Szabad Nógrád. 1956. október (12. évfolyam. 79-84. szám) / Nógrád Népe. 1956. október (1. évfolyam. 1. szám)

1956-10-20 / 84. szám

1956. október 29. SZABAD IN'OfiBAD 3 Emberhez méltó munkakörülményeket az új osztályozó dolgozóinak! — Az illetékesek figyelmébe — Dolgozóink az elmúlt hetek­ben nagy örömmel fogadták, hogy vállalatunk az új, Gyula­tárói osztályozóval igen jelen­tősen bővült. Ez nem keveseb­bet jelent, mint hogy a kistere- nyei- szénosztályozó, amelynek kapacitása már-már kicsinek bizonyult, a jövőben nagyban tehermentesül. De azáltal, hogy nem kell már a külön­böző minőségű kisterenyei, ka- zári és mizserfai szeneket ke­vernünk, jobban eleget tehe­tünk a minőségi követelmé­nyeknek, továbbá a kitermelt szén osztályozása is gyorsab­ban megy, ami csökkenti a bá­nyászok ürescsille-hiányát. Az új osztályozó üzembehe­lyezéséről a sajtó is hírt adott, s hangsúlyozta, hogy az új lé­tesítmény igen korszerű, szép, ezért ott öröm lesz a munka, így hát, amikor a dolgozók át­helyezése megtörtént, dolgo­zóink nyugodtan és jókedvűen mentek át Gyula-rakodóra. Alig telt el azonban néhány hét, az ottani dolgozók képvi­selői — férfiak, nők. fiatalok és öregek — elkeseredetten ke­resték fel panaszaikkal a kis­terenyei nőtanácsot és kérték, hogy tolmácsoljuk panaszaikat és kéréseiket az illetékeseknek. Mi ennek itt, a nyilvánosság előtt .teszünk most eleget. Vegyük sorba, milyen jogos panaszaik vannak a Gyula-ra­kodói új osztályozó dolgozói­nak. Elmondották, hogy a 150 főnyi létszámra mindössze egyetlen, szűk kis WC áll rendelkezésre. Egyik legsúlyosabb sérelmük, hogy már most sokat kell szen­vedniük a hidegtől. (Mi lesz még télen!) Az osztályozó fel- építése ugyanis olyan, hogy a gumiszalagok — amelyeknél a palaválogatás történik — tel­jesen szabadban vannak, ahol jelenleg a néhány darab tűzkosáron kívül semmifé­le melegedési lehetőség nines. Á tűzkosarak körül pedig olyan nagy a széngáz, hogy a dolgozók — akik egész nap a szabadban, egyhelyben állva végzik munkájukat — még csak meg sem melegíthetik a kezüket, máris igen erős fej­fájást kapnak a gáztól. Annak idején megígérték ugyan, hogy központi fűtés lesz a szalagok mellett, de egyelőre még elő­készületeket sem lehet látni ennek bevezetésére. Ezért a dolgozók sürgősen melegedő helyiséget kémek. A Munka Törvénykönyve előírja, hogy a szabadban dol­gozóknak a hideg beállta után melegítő-italt kell adni. Gyula-tárón egyáltalán nincs teafőzésre alkalmas helyiség, a főzéshez szük­séges edényeket sem sze­rezték be. Szükséges lenne, hogy a veze­tők gondoskodjanak a teafőzés megindításáról. Sokan vannak, akik távolab­bi községekből járnak dolgoz­ni Gyula-rakodóra, s naponta másfél, két órát is utaznak munkásszállító villamoson. A kocsik többségének se ablaka, se ajtaja nincs, így a dolgozók már átfagyva érkeznek a munkahelyre, is, ahol egyfolytában 8 órát dolgoznak a szabadban, majd újra huzatban, hidegben utaz­nak hazáig. Helyes lenne, ha a tröszt gondoskodna a mun­kásszállító kocsik rendbehozá­sáról. De ha már az utazásról van szó, hadd mondjuk meg azt is, hogy * a külszíniek több megbe­csülést és szeretet kémek a föld alatt dolgozó bányá­szoktól! Gyakran előfordul, hogy ami­kor a Gyula-osztályozói mun­kások azt kérik a bányászok­tól, hogy adjanak nekik egy kis helyet, húzódjanak égy ki­csit összébb — a bányászok ugyanis már rendszerint a ko­csikban ülnek, mire a mieink odaérkeznek — azok azt vála­szolják, hogy „maguk külszí­niek, örüljenek, ha a padlón ülhetnek, egy külszíninek még az is sok ..Bizony dolgo­zóinknak fájnak az ilyen ki­jelentések, hiszen munkájuk­kal ők is a többtermelést se­gítik elő. Nem is szólva arról, hogy sok közöttük a rokkant vájár, aki már 20—30 évet le­dolgozott a bányában, és sok közöttük a bányász-özvegy is, akik mind úgy érzik, hogy több tisztelet és megértés jár­na nekik! Igen sérelmesnek tartják dolgozóink azt is, hogy az új, más tekintetben mo­dem osztályozón nincs kö­télpálya, mint Kisterenyén és így az egész műszak idején kézierővel kell mind az üres, mind a telt vago­nokat vontatni. Ez balesetelhárítási szempont­ból sem megengedhető, mivel a sáros, jeges pályán bárme­lyik dolgozó könnyen elcsúsz­hat, és súlyos baleset történ­het. Segítsünk ezen valaho­gyan, még mielőtt az első ha­lálos baleset bekövetkeznék! Azt hisszük, mindebből vilá­gos, hogy az új.osztályozó dol­gozói mostoha körülmények között végzik munkájukat. Ilyen helyzetben könnyen elő­fordulhat, hogy a tél folyamán a 150 dolgozó közül 60—70 is betegállományba kerül. Hiba volt, hogy a tervezésnél éppen a szociális beruházásokról fe- feljtkeztek meg és ezeknek el­készítése késik. A dolgozók termelési értekezletek, üzem­vezetői értekezletek alkalmá­val sokszor felhívták már az illetékesek — különösen a Szénbányászati Tröszt beruhá­zási osztálya — figyelmét a hiányosságokra, de ígérgetése­ken, vagy sajnálkozó vállvo- nogatásokon kívül mást még nem kaptak. Ezzel a levéllel azt szeret­nénk elérni, hogy a tröszt vég­re vegye figyelembe a dolgo­zók jogos kérését és orvosolja a Gyula-rakodói panaszokat még mielőtt nem késő! Györki Ferencné, a Salgótarjáni Szénszállító és Szolgáltató Vállalat kistere­nyei részlegének nőtitkára, VIZŰM NÉLKÜL.. Msgyär-Iiliak'. cselwíWák terü1e*en ... Sosem keresik fel a határ­őrséget, ha át akarnak úszni az Ipoly túlsó partjára. (Foto: Közel 1700 liter sziivapáiinkát főztek a nagylóci szeszfőzdében (Tudósítónktól.) Az ősz folyamán már eddig közel 1700 liter pálinkát főztek a nagylóci földművesszövetkezet szeszfőzdéjében a helyi és a környékbeli parasztok szilvájából. A szeszfőzde eredményes munkája Tóth Andrást ési Balázs Rózsát dicséri, akik üzemzavar nélkül, szakszerűen kezelik a szezfőző beren­dezését. A szomszédos falvak, Hollókő, Vansány, Alsótold és Felsőtold parasztjai mindannyian idehozzák cefréjüket, sőt a távolabbi falvakból, Kisbárkánvról, Lucfalváról, Kisgécről és Nagygécről is szép számmal járnak Nagylócba pálinkát fő­zetni. Tudósítónk látogatása idején Nagy István hollókői pa­raszt cefréjét főzték. Nagy István 30 liter pálinkára számít, de nem ad el belőle egy decit sem, hanem mind megtartja „saját használatára’“ a disznótorok, meg a tavaszi munkák idejére. Tervek szerint a nagylóci szezfőzde jövő év februárjáig dolgozik. A szilvapálinka főzés befejezése után megkezdik a szőlő törköly főzését. Megint hóvégi hajrá lesz? Bányáinkban legutóbbi 357 tonnás többlettermelés után visszaesés mutatkozik; A trösztnek ismét adóssága vám Legutóbb nagy örömmel üd­vözöltük a javulást és azt re­méltük, hogy most már a hó­nap végéig állandóan terv­előnyről számolhatunk be. Saj­nos csalódtunk. Ennek ellené­re bízunk a sikerben, bá­nyáink nagy része ugyanis most is többlettel dolgozik. Igaz, hogy míg szeptemberben nem egy közülük 2000 tonnás előnnyel dicsekedhetett, ad­dig most a legmagasabb több­let is csak 657 tonna. A legna­gyobb baj Kisterenyével és Kazárral van, mert ezeknél a. bányáknál ezren, sőt kétezren is felül van a tartozás. Ha ez a két bánya csökkenteni tud­ná adósságát, akkor újra ja­vulna a tröszt helyzete, mivel a többi bányánál nincs komo­lyabb baj. Élenjárók: Zagyva: 657 tonna többlet. Üzemvezető: Simon Ernő, fő­mérnök: Szendrei Zoltán. Szorospatak: 618 tonna több­let. Üzemvezető: Fuchs Jenő, főmérnök: Demeter Ferenc. Nagybátony: 366 tonna több­let. Üzemvezető: Tanyai Fe­renc, főmérnök: Marton Mi­hály. Mizserfa: 314 tonna többlet. Üzemvezető: Sándor Béla, fő­mérnök: Józsa Pál; Kányás: 289 tonna többlet. Üzemvezető: Schaffer Péter, főmérnök: Németh Lajos. Mátranovák: 271 tonna több­let. Üzemvezető: Sárai Lajos, főmérnök: Révfalvi János. Tíribes: 223 tonna többlet; Üzemvezető: Pintér András, főmérnök: Bakos Péter. Adósok: Róna: 342 tonna tartozás. Üzemvezető: Bükkhegyi János, főmérnök: Laczkó István; Ménkes: 377 tonna tartozás; Üzemvezető: Szabó Imre, fő­mérnök: Cserjési Miklós. Kazár: 1542 tonna tartozás. Üzemvezető: Szomszéd Gy; István, főmérnök: Kreffly Iván. Kisterenye: 2234 tonna tarto­zás. Üzemvezető: Ujj János, fő­mérnök: Sándor Gáspár, A tröszt tartozása Irén bá­nya termelésével együtt: 754 tonna. Igazgató: Sartóris Kál­mán, főmérnök: Lassan József, termelési osztályvezető: Vörös Lajos, műszaki osztályvezető: dr. Csillag József. Hogyan takarékoskodnak az Üveggyárban? A III. negyedévi tervet már minden üzem befejez­te. Legtöbbjük szép ered­ményről számolhat be. Fel­kerestük Kincs Emil elv­társat, a Salgótarjáni Üveg­gyár főkönyvelőjét, hogy ismertesse az Üveggyár III. negyedévben végzett mun­káját. Kíváncsiak^ voltunk, vajon eredményről, vagy visszaesésről számolba­tunk-e be? Az Üveggyárát nagyon szeretjük és büsz­kék vagyunk ré, hiszen a világ csaknem minden ré­szében megtalálhatók az itt készített szebbnél-szebb áruk, amelyek növelik te­kintélyünket, elismerést szereznek a magyar ipar­nak. De hallgassuk most meg Kincs elvtársat: — Sajnos, nagy eredmé­nyekről nem számolhatok be. Az összköltségeket a tervezettnél mindössze egy százalékkal tudtuk lejjebb szorítani. Anyaghányad te­rületén viszont szép ered­ményt értünk el: a terve­zetthez képest 6,9 százalé­kos megtakarítással dicse­kedhetünk. — Milyen módszerrel ér­ték el a 6,9 százalékos meg­takarítást? — Nekünk régen nagyon sok fogyóeszközre folt szükségünk. Eddig, ha va­lamelyik munkásnak szük­sége volt valamire, az csak jött kérni az üzemvezetőtől és már meg is kapta. iQV természetesen nem tudtuk kihasználni eléggé fogyóesz­köz készleteinket. Különö­sen sok kellett zsákkesztyű­ből, villanyégőkből, seprűk­ből és még sók egyéb más­ból is, amit most felsorol­ni sem győznénk. Az égő olyan dolog, amely üzemen kívül is jól hasznosítható, s talán ebből eredt a túlzott fogyasztás .-..A zsákkesz­tyűket sokszor csőik félig használtan szedtük össze innen-onnan. Ennek az ál­lapotnak persze véget kel­lett vetni. Most meghatá­roztuk pontosan, hogy egy- egy műhelyben havonta mennyi anyagot lehet el­használni. Ezt úgy csinál­tuk, hogy megnéztük az utolsó hat hónap anyagfel­használási átlagát, ezt meg­szorítottuk egy kicsit és ezek szerint szabtuk ki a felhasználható mennyiséget. Ha ezt a keretet valamely műhely túllépi, akkor csak főmérnöki engedéllyel kap­hatnak újra anyagot. Per­sze, mi ellenőrizzük, hogy hol mire van szükség. Ha elhasználódik például égy kesztyű, csak úgy adunk újat, ha a használtat visz- szakapjuk. Még egy égőt is csak rossz égő ellenében adunk kt így most mar jobban vigyáz mindenki) több a megtakarítás. — Még inkább takarékos* kodhattunk volna, ha « MÁV-val nem lenne annyi baj. A vasút ugyanis nem részletekben hozza ide as anyagot, hanem sokszor egész szerelvénnyel tolat be. Ehhez nehéz hirtelen összeszedni az embereket és a betolatástól számított öt óra elteltével legtöbb­ször még nincsenek kirakva a vagonok, pedig öt óra után már kocsiállást fize­tünk. Ez pedig sokszor ha­talmas összegeket tesz ki- Szeptemberben például 107 000 forintot fizettünk ki kocsiállás címén a vasút­nak. — Baj van még az „egyéb költségek” címén futó kl- idásokkal. Ide tartoznak a nyomtatványok, telefoni kiküldetés. Ezeknek a költ­ségei mindig magasabbak a tervezettnél. Ezen is próbá­lunk segíteni. A miniszté­riummal például minden nap 6 perc bérelt beszélge­tésben állapodtunk megt Persze, ezzel keveset taka­rítunk meg, de ez is vala- mi. — Már az elején említet­tem, hogy az anyaghányad­dal szép eredményt értünk el. Anyaghányadunk ebben a negyedévben 37,5 száza­lék volt. Ilyen szép ered­ményt eddig még nem is tudtunk felmutatni. Az elsS negyedévhez viszonyítva ez mintegy 600 ezer forint megtakarítást jelent. ■— A negyedik negyedév­ben milyenek a kilátások? — A negyedik negyedév általában jobb szokott len­ni a többinél. Világos do­log, hogy amikor kint is 30 fokos meleg van, nehezebb a kemencéknél dolgozni^ mint télen. Egyébként újí­tással fogunk dolgozni. A keveréknél a nátrium­szulfát helyett inkább fonolitot használunk. Ez olcsóbb is, és kevésbé támadja meg a kemencét) — fejezte be tájékoztatóját Kincs elvtárs. így hát meg lehetünk elé­gedve az Üveggyár ered­ményeivel. Reméljük, az elkövetkező negyedévben sem fogunk csalódni! P. T. Verófényes Őszi nap. Ügy lát­szik, itt a vénasszonyok nyara. Az idő délre jár. A balassa­gyarmati állomáson csaknem teljes a csend és a nyugalom. A felüljárón sétálgatok és figyelem az állomás mozdulá­sait. Legtöbb a mozgás és a zaj a fűtőház környékén, de az látszik és hallik ide legkevés­bé. Közelebb a felüljárótól jobbra és balra három sorban személykocsik és vagonok áll­nak. A raktár előtt néhány va­gon ácsorog. A többi vágányon itt-ott áll csalk egy-egy vagon, az egyikből szenet szórnak ki, a másikba betongyűrűket rak­nak, ismét egy másikba a MÉH kocsijáról vadgesztenyét lapá­tol két asszony. Az állomás- épület körül is csak néhány utas lézeng. A paddkon falusi nénik üldögélnek halk pletyka­szó mellett. Bátyújuk, vagy az ölükben, vagy mellettük pihen a pádon. Odébb egy lány áb­rándozva, kelengyéjének egy darabját varrogatja. A vendég­lő felől négy vidáman ficánko­ló katona közeledik a padok felé. Biztos hamarosan szerel­nek, azért örülnék. Leülnek a varrogató lány mellé és hun- cuVkodnak vele. Leballagok a felüljáróról és a liliputi állomásépület felé tartok. Később tudom meg, hogy ezen a kis csomóponton (így nevezik az ilyen típusú állomásokat), a háború előtt nagy, emeletes állomásépület állt, de felrobbantották és a ŐSZI CSÚCSFORGALOM IDEJÉN A BALASSAGYARMATI VASÚTÁLLOMÁSON kis melléképület lépett az örö­kébe. Az állomásépület végé­ben kis előcsarnokon át juthat az ember a főnöki szobákba. Itt helyezik el a faliújságokat, a versenytáblákat és az egyéb közérdekű közleményeket. Az MDP faliújságon a politikai oktatásban résztvevők névsora szerepel a vezércikk helyén hatvan névvel. (Az állomáson 240 vasutas dolgozik!) A fali­újságon még két cikk olvas­ható a jutalmazásaikról. Mind­kettőből idézünk egy-egy mon­datot: „Azonban hangsúlyozta és súlyponti tételként kiemelte, (amint fentebb olvasható, „a párt és a szakszervezet, a kor­mánnyal karöltve”), hogy azon dolgozók, kik nem odaadással végzik a rájuk eső feladatot, fegyelemlazítók és szolgálatu­kat nem lelkiismeretesen vég­zik, a jutalomból ki kell zárni, hogy ezáltal is ösztönözve le­gyenek a jó szolgálattételre.” „Kérem az elvtársak további szoros együttműködését és a munkaverseny további sikeres végrehajtását, hogy ezáltal bi­zonyságát adjuk a párt, a kormány és a szakszervezet be­lénk helyezett bizalmának.” Az első idézet Bódi László ve­zénylő tiszt, a második Bük Zoltán üzemgazdász cikkéből való. Keltezésük: 1956. olktóber 8. E sokatmondó dátum mellé csak a végkövetkeztetést írjuk: Ilyen hangnemben ma már sem szóban, sem írásban nem lehet beszélni. Azt csak mellé­kesen említjük meg, hogy el- szomorítóan magyartalanok ezek a cikkek. Miközben a faliújságaik és a versenytáblák alapján jegyze­teket készítek, ketten is fülön fognak és leigazoltatnak. Elő­ször Liska István menetirányí­tó kéri az igazolványt, aki az állomás párttitkára, tehát két­szeresen is menetirányító ezen az állomáson. Kisvártatva Bódi László vezénylő tiszt, az egyik jutalmazási cikk szerzője lép hozzám, és bátor tanújelét ad­ja éberségének. Amikor befe­jezem — ahogy ők mondták — a jegyzetelést, mindkettőjük­kel külön-külön elbeszélgetek. A beszélgetések tartalmát csak összefoglalom. Bódi Lászlótól, aki most a főnököt is helyettesíti, legelő­ször jogos szemrehányást ka­pok amiatt, hogy lapunk elha­nyagolja a vasutasok problé­máit. Hogy valamit jóváte- gyünk, mindjárt megírom egyik égető panaszukat. Nóg- rádkövesden kellene építeni egy ötszemélyes vonatkísérő laktanyát, de nincs iá lehető­ség, mert „fentről” nem enge­délyezik. Ezért kénytelen öt vonatkísérő egy „E” kocsiban fagyoskodni. A KPM illetékes osztálya még a nagy hidegek beállta előtt kell hogy tegyen valamit, hisz emberek egészsé­ge forog kockán! Ha a aZ Olvasó hiányolná, hogy eddig még nem volt szó — legalább is kimondva — az őszi csúcsforgalomról, akkor Bódi elvtárs rövid beszámoló­ja alapján elmondhatom, hogy a balassagyarmati állomás tel­jesíti legjobban a vonattováb­bítási tervét a MÁV budapesti igazgatósába területén és amint már a faliújságról is értesül­tem, október első tíz napjában az állomás átlagteljesítménye 176 százalék volt. A „Büszke­ségeink” című versenytáblán vagy harminc név szerepel. Csak kettőt írunk le róla: Saár István és Sztremi László vonatvezetők nevét, akik nem­régiben nyerték el másodszor a Szakma Kiváló Dolgozója jelvényt. A vonatkorlátozások idején, főleg kezdetben, a teherforga­lom jobban ment, hisz a sze­mélyvonatok nem zavarták a tehervonatok menetrendszerű közlekedését. Ám a személy­forgalmi korlátozásokat első­sorban az ipolytarnóci vonal­ról járó munkások és iskolások igen megsínylették. Liska elvtárssal, a párttit­kárral menetirányítás közben tudok csak beszélgetni, de igen keveset törődhet velem, mert sorban jelentkeznek az állo­mások. Az ő válaszaiban buk­kanok nyomára egy elképesz­tő számadatnak: a balassa­gyarmati vasutasokra a nor­mális, havi 220 órás szolgálat helyett 300, sőt egyesekre még ennél is több szolgálati óra esik havonta. Ez a szám sok mindenre fényt derít. Megma­gyarázza a sok rossz családi életet, érthetővé teszi a ren­dezvények és a politikai okta­tás iránti közömbösséget, és so­rolhatnánk tovább az úgyneve­zett „kényes” kérdéseket. Lehet! !k, $őt biztos lesznek is olyanok, akik ellenem vetik, de hiszen a 220 órán felül túl­órában fizetik a munkát, s így a vasutasok is jobban járnak, mert többet keresnek. Vitafe­leimnek csak azt tanácsolha­tom, hogy menjenek el inkog­nitóban a vasutasok közé .. a Akkor ők is meggyőződést vál­toztatnak és ha igazán szere­tik a vasutasokat, nemcsak arccal, hanem őszinte szóval és tettekkel is feléjük fordulnak. Tegyék meg ezt, mert a vas­utasok nagyon várják! Kovács János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom