Nógrádi Népújság. 1957. január (2. évfolyam. 1-8. szám)
1957-01-09 / 2. szám
n. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM, 1957. JANUÁR 9. %n 50 fillér ítra dv micr HfáWuflénujsáq AZ MSZMP ÉS A N0 GR ADM E GYEI TANÁCS LAP3A A kabátforgató Bízzunk a jövőben A véresszájú Badi Ferkó Hazafiság és álhazafiság Sűrűn emlegetett szó manapság a hazaíiság, sokan tűzik meMükre jelképét. Népünk szabad és független szocialista hazát akar teremteni. Olyan szocialista társadalmat, amely nemcsak a bürokrácia gyötrelmeitől, a hivatalnokok kiskirályoskodá- sától mentes, hanem az igazság és törvényesség alapján áll, amelyet minden izében áthat a nép szolgálata, a szocialista demokrácia. Magyar Népköztársaságot akarunk, amely minden becsületes polgárának munkája fejében jó és egyre jobb megélhetést biztosít Ezek az alapvető törekvések "egyesítenek napjainkban , minden igaz hazafit. Akadnák azoabÁa magukat hazafinál; rpiondó álhazafiak is, aki! a lép erejét, a nép érdekei ellen,‘a rép célkn űzóseinek meghiúsítására akarják felhasználni. A r. apel Iáinak, dé a n ép llensé geinek kzolgá-lai ábain állnak. Á hazát dicsőítik, de a haza trciii^ását okozzák. Történekünk során nem először yál't így népünk idegen célo x, esztelen kalandorok rharta.ékává. Nem is kell m esszire visszapii- lantanunk- Az első világ- lébe njfoÁn nem a Habsburg;^ érdt ceiért vitték-e /ágoltídra i magyar katonákat? Í9l9-ben nem .^hazafias feh >uzdulás”‘ címén gvt’koltók e Horthyék a műnk é ok és parasztok legjobbja i! ? Nem hazafiasság un gyén szították-e az antiszt vnitizmust, rendezték az újvidéki tömeggyil- kosságot? Nem a haza érdekét hazudva hurcolták a nép fiait Voronyezs alá és nem a haza nevében, gyilkolt-e a nyilas pokol? Aggodalommal kell Iát-- műnk, hogy a magyar ember hazaszeretetét ma iS' sötét ármánykodás fonja körül. Egyszerű és becsületes hazafiak mellére szegezve az igézet as szót, annak erkölcsi súlyával, s ha , ez nem elég, fenyegetéssel (levelek küldésével) terror- cselekményekkel kényszerítik őket, hogy saját érdekei, a haza érdekei el-' len cselekedjen. Mert ugyan, ki más örül annak, mint a nép ellenségei, ha az üzemeinkben gyenge a termelés, gyatra a munkafegyelem? Kinek árt a termelőerő, a munkaer- kölcs szétzüllesztése, a gyárak fosztogatása, az árukészletek herdálása, a gazdasági zűrzavar, a milliárdos termelési kiesések? Gondolkozzunk ezen. Gondolkozzunk. mielőtt a hangoskodók, az uszítok szavát elhinnénk. Gondolkodjunk s ne hagyjuk igaz hazafiságunkat, letéríteni a realitás útjáról, a véres ellenforradalmi kalandok útjára^ Gondolkodjunk, ki az igaz hazafi, aki épít, vagy aki rombol? Aki sztrájkra uszít, hogy inflációt, még nagyobb munkanélküliséget, nyomort idézzen elő, vagy aki drlgozni akar, hogy megteremtse a forint stabilitásának, \ munkabérek emelésének. * jólétnek az alapját? Az-e. «ki újabb es újabb rémhírekkel kavarja a lelkeket, v&gy az, aki példát mutat a meg-- nyugvásra’ Az-e, aki fegyvert rejteget, aki ártatlan emberekre lő, aki rettegésben tartja az egész környéket, vagy az, aki támogatja a karhatalmat, aki rendet, biztonságot, nyugalmat akar? Az-e, aki provölkálja a szovjet, katonákat és gyűlöletet szít ellenük, vagy az, aki minél előbb meg akarja teremteni a békés életet? Az-e, aki nemzeti katasztrófa által kapitalista restaurációt, fasizmust és háborút, tűzfészket akar létrehozni Magyarországon, vagy az, áld el akarja vezetni * népet a békés fejlődéshez? Nem kétséges, hogy me. gyénk lakosságának többsége magát igaz hazafinak tartja és megelégelte a hangoskodó, demagóg ál- hazafiak, méregkeverő provokációit. Megyénk lakossága nyilván azokkal ért egyet, akik erélyes rendszabályok érvényesíté-. sét követelték a kormánytól, a rendzavarok ellen! De lépjünk fel mi magunk is határozottan az ellenforradalmi álhazafiakkal szemben, az össznépi alkotó munka megvalósításáért. Jéi halad a pártszervezés a A balassagyarmati járásban "ddig az MSZMP-hek 1 Talap- szervezete működik; Előreláthatólag január 15-re Drégeiy- palártk, Hont és Ipolyszög kivételével — már mindenhol megalakulnak a párt alapszervezetei. ’A szervezés jó ütemben folyik. M* Megkezdődött az EPOSZ szervezése Horváth József patvarci parasztfiatal megkezdte az EPOSZ szervezését a balassagyarmati járás területén.’ Már több községben van ifjúsági megbízottja is, akik az alap- szprvezetet szervezik. ----------------Tüzet okozott a garázda Gábriel László GYŐZELMI JELENTÉS A BÁNYÁKBÓL: a napi 700 ¥agono§ termelésen Salgótarjánban a pénteken megtartott bányásztanácskozáson határozták el a nógrádi bányák üzemvezetőinek, munkástanácsainak és szakszervezeti bizottságainak elnökei, hogy hsrcot indítanak: a termelés február elsejéig elérje a napi 700 vagont. Szombaton reggel azonban az egész szén-' medencében boldogan újságolták a bányászok, hogy a pénteken termelt 7007,7 tonna szénnel máris elérték ezt a reálisnak tartott, de mégis csak későbbre várt eredményt. E sikerért különösen nagy elismerést érdemelnek a kazári és a zagyvái bányaüzem dolgozói, akik már 86,3, illetve 86 százalékát termelték az október eleji átlageredményüknek. Dicséretes még a kis- terenyeiek 80,2, a rónaiak 75,9, a kányásiak 67,4 és a mátranováki bányász-ok 64,8 százalékos teljesítménye is. A Szénbányászati Tröszt így már 63,4 százalékát adta régi termelésének. Köszönet a Nógrád megyei szénmedence bányászainak ezért a szép eredményért. Nevüket dicséri a meggyulladó villanyfény, a meleg családi otthon. A nógrádi bányászok méltók régi nevükhöz és kemény bányászbecsülettel helyt állnak a széntermelés frontján a bánya mélyén. Vjabk 3 Ikarus autóbusi A bányászok érdekeit szem előtt tartva, az eddigi Ikarus-autóbuszok számát 7-ről 12-re emelték. Ezzel egyidejűleg a meglevő kocsipark is 48- ról 56-ra emelkedett; Most újabb hír érkezett: Recski ől, az ércbányából 56 dolgozó jön Mizserfára gépkocsival együtt. A bányászok szállítása megjavult. 4-én például az I. harmadban 1820, a II. harmadban 1547 és a III- harmadban 793 dolgozót szállítottak munkába. 5-én már az I. műszakban harmadra 113 dolgozóval többet szállított a MÁVAUT. mint ta. előző napom 13 kÜMitftei — 3 ua>? CsökJctri. a ’««• SeVjótar:'án és Ncyjj u. ;v / > . Etjdig 5—6 nap kelleti, egy vagon szén Salgótar„a jutott, míg „ma“ már mir, össze 2—3 napra Vfin "tültség, hogy a MÁV 15 kilómat‘ -rt szállítsa a szenet. Jó lenne, ha már a vasutasok is jobban szerveznék meg munkájukat, s fellépnének a kocsiállások és hosszú szállítási idők ellen. Új gépekét kapnak bányáink Javul az anyagellátás a tröszt gépészeti osztálya részére. Január végére 4 darab villamos mozdonymotort szállít a Ganz Villamossági Gyár. A különböző motorjavításokat soron kívül vállalja a „Bánya- vili“ vállalat, A Tatabányai Bányagépgyár az első negyedévben 400 csillét szállít Nóg- rádba. A hónap végére mintegy 50—60 csille már leszállításra is kerülhet. A Zagyva- pálfalvi Bányagépgyár az alábbi gépekkel segít az első negyedévben: 10 darab dobos vitlát, 2 végtelen kötelű vitlát, 4 darab Vokló (sűrített levegős meghajtású) szivattyút. 10 darab 5 tonnás talbó kocsit és 2 darab személyszállító kocsit szállít a medence bányászainak. Megszűnőben a létszámhiány Megszűnt már a bányákban a többezres létszámhiány, mindössze pár száz ember hiányzik. A zagyvái üzemegységnél 80 fővel több a létszám, Recskről már jöttek és Gyöngyösről is jön 60 dolgozó« A központi munkásfelvételi irodán január 1-től 5-ig 255 dolgozót vettek fel bányamunkára. Még néhány nap és teljes létszámmal dolgoznak bányaüzemeink, ami a széntermelés további emelkedéséhez vezet. Hí elegendő üres csilléért A szép eredmények elérésében nagy része van a Szolgáltató Vállalat dolgozóinak is, akik biztosítják az üres csille ellátást. Munkájukat igen megnehezíti a villamos mozdonyok rossz berendezése, valamint az, hogy a bányászok illetmény szeneikkel igen sok csiliét vontak ki a forgalomból. Most a vállalat dolgozói egy emberként indultak harcba a bányászok üres csille ellátásáért; Ha továbbra is elegendő szenet kap az erőmű, szerdán indul a második gépegység A bányászok nagyszerű műn. j kaja új reményeket keltett a ! Salgótarjáni Erőműben. Szer- ianuár 9-től már teljes sál szeretnének dolI A zavartalan munka legfőbb ! követelménye a folyamatos szene Itatás és megfelelő tart;» lék gyűjtése. Jelenleg m ír -y 130 tagomra való kész:» ttel rendelkeznek, ázom. . " •— 239 vagonos tartalék adja »ak meg a biztonságos üzemeltetés lehetőségét. Ennek eléréséhez minden remény megvan. Január 4-én például 76 vagon szenet kapott az erőmű, amely mind az üzemeltetéshez, mind a készlet feltöltéséhez elegendő. Most azt kérik a bánya . szóktól, hogy továbbra is en> küldjenek véiiükr, s akkor szerdán megindulhat 1 a második gépegység. A teljes kapacitásai való | dolgozás esetén remény van arra, hogy megyénk üzemei is több energiához jutnak, ugyanakkor mintegy 2,5—3 megawattal több áramot adhatnak az országos hálózatba. Az erőmű kollektívájának munkáját bizonyos mértékig zi’.'vrja, hogy csütörtökön sajnálatos szerencsétlenség történt. Lazán robbanás követkéz- reiten súlyos égési seneae» szenvedett Murányi Lajos, l 6-os kazán fűtője. A vizsgálat folyamán azt állapították meg, hogy a robbanás előre nem latható okok miatt történt. Új gyártmányok előállításán dolgoznak a Tűzhelygyárban, de... Szécsényke község tanács- titkárának udvarán; a közelmúltban tűz ütött ki.-Az udvaron mintegy 100 máésa lóhere égett. A tanúk vallomása alap, ján a nagymennyiségű takarmányt Gábriel László Szécsény- kei lakos gyújtotta meg, részeg állapotban. Ugyanis ez a Gábriel állandóan züllik, családjával nem törődik, garázdálkodik s a faluban többen félnek is tőle. Az eseménnyel sem. a tűzbiztosító, som a rendőrök .nem foglalkoznak és a közveszélyes ember most is Szabadon jár. Pedig ez a tette is komoly veszélyt jelentett a falura, hiszen a tűz a község közepén történt és körülötte több ház van. Hála a község dolgozóinak éjjel fél 3-kor is egvemberkéht oltották a tüzet és megakadályozták annak továbbterjedését. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár műszaki vezetői a Kohó. és Gépipari Minisztériummal folytatott előzetes tárgyalások után a napokban dolgoztaik ki az 1957. évi tervet. A gyár dolgozói rendkívül gazdag program megvalósítása előtt állnak. Az első negyedévben újra megkezdik a 44-es és a 46-os jelzésű „Neocalor“ kályhák gyártását és az év utolsó negyedében az új kétaknás típus sorozatgyártására is sor kerül. A vállalat főmérnöke örömmel közölte, hogy az év közepén két újfajta , tűzhellyel lepik meg a vásárlókat. Az egyik típus „öszkomíor- tos“ lesz, azaz tüzelővel, gázzal vagy villannyal egyaránt alkalmas lesz főzésre, mindössze a beépített gáz- vagy villanyfőzőt kell kicserélni. A sütést azonban még a megszokott módon tüzelővel kell megoldani. A másik új típusnak egy kis teatűzhelyt terveztek, amit az apró «konyhával- vagy teafülkével rendelkező háziasszonyok fogadnak majd szívesen. Ezekkel azonban még mindig nem merült ki az új gyártmányok sorozata; A második negyedévben megkezdik a mákőrlők gyártását is. Az idén így az új típusokkal együtt összesen 200 ezer tűzhelyet, 60 ezer kályhát, és 80 ezer mákőrlőt készítenek, ami . együttvéve lényegesen több, mint az elmúlt évi tervben szereplő. 220 ezer tűzhely. Az új évi bátor tervek megvalósításának első feltétele, hogy az erőművek a jelenlegi 75 százalék helyett teljes mértékben kielégítsék a vállalat áramszükségletét. Ez egyúttal lehetővé tenné azt is, hogy az átmeneti létszámcsökkentés helyett — amit a jelenlegi energiaellátás megkíván — új "munkásokkal egészítsék ki a dolgozók létszámát. A dolgozók jobb ellátására irányuló tervek megvalósítása azonban csak akkor remélhető, ha a gyárban a rend, a józan ész kerekedik felül. Mint köztudomású a kormány intézkedett arról, hogy január 1-e után a végzett munka, a teljesítmény után történik a bér elszámolása. A Tűzhelygyárban olyan darabbérrendszert dolgoztak ki, amelynél a régebbi norma 80 százalékos teljesítése esetén fizetnek * teljes bért. Ez a dolgozók nagy részének helyeslésével találkozott. Ugyanakkor egy kis számú csoport most azzal nyugtalanítja a dolgozókat, hogy olyan követelésekkel állanak elő, amelyek nincsenek arányban a népgazdaság teherbíróképességével. Világosan látni kell, hogy ' bár a gyár teljes létszámmal dolgozik, a termelés mégis mintegy 40 százaléka a szeptemberinek. Ebből következik, hogy a bérfizetés a termelés arányában történik — s ekkor fog ismételten kiderülni, hogy a demagógok több száz forinttal megkárosítják a dolgozókat. Éppqn ideje, ha a gyár vezetősége. munkástanácsa keményen és határozottan fellép azok ellen, akik teljesíthetetlen, kgros következményű követelésekkel akarnak maguknak kétesértékű „népszerűséget“ szerezni, Törvényes úton Egyes helyeken a tanácsok jogtalanul elvették, vagy el akarják venni a párthelyiségeket. így például Galgagutána tanács a helyiséget más tulajdonba adta és a tanácsi ügyek intézésére a pártihelyiséget foglalták el. Hasonló kísérletek történtek Bercelen, Nógrádkö- vesden és Csitáron is; Ezeket a rendellenességeket az illetékes szervek törvényes úton rendezik majd« Megszűnik a kötelező tűz- és jégkárbiztosítás Az elemi csapások okozta károk enyhítésére a lakosságnak szüksége van biztosítási védelemre, de az önkéntesség elvét a biztosítás területén is messzemenően érvényesíteni kell. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa lehetővé kívánja tenni, hogy a parasztság, a termelőszövetkezetek. a kisipari szövetkezetek, valamint a lakóépületek tulajdonosai biztosítási védelmükről önkéntes formában saját maguk gondoskodjanak, ezért a kötelező tűzés jégbiztosítás 1957; március 31-vel megszűnik. A pénzügyminiszter felhatalmazást kapott, hogy a kötelező biztosítás megszüntetésével és a kötelező biztosítás hatálya alá tartozott egyes vagyontárgyakra vonatkozó önkéntes biztosítás megszervezésével kapcsolatos intézkedéseket megtegye. A törvényerejű rendelet napján Jép hatályba. A kötelező biztosítás megszűnésével a parasztság évek óta hangoztatott kívánsága teljesül. Nem a biztosítás ellen volt kifogás, hiszen azt az előtt is sokan vették igénybe, hanem annak kötelező volta miatt. Jogos a követelés, hogy mindenki saját maga határozhassa el, kívánja-e és milyen módon tulajdonát biztosítani. Az elmúlt évben sok tízezer dolgozó paraszt, szövetkezet és lakóépület tulajdonos részesült több mint 400 millió forint tűz- és jégkártérítésben, Az Állami Biztosító most a legnehezebb napokban is helyt állt és fizette a biztosítási károkat. Mindez növelte a bizalmat, a biztosítás iránt. Nem kétséges, hogy most már nem hatósági kényszer, hanem saját belátásuk alapján önkéntesen biztosítsák házukat, felszerelésüket, termelésüket, hogy ezzel is megszervezzék gazdálkodásuk nyugalmát, biztonságát; A kötelező biztosítás megszűnésére és az önkéntes biztosításra vonatkozó tudnivalókról az Állami Biztosító a lakosságot tájékoztatni fogja; ■ • ■ • A Salgótarjáni Acélárugyár nyújtott segítséget a litkeieknek Litke községben a dolgozók már régebben hozzáláttak egy kultúrház felépítéséhez. A munkával eléggé előrehaladott állapotban vannak. Most azonban megakadtak, mert nem volt szög, huzal, s enélkül nem tudták folytatni a munkát. A Salgótarjáni Acélárugyár munkástanácsához fordultak segítségért, amit meg is kaptak. Kiutalták részükre a szükséges 60 kilogramm szöget, 20 kilogramm huzalt. A kultúrház építése most már tovább folyik, remélhető, rövidesen befejezést nyer.