Szabad Nógrád. 1956. május (12. évfolyam. 36-43. szám)

1956-05-16 / 39. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Szabad nograd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR 1956. MÁJUS 16. AZ ELSŐ FÉLÉV! TFRV Lelkes hangulatú termelési értekezleten fogadták Mizserfán a kazáriak versenykihívását A mizserfai üzemegység a napokban tartotta meg május havi termelési értekezletét, amelyen Palihegy II—III-as részleg és a gépműhely dolgo­zói vettek részt. Ezt az érte­kezletet az tette még ünnepé­lyesebbé, még említésreméltób- bá, hogy a mizserfaiakat né­hány nappal ezelőtt hívták pá­rosversenyre a kazári bányá­szok. Hajnal elvtár», aknavezető bányamester beszámolóját kö­zel 150 bányász hallgatta ér­deklődéssel; — Április havi tervünket túlteljesítettük: 17 760 tonna szán helyett 18 760 tonnát ad­tunk népgazdaságunknak. A mennyiségi termelés mellett azonban nem for­dítottunk kellő gondot a minőségre; kalóriatervünket csak 98 szá­zalékra teljesítettük. A fa­anyaggal jól takarékoskodtunk az elmúlt hónapban, míg a robbanóanyagot az előírtnál nagyobb mennyiségben hasz­náltuk fel, s munka közben a biztonsági feltételek sem vol­tak kielégítőek — ismertette Hajnál elvtárs az elmúlt havi termelés eredményeit és hiá­nyosságait, majd az e havi fel­adatokra tért rá. 1— Üzemünk 17 700 tonna ízén termelését vállalta május hónapra, ami naponta 71 vagon szenet jelent; Eddig esedékes tervünket azonban máris messze túlszárnyaltuk, hiszen bányászaink csaknem minde­nütt megállják helyüket — mondotta többek között Hajnal eivtárs. A mizserfai bányászok most, a kazári bányaüzem kihívása után különösen igyekeznek mind mennyiségileg, mind pe­dig minőségileg túlteljesíteni az előirányzott tervet. Az elmúlt napokban napi 780 tonnára emelkedett a termelés. A termelési értekezleten tett felajánlások szintén arról ta­núskodnak, hogy ez az üzem akarja megnyerni a versenyt. Budavári Károly brigádja na­ponta 15 csille terven felüli szén termelését vállalta, ami 130 százalékos teljesítményt jelent, a Kaposvári-brigád pe­dig 125 százalékos tervteljesí­téssel válaszolt a kazáriak ki­hívására. De a bányaüzem töb­bi csapatvezetői is megtették felajánlásaikat csapatuk nevé­ben. A mizserfai, bányászok ter­melési értekezlete azt bizonyí­totta, hogy a kazáriafcnak nem szabad megelégedniük jelenlegi tervteljesítésükkel, hanem mi­nél előbb törleszteni kell az adósságukat — ha nem akar­nak Mizserfa mögött maradni! Hétfőn már május 29-i tervüket teljesítették a nagybátonyi bányászok A nagybátonyi bányászok eddig az év elejétől kezdve esedékes tervükhöz képest már félhónapos előnyt szerez­tek, s hétfőn már május 29-i tervüket teljesítették. Ugyan­akkor az utóbbi hetekben megvalósított műszaki intéz­kedésekkel lerakták a további jó munka alapját: a Katalin- aknában a légvágattal elérték a légaknát és ezzel megjavították a csapatok levegőellátását, továbbá üzembehelyeztek két új Kóta-féle rakodógépet, sőt hamarosan a harmadik is meg­kezdi munkáját egy új DISZ- csapatnál. A Kossuth-táróban már lefejtették a főszállító vá­gattól távol eső és nagy nyo­más alatt álló szén-telepet, így közelebb kerültek a fővágac- hoz, ennek eredményeként meggyorsult a szállítás és a munka irama. A nagybátonyiak most azt tervezik, hogy a hónap végéig újabb két nappal gyarapítják ez évi előnyüket. Nem feled­keznek meg a termelés többi mutatószámainak teljesítéséről sem. A szén minőségét ötven kalóriával kívánják javítani, az önköltség csökkentése ér­dekében pedig megkezdik a házilag hasí­tott bordafa készítését azokból a kirabolt fákból, ame­lyeket ácsolatnak, vagy pillér­fának már nem lehet felhasz­nálni, A végzett munka eredménye Legutóbbi jelentésünk óta ugrásszerűen növekedett a teljesítmény szénmedencénk­ben. Alig néhány nap alatt a múltkorinak csaknem ötszörö­sére nőtt a tröszt előnye, havi tervének esedékes részéhez képest. Hétíőn küldték felszín­re bányászaink a félévi ter­vükből eddig előirányzott mennyiségen felül a 65 500 tonna szenet. Javult az egyes üzemegységek eredménye is: most már csak három bánya­üzem küzd elmaradással. Szo­rospatak ugyanis időközben le­törlesztette adósságát, s már némi többletet is szerzett. Az egész tröszt kitűnő eredményé­re árnyékot vet azonban az a körülmény, hogy a három el­maradó üzem — közöttük el­sősorban Kazár, amely jelen­leg a tröszt leggyengébben dolgozó egysége — tovább nö­velte adósságát; Élenjárók: Mizserfa: 1539 tonna több­let. Üzemvezető: Sándor Béla, főmérnök: Józsa Pál; Nagybátony: 1229 tonna többlet. Üzemvezető: Tanyai Ferenc, főmérnök: Marton Mi­hály. Zagyva: 468 tonna többlet. Üzemvezető: Simon Ernő, fő­mérnök: Harmos Mihály, Mátranovák: 427 tonna több­let. Üzemvezető: Sárai Lajos, főmérnök: Révfalvi János. Kisterenye: 404 tonna több­let. Üzemvezető: Ujj János, fő­mérnök: Sándor Gáspár. Szorospatak: 316 tonna több­let. Üzemvezető: Fuchs Jenő, főmérnök: Demeter Ferenc. Ménkes: 245 tonna többlet, Üzemvezető: Szabó Imre, fő­mérnök: Cserjési Miklós. Tiribes: 18 tonna többlet. Üzemvezető: Pintér András, főmérnök: Bakos Péter, Adósok: Róna: 168 tonna tartozás. Üzemvezető: Bükkhegyi Já­nos, főmérnök: Laczkó István. Hányás: 312 tonna tartozás. Üzemvezető: Kovács D. László főmérnök: Szebényi Ferenc. Kazár: 1469 tonna tartozás. Üzemvezető: Szomszéd Gy. Ist­ván, főmérnök: Kreffly Iván. A tröszt többlete összesen: 3244 tonna. VITA NAGY NEMZETI ÜGYÜNKRŐL 3. oldalon A Szovjetunió új leszerelési nyilatkozatai 4. oldalon \ — Ennek már vége! — mondja örömmel Cserődi János, az érsekvadkerti Dimitrov Tsz elnöke könyvelőjének, Kertész Imrének, amint vizsgálja a négy napja végzett vegyszeres gyomirtás hatását. A kezében levő acat teljesen elhalt, Legújabb szövetkezeti községünk: Borsosbereny Fiatal bányamérnökeink első tanácskozása Első értekezletüket tartot­ták a múlt hét csütörtökén a nógrádi szén/medenee fiatal mérnökei a Salgótarjáni Bá­nyász Sportegyesület klub- helyiségében. Az értekezlet célja az volt. hogy útmuta­tást adjon a megjelentek munkájához. A rövid bevezető beszéd után, amelyet Ondrétk Lász­ló, a tröszt személyzeti osz­tályvezetője tartott, a tröszt és a megyei pártbizottság képviselői baráti beszélge­tésen tájékozódtak a fiatal mérnökök munkájáról, ter­veiről. Ezenkívül ecsetelték azokat a lehetőségeket, ame­lyek a fiatalak előtt áll­nak: ha már kellő gyalkor- latra tesznek szert az üze­mi és műszaki vezetésben, mind szebb és mind nehe­zebb feladatok elvégzésével bízzák meg őket. Tehetsége, ismeretei segítségével bár­ki vezető állásba kerülhet a beosztott mérnökök közül. ÜijUMiAtiitiUáiiUniitUMiU Ezek után többen ismer­tették újításaikat, de egy­ben azt is elmondták, hogy eddig a tröszttől kevés se­gítséget kaptak. Előfordult, hogy elgondolásaikat elve­tették, anélkül, hogy meg­győzték volna az újítót el­képzelésének helytelensé­géről. A fiatalok elmondot­ták, hoav több segítséget, támogatást várnak a külön­böző új eljárásók bevezeté­sékor mind a tröszt igazga­tóságától. mind a megyei pártbizottságtól. A baráti beszélgetés köz­ben méa egy másik fontos probléma került szóba: az, hogy helyes-e az egyetem­ről kikerülő fiatal mérnö­köket azonnal egy bizonyos munkakörben lekötni? Né­hány an arról panaszkodtak, hogy még nincs beosztásuk, másak ellenben azt kifogá­solták, hogy nem nyerhet­tek méa megfelelő áttékin- tést az üzemekről, mert azonnal egy meghatározott munkakörbe osztották be őket. A legcélszerűbb do­log — mint a vita során ki­derült —. ha előbb általá­nos képet nyer minden fia­tal mérnök a bányaüzemről, s csak bizonyos idő eltelté­vel kap állandó beosztást. Az értekezlet megfelelt céljának, azonban az előké­szítés nem volt kifogásta­lan. Ennek tulajdonítható, hogy a hozzászólásokba be­csúsztak olyan részletek is, amelyék nem segítették elő a vitát, nem tartoztak a tárgykörhöz. A részvevők megállapodtak abban, hogy ezentúl minden negyedév­ben összejönnek, az üléseiket alaposan előkészítik, s azok színvonalát azáltal emelik, hoay tapasztalatcsere for­májában műszaki ismere­teiket bővítik. Borsosbereny május 13-án vasárnap szövetkezeti község­gé lett. A községben ma már 52 dolgozó kis- és középparaszt család 66 tagja fejleszti a szö­vetkezeti gazdaságot. A zárszá­madás óta tehát 36 kis- és kö­zépparaszt család 48 taggal, s több mint 170 hold földdel vá­lasztotta a szövetkezeti utat. Az új belépők között találni többeik között Mackó István 8, Szabó József 19 és Lengyel József 14 kát. holdas dolgozó középparasztokat. A község földterületének 73 százaléka az állami gazdaság és a Hala­dás Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet tulajdona.­Mi segítette elő a község eme jelentős fejlődését? Elsősorban az, hogy a Hala­dás éléről eltávolították a ne­gatív elemek befolyása alatt álló embereket, akiknek mun­kája, magatartása távol tartot­ta a szövetkezettől az egyéni­leg gazdálkodó dolgozó kis- és középparasztokat A Haladás tagsága Szorcsik József közép­parasztot választotta a tsz el­nökévé. Az új elnök becsüle­tes, őszinte, s a gazdálkodás­hoz is jól értő ember. A tagok tisztelik, becsülik, mert azért küzd, hogy virágzóvá tegye a Haladást, s barátivá a tsz-ta- gok és a dolgozó parasztok vi­szonyát. A fejlődés másik oka, hogy a Haladásban alig egy hónap­ja hét taggal megalakult az üzemi pártszervezet, amely egyre inkább a szövetkezetfej­lesztés motorjává kezd válni. A pártszervezet tanítja, neveli a szövetkezet tagjait, a közös vagyon szüntelen gyarapításá­ra, a dolgozó parasztokkal való barátság elmélyítésére. A fia­tal pártszervezetnek nem kis része van abban, hogy a tagok körében sikerült leküzdeni a szövetkezetfejlesztésre káros, szektás nézeteket. Ma már a szövetkezet legkiválóbb tagjai j végzik az agitációs és szervező 5 munkát a dolgozó parasztok- között.- A harmadik ilyen tényező a -Haladás múlt évi gazdasági 3 sikere, amely a dolgozó parasz­- tok részére vonzóvá tette a -szövetkezetei. A termelőszövet- ^ kezeti tagok szorgalmas, jó í munkája meghozta a közös 3 munka gyümölcsét. Egy mun- 2 kaegységre 42,50 forint jutott a ^zárszámadáskor. Ez az ered- 2 mény bizony sok kívülálló dol- 2 gozó parasztot elgondolkozta­tott, s még közelebb hozta 2 őket a szövetkezőihez. 2 Egyre színvonalasabbá válik ía szövetkezeti tagok munkája. 2 Géppel négyzetbe vetették a 2 kukoricát. Űj hodályt építenek- a rohamosan fejlődő juhállo- 2mánynak. Mindez a munka a- még kívül élló dolgozó parasz­tok szeme előtt történik, akik- 2 ben egyre érlelődik a szövet­Külön dicséretet érdemelnek a községi, az állami gazdasági pártszervezet kommunistái, ve­zetői, akik igaz, meggyőző, őszinte szóval segítettek a dol­gozó parasztoknak felismerni a felemelkedés egyetlen helyes útját, a szövetkezeti gazdálko­dás útját. Dicséret illeti Len­gyel József 14 holdas középpa­rasztot. aki miután aláírta a belépési nyilatkozatot, részt kért az agitációs s szervező munkából: Milyen tanulságot vonha­tunk le a borsosberényi ese­ményből? A párt- és tanácsvezetök kö­zül sokan kampánymunkának tartják a szövefckezetfejlesz- tést. Azt hiszik, hogy csak ősz- " 1 szel és télen lehet foglalkozni a szövetkezetek számszerű fej-, lesztésével. Az ilyen nézetet vallókat most alaposan megcá­folta a borsosberényiek példá* ja. Beigazolódott, hogy ahol rendszeresen foglalkoznak a dolgozó parasztok felvilágosí­tásával, számbelileg növeked­nek, erősödnek a termelőszö­vetkezetek. Ez történt Bonsos- berényben is. A dolgozó pa­rasztokat télen, tavasszal, nyá­ron és ősszel egyaránt érdekli a szövetkezés, s szívesen hall-, gatják a szövetkezetek ered­ményeiről, munkájáról, életé* ről szóló híreket. S ahol hiány­zik a felvilágosító szó, ott nem lehet számítani a szövetkeze­tek jelentős fejlesztésére. Ez a legfontosabb tanulság! ----------------­!% es tervismertető gyűlések a falvakban Vitatja második ötéves ter­vünk irányelveit megyénk pa­rasztsága is. A termelőszövet­kezetek tagjainak a gépállomá­sok, állami gazdaságok dolgo­zóinak, az egyéni gazdák szá­zainak sok-sok hasznos javas­lata hangzik el esténként a népfront-bizottságok tervis- tető gyűlésein. A jobbágyi népfront-bizott­ság gyűlésén közel negyvenen jelentek meg. Úgyszólván mindenkinek volt szava, min­denki tett olyan javaslatokat, amelyeknek megvalósítása hozzájárul majd célkitűzéseink valóra váltásához. Javasolták például a Zagyva folyó és a Szuha-patak szabá­lyozását. A Zagyva és a Szuha ugyanis áradáskor sok száz hold föld termését veszélyez­teti. Ez nem csupán a jobbá­gyiaknak a kára, érinti Szarvaegede, Csécse és Pásztó népét is. A szabályozási mun­ka non igényelne nagy beru­házást, hiszen a Zagyva Nógs rád megyei szakasza még nem bővizű és néhány szakember irányításával társadalmi mun­kával is megoldható. Nógrád község Hazafias Nép-i front-bizottságának tervismer- tető gyűlésén is igen figyelem­reméltó javaslat hangzott el* A nógrádi dolgozó parasztok egy gyümölcskonzerv-gyár épí­tését vetették fel. Mint ismere­tes, a rétsági és a balassagyar­mati járás sok száz hold gyü­mölcsössel rendelkezik. A ter­més elszállítása körülményes; sok veszteséggel jár. Érdemes lenne tehát helyben feldolgoz­ni a termést. Bocsárlapujtőn is meghány­ják-vetik ötéves tervünk irányelveit. Itt kőbánya létesí­tését javasolták tervbe venni. Ez különösen az óriási mérték­ben megnövekedett lakásépít­kezésekben nyújtana nagy se­gítséget a környék lakóinak. De nagy szerepet játszana a bekötőutak építésében is. Párosverseny Heves és Nógrád között ^W ítvlifr '-n a-1 1 — *— - ^ aaáaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa* kezetbelépés gondolata. Megyénk termelőszövetke­zeteinek, gépállomásainak és egyénileg dolgozó parasztjai­nak vállalásai alapján a Nóg­rád megyei Mezőgazdasági Igazgatóság éves párosver­senyre hívta ki a Heves me­gyei Mezőgazdasági Igazgató­ságot. A verseny a két megye mezőgazdaságának vala­mennyi területére (állat­tenyésztés, növényterme­lés, tsz-beruházás, pénz- gazdálkodás stb.) kiterjed. A nógrádiak többek között vál­lalták a kalászosok termésát­lagának 5 százalékos emelését, ígéretet tettek arra. hogy az állati termékhozamok tervét 3 százalékkal túlteljesítik. A gépállomások 110 százalékos tavaszi tervteljesítést érnek el. Ezen belül talajmunkatervü- ket 102 százalékra teljesítik. A két megye gépállomásai május 10-ig a következő eredménye­ket érték el: tavaszi összes ter­vüket a nógrádiak 134,3, a he­vesiek 139,2 százalékra teljesí­tették. A talajmunka tervének teljesítésében a hevesiek, a szántásban a nógrádiak értek el jobb eredményt; Vetésben is a nógrádiak javára billen a mérleg. 169,7 százalékra tel­jesítették vetéstervüket. (Eb­ből négyzetes vetésterv 159 százalék.) A cséplőgépjavítás­ban viszont a hevesiek ered­ménye jobb. Nekünk még 19 cséplőgép vár javításra, az S 17 gépükkel szemben, A párosverseny eredményes­ségét bizonyítja, hogy Heves és Nógrád megye országos viszonylatban az első három megye között foglal helyet. A verseny első szakasza má­jus 31-ével zárul;

Next

/
Oldalképek
Tartalom