Szabad Nógrád. 1956. szeptember (12. évfolyam. 70-78. szám)
1956-09-19 / 75. szám
1956. szeptember 19. SZABAD IVOGRÍD 5 ^awsmm •. Gumiutak hogy a franciák felhős éjszaMint köztudomású, útburko-’ latnak rendszerint betont, aszfaltot, követ, vagy homokot használnak. Nemrégiben érdekes közlemény jelent meg arról, hogy az Egyesült Államokban 50, Angliában pedig 60 utat gumival burkoltak. A gumi gyakorlati alkalmazására az eredményes laboratóriumi vizsgálatok után került sor, amelyek azt mutatták, hogy a nyersgumi és a bitumen keveréke jól bírja a hőmérséklet-ingadozásokat, nem repedezik és a közönséges aszfaltnál kevésbé koptatja az autóabroncsokat, Elektromágneses kapcsolású motorkerékpár Egy nyugat-németországi . gyár elkészítette a 200 köbcentiméteres Viktória—Swing motorkerékpárt, melynek elektromágneses kapcsolása van. A sebességváltás gombnyomással történik, sem fogantyút, sem lábpedált nem kell kezelni. Vasút, amelyet a Hold tart üzemben Franciaországban olyan vízi- erőművek építésén dolgoznak, amelyék az ár és apály energiáját használják ki. Az Atlanti-óceán partján a tengerszínt különbsége ár és apály között néha 10 méter. Ha a .tengeröblöt egy gáttal lezárják ■és annak nyílásaiba turbinákat építenek be, úgy az erőmű nagyjából már kész is van. Az öblöt a gáton túl részekre oszthatják, néhánynák a zsilipjét kinyitják, amikor bekövetkezik a tengerár, hogy vízzel teljéik meg. s az így tartalékolt vizet alacsonyabb vízállás esetén ikeresztülengedik a turbinákon. A következő években 8 ilyen erőművet akarnák Franciaországban építeni a tenger energiájának kiaknázására. Körülbelül négyszer annyi energiát szolgáltatnak, mint a jelenlegi irancia 'vízierőművek együtt-l bévé. Az igy nyert áramot ■nagyrészt a vasutak villamosítására kívánják felhasználni, de azért előfordulhat az is, kaikon a Holdtól nyert árammal világíthatnák íróasztal- lámpájukban. Az biztos, hogy nem lesz romantikusabb fénye, mint másféle villanylámpánák. rjtipusú talpfák A bécsi technikai főiskolán igen érdekes kísérleteket végeznek új típusú talpfák készítésére. Az új eljárás szerint fahulladékból, fűrészporból és forgácsból készítenek vasúti talpfákat. A fahulladékot kevés kötőanyaggal összepréselik és hőkezelik. Az új talpfák sokkal tartósabbak és szilárdabbak, mint az eddig használt impregnált tölgy. 0 Uj autómodell A chicagói autókiállításon új autómodellt mutattak be. Érdekessége, hogy a működéshez szükséges energiát a Nap szolgáltatja. A „Napmobil”-t elektromotor hajtja, amelyet a 12 fotocella lát el árammal. Műanyagtetó vasúti kocsikon A csehszlovák „Kovona"- gyár kísérleti műhelyében újfajta műanyagból készítenek tetőt a vasúti kocsikra. A poli- teksz nevű műanyagot üveg- rostból és gyantából préselik. A politeksz kiváló tulajdonságai közé tartozik könnyűsége, szilárdsága és hosszú élettartama. Az ilyen tetővel ellátott vagonokhoz nincs szükség bádogbevonatra, vagy kátránypapírra. A csehszlovák „Ka- rosza“ autógyár az új műanyagból sportkocsi karosszériáját készítette el. Most foglalkoznak annak lehetőségével, hogy berendezkednek politeksz autókarosszériák tömeggyártására. 300 gramm súlyú rádió Egy amerikai rádiógyár Regency néven kisméretű tranzisztoros rádiókészüléket , hozott forgalomba. A miniatűr rádió 75 milliméter magas, 125 milliméter hosszú és 30 milliméter széles. A súlya mindössze 300 gramm. Intézkedések a vízellátás megjavítására Törpe vízmű építését kezdte meg Jobbágyiban a Salgótarjáni Városgazdálkodási Vállalat. A Mátra oldalában feltárt forrásból gépek igénybevétele nélkül, gravitációs megoldással jut majd a víz a medencébe. Az újszerű eljárás előnye, hogy üzemeltetési költséget alig-alig okoz. A vízmű megépítése — ami 340 000 forintba kerül — még ebben az évben befejeződik. Salgótarján vízellátásának megkönnyítésén is fáradoznak a vállalat dolgozói. Hála a kubikosok jó munká jának és ügyes, ségének, sikerült felújítani a tatárároki forrást, ebből ezentúl napi 120 köbméter vizet nyer a város lakossága. Az Acélárugyár anyagellátási gondjai JŐ ÍREK Két napos őszi vásárt rendezett szombaton és vasárnap Cereden a Kelet-Nógrád megyei Népbolt. A két nap alatt 67 ezer forint értékű árut vásároltak a cerediek. Aratják a rizst országszerte. Az elmúlt héten mindenütt befejeződött a rizstelepek lecsa- polása. és az egész 82 ezer holdnyi területen megkezdődött az aratás. Az eddigi csép- lési eredmények jó közepes termést Ígérnek. Fél millió kaszát gyárt exportra az év végéig a Szentgotthárdi Kaszagyár, amiből Csehszlovákiába 120, az NDK- ba pedig 200 ezer darabot küldenek. Megkezdődött az almaszüret a magyamándori Állami Gazdaságban. A termés jobb a tavalyinál: termőfaegysigenként 150 kiló almát szüretelnek. Exportra 350 mázsa jonathánt küldenek. Havazik a Tátrában. Pénteken esett le az első hó és a hőmérő mínusz 4 fokot mutat. ★ KÖZLEMÉNY A Szécsény Járási Tanács Mezőgazdasági Osztálya értesíti a megye dolgozóit, hogy Gazsi György nógrádszakáli lakos július hó második felében elvesztette 1 db. 1955. IV. 27-1 születésű pej, kanca, kh. kesely, hóka lováról kiállított jár- latot. A jártat érvénytelen. A tervek teljesítése során állandóan találkozunk kisebb- nagyobb gátló körülményekkel. Minden fizikai, műszaki dolgozónak kötelessége, hogy fellépjen ezek megszüntetéséért. A fizikai dolgozók, ha jobban szervezik meg munkájukat ha szilárdítják a munka- fegyelmet, máris sokac tettek a gátló körülmények ritkításáért. Azonban vannak olyan gátló körülmények, melyekre előre nem számíthatunk és melyek a feldolgozó üzemtől függetlenül időnként jelentkeznek. Ezek közé soroljuk az alapanyagellátásban mutatkozó hiányosságokat, mert hiába tervezzük jól a munkát hiába biztosítunk műszaki feltételt, ha a nyersanyag nem érkezik meg időben. Az Acélárugyárban belföldre és külföldre egyaránt nagy mennyiségű iparcikk készül, tehát az Acélárugyár tervének teljesítésébe nagy mértékben beleszólnak az alapanyagot szállító vállalatoknál tapasztalható hiányosságok. Csak néhányat említsünk közülük! Az utóbbi időben a hengerhuzal-ellátás nem kielégítő. Az Ózdi Kohászati Művek a huzal alapanyagot nem megfelelő ütemben szállítja, így nincs biztosítva a huzalmű és vele kapcsolatos üzemek termelésének folyamatossága. A szeg is huzalból készül, így a huzal alapanyagának hiányos szállításával veszélyeztetve van a szegverőüzem folyamatos munkája is. Pedig az országban folyó építkezések megkövetelik a szeg gyorsabbütemű gyártását. Ebből a tényből az a végkövetkeztetés, hogy az Ózdi Kohászati Művek illetékes vezetőinek sokkal nagyobb gondot kell fordítaniok á Salgótarjáni Acélárugyár felé irányuló hengerhuzal szállítások folyamatosságára. A rúdvashúzó üzem alapanyaggal való ellátása is vontatott. Ez az üzem Ózdról, Csepelről és Diósgyőrből kapja az alapanyagot és gondjain csak az alapanyag-szállító gyárak tudnak segíteni. Mind a szegverő, mind a rúdvashúzó üzem jelentős mennyiségben külföldre is szállít, tehát különös gondot kell fordítani, a népgazdasági szempontból igen fontos exportgyártmányok tervének teljesítésére. Az export szállításokat azonban az is akadályozza, hogy gyakran nem érkezik meg határidőre a csomagoló ládaanyag. Bár a ládaanyag import árú, mégis nagyobb gonddal kell a leszállításokat kezelni az ezzel foglalkozó belföldi közvetítő kereskedelmi szerveknek. Az acél- és vasöntöde legfontosabb alapanyaga a nyersvas és mivel ez is külföldről érkezik a gyárba, előfordul, hogy hiány van benne. Itt is a hazai közvetítő szervek segítségére van szükség. Jóllehet ezek az üzemek nem szállítanak külföldre, közvetve mégis befolyásolják — hiszen fontos gépalkatrészeket gyártanak — nemcsak az Acélárugyár, hanem más gyárak külföld felé irányuló termelését is. Gyakran vannak zavarok a GSz-üzem nyersanyagellátásában is, pedig a hazad szállításán túl ez az üzem is nagy mennyiségben szállít külföldre különböző szerszámokat. Végül még egy példát! A Rákosi Mátyás Művek Csőgyára az Acélárugyár csőszükségletét nem megfelelő módon elégíti ki. Különösen vontatott ütemben szállítja a huzal hőkezelő kemence rekuperátor csöveit, pedig a huzalműnek is jelentős exportja van. Nem soroltunk fel) minden anyagellátásban mutatkozó fogyatékosságot, de ha ezek kiküszöböléséhez segítséget kapunk a nevezett gyáraktól és az illetékes kereskedelmi szervektől, már akkor is zavartalanabb lesz az Acélárugyár termelése, ezzel viszont az egész magyar népgazdaság nyerhet. Kovács Tibor Minden percért kár! 3Miért késik a 14—ifi éves fiatalak wnnnháhaállitása 9 A fafaragó művész nagyon sokat, fáradozik azon, hogy könnyen formálható anyagot találjon, amellyel lehet dolgozni, amellyel öröm dolgozni. Az ilyen anyagot aztán óvja, dédelgeti, vigyáz rá, hiszen ez a hibamentes, szép anyag később a művész alkotó, formáló keze alatt remekművé alakul. , : Ideánk, a társadalomra lAjft-. gyón könnyén alakítható, ne-, mes anyag van bízva. S tőlünk, a mj alkotó, formázó kezünktől függ, hogy remekmű válik-e az anyagból, vagy pedig veszni hagyjuk azt. A gyermekről van szó ..; A 14—16 év közötti gyermekek ezreiről, azokról, akik a kamaszkorban járnak, s ilyenkor a leghajlít- hatóbhak, a legkönnyebben alakíthatók. Ha a társadalom kézenfogja, óvja őket, becsületes, dolgos emberekké nőnek. Ha nem vigyázunk rájuk, a „vagányok”, a munkakerülők veszik őket „pártfogásukba”, Tőlünk, mindannyiunktól függ, hogy a serdülő gyermekek a munka zaját, vagy a lebujok ricsaját szokják-e meg egy életre? Ezért nagyon helyénvaló és időszerű kormányunk határozata, amely a 14—16 éves fiatalok munkábaállításáról szól. Tulajdonképpen nem is munkáról, inkább csak a munka gondolatának megszokásáról gondoskodik ez a rendelet a fiátalok részére, hiszen üzemeink könnyű munkával, napi 4—6 átpfoglalkoztatják a fiatalokat. A határozat szép is, jó is, csak éppen végre kellene hajtani, mégpedig minél sürgősebben, mert kár minden percért, amelyet a gyermekek még most is semittevéssel, csavargással töltenek. A rendelet végrehajtása azonban késik, feltűnően késik. Megyénkben még egyetlen üzem sem veheti fel a 14—16 éveseket, mert a minisztériumokból még mindig nem érkezett meg a rendkívüli béralap. Pedig a gyárak várják a fiatalokat , elsősorban saját dolgozóik gyermekeit! A Salgótarjáni Üveggyár például 50 fiatalt tud majd foglalkoztatni. A jelentkezés már most is folyik. Eddig leányok közül 17-en jelentkeztek. Mi lesz a feladatuk? Az üveggyáriak — mivel mindig melegben dolgoznak — sok szódát fogyasztanak. A fiatalok egy részének feladata ezért a vízhordás, illetve szódavízhordás lesz. Másoknak az üzemet kell tisztán tartaniok, ami szintén nem megerőltető munka. A Tűzhelygyár 20 főt tud felvenni. Főleg a kulcsműhelyben foglalkoztatják imajfl őket, ahol kisebb javításokat végezhetnek. Az Acélárugyár körülbelül 40 főt vehetne fel máris, ha lenne rá béralap. A szegcsomagolásnál és más könnyebb munkáknál nagy szükség lenne a fiatalok segítségére. A megyei tanács kereskedelmi osztálya szintén 20 főt tud alkalmazni a vevők kiszolgálásának meggyorsítására. Az üzemek a felvételnél előnyben részesítik azokat a fiatalokat, akik náluk akarnak dolgozni akkor is, amikor már a felnőtt korosztályhoz tartoznak. Ezért mindenkinek ajánlatos oda jelentkezni, ahol később is kedve lesz majd dolgozni. Munkalehetőség tehát van, de az üzemek addig nem kezdhetik meg a felvételeket, amíg a fiatalok munkábaállítására biztosított 20 millió forint kü- lönleges béralapból meg nem kapják a rájuk eső részt. A minisztériumok késlekednek a szétosztással, húzzák-halaszt. jék a rendelet végrehajtási utasításának kiadását, noha a Minisztertanács határozata szerint már szeptember 1-én intézkedniük kellett volna. Mire való ez a felesleges huza-vö- na? És miért nem lép közbe a DISZ, ha már a minisztériumok elhanyagolják feladatukat? „Addig hajlítsd a fát, amíg fiatal” — tartja a jó magyar közmondás. Később a kemény, kérges fával már nem lehet bírni, s ha nem időben hajlítjuk, bizony nem arra nő majd, amerre mi szeretnénk! Be kellene ezt látniok végre mind- azoknak;, akik felelősek azért, hogy még mindig késik kormá. nyunk helyes határozatának végrehajtása. P. T. + ^Őáőóni kép a Sídgőfarjáni Dächer Lajos és Galcsik János sztahanovisták újítása nyomán fél- automatikusan történik már a szidó, los, baqarolos és tintásüvegek gyártása a Salgótarjáni Üveggyárban. Ezzel a módszerrel egy üveg helyett hármat készítenek el egyszerre. Baloldali képünkön Szelcslk József Ifjúmunkás az új eljárással dói. qozik. Az 50—60 literes ballonok készítése nemcsak ügyességet, hanem fizii. kai erőt is kíván. A Jobboldali képen Muflár Ferenc, a szakma kiváló dolgozója éppen egy 20 literes pisz- tónit készít. A középső kép Klauber Józsefet, a szakma kiváló dolgozóját mutatja be, amint a savballonszáj kiképzését végzi. (Vadas Ernő MTI.Foto felvételei)