Nógrádi Népújság. 1957. január (2. évfolyam. 1-8. szám)

1957-01-20 / 5. szám

NÓGRÁDI Népújság 1957. Január 20. 4 A „Tabáni legenda“ Nógrád megyében Nógrád megye közönségé­nek régi megértését, szeretetét becsüli meg az Állami Falu- színház (Déryné Színház) az­zal, hogy legújabb darabja ős­bemutatóját Nógrád megyé­ben tartja. Nem először törté­nik ez és reméljük, nem utol­jára. Az évtizedeik óta hallgató világhírű magyar zeneszerző, Szirmai Albert a Faluszínház­nak irta legújabb daljátékát, melynek zenéje hazaemlékezés Budapest romantikus idejére, a régi Tabánra. A darab szövegírója Kristóf Károly a következőket írja: „Mágnás Miska, Mézeskalács, Alexandra. . . E világsikeres operettek nagy zeneszerzője, Szirmai Albert, negyedszáza­dos hallgatás után újból meg­szólal s szerény személyem kéziratát tartotta alkalmasnak arra, hogy megzenésítse. A librettót kiküldtem neki Ame­rikába és ő a múlt nyáron küldte vissza új, csodálato­san zengő muzsikával kiegé­szítve a szövegkönyvet. Hon­nan jutott eszembe a „Tabáni legenda“ témája? Budán, a Gellérthegyen még ma is meg­van a híres pellengér-oszlop, ahová a megvetett fehérsZe- mélyéket kikötötték, ha valaki megrágalmazta őket s nem tudtak e rágalom ellen véde­kezni. Gitár Panniről, a tabáni serházak legendás dalosmada­ráról még ma is regélnek bu­dai nénikék, pedig a vén Ta­bán már rég eltűnt, macska­köves utcáit, ódon házait le­bontották. De a szerelmesek még ma is emlékeznek a hold­világos tabáni estékre, a Gel­lérthegyi sétákra. Talán csak a hold látta s csak ő tudja, mi volt Gitár Panni szerelmének igaz története. Ezt a legendát dolgoztam fel operettben, hogy a mai szerelmesek okuljamak belőle. És kiderül az operett­ből az is, hogy a szerelem iga­zi titokzatossága s romantiká­ja, szenvedélyessége és szív­dobogtató izgalma nem válto­zott azóta sem, amióta eltűnt a régi, kedves Tabán: a sze­relmesek városa.“ A daljáték főszerepeit Ka­miiig Judit, Galambos Gabi, Dömötör Erzsi, Iglói György, Hoykó, Végh, Tapasztó, Kana­las, Vajda játsszák Várady György rendezésében. Dr. Bánóczy Dezső A szabin nők elrablása avagy újra kacag Salgótarján Egy szépszámú, szorgalmas színjátszógárda újra munkába állott. Január 12-én volt az el­ső kulturális esemény a kese­rű októberi napok óta Salgó­tarjánban. Az acélárugyári kultúrotthonban újra üdvözöl­hették a tarjániak a híres Pe­tőfi színjátszócsoport játékát. Az előadott Szabin nők elrab­lása nem újkeletű bemutató. Már a nyáron öles plakátok hirdették. Most estéről-estére telt ház kacagja végig a nagysikerű Schönthan—Kellér darabot. S ez az együttes elsőrendű érde­me. Az, hogy pár órára elfe­ledteti a súlyos gondokat, el­feledtet gyászt és hűtlenséget, a kivándorlás okozta fájdal­mat és ezernyi egyéb gondot. És az, hogy kacagtat tele tüdő­vel, önfeledten, hogy nevettet ötletes humorral, aranyos de­rűvel. A darab ismertetése helyett inkább köszönetét szeretnénk mondani. Köszönetét Csics -György félszeg, de szív és lé­lek tanár alakításáért, lllésné (Lipták Rozália) hárpia és vi­pera Borbálájáért, Kovács Gyula és Vanília József köny- nyekig kacagtató Szilváéi Bé­la, illetve Raposa Bogdán fi­gurájáért. Nagyon sok derűs percet szerzett Illés Pál Ret­tegi Fridolinja. És így sorol­hatnánk tovább a jobbnál jobb alakításokat. Szabó István pár mondatos, mosolyt fakasztó Kobak-iskolaszolga alakítása ugyancsak emlékezetes marad. Szólni szeretnénk a megka­pó szépségű Eisler Marikáról is. Etelka alakjában mindvé­gig mértéktartó, kedves, ro­konszenves figura, telve a fia­talság derűjével, naivitásával. Eisler Marika a színjátszócso­port bájos ég tehetséges naivá- ja. Egy Ikicsit fokozottabb hangerővel még kiemelkedőbb sikert érhetett volna el. Vétek lenne azoniban, csak egyes kiemelkedő szereplőkről beszélni. Az egész gárda egy­formán kitett magáért, rossz vagy kevésbé jó színészi telje­sítményről nem szólhatunk. Tökéletes volt a rendezés, gyors, rövid szünetek, pergő jelenetek tették mindvégig él­vezetessé az előadást. És még külön búcsúzóul szóljunk a második felvonás dalbetétjéről is. Bár ország­szerte játszok a Szabin nőket, ezzel az újszerű megoldással a darab itt a legsikerültebb. Ver­tük József verse, Krajcsi Lajos szerzeménye, Illés Pál előadá­sában valóságos kis remekmű. Az idevágó, ügyes, fülbemászó kis dalocska meghittebbé, ked­vesebbé varázsolta a darabot. Azt tudjuk tanácsolni min­denkinek, aki kicsit is szereti a szépet, a jó muzsikát, a ne­vetést, hogy el ne mulassza megnézni ezt a jólsikerült, ze­nés bohózatot, mert egyébként törleszthetetlen adósságot csi- nál önmagának. Mit látok szívesen a mozik vásznán ? Mozijaink műsorpolitikájá­ban örvendetes változást ész­lelünk az utóbbi időben. Sok olyan filmet láthatunk, ame­lyekből az utóbbi években a mozilátogató közönséget kire­kesztették és csak szűk bizott­ságok, vagy az úgynevezett hivatalos kritika láthatta. To­vábbra is véleményem azon­ban, bogy a nyugati filmekből ne a piff-puff darabokat, a cowboy-filmeket hozzuk be, hanem elsősorban olyan mara­dandó emlékeket ébresztő fil­meket. amelyek nemesebb cé­lokat követnek. Hogy csak néhányat említ­sek, Shakespeare: III. Richard- ja, vagy Anna Seghers: Hete­dik kereszt-je. Ugyancsak szí­vesen látom a mindennapi éle­tet ábrázoló francia és olasz filmeket a mozik vásznain. (PL: Róma 11 óra. Papa, ma­ma, ő meg én stb.) Aggodalommal figyelem azonban azt a jelentkező tüne­tet — amilyen álláspontot az elmúlt években, a nyugati fil­mekkel kapcsolatban elfoglal­tak filmművészetünk külföldi „gazdái’’ —, hogy most a szov­jet filmeket vették zár alá. Nem arról van most szó, hogy minden szovjet filmet be kell mutatni, de a legjobbakat, a legsikerültebbeket feltétlen. Itt elsősorban, olyan sikerrel bemutatott filmekre gondolok, mint a Befejezetlen elbeszélés — Othello — Luxustutajon stfb Ezek a filmek is a hala­dó emberiség kultúrájának termékei — s amelyek szóra- koztatóak is és tanulságosak is. Az édesanyáknak és édesapáknak írunk most. Méghozzá azokról, akik a szülőknek a legked­vesebbek: a kisgyerme­kekről. Ezek az édes kis csöppségek gyakran mondanak olyan dolgo­kat. amik nemcsak a szülők számára jelente­nek örömet, vagy ked­ves emléket, hanem a legkeményebb szívű édesapákat is megmoso­lyogtatják. Ilyen kedves kis gyermekmondások­ról, arany beköpésekről szól majd most induló rovatunk. Elsőnek egy háromgyermekes édes­anya kisfiainak arany­mondásait örökítjük meg. A továbbiakban pe­dig arra kérjük a ked­ves szülőket, írják meg rovatunknak saját gyer­mekük hasonlóan mo­solyogható aranymöndá- sait. Hadd derüljenek rajta mások is. f stvánfea három éves lehetett, a két kis iker pedig kettő, amikor az alábbi eset történt: Anyukának vendége jött. egy bőbeszédű fiatalasszony A két asszonyka igencsak belemelegedett a beszélge­tésbe, órákat eltrécseltek együtt. Egyszercsak Istvánka nyomakodik be az ajtón és vasvilia szemekkel éz édesanyjára. Csípőre téve pufók kis kezeit, így szól: — Úgy... édesanyám... te csak pletykálj, plety­kálj, a kölyök jeid meg mind elüti az autó ... r Gyemekhunwr - gyermekszájjal a z egyik nap boldog ví­zi háncolással viharzó­nák be az ajtón a kisfiúk. Le sem teszik fekete lakk iskolatáskájukat, máris any­juk elé állnak nagy lelken­dezve. — Édesanyám... édes­anyám — vágnak egymás szavába — már nem tanu­lunk semmi nehezet az is­kolában. — Hogy-hogy? — néz rá­juk kiváncsi mosollyal Bá- thoryné. — A tanítónéni azt mond­ta, ma megtanultuk a leg­nehezebbet: a hármast. M ég óvodások voltak a kicsik. Anyjuk min­den nap nagy aggodalom­mal bocsátotta őket útnak. — Kisfiam — tette kezét Istvánka vállára. — Te vagy a legidősebb, vigyázz a két kicsire nagyon. Fogjad min­dig a kezüket, nehogy va­lami bajuk essen, hogy el ne üsse őket valami autó Az úttesten nem szabad mennetek, csak itt a jár­dán végig. A két kis iker, a négy­éves Attika és Zoltika az egyik nap nagy újjongással rohannak haza kis bátyju­kat megelőzve. — Édesanyám .;. édes­anyám! — futott anyjához szelesen a pajkosabb Atti­ka. — Átszaladtunk a ko- csiúton és édesanyám tes­sék elképzelni, még csak egy autó sem ütött el ben­nünket ..; Attika a minap pacát ej­tett a füzetébe, miközben kis nyelvét két ajka közé csípve figyelmesen írta a leckéjét. Apja türelmetlenül rá­szólt: — Kisfiam, ha még egy pacát ejtesz én agyon vág­lak. — Attika tágra nyitotta mandulaszín szemecskéit és naivan kérdezte: — Édesapám!.;. És az­tán .;. mi lesz? náthorynénak az egyik ZJ nap nagy gondban főtt a feje. Mit is kéne főz­ni vacsorára? — töprengett. Hirtelen elhatározta ma­gát, rég csinált már kelká­poszta főzeléket. Hozzá is kezdett amúgy . fiatalasz. szony módra, ügyesen, für­gén, sietősen. Férje, aki rendkívül elfoglalt ember, kicsit rosszkedvűen tért ha­za, Élete párja eléje teszi a főzeléket. — Asszonykám — szól fa­nyalogva a férj —, inkább adj egy kis zsíroskenyeret. Tudod, nem szeretem a kel­káposztát. valahogy nem tartom férfieledelnek... Sürgölődve, szíves mo­sollyal fogad szót az asz- szony. Egyszercsak arra fi­gyel fel, a három kis lurkó mereven, mozdulatlanul ül a tányérok előtt. — Hát ti miért nem esz­tek, fiacskáim? A hétéves Istvánka, a legidősebb, büszkén kihúz­za magát és méltatlankod­va válaszol. — De édesanyám, nem férfieledel az... »»°ooo°aooc»oooooooooooooooocx»ocxooooooooocxx»ooocöcx»^ SZEMELVÉNYEK EZÓPUSZ ÉS BARTÓKY MESÉIBŐL AZ ÖREG ÉS FIAI alálos ágyán feküdt az öregember, és így szóit fiaihoz, kik mellette szomor- kodták: — Fiaim, én meghalok. Nem hagyhatok rátok egyebet, csak a szőlőmet. De abban el van rejtve valami, ami nagyon so­kat ér. Ha keresitek, megta­láljátok. A fiúk abban a hiszemben, hogy kincs van elásva a sző­lőben, nagy gondosan felásták az egészet. Kincset ugyan nem találtak, de a jól felásott szőlő sokszoros gyümölcsöt hozott. Ebből látható, hogy a mun­ka kincset ér. — Legyen szerencsém! — szólt a gólya, s tovább indult. Kettőt se lépett, és a száz­lábú bogarat már seholse lát­ta, úgy elmaradt az tőle mind a száz lábával. A gólya meg­állt, s féllábon álldogálva megvárta, míg a százlábú nagykeservesen utoléri. — Pfű. bátyám — mondta nagy lihegve a bogár —, de el­hagytál! Nem is értem, hogy eshetett ez meg velem, mikor nekem száz lábam van, neked meg csak kettő! — Tudod, öcsém — mondta erre a gólya a kevesebb is több lehet ott, ahol a milyen dönt. nem pedig a mennyi! SOKSZOR A SOK — NEM SOK A gólya a régi kastély mel- — Látom, kedves bátyám, za lett sétálgatott a tópar- sétálgatsz. Ha megengeded, ve­tőn. Megszólította egy százlábú led tartok. Legalább elbeszél- pincebogár. getünk egy kicsit. HIRDESSEN A NÓGRÁDI NÉPÚJSÁGBAN! Al címűit ÉV utolsó hónapjainak eseményei, és az azt megelőző társadalmi követelések az oktatásügy terén is komoly változásokat kí­vánnak. Nevelőink az iskolai munka rend­szeres megindítása, a téli szünet utáni új ne­kilendülés előkészületeiben várják az útmu­tatásokat, az irányítást. Mindjárt itt kell kez­denünk a változtatást a múlt gyakorlatán. Nevelőink régi kívánsága volt a nagyobb ön­állóság biztosítása. Iskoláink szabadabb tevékenységet nyernek. Nem fogják a járások, megyei oktatási osztá­lyok lépten-nyomon apró-cseprő utasítgatá- sokkal, jelentésekkel a tényleges oktató­nevelőmunkától elvonni a figyelmüket. Ez az önállóság azonban nagyobb felelősséget kö­vetel meg. Csak így lehet teljes joggal igaz­gatóinkra. nevelőinkre rábízni az ifjúságot. A nagyobb önállóság meg kell mutatkozzék az ellenőrzés új és főként helyes alapokra való he­lyezésében is. Csak olyanok ellenőrizzenek és avatkozzanak bele az iskolai munkába, akik­nek ehhez megfelelő szakképzettségük van. Szakítanunk kell — ha komolyan vesszük az ifjúság nevelésének lényegét — azzal a gya­korlattal, hogy különböző szerveknek legyen óralátogatási, iskolalátogatási és beleszólási joguk az iskola belügyeibe, pedagógiai kép­zettség, sőt megfelelő iskolai végzettség nél­kül. Ha mélyebben nézzük, ez a követelmény egyben azt is jelentse, hogy az igazgató, ne­velő munkaterülete az iskola, és nem l-het felelősségre vonni különböző társadalmi mun­kák sikertelensége miatt. Még kevésbé lehes­sen jó igazgatót állásából elmozdítani ilyen ürüggyel. Igazgatóinknak és nevelőinknek szíwel-lélekkel kell nevelniök, oktatniok a gyermekeket, hogy jó hazafiak, becsületes dolgozó emberek váljanak belőlük. Iskoláink nevelőit foglalkoztatja az, hogy mit tanítsanak és hogyan tanítsák a törté­nelmet. alkotmánytant. földrajzot stb. Mi legyen az általános irányelv? Arra szá­mítani sem lehet, hogy új tankönyvet kap­janak az iskolák az 1956/57-es tanév hátrale­vő részére. Mégis változtatni kell az anyagon, mert elvétett volt az eddigi. Mit és hogyan tanítsanak a pedagógusok? Néhány észrevétel a nevelői munkához Pedagógiai alapelv, hogy csak tudományo­san megalapozott és kipróbált anyagot szabad iskolai tananyagba felvenni. Ez ellen súlyo­san vétettünk, mert cseppfolyós történelmi anyagot tanítottunk, nem időtálló alkotmány­iam cikkelyeket magyaráztunk és téves alap­tételeken nyugvó gazdasági, földrajzi okosko­dással telítettük a fiatal gyermekek esemé­nyek, kalandok, színes ábrázolások -tán vá­gyó képzeletét. Ezek a jelenségek azt ered­ményezték, hogy nem megalapozott ismeret- anyagon keresztül, a reális élettel nem meg­egyező jelenségek tanítása bizalmatlanná tette a fiatalságot magával az anyaggal szemben, de nem utolsósorban az ezt a vonalat követ­kezetesen erőszakoló nevelő elvesztette hitelét tanítványaival szemben. Azt hiszem nem szükséges mindkettő sú­lyosságának értékelése. Nevelőinknek kell megszűrniök a tankönyvek anyagát és nyúj­tani azt, ami szükséges a művelt ember szá­méra. így a történelemből el kell hagyni az első világháború utáni események tanítását. Az eddigi anyaghan pedig elsősorban a ma­gyar nemzeti hagyományok elmélyítése legyen a központi szempont. Természetesen a nem­zetközi összetartozás, az emberiség közös tö­rekvéseinek megfelelő összefüggésekben való megértését kell elérni. Meg kell találni a ma­gyar nép helyét a népek közösségében a ha­ladásért folyó harcban. Alkotmánytant nem tanítunk iskoláinkban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy állampol­gári kötelességek és jogok ismerete nem szük­séges. Ennek megismertetésére nevelőink megtalálják a lehetőségeket akár az osztály­fői órák egyes általános emberi magatartás­ról, becsületességről, kötelességtudásról stb. tartott megbeszélésein, akár ünnepélyek, szakkörök vagy egyéni beszélgetések stb. so­rán. Egész oktatásunk egyik fő problémája volt, hogy kevéssé sikerült a tananyagon keresztül érdeklődést kelteni, továbbá az anyag tár­gyalásánál is, megkötések voltak a nevelőt illetőleg, nemcsak időben, terjedelemben, ha­nem módszerben is. Persze emellett hangoz­tattuk a nevelő egyéniségének érvényesítését, amire lehetőséget nem biztosítottunk. Most szabadkezet kap a nevelő. Maga dönti el, hogy mit tárgyal irodalomból, mi az, ami legjobban jellemző az íróra és ami a legközelebb áll a tanítványaihoz. Nyelvoktatásban is változások állnak be. Szabadon választhatnak a tanulók idegen nyelvet. Megyénkben az általános iskolákban csak orosz nyelv szerepelt, a nemzetiségi is­kolák szlovák nyelvoktatása mellett. Ennek a nyelvnek a tanítását rákényszerítettük a gyermekekre, persze ez rövidlátásból és csak az egészséges fejlődés az igények fiigyeimen kívül hagyáséval történhetett. Ennek oka az, hogy most alig van az orosz nyelv tanítására jelentkező. Mi nem tartjuk ezt sem helyesnek. Az orosz nyelv ugyanolyan idegen nyelv, mint a többi. A világ jelentős részében l ;het bol­dogulni vele és így tanulni is kell. Nem he­lyes az általános iskola VIII., illetve közép­iskola IV. osztályában új nyelvet kezdeni. Ennek semmi értelme nincs. Egyet azonban határozottan megkövetelünk, hogy valamilyen idegen nyelvet csak ott lehet tanítani, ahol erre a személyi feltételek megvannak. Me­gyénkben az érdeklődés a német nyelv felé irányúi. Tankönyv nincs elég. Mit tanítsanak és miből? Ahol a személyi feltétel biztosított, ott a nevelőnek vannak ilyen könyvei jegy­zetei. Irányelv az, hogy az egyszerű beszél­getéshez szükséges alapok lerakása induljon meg. Nyelvoktatásunk hibája volt, hogy poli­tikai tanulmányokból szedett szövegeket gyűj­töttek össze és nehézkes szavakat magoltat­tunk, az egyszerű hétköznapi beszélgetéshez szükséges szövegek, szavak helyett. Hitoktatás a következő probléma, ami foglal­koztatja nevelőinket. Az előző időkben is ti­los volt a bürokratikus eszközök alkalmazása. Most még további szabadságot biztosítunk azzal, hogy nem kell külön jelentkezni hit­oktatásra. Aki akar járni, az járhat is, azon­ban biztosítani kell, hogy akik nem akarnak járni, azokat sérelem, bántódás ne érje. Fa­kultatív a hitoktatás és ezért a hittané: ak a tanítási órák utánra tehetők, ezzel biztosít­juk, hogy akik nem járnak hittanra, mehes­senek haza és ne legyenek az udvarra kény­szerítve hideg, esős időben. Természetesen ez a helyes megoldás nem jelentheti azt, hogy a nem vallásos szülőket, gyermekeket egyes helytelenül eljáró lelkészek részéről bántal­mazás érheti. Az igazgató feladata ügyelni ar­ra, hogy mindkét fél betartsa a megállapodást. A félév lezárása, osztályozás. Megyénk is­koláiban a két várost leszámítva mondhatjuk kiesés nélkül folyt az iskolai munka. Volt számos olyan község, ahol csak 1—2 nap esett ki a rendes munkából. A téli szünetet is rend­tartásnak megfelelően adtuk ki, igy nagyobb zökkenő időben nincs. A gyermekek munká­jának értékelését meg kell csinálnunk. Az értékelést egyelőre továbbra is az eddig megszokott jegyekkel kell végezni, vagyis legjobb érdemjegy az 5-ös és legrosszabb az 1-es. Központi irányelv, hogy lejíésjbb íeb- ruár 7-ig az első félévet le kell zárni és é:- tesítőt kell kiadni. Nyomdai okokból az I. osztályosok csak később kaphatnak értesítőt, de az értékelést meg kell csinálni és a szü­lőkkel közölni. Súlvos feladatok előtt állnak iskoláink, so­kat kérünk nevelőinktől, hiszen elsz^ktattuk az önállóságtól és most a legnagyobb önálló­ságot kérjük tőlük. Mi bízunk nevelőinkben és hisszük, hogy a gvermekek iránti szerete- tük, hivatásszeretetük, hazánk iránti hűsé­gük most is erőt ad nekik az eredményes munkához. Kmetyí Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom