Szabad Nógrád. 1956. szeptember (12. évfolyam. 70-78. szám)

1956-09-01 / 70. szám

Forró szeretettel üdvözöljük a szénmedence dolgozóit! A bányák dolgozóit ünnepli ma az ország népe. Dicső harcokról, nagyszerű, odaadó munkáról bányászaink, ról emlékezünk. Azokról, akik annak idején hol éhségsztrájk­kal. hol fegyverrel a kézben szálltak szembe a kizsákmányoló bányabárókkal és a fasiszták önkényuralmával; azokról, akik a felszabadulás után a párt hívó szavára éhesen, szomjasan láttak hozzá a tönkrement bányák rendbehozásához azért, hogy az országban dolgozni kezdhessenek a gyárak, hogy a gazdasági vérkeringés megindulhasson. Ma már büszkén mondhatjuk, hogy bányászaink csodá­latraméltó erőfeszítései nem maradtak hiábavalók. S hogy még jobban láthassuk, hová fejlődtünk, most. ünneplés közben, vissza kell pillantanunk a megtett útra. A bányászat, amely ma hazánkban az egyik legfontosabb iparág, azelőtt talán a legelhanyagoltabb volt. A felszabadu­lás előtt a bányászok nehéz és küzdelmes életét az üldöztetés, a félelem, a nyomor és a kizsákmányolás jellemezte. A letiltá­sok egész serege csökkentette a bányászok keresetét és sokan emlékeznek még arra, hogy egy-egy fizetéskor csak üres bo­rítékot kaptak. Amikor a bányabárók profitszerzési érdeke úgy követelte, hetenként csak 2—3 napot dolgoztattak... Ugyan- akkor az átlagos vájárkereset 2—3 pengő között mozgott, ami még a legszűkösebb megélhetést sem biztosította. Idősebb bá­nyászaink jól tudják azt is, hogy azok a dolgozók, akik távo­labbról jártak be. naponta 15—20 kilométert is gyalogoltak, akik pedig hetenként jártak haza, azok hét közben szurtos, piszkos barakokban laktak és a nehéz munka után fáradtan, kimerültén saját maguknak kellett szerény ebédjüket elkészí­teniük. 17 zek ma már csak rossz emlékek. A mi rendszerünkben a bányászok megbecsült emberek, akiket egész népünk szeretete övez. Bányászainkat pártunk és kormányunk mind erkölcsi, mind anyagi elismerésben részesíti. Ezt láthatjuk az idei, hatodik Bányásznapon is. Vegyük alapul csak a hűség­jutalmat! Amíg az első bányásznap alkalmával hűségjutalom gyanánt megyénkben 1.8 millió forintot osztottak ki. az idén már mintegy 21 millió forint jut bányászainknak hűségjutalom címén. Nem ritkák az olyan dolgozók, mint a zagyvái üzemnél Kovács László elvtárs. aki 6996 forint hűségjutalomban része­sül, vagy Mátranovákon Gecse Elemér Mizserfán Kaposvári Ferenc elvtársak, akik fejenként több, mint 6000 forint hűség- jutalmat kapnak. Ezen a napon az erkölcsi megbecsülés jeleként medencénk bányászai közül 722 dolgozó kap érdemérmet azért, mert a felszabadulás óta a szénfal mellett dolgozik. Kovács Lászlót Zagyváról a Szocialista Munka Hőse jelvénnyel tüntették ki. Hárman munkaérdemrendet, négyen Szocialista munkaérdem­érmet. $ ugyancsak négyen Munkaérdemérmet kapnak. De ugyancsak a bányászok munkájának elismerését fejezik ki azok az intézkedések is, amelyekkel pártunk és kormányunk állandóan javítja a bányák dolgozóinak életkörülményeit. A sötét kis viskókat, amelyeket a tőkés állam rendelt a bányá­szok otthonául, sorra modern, egészséges, lakásokkal cseréljük fel. Már eddig a Bányász Sajáfhaz-épxíési akció keretében 409, OTP-kölcsönnel pedig 157 bányász épített szép kényelmes csa­ládi házat, ugyanakkor ebben az évben eddig közel 180 lakást kaptak bányászaink Salgótarjánban és Nagy bá tony ban. Van­nak ugyan még olyan tőkés „örökségek”, mint az inászói ba- raklakások. vagy a zagyvapálfalvi fabarakok. Ezeket termé­szetesen nem tudjuk ináról holnapra eltüntetni, de sor kerül arra. hogy lebontsuk őket, s helyükbe egészséges, felszabadult dolgozókhoz méltó házakat építsünk. Tucatjával lehetne sorolni a bányászok egyre javuló élet- színvonaláról tanúskodó tényeket. Ebben az évben például ed­dig 1050 kiváló bányászunk üdült kedvezményesen Hajdúszo­boszló. Hévíz.' a Mátra és a Mecsek gyönyörű üdülőiben.. ; A fizikai munka megkönnyítésére szénmedencénkben ma már 32 Kóta-féle rakodó segíti a rakodást... De felesleges is min­dent felsorolni, hiszen éppen bányászaink tudják legjobban, mi mindent kaptak eddig az országtól. És jól tudják azt is, hogy mit vár tőlük az ország. Be is bizonyították, hogy érde­mesek a párt és a nép bizalmára, hiszen ezidáig már több, mint 100 000 tonna szenet termeltek terven felül. Bebizonyí­tották azzal is. hogy a Központi Vezetőség felhívására vála- szólva, az ország bányáitól kért 300 000 tonna szénből a máso­dik félévben 50 000 tonna kitermelését vállalták. TVagy. nehéz feladat ez! Megvalósításához nemcsak a bá- nyászok lelkiismeretes, kitartó munkája, lankadatlan erőfeszítése szükséges, hanem az is. hogy a műszaki vezetők gondosan biztosítsák a műszaki feltételeket hiszen eredménye­sen termelni, sikeresen versenyezni csak ott lehet, ahol terv­szerűen folyik az elővájás. fenntartás, ahol időben és jól előké­szítik a munkahelyeket, ahol elegendő bányaiét és ürescsillét biztosítanak, ahol maradéktalanul teljesítik a műszaki fej­lesztési terveket. Ezen a téren az utóbbi időben előrehaladás tapasztalható. Most már azt kérjük a műszaki vezetőktől, hogy n-.őg bátrabban kezdeményezzenek, még bátrabban támaszkod­janak bányászaink kimeríthetetlen, gyakorlati tapasztalataira. Hős bányászainktól pedig, akik annyiszor hitet tettek már a nép iránti hűségük mellett, azt kérjük, hogy továbbra is oiyan lendületesen dolgozzanak, mint amilyen nagy akarással láttak hozzá vállalásuk teljesítéséhez. Legyen a hatodik bá­nyásznap új sikerek, úi győzelmek forrása! Kovács József a megyei pártbizottság ipari osztályának vezetője Kuborczik János, Szabó Antal, a Mátranováki Bányaüzemben a Kisterenyei Bányaüzem Pécshá- ilolqozik hattaqú briqádjával és 2a lejtősaknájának aknásza. Az akna jelenleq 107,2 százalékra esedékes havi tervenek teljesite- teljesitj tervét, s e2 Szabó e|v. seben 153 százalékot ért el. társ jó munkáját dicséri. A „hetedik"... Amikor igazgatójával, Ta­nyai Ferenccel beszélgettünk a nagybátonyi bányaüzem fiatal főmérnökéről, Marton Mihályról. az igazgató ezt mondotta róla: — Tudják, ő már a hete­dik főmérnök, akivel összeho­zott a sors, de senkivel olyan jól nem értettük meg egy­mást, mint vele. Január 1-től dolgozik nálunk, azóta akár­rr Ok hárman miről van szó, mindent meg­beszél velem, meg a párttit­kárral és az üzemi bizottság­gal ..: Később, délután, Rákóczi- telepi szép, kényelmes lakásá­ban beszélgetés közben Mar­ton Miháiytól is megkérdez­tük, hogy — hivatalos nyel­ven szólva —, milyen a vi­szony az igazgató és ő közte? Meleg fény villant erre nagy, tágranyilt szemében: — Kérem, én sok helyen megfordultam, de sehol sem lehetett olyan jól együtt dol­gozni az igazgatóval, mint Tanyai elvtárssal. Végtelenül nyugodt, jószándékú ember, s én már nem is tudom más­képpen elképzelni a munkát, mint úgy, hogy még a ki­mondottan műszaki jellegű intézkedések előtt is megkér­dem tőle: mit szólsz hozzá? Látszólag csals annyi ez az egész, hogy két vezető ember kedveli, megbecsüli és megér­ti egymást. Valójában azonban arról van itt szó, hogy Nágy- báíonyban sikerült megvaló­sítani azt, amit — megintcsak hivatalos nyelven —, kollektív vezetésnek nevezünk. Meg­teremtésében nagy érdemei vannak a fiatal mérnökök­nek. S éppen ez, a hivatalo­san előírtnál egy fokkal tö­kéletesebb együttműködés az egyik alapja Marton Mihály jelentős munkasikereinek. Mert az a rövid 8 hónap, amelyet Nagybátonyban töl­tött, bővelkedik sikerekben. A régi bányászok útmutatása álapján ekkor kezdődött az „eltűntnek” hitt Katalin I-es telep feltárása. Marton elv­társ irányítása mellett olyan gyorsan haladt a munka, hogy a tervezettnél másfél hónapijai korábban feltárták a telepet, s ez ma már bő­ségesen ontja a szenet. Köz­ben annyi munkahelyet ké­szítettek elő. hogy ha a Kos- suth-táró váratlanul kime­rülne, az egész létszámot azonnal, fennakadás nélkül át lehetne telepíteni Katalinba... És közben, a 8 hónap alatt Nagybátony négyszer szerezte meg a megyei pártbizottság vándorzászla j át. A sikerek nem csupán Mar­ton elvtárs együttműködési készségével és szaktudásával magyarázhatók, hanem még két másik tulajdonságával. Az egyik: nagyon szereti a bá­nyát, Erről vall, hogy augusz­tusban 18 kiadós bányajárása volt. A másik — és a legfon­tosabb —: nagyon szereti az embereket. Erről a bányászok beszélnek, akik minden ügyes­bajos dolgukkal hozzá fordul­nak, akikkel egvütt guggolva rajzolgatja szénnel a terveket a bánya mélyén. De önkénte­lenül erről vall Marton elv­társ is, amikor beszélgetés közben a jó hazai, zalai bor — a mérnök is, felesége is dunántúliak —, megoldja a nyelvet, s utat nyit a rejtett gondolatoknak: — A Tröszttől azért kíván­koztam el, amikor a MEO-nál voltam, mert egyoldalú mun­ka az, bármilyen szép is. Ott csak a szén minőségét láttam, engem pedig minden érde­kel: a bánya, a szervezés, a gépesítés, a termelés. Mozog­ni szeretek az emberek, a dolgozók között.: Sűrű haja homlokára hull, miközben lelkesen magyaráz terveiről. Arról, hogy Kata­lint korszerű nagyüzemmé akarja fejleszteni.:. Arról, hogy bár boldog, elégedett, mindene megvan —, szép fe­leség, két eleven kis lurkó, a kisebbik, Béla, éppen a bá­nyásznapon született 3 éve, a lakást is gyönyörűen beren­dezték mégsem nyugszik addig, amíg nem vesz egy kisautót, hogy még többet mo­zogjon, száguldhasson. Úgy látszik, nyugtalan em­ber így a jó. Mert a szocia­lista Magyarországot nem a halvérűek építik fel.: Akit már nem vár esténként a bánya ... Hej, ti fiatalok, húszévesek! Meg ti is, akik az érett fér­fikor küszöbén járva, a har­mincadikat tapossátok? Tud­játok-e, milyen hosszú idő negyven esztendő? Ráadásul a bányában, ahol az évek kétszer számítanak, akár a háborús esztendők? Nos, eny- nyit, csaknem egy emberéle­tet dolgozott le a bánya sö­tét mélyén, a szénfal mellett Jakab Gyula bácsi. És a negy­ven év alatt egyetlen napig sem maradt ki, hacsak beteg­ség le nem verte a lábáról. Fiatalok, akik készen .kaptok mindent, s akik sokszor mégis otthagyjátok a munkát —, meg tudjátok-e becsülni ezt a hűséget, ezt a szorgalmat? Frigyes-bányában kezdett dolgozni, 1916-ban. — Maguk, fiatalok már nem is emlékez­nek Frigyesre —, mosolyog. Életútja nem igen tér el a többi bányászétól: zsenge sü- völvény korában, gyerekfejjel két évig palaválogató volt, ez­után fenntartáson dolgozott, mindig éjjel. Élményeiről, tapasztalatai­ról nem igen beszél, úgy kell bíztatni; — Kapott-e jutalmat a múltban? — ravaszkodik az újságíró, aki nem akarja a sablonos „hát aztán rossz volt-e régen a bányászélet?’1- léle kérdést feltenni. Gyula bácsi azonban átlát a szitán, s komolyan válaszol: — Ugyan, ne tréfáljanak már ilyesmivel. Kétszer is le akartak számolni Egyszer azért, mert létszámfelesleg volt, egyszer meg azért, mert a sváb bányamestertől meg merészeltem kérdezni, hogy ki is az a képviselőjelölt, akit ránk akarnak erőszakolni. Vé­gül már örültem anak is, hogy bányász létemre a követ ci- peltették, az utat építtették velem. Jutalmat én csak a felszabadulás óta kapok. De még jó szót is, és valahogyan ez esik talán a legjobban a mi rendszerünkben, hogy nem kell már tartani a goromba bányamesterektől, aknászok­tól. A beszélgetés során egy­szerre csak előkerül a mun­kakönyv. Utoljára ezt jegyez­ték bele a kisterenyei üzem­nél: „hozzájárulással kilé­pett, augusztus 25-én“. Kér­dően nézünk Gyula bácsira. — Nyugdíjaztak — mondja. — Sokat bajlódtam már az utób­bi időben a szívemmel, tüdőm­mel, azt mondták, rám fér a pihenés. Most már csak itt­hon, a ház körül bajlódom majd a tehenekkel,-meg a két holdas földecskémmel. A negyven év után megkapom a jubileumi jutalmat, de hétfőn már nem kellett a bányába mennem. — Hiányzik? Nem szól, csak bólogat ke­servesen. A lámpa már szeg­re került a kamrában, nincs szükség rá. Erre gondolunk, s kicsit elszomorodunk. Hall­gatunk. — Hát a bányásznapra el- megy-e? — töröm meg a csendet. — No, még az hiányozna, hogy én ne legyek ott! — húzza ki magát legényesen. — Persze, hogy elmegyek. Bá- nyászruhában! — teszi hozzá és huncutul kacsint, Igen, a lámpa, a sisak a szegre került De a bányász negyven év után is, pihenő éveiben is „civilben1’ is bá­nyász marad, amíg csak a szíve dobog. Igaz, Gyula bá­csi? ...és aki majd folytatja a munkát Elvtársak, idős bányászok, akik minden tiszteletet meg­érdemlő hangyaszorgalmatok­kal, annyi szenet adtatok már nekünk, hogy hegyeket lehet­ne halmozni belőle, nem kell aggódnotok azért, hogy mi lesz, ha leteszitek a szerszá­mot és nyugalomba vonultok! A szénmedence jövője biztos­nak látszik; hiszen a nagybá­tonyi vájártanuló intézetből jönnek, egyre jönnek a fiata­lok, akik friss erővel folytat­ják a munkát. 1949 óta 756 if­jú vájárt bocsátott útjára az intézet: Most, a bányásznap­kor meginduló iskolaévben újabb 144 fiatal fiú kezdi meg itt a tanulást, s ami a legör- vendetesebb, ezek között 100 nógrádi gyerek van. Ilyen jó még sohasem volt az arány! A gyönyörű diákszálló és az iskolaépület zsong, mint a méhkas. Elhelyezkednek az újak, takarítanak, rendezget­nek, készülnek tíz új tanévre a régiek. Mi, egy csendesebb sarokban Hegedűs Pétert fag- gattjuk, s az ő válaszain mé­regetjük, milyenek is lesznek a holnap vájárai? Keménykötésű, szőke, kék­szemű fiú ez a Péter. Korá­Kadlót András, a Rónai Bányaüzemben dolgozik briqádjával. A Kadlót-briqád, a bányásznapi versenyen átlago­san 202 százalékos teljesítményt ért el. Pálchuber Béla, a Naqybátonyl Szénszál litó és Szolgáltató Üzem műhelyének esztergályosa. Többszörös újító. Jelenleq 145 százalékos tervtel­jesítéssel büszkélkedhet. Víg Zoltán, a Naqybátonyi Bányaüzem Ka­talin II. aknájában dolqozó Lacz- kó Géza csapatának tagja. A bri­gád a bányásznapi versenyben átlagosan 110 százalékot ért el. hoz képest, szokatlanul mé­lyen zengő hangján megfon­toltan és Igen-igen értelmesen beszél, ahogyan ez egy má­sodéveshez illik. Mert Péter mór a második évet tölti itt az intézetben. Bemutatkozása jól sikerült: elsőéves bizonyít­ványában a szaktárgyak mel­lett mindenütt ötös áll, csak a magyar és a történelem mel­lett szerénykedik négyes. Ezen mosolygunk is egy ki­csit, hiszen Hegedűs Pétert éppen a szépirodalom, a köny­vek hozták ide. Szülőfalujá, ban, Jánoshidán sokat olva­sott a bányászéletről s ennek . hatására határozta el, hogy bányász lesz. Ez az álom immár a meg­valósulás útján van. Az első évben nemcsak az elméleti tanulást kezdte meg a fiú, ha­nem megismerkedett a bá­nyával, a vájármunkával is és a szünetben kitűnően dolgo­zott a tanbányában. Büszke is rá, hogy az általa kifejtett . szén is hozzájárult ahhoz, hogy a nógrádi bányászok si­kereit annyifelé emlegetik mostanában az országban A fiatalok mindig előre néznek, előre gondolkoznak, ami nem Is csoda, hiszen mö­göttük alig van valami, élőt-: tűk viszont ott hullámzik az élet óceánja, amelyen át kell kelni. Péter jelenleg azon igyekszik, hogy- az átkeléshez minél több útravalót gyűjtsön. — Ebben az évben sokkal komolyabban kell vennem a tanulást, mint tavaly — mondja olyan komolyan, aho­gyan csak őszintén, szívből beszél ember. — Kitűnő bizo­nyítványt akarok. » — Hát még? — Mint DISZ-vezetőségi tag, a DISZ-munkából is töb­bet vállalok. Különösen a kulturális életet kell kiépíte­nünk. Most van rá mód, hi­szen az újakból lehet elég énekest, táncost, színjátszót kiválogatni. Búcsúzna már, sietne mun­kába —, éppen délutános —, de nem engedjük. Egy kérdés — számunkra, nógrádiak szá­mára a legfontosabb kérdés —, még hátra van: — Később, az iskola el-- végzése után mi a szándéka? Megérzi, mi rejlik a kérdés­ben. Szembenézve, csendesen, de határozottan így válaszol: — Apám, aki földműves, azt mondotta, hogy ő az én helyemben nem menne bá­nyásznak, nem tudná meg­szokni. Nem ellenzi, az én döntésemet, de lelkemre kö­tötte, hogy ha belekezdtem* csináljam végig lelkiismere­tesen. Hát én így akarom. Az iskola után itt maradok Nóg- rádban­Kimondta, amit várunk tő­le. És olyan fiúnak látszik, aki a bányászok között már azt is megtanulta, hogy az adott szónak becsülete van. így hát számíthatunk He­gedűs Péterre. Társaira is! Miklós Dezső Vincze Géza, a Kazári Bányaüzem Tőkés I. lejtősaknájában a Kossuth-díjas Kazinczi B. László brigádjában dolgozik. A Kazinczi-brigád közel 100 tonna szenet termelt a bá­nyásznap! felajánlásán felül.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom