Szabad Nógrád. 1956. június (12. évfolyam. 44-52. szám)

1956-06-16 / 48. szám

1936. június 16. SZABAD IvSgrXd 3 ADY ENDRE: ANYA ES LEANYA a Felejthetetlen esték lengyel cirkuszban Ady 1902-ben írta ezt a cikket. Prohászka Ottokár, ősidőben még csak eszter­gomi teológiai tanár, nagy- buzgalmú agitációt fejtett ki a katolicizmus „moderni­zálásában(A pápai kúria — amely ebben az időben már nem helyeselte az el- aggot XIII. Leó pápa ilyen irányú törekvéseit — egy füzetét indexre is tétette.) Látszólag tudományos fegy­verekkel próbált hadakozni a katolicizmus elvi ellenfe­leivel szemben. Ady felis­mert a Prohászka „termé­szettudományos" álarca mö­gött a klerikális reakció új módszereit, leplező köntös­ben való megjelenését. Ami Adynak a szabadkőműve­sekről való nyilatkozatát il­leti, Ady akkor még nem látta tisztán a szabadkőmű­vesség megalkuvó magatar­tását, később nem egy meg­jegyzést tett írásaiban en­nek a „titkos" egyesületnek következetlen és hazug de- mokrataságára. Századunk elején azonban a szabadkő­művesség kétségtelenül an- tiklerikális szellemű volt. ■k A katolikus nagygyűlés har­cias pátere, Prohászka úr, aki­nek hellyel-közzel kocsmai stílusú beszéde kéjes gyönyö­rűséggel töltötte el a megje­lent mágnás dámákat és ura­kat — nekirugtatott a huma­nizmusnak is. — A humaniz­mus — mondta Prohászka pá­ter — leánya a krisztianizmus- nak s nem szabad tűrni, hogy a leány az anyja fejére nőjön. Kegyetlenebb mondása nem volt ennél Prohászka úrnak, s így bizonyosan tudjuk, hogy ezt tapsolták meg legjobban az óhitatos mágnás dámák paráz­na kacsói s a többi főúri és papi tenyerek. Mert voltak na­gyobb mondásai is Prohászka úrnak, de azokat nem lehet ko­molyan venni. Ez a mondása azonban több a programnál. Egy nagy ellenséges valóság, mellyel számolni kell s mely­nek nagy erejétől mostanában különösen kell félteni a vilá­got. A rekatolizálástól nem ijedünk meg, de a humanizmus nagy apparátusától igen. Hogy voltaképpen mint áll ez a dolog, ime egy kis példa. A humanizmus ezt mondja szi­gorú december táján: — Nem tudlak isteni csodá­val, egyszerre megváltani ben­neteket, szegény éhezők és nyomorultak. De nyomoroto­kat enyhíteni kell. Itt az in­gyen kenyér, a leves és a tej. Ér erre Prohászkáék így vá­laszolnak: — Mi nem adunk ingyen kenyeret, ingyen levest, ingyen tejet, de adunk megváltást és túlvilági boldogságot. Tetszik most már látni, hogy az alma milyen messze esett a fájától s milyen nagy a különb, ség az anya és leány között? Itt a régi harc újult meg. El akarják venni az emberektől a világosságot, s kárpótolni akarják avval az ígérettel, hogy majd az örök világosság fényeskedik nekik. És ma még milliók növekednek s élnek Prohászkáék szárnyai alatt. Ma még sok millió naív ember megelégszik a másvilág ígére­tével s engedi a földi világot a Zichy grófnak, Eszterházyék- nak. Ezért átok és veszedelem a harcbahívás a humanizmus ellen. De azt mondtuk, hogy kegyetlen is. Az anya nem olyan rossz, mint amilyennek Prohászkáék hirdetik. Krisztus a legelső és legnagyobb huma­nista volt és sohse hirdette: hogy az ecclesia militans le­gyen. sem azt. hogy milliók­nak kell sötétségben és nyo­morban élniök a dús főurak és főpapok kedvéért. Anya éppen olyan irgalmas volt, mint a leánya és Krisztusnak legmél­tóbb követői: a humanisták. És akárhogy szörnyűködjenek a farizeusok: a szabadkőmű-. vesek is, a humanizmusnak e diakónusai. A katolikus nagy­gyűlés eseményeire nem ref­lektáltunk eddig s nem aka­runk ezután sem. Mert a türel­mesek mi vagyunk. De a hu­manizmus ellen harcoló pro- hászkáknak odakiáltjuk: — Gyalázzátok az anyát és leányát. Ellenségei vagytok a krisztianizmusnak és huma­nizmusnak, mi voltaképpen egy. Résen leszünk, óh eccle- «ia militans!.: ; Holina és Mózes hajlékony akrobaták egyik legszebb gya­korlatuk közben A Gdánsk-i Állami Cirkusz művészei hathónapos vendég- szereplésre érkeztek hazánkba Varsóból. Ügyességükkel, ötle­tességükkel, már Debrecen, Gyöngyös lakosságát elkáp­ráztatták. Most Salgótarjánba látogattak, hogy hat napon át az ittenieknek mutassák be mű­vészetüket A lengyel cirkusz akrobatáinak. zsonglőréinek, egyensúlyozóinak és óllatre- vűinek sikerült megteremtenie azt a légkört, amelyben a je­lenlevők mindvégig kíván­csian várták az újabb és újabb számokat. A Barley- együttes csodálatos mutatvá­nyait a nyújtón, a Kozlowski- család szenzációs egyensúlyo­zó produkcióit a magas ruda- kon, a Wronowski zenehumo­rista tehetségét és szellemes­séget kívánó szórakoztató szá­mait. hol mosollyal, hol ag­gódó pillantással kísérte a kö­zönség. De ötletes volt Stat- kiewiczék papagály- és ga- lambrevűje, amely nem tarto­zott a megszokott és sablonos cirkuszi számok közé. Ugyan­csak említésre méltó volt Adamsky medveidomító mu­tatványa1 a három motorozó medvével és a Blasek-házas­pár mulatságos kutyaszínhá­zával. Ezek a számok főleg a gyerekek tetszését vívták ki. Külön kell megemlíteni J. Juskowiak légtoroásznőt a cirkusz kupolájában bemuta­tott szenzációs gyakorlataiért A lengyel cirkusz művészei több estén át nyújtanak felejt­hetetlen szép élményt a hétfői búcsúestükig Salgótarján hálás közönségének. Társadalmi munkával segítik a kultúrház építését Somoskőújfalun Szorgalmasan kiveszik ré­szüket kultúrházuk építéséből a Somoskőújfalui fiatalok. A közel egymillió költséggel épülő kultúrház építésénél a fiatalok és a község dolgozó parasztjai vállalták, hogy: 3ÖÓ 0Ö0 forint értékű társadal­mi munkát végeznek. Vállalá­suk nagy részét máir teljesítet­ték, az eddig elvégzett társa­dalmi munka értéke megköze­líti a 200 000 forintot. A fiatalok közül Özsvárt Jó­zsef, Angyal Tibor. Kovács Tibor, Kovács Miklós kőmű­vesek járnak az élen, akik va­sárnaponként rendszeresen nagy lelkesedéssel dolgoznak. A kőműveseken kívül a köz­ség többi fiatalja is kiveszi a részét a munkából. Van olyan vasárnap, hogy 40—50 fiatal dolgozik. Különösen jól dol­goznak a lányok: Bodor Bo­ris, Angyal Teréz és a többiek. A fiatalokon kívül nagy se­gítséget adnak a felnőttek is.. Czikora György, Molnár Pál, Kovács Ferenc 50—60 éves emberek minden erővel azon vannak, hogy felépüljön az új kultúrház. A dolgozó parasz­tok közül Angyal Imre orsó, Molnár András, Angyal József járnak az élen, akik biztosít­ják az építéshez szükséges kő, tégla és egyéb épületanya­gok szállítását. Az ő jó mun­kájuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Somoskőújfalun minél hamarább a fiataloké legyen a kultúrház. Dudás Most, hogy a nyárban már egyre beljebb járunk, szomjatűző italt gyakrabban kívánunk. Olyant, amely gégénk‘ simogatja lanyhán s erőt vesz a napfény izzasztó hatalmán. Jaj, de sokszor az a kortyolgatás vége, hogy felforr az epe, elszorul a gége, s enyhülés helyett az idegekbe harap, marcangol és szaggat, tép a jogos harag, az a harag, amely azért támadhatott, mivel keserűvé tették az italod! Itt van például a víz. Nincsen jobb ennél! S talán, olvasóm, ha nem tarjáni lennél, nem becsülnéd úgy, mint itt, hol ez nagy érték, hisz‘ vízkészletünket szűkös kézzel mérték, össze is fogtak most az üzemek, gyárak, s a tanácsai együtt gyorsan nekiláttak kutatni és fúrni, feltárni új forrást, így foglalkoznak a vízkérdéssel folyvást. Takarékoskodnak is a vízzel bőven, hogy a lakásokban, a vezetékcsőben legyen mindig elég, enélkül nincs élet, még a természet is a friss víztől éled. Igen bizony, attól. Jól tudják ezt azok, kik arra használják az ivóvíz-csapot, hogy a gumicsövet arra rászereljék, s kertjüket mindennap vízzel permetezzék, öntözzék. Mások meg gépkocsikat mosnak ivóvízzel, s lám, a közre nem gondolnak! Hol csinálnak ilyet — kérded háborogva? Megyei tanácson, honvédségnél sorba', no meg azután a BM Főosztályon, azt hinné az ember, az egész csak álom. Dehogy álom, sajnos! S ha most azt mondanám, öntözzenek borral, a kocsit meg talán sörrel locsolgassák, biztosan bolondnak kiáltanának ki, kik vízzel locsolnak. Pedig beláthatják, bolond nem én vagyok, hisz' közös kincsünkből nem én pazarolok. Nálunk az ivóvíz, akár a bor, vagyon aki elherdálja — büntessék meg nagyon! Pásztón a tejüzem tejtermékeket gyárt, üzemvezetője a napokban hogy járt! Torkán akadt a tej, e jó ital, áldott, dehát nem is csoda, hisz' ilyet ki látott?! Elhatározták a gyár nagyobbítását, s le kell majd bontani a főnök lakását, mert annak a helyén bővül ki a telep. „Ne féljen, nem kell így várnia a telet, kap majd másik lakást“ — vigasztalták, s hitte. Hogyne, hisz' a központ a tanácshoz vitte az ügyet. A tanács adott is egy házat, egy kicsit romosat, egy kicsit kopárat, csak a cserép, meg a fa volt abban épen, no, de majd az üzem felépíti szépen. Építette volna, de mire elkezdte, a tanács a tetőt visszakövetelte, mondván, az az övé! Vitatkoznak váltig, közben az ócska fal düledezik, mállik. Az üzemvezető dühében így reszket: „Miért nem azt mondták, hogy adnak egy — telket? Akkor tudtuk volna, hányadán is állunk, s jóindulatukra egy percig sem várunk.“ Sok „kellemessége“ akad még a nyárnak, amiről talán mind hallani kívánnak. De majd legközelebb, mára már elég volt, i menjünk ki a strandra, oly' derűs az égbolt! DR. GAJZÁGÓ ALADÁR: ÉLMÉNYEIM A SZOVJETUNIÓBAN IV. priliS 29-én, reggel barátságtalan, esőre álló időben érkeztünk meg a Szovjetunió leg­jelentősebb ipari gócpontjába, Leningrádba. Vonatunk percnyi pontosággal futott be a fe- dettcsarnokú hatalmas pályaudvarra, ahol olyan sürgés-forgás volt, hogy geofizikus tár­sammal pillanatok alatt szem elől tévesztettük csoportunkat. A többirányú kijárat folytán feleslegesnek tartottuk a társaság keresését, s így ismeretlenül nekivágtunk, hogy_ a 3,5 mil­liós városban megkeressük az Európa-szállót. A trolibuszban sokan siettek segítségünkre magyarázatukkal, de végül is taxiba száll­tunk és így jutottunk el szállásunkhoz. Mint Kijevben. itt is Pobeda és Zim típusú taxik közlekednek, aránylag olcsó tarifával. A Po- bedán 1,25, a Zimen 1,50 rubel kilométerenként a viteldíj. _ A hűvös levegő, a kopasz fák és a bokrok alján húzódó hófoltok a tél kezdetére, mint­sem a tavaszra emlékeztettek. A szél azon­ban gyorsan felszárította a nedves utcákat, amelyeket gyakran öntözi az eső, hiszen a ten­ger mellett vagyunk, a Finn-öböl partján. Három napot töltöttünk Leningrádban és ez idő alatt nagyon sokat láttunk. A város na­gyon rendezett. Sok hatalmas tere és ligetje van, széles utcái, de közelről sincs annyi új épülete, mint Kijevnek. Az óriás kiterjedésű várost 1703-ban alapította a Néva folyó mo­csaras deltáján Nagy Péter cár, majd 1712-ben orosz fővárossá tette. Mérnökeinek megpa­rancsolta, hogy széles és egyenes utakat ter­vezzenek. A város építése a tenger felől indult meg. Első utunk az ötkilométeres, nyílegye­nes főutcán, a Nyevszkij Prospekten vezetett, ahol 4—5 emeletes házak vannak és 12—14 sorban hömpölyög a nép. A sok hivatalos épület, a pompás paloták, a széles Néva, a te­rek és a parkok nyugat-európaiasan hatnak. A káprázatosán szép Téli Palota, a világhírű Ermitage, a különböző múzeumok a világ ösz­szes nyugati fővárosába beillenének. A sok aranykupola azonban halványítja a város nyugatiasságát. Az első nap megtekintettük az admiralitást, aranyozott csúcsíves tornyával, a kazáni szé­kesegyházat, ugyancsak aranyozott kupolájá­val, a jól hajózható Névát, melynek széles­sége olyan, mint körülbelül a Dunának a Mar- git-hídnál. A folyón ugyan jégdarabok úsz­káltak, de a fehérre festett vízi buszok sűrűn közlekednek. Elcsodálkoztunk a Téli Palota és az Ermitage zöld-fehérrel festett árkádos, ha­talmas épületén, majd a Néva partján meg­szemléltük a Nagy Péter alapította múzeumot. Itt székelt egy ideig a Tudományos Akadémia, most Lomonoszov múzeum. Megnéztük az egyetem hatalmas épületét, ahol 12 fakultá­son 13 000 diák tanul, az egyetemi várost, majd megtudtuk, hogy a leningrádi egyeteme­ken és főiskolákon 100 ezer diák tanul, többek között 220 magyar is. A Néva partján, a De­kabristák terén nagy területet ural Nagy Pé­ter 1825-ben készített, monumentális szimbo­likus szobra, amint a hatalmas cár két lábra ágaskodó lovával, sziklán állva, kígyót tapos szét. Ez szimbóluma annak, hogy semmi ne­hézségtől ne rettenjünk vissza. Utunkat foly­tatva megtekintettük az Izsák székesegyházat aranykupolájával, a cári idők kormányépüle­tét, amit most múzeumnak használnak, továb­bá I. Miklós cár, Európa zsandárának, a „Bot- cár”-nak szobrát, és a városi tanácsot, amely I. Miklós cár leányának lakóháza volt. Ormán a város színeit: a piros-fehér-pirosat lengette a szél, Hosszabb időt töltöttünk az Orlov-palota előtt, amelynek kertjében áll az a páncélautó, amelyről Lenin elvtárs 1917 áprilisában el­mondotta téziseit. A talapzaton, amelyen az autó áll, Lenin szavai, olvashatók: „Éljen a felkelő szocialista forradalom napja!” Utána megtekintettük I. Péter nyári palotáját és kertjét, valamint a Patyomkin-palotát. Utunk a XVIII, században épült Szmolnihoz veze­tett, ami az 1917-es októberi forradalom tör­zse volt. Székesegyházát hivatalnak, kolosto­rát lakóháznak, palotáját pedig pártirodának használják. A Szmolni környékét a forrada­lom után építették ki. Innen utunk ismét a Névához vezetett, amelyen hét híd ível. Most már tisztán kivehettük a szemben levő parton álló Péter-Pál erőd komor épületeinek körvo­nalait, ahonnan 1917-ben ágyútüzet nyitottak a Téli Palotában tartózkodó Ideiglenes Kor­mányra. TolmáeSUDttó1 megtudtuk, hogy Léniádban 500 híd van es a város 40 nagy szigeten épült fel. Autóbuszokkal indultunk a legnagyobbra: a Vasziljevszki-szigetre, ami a város közepé­től a tenger partjáig terjed. Ezen a szigeten most épül újjá a Lenin-stadion, és sok-sok park, üdülő található. Itt van a hatalmas ki­terjedésű központi kultúrpark is. A Vaszil- jevszkin helyezkedik el, a Finn-öböl partján, a körülbelül 90 ezer személyt befogadó Kirov- stadion. A stadion bejárata impozáns, közé­pen a Kirov-szoborral. Megilletődve szemlél­tük a hatalmas platánt, amit Nagy Péter cár ültetett több mint 250 éve. 1955. novemberében helyeztek üzembe, i moszkvai metró munkásai négy és fél év ala1 készítették el a világ második legszebb föld alatti gyorsvasútját. Nyolc állomása var amelyből hét a megnyitás alkalmával már ke szén volt. Szinte nem akartunk hinni a sze műnknek, amikor a márvány felszíni váróte rémből leértünk a mozgólépcsőn a metró állc mására. Már maga a 70 méter hosszú mozgc lépcső elcsodálkoztatott. Lent pedig, minth palotába értünk volna, minden márvány, tel freskókkal, mozaik díszítéssel, szobrokkal é vakító vüágosságot szóró csillárok fényében tükörfényes padlón ráismerhettünk csodálkoz árnyékunkra. Egy-egy állomás körülbelül 10 méter hosszú, ahová percenként érkeznek 4x4 kocsiból álló kék-ezüst színű szereivé nyék. A vonatot forgalmista irányítja, akine jelzésére önműködően csukódik be a fel- és le szállásra szolgáló 16 ajtó. A metró egyúttal igen kedvelt találkozóhely is. Hiszen egy-egy állomás olyan, mint egy palota, benne márványpadok, hűsítő italokat és ételeket, könyveket, stb. árusítanak és nyá­ron hűvös, télen pedig meleg van lent. A fű­tést légfűtéssel oldják meg. Az áramló meleg levegőt a vonatok magukkal viszik a tübin- gekbé, és az a kocsinként elhelyezett 22 szel­lőzőn át áramlik be a vonat kocsijába. A ko­csik hosszában kényelmes bőrüléssel vannak ellátva, vakító fényesség van bennük, s ami fő, igen nagy tisztaság. A hosszú nézdegélés közben leszállt az est; Az utcán alig lehetett mozogni, a forgalom fo­kozódott, kigyúltak a lámpák milliói és a neonok ezrei és a csodálatos kivilágításban úszó szebbnél-szebb kirakatok és boltok figyel­meztettek, hogy ez a város Szovjetunió máso­dik legnagyobb városa. A levegő azonban erő­sen lehűlt és az asszonyok kendőt kötöttek, amely sálban végződött a nyakukon. A dél­utáni felmelegedést hirtelen hideg váltotta fel és a sok télikabáttól sötétlett az utca. Betekintettem még a Nyevszki proszpekten lévő hatalmas áruházba, ahol az emberek fő­ként május elsejére vásárolták. Ilyen forgal­mat még áruházban soha nem láttam. Hosz- szasan figyeltem a vásárlókat és eladókat; Nem volt idegesség, tolongás, hangos szó, ha­nem gyors tempóban, udvariasan folyt a ki­szolgálás. Jómagam is vásárolni szerettem volna, de szinte reménytelennek látszott már, szerencsémre azonban felismertek, hogy ide­gen vagyok, utat engedtek és. soron kívül szolgáltak ki. Este még egy kellemes benyomás ért. Az egyik plakáttáblát vivő autóbusz piros-fehér- zöld keretben a magyar cirkusz vendégjátékát hirdette. Másnap a cirkusz igazgatójával vé­letlenül összeakadtam a szállóban, aki öröm­mel újságolt, hogy mindennap telt ház előtt játszottak artistáink. Hazafslí újbó; és újból megvillant agyam* ban, hogy most abban a városban járok, amelynek világtörténelmi jelentősége van. Itt indultak rohamra a burzsoázia ellen a vörös gárdisták, a forradalmi munkások az „Auróra" cirkáló jeladó lövésére, hogy megkezdődjék az emberiség igazi története. S ez az „Auróra" most is ott ring a Néván, a Péter-Pál erőd kö­zelében kikötve, s mint tanhajó szolgálja im­már sok-sok éven át a fiatal tengerészeket!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom