. Mindenek előtt felada­tunk az, hogy művelt, becsü­letes, munkáját, hazáját sze­rető embereket neveljünk: Hintsük el a hazaszeretet magvaival’ együtt az érzékeny gyermek lelkekbe a más né­pek iránti szeretetet is. M egrökönyödve állunk meg néha az osztályokban, amikor a gyermekek szadiz- musát, szerete Fenségét, fe­gyelmezetlenségét látjuk, s nem vesszük figyelembe, hogy ugyanez a szeretetlenség, ez az ellenségeskedés megtalálható a nevelői testületben is. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Romhányban a nevelői testület túlnyomó többsége fiatal, a mi rendszerünk ne­veltjei, az iskola vezetői sze­rint mégsem szilárd táma­szai a népi demokráciának: Miért? Erre a nagy miértre nehéz feleletet találni. Hol van a hiba? Az iskola vezetésben, vagy máshol? Talán az előb­biben. A nevelőtestület, egy­általán nem is nevezhető tes­tületnek. Tagjai nem úgy jön­nek az iskolába, mint máso­dik otthonukba, hanem úgy, mint ahová kötelező menni Nekem, új nevelőnek ez azon­nal feltűnt, s keresve a gyö­kereit ennek az áldatlan álla­potnak, a következőket állapí- * toltam meg: Az őszinteséget siketült az iskola vezetőségnek likvidál­ni, s így sem a tanulókban, sem a nevelőkben nincs meg: z iskola vezetői osztályéi- fenségként kezelik a ne­velőket. Elszakadnak az élet­től. A nevelőkkel nem beszél­nek meg semmit, s így sike­rült a nevelőkből kiölni az is­kola ügye iránti érdeklődést: Nem én vagyok az első, aki észrevette, hogy a nevelői tes­tület és az iskolai vezetés kö­zött mély szakadék tátong. Jellemző a romhányi állapo­tokra az, amit a járási taná­cson hallottam kérdés formá­jában: „Tudja maga hová megy? Ha nem, majd meg­tudja”, Megtudtam. Mi a feladat itt? Az, ami máshol is. A kommunista ne­velők ne képzeljék magukat nevelőtársaik fölé. a letűnt módszereket dobják félre, gyermekeink érdekében te­remtsük mag a nevelői testü­let egységét. Ha szeretettel nyúlunk a nevelők felé, ők is megértőbbek lesznek. A sza­kadék fölé nem hidat kell épí­tenünk, hanem teljesen el kell tüntetni azt. Aki dolgozni akar, azzal együtt kell dolgoz­nunk. A romhányi nevelők pe­dig együtt akarnak dolgozni. Munkánk, amelyet végezni kívánunk, végül meghozza majd a maga gyümölcsét; Gyermekeink megmérgezett lelkét féltő szeretettel gyó- gyítgassuk! Ügy neveljük, hogy ifjúságunk soha többé ne váljon az ellenforradalmárolc tartalékává. Mindenegyes ta­nulóban alakítsunk ki olyan világnézetet, amely a hazaáru­lást. az erkölcstelenséget, a szadizmust, a , rombolást el­ítéli. H ogy mennyire lesz sikeres) oktátó-nevelőmunkánk, azt majd az eljövendő évek fogják megmutatni. Tanítsunk úgy, hogy soha ne vádoljon a lelkiismeret! Mindig oda tud­junk állni az emberek elé, s ne mi, hanem mások mond­ják ki ránk az ítéletet: becsü­letesen éltünk, dolgozó népün­ket szolgáltuk. Kata János tanár A2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom