Nógrádi Népújság. 1957. február (2. évfolyam. 9-16. szám)
1957-02-20 / 14. szám
tlEAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! « _Ä , ... Ara 50 filler NÓGRÁDI, r. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM. ------19 57. FEBRUAR 20. w A kibontakozás útján M ily megrázó volt pusztán a gondolat is, hogy ismét lesznek munkanélküliek, hogy családfenntartók maradnak állás nélkül; Annál is inkább jnegnázó, mert nem ismeretlen ez, különösen az idősebb korosztályok előtt. Nagyon jól ismerik. De nem ismeretlen a fiatalabb korosztály előtt sem. Igaz, csak hallomásból, nem személyes élmények alapján; De tudomást szerezhettek azok a fiatalok, akik világot látni mentek a nyugati országokba. Mert akár Olaszországot, Franciaországot, Angliát, vagy az Egyesült Államokat tekintjük, több százezerre, nem ritkán milliószámra megy a munka- nélküliek száma. Ma méginkább meggyőzőbbé válhat ez az igazság. Vannak, akik saját szemükkel győződhettek meg, s most hazatérve ezek elmondhatják: „nem mind arany, ami fénylikA nagyvárosok tele vannak munkanélküliekkel és ez a munka- nélküliség tartós, keservesen tartós. Még arra sincs kilátás a nyugati országokban levő dolgozóknak, hogy belátható időn belül álláshoz jussanak. Bárki mondhatja, hogy jelenleg nálunk sem jobb a helyzet, hiszen több embert elbocsátottak állásából. Azok, akik nagyon szeretnék, hogy hazánkban ne álljon helyre a rend, előszeretettel hangoztatják ezt. Pedig menynyire hoppon maradnak. V alóban igaz, hogy az októberi ellenforradalmi események következtében szervezett hosszú sztrájkok rendkívül sok kárt okoztak az országnak. Országos mértékbén etéri a 13—14 milliárd forintot. Hogy a megyei kár méreteit értékelni tudjuk, elég csak el* mondani: egyetlen hónap alatt (november) a szénbányászat leállása következtében 12 millión felül volt a kár. Mert az ellenforradalom nagyon le- génykedett az állam, a dolgozók pénzéből. Valóban úgy volt, mint ahogy Kádár János elvtárs mondotta salgótarjáni beszédében, hogy összkomfortos sztrájkot csináltak itt. Nem dolgoztak, de kapták a fizetést, volt kenyér a boltban, hús a mészárszékben és tegyük hozzá, sok százezer jogtalanul kifizetett és az ellenforradalmis- ták maguk zsebére játszott összegeknek nem volt már határa; Csak a Salgótarjáni Acélárugyárban az ellenforradalom szolgálatában álló egy- egy fegyveresnek napi 250 forintot fizettek. Nagyon drága mulatság volt ez nekünk. M indezek következtében mit tehetett a kormány? Az ellenforradalmárok ellen foganatosított erélyes intézkedés mellett őszintén, becsülettel feltárta, hogy súlyos napok következnek. Infláció előtt áll az ország, az energiahiány következtében veszteglő üzemekből több embert el kell bocsátani. Fájdalmas volt, de meg kellett mondani. Annál is inkább, hogy ébredjen fel mindenki és ne ringassa magát illúziókban az ellenforradalommal szemben. Ezzel egyidőben megindult a szükségtelenül felduzzasztott, bürokratikussá vált állam- és egyéb apparátusok tervszerű leépítése. Tehát egyszerre két helyről is váltak munkanélkülivé emberek. Ezekben a nehéz körülményekben mégis bátran kimondta a forradalmi munkás-paraszt kormány: a nehézség átmeneti nehézség. Milyen sokan hitetlenkedve hallgatták a bejelentést és csak lemondó legyintés volt rá a válasz. Ma 1957 február közepét írunk. Pár hónap távlatából visszatekinthetünk, hogy ösz- szehasonlítható-e nálunk a munkanélküliség a kapitalista országokkal és a kormány bejelentése, hogy átmeneti iesz-e nálunk a munkanélküliség, mennyire hihető? Tekintettel arra, hogy mi Nógrád megyében élünk, innen kell példáinkat is meríteni. Már elöljáróban kijelenthetjük: Nógrád megyében nincs munkanélküliség, hanem több száz munkaerőigény van. E lőször a bányák helyzetéről kell beszélni, már csak azért is, mert a munkanélküliség megszüntetésében a bányának kulcspozíciója van. Valamikor novemberben Mi- zserfán valami Molnár (akkor munkástanácstag, azóta már kiebrudalták) azt mondta, soha nem fogjuk azt a termelési eredményt elérni, ami október előtt volt, mert nincs hozzá elég ember. Tudvalevő, október előtt sok katona is dolgozott az üzemben. Az ő füle nem akarta meghallani, hogy volt egy kormányfelhívás is bányamunkára való jelentkezésre. Mindenesetre több ezer ember meghallotta ezt a felhívást és jelentkezett is. Ma már a salgótarjáni szénmedence összdolgozóinak száma 400 fővel több, mint október előtt volt. Mindez anélkül, hogy tényleges katonák bányamunkára lennének vezényelve. A termelés? Néhány vagon kivételével megközelíti az október előttit, de rövidesen túlszárnyalja azt. Csak ilyen optimista módon lehet erről beszélni, noha még kemény, körültekintő, gondos munkára van szükség. A bányászok munkája, lelkesedése kihatott az egész megyére. Megindultak az üzemek és ma már itt sem az"eí- bocsátás gondolata, hanem a felvétel foglalkoztatja a vezetőket. A tűzhelygyárban nemrég 40 embert vettek fel. Rövidesen sor kerül munkásfelvételre az Acélárugyárban is. Itt elsősorban segédmunkásokat keresnek. A MÁVAUT-nak 120 fő, a TEFU-nak 23, a Taxi vállalathoz 12 fő dolgozóra van legsürgősebben szükség. Az építészet már most 200 fő dolgozót keres, akiket azonnal foglalkoztatni tudnak. Később ennél is többet fog felvenni. Ezek a munkáskezek nem átmeneti időre kellenek, hanem a megindult élet hívja őket alkotásra. így állunk mi Nógrád megyében, és a normalizálódó élet sejtetni engedi, hogy így bontakozik az élet, az egész ország területén. Lehet, hogy másutt talán nem megy minden ilyen zökkenőmentesen, mint nálunk. Ez érthető. Mi egy kissé kiváltságos helyzetben vagyunk. Helyben vannak a bányák, sok embert tudnak foglalkoztatni. Itt a szén, az üzemek viszonylag könnyebben hozzájuthatnak. Az is igaz, hogy nálunk közszükségleti cikket gyártó üzemek vannak és mint ilyenek, vásárlóra találnak. De a legdöntőbb mégis az, hogy kezd kibontakozni a kormány új, könnyedébb gazdaságpolitikája, amely megadja az üzemek önállóságát a helyes gazdálkodás, a kereskedelem kialakításához. TUT eg kell még emlékeznünk -L’-*- az egyszerűsítés következtében elbocsátott dolgozók helyzetéről. Ezek között a megyei tanács a legszámottevőbb. Az innen elbocsátott dolgozók legtöbbje — igaz, néhányuk érdemtelenül — állásban van. Még az adminisztrációban dolgozók — gépírók stb. — között van elenyészően csekély állás nélkül. De ezek javarészt fiatalok, várja őket a termelőmunka. Mi sem természetesebb, ezek az eredmények bizony elkeserítik a nyugati „szomszédainkat”. Már csak azért is, TARTALOMBÓL: Téglák millióit hozzák Nógrádba * Akik eljátszották becsületüket * Miért szökött külföldre? Javítják a gépeket az Erőműben A Salgótarjáni Erőműben a tervek szerint folytatják a VII. kazán és az I. gépegység nagyjavítását. Az előirányzat szerint febr. 26-ra végeznek a munkával. A vállalat vezetősége 4000 forintos célprémiumot tűzött ki. ha két nappal előbb, 24-re elkészülnek a dolgozók. Március 4-én a VIII. kazán és az V. turbina nagyjavítását fogják megkezdeni. Egy Icis pihenő A munka heve, szeretete, a gond azért, hogy minden darab öregbítse a munkáskéz hírnevét — sokszor még egy cigarettát sem enged meg. Amikor azután egy-egy kis szünetre alkalom nyílik, körbejár a doboz cigaretta és az első jóízű slukk után magasba szállnak a füstkarikák. A párperces pihenő után újult erővel indul dolgára. a kemény munkáskéz. OSk w Megkezdték az önállósítási kölcsönök folyósítását Amint ez köztudomású, az állam önállósítási kölcsön nyújtásával is igyekszik segítségére lenni azoknak, akik az átszervezések során állás nélkül maradnak. Ezeknek a kölcsönöknek a kifizetését már meg is kezdték. Folyósításukról az alábbiakat kell tudnunk : , önállósítási kölcsönt azok az átszervezés folytain munka nélkül maradt dolgozók kaphatnak, akiket érdekképviseleti szervük — a kisiparosokat a KIOSZ, a kiskereskedőket pedig a KISZOSZ — erre javasol. De kölcsönt kaphatnak azok is, ha a helyi tanács javasolja őket és megfelelő szakismeretük, rátermettségük van hozzá, akik egyelőre semmilyen érdekképviseleti szervhez se tartoznak; házi ipart, nyúl-, selyemhernyótenyésztést vagy más hasonló hasznothajtó foglalkozást szándékoznak űzni. Feltétele a íkölcsönnek a már előre kiváltott iparigazolvány, illetve a megkapott működési engedély és a munka megkezdéséhez megfelelő helyiség, illetve munkahely. A kölcsönt kérők a hozzájuk legközelebb levő OTP-fióknál kaphatnak hiteligénylő lapot és a hozzátartozó „Javaslat“ című nyomtatványt. A 2000 forinttól 20 000 forintig terjedhető kölcsönhöz megfelelő fedezet kell. A fedezet ingatlan vagy ingó vagyontárgy is lehet. békekölcsön-kötvények és két kezes jótállása. A kölcsön összegét öt évén belül 5 százalékos kamataival együtt havi egyenlő részletekben kell visz- szafizetni. Az első részlet a folyósítást. -követő hónapon belül fizetendő. A kitöltött és hitelesített nyomtatványokat az OTP illetékes fiókjához kell beadni, ahol a kérelmet elbírálják. Ha azt jogosnak tartják, a kölcsönt napokon belül folyósítják. Fényavatás Ipolytarnócon Február 14-én Ipolytarnóc hatalmas lépéssel jutott előbbre a fejlődés útján. A község lakóinak évtizedes álma teljesült. fényt kapott ez a falu is. A nagy pillanatra a község ap- raja-nagyja összegyűlt a tanácsháza nagytermében, ahol a jelenlevők örömére először gyulladt ki a villany. A nagyterembe nem valami sokan fértek. A tanácsház környékét is kiváncsiak, ör- vendezők serege vette körül. A község mint egy nagy család vendégül látta a nagy munkát végző villanyszerelőket. Még novemberre ígérték a fény kigyúlását, de ezt az ellenforradalmi események meggátolták. A tanácsháza körül csak e nagy eseményről folyt a beszélgetés. Az emberek lelkét nagy öröm töltötte el. Egyszer csak egy idős asszony siet a körülállókhoz. Lihegve mondja: — Hallották a legújabb hír reket? Épp most mondta be a rádió.;; — Kiderült aztán hogy ez az asszony hosszú idő óta spórolt rádióra és most, hogy kigyulladt a fény, megszólalt az első rádió is Ipolytarnócon. A bensőséges kis ünnepség hajnalig tartó vidám táncban, mulatozásban ért véget. A falu menyecskéi megtánccltatták a község vendégeit, az ünnepelt i villanyszerelőket. A nagylelkű Rezes- FEGYVERT REJTEGETETT Növekedik a késztermékek elszállítása az üveggyárból A Salgótarjáni Üveggyárban — egy kivételével — valamennyi kemence teljes olvasztási kapacitással működik. Ennek nyomán most fokozottabb mértékben indult meg a kész termékek kiszállítása. Február 1-re. október elsejéhez viszonyítva ugyanis mintegy 250 ezer forinttal nőtt meg a raktári készlet. Különösen az export-termékek elszállítása fokozódott. Amíg az elmúlt évben havonta 6—7000 forint értékű áru indult külföldre, addig február 1—16 között 219 ezer forint értékűt továbbítottak, 362 ezer értékűt pedig azonnal elszállíthatnak, ha az okmányok elkészülnek. Gyorsan futott a hír Cered községben — de a járás több helységében is: — a rendőrség letartóztatta Rezes Rudolfot Ha nem is arányosan, de megoszlottak a vélemények. Voltak akik sajnálkoztak miatta, s voltak olyanok is — ezek ‘többségében optimistábbak — akik azt mondották: „Ha letartóztatták biztos megvan az oka“. Aztán találgatni kezdték, vajon mit tett ez az ember? ...Sokfajta vélemény alakult ki. Ezek számára a rendőrségi jegyzőkönyv adja meg a választ; — Ä Jegy bér éket 19-17 nyarán (aratás után) rejtettem el. A fegyverek közül egyet sem vettem elő 1956 október 23-ig. Csak akkor, amikor felvetődött a gondolat, hogy az állami gazdaság védelmére munkásőrséget kellene alakítani. Az őrség megalakítása után még mindig nyitott kérdés maradt, hogy honnan tudunk az őrségnek fegyvert szerezni. Ekkor már nem számíthattunk arra, hogy az Utas-pusztai határőrségtől tudunk szerezni, mert értesüléseink szerint, onnan elszállították. Ekkor én elmondottam, hogy 1947-ben egy német géppisztolyra és egy pisztolyra rádöntöttem lakásom egyik közfalát, Ha sikerül őket használhatóvá tenni, felajánlom azokat az őrség részére. Másnap reggel hajnalban egyedül kiástam a két fegyvert. A géppisztolyhoz — pontosan nem emlékszem — 17, vagy 27 darab lőszer volt a tárban. Körülbelül két napig tisztogattam a fegyvereiket, amíg valamennyire használhatóvá tettem. így vallott Rezes Rudolf és védelmére elmondotta, hogy a fegyvereket csakis az állami gazdaság vagyonának megvédésére vette elő. A fegyverek beadását pedig azért mulasztotta el, mert késve értesült a rendelet megjelenéséről és úgy gondolta, ha később adja le, még rosszabbat tesz. De mi az igazság? Mire kellett neki a fegyver? ;;: Miért akarta olyan „szenvedéllyel védelmezni az állami gazdaság vagyonát? Ezekre a kérdésekre sajátkezűleg írt önéletrajzából adjuk meg a feleletet. — 1943-ban. eladtam két személyautómat, melyet korábban egy vendéglő kezeléséből sze- reztem. Az autókért kapott pénzemet megtoldottam még 7000 pengővel és vettem egy lakást 900 négyszögöl kerttel, ugyanakkor 12 hold szántó és 8 hold erdős legelőt Cered Kiskér pusztán. A földemet 1952- ben felajánlottam a ceredi ál- lami gazdaságnak, azóta is az állami gazdaság tulajdonában van, így már közelebb állunk a felelethez. S azt hiszem, olvasóink közül valamennyien megértik, miért akarta és hogyan akadta Rezes Rudolf az állami' gazdaság vagyonát „megvédeni”, hiszen az ő hangja is nem egyszer belekeveredett abba a ceredi hangorkánba, akik az állami gazdaság felszámolását követelték, Több lakás felszabadult Pásztón Komoly gondot okoz Pásztón is a lakásprobléma megoldása. Az utóbbi napokban a közigazgatás egyszerűsítésével több hivatali helyiség felszabadult. 14 család Jutott így lakáshoz. Még így is közel száz igénylő várja hogy rámosolyogjon a szerencse. Állandóan emelkedik a széntermelés Két üzem kivételével az üzemegységek február 15-ig ismét túlteljesítették esedékes havi tervüket. A tröszt termelése még ingadozik az 1000 vagon körül, például február 11 —14-ig jóval túlszárnyalták az 1000 vagonos napi termelést, de 15-én már ez a szám újra 978 lett. Bár így is jóval túlteljesítik a medence bányászai a napi, a havi tervüket. Most közöljük az üzemegységek 15-i napi termelését, valamint azt. hogy a havi terv teljesítésében hány százalékos eredményt értek el; tonna százalék Róna 638,8 95,9 Zagyva 854,5 99,5 Mátranovák 1278,7 107,6 Mizscría 1812,3 114,7 Kazár 915,3 110,9 Kisterenye 760,7 108,3 Ménkes 814,8 109,9 Kányás 349,1 143,2 Tiribes 256,1 106,7 Nagybátony 818,1 110,5 Szorospatak 1339,6 110,9 Tröszt 9787,5 110,2 mert ők nagy sietve elmondták felettünk a „Tedeumot”. Dekát ezesetben is tévedtek és megjósoljuk, velünk tanúsított véleményük kialakításában még sokat fognak tévedni. Meri nem számolnak azzal, hogy Magyarországon nem győzhet az ellenforradalom. A mi népünk nem akarja vissza a régit, Nekünk igaz barátaink is vannak. S ezek nem csupán a jóban tartanak velünk, hanem a bajban is. Ök segítenek, nem a vesztünket okozzák. Győzelmi jelentésként adhatjuk a hírt, hogy a Magyar- országot ért szörnyű katasztrófa után — amelybe az ellen- forradalom sodorta az országot — kezdenek a sebek behegedni. Kell-e erről meggyőzőbb példa, mint amit megyénkről elmondtunk? jV/Tindezek mellett azonban egyről nem szabad — mert végzetes hiba volna — megfeledkezni. Az ellenforradalom leverése után azt tűztük zászlónkra, hogy a legszélesebb demokrácia alapján úgy tevékenykedünk, hogy a 12 év alatt elért eredményeket túlszárnyalva olyan helyzetet teremtünk az országban, hogy mindenki megelégedett és boldog legyen. Ennek a célkitűzésnek még csak a kezdetén vagyunk. Ezért dolgozni keik tudásunk legjavával, becsületes magyar érzéssel, mert ennek a munka, csakis a munká az alapja.