Szabad Nógrád. 1956. január (12. évfolyam. 1-8. szám)

1956-01-25 / 7. szám

1956. január 11. SZABAD AÓí.n in 3 Nincs minden rendben a pásztói járás begyűjtési munkájában Dolgozóink érdekeit szolgálja az új, általános óvórendszabály A felszabadulás óta eltelt évtizedben igen jelentős ered­ményeket értünk el a munka- védelem terén. Államunk csu­pán az első ötéves tervben közel 700 millió forintot for­dított üzemegészségügyi be­rendezések létesítésére, a dol­gozók munkafeltételeinek ja­vítására. Az új beruházások mellett az egyes üzemek ön­erejükből is sokat tettek azért, hogy a munka bizton­ságosabbá váljék. Sikerrel dolgoztuk ki az üzembiztonság technikai sza­bályait is. Jellemző, hogy amíg a Horthy-ellenforradalomban 25 év alatt egyetlen ipari óvórendszabályt adtak ki. ad­dig a felszabadulás óta mint­egy 50 iparág óvórendszabá­lyait dolgoztuk ki. Csupán az építőipar 11 iparági óvórend­szabállyal rendelkezik. Ezeket a gyakorlatban is végrehajt­ják, s a beruházások, a mun­kavédelmi törvények, rendele­tek és a baleseti oktatás révén a baleseti veszélyforrások mind szűkebb körre szorulnak össze, egyre inkább csökken a balesetek száma. Az iparági óvórendszabá­lyok mellett azonban igen fon­tos volt az új, általános óvó­rendszabály kidolgozása is. Egészen a múlt év júliusáig az az általános óvórendszabály volt érvényben, amelyet még 1939-ben adott ki az OTI. Ez természetesen megközelítőleg sem felelt meg szocializmust építő társadalmunk követel­ményeinek. nem tükrözte a dolgozó emberekről való foko­zott gondoskodást. Ezért ké­szítették el az új, általános balesetelhárító és egészség- védő óvórendszabályt, amely valamennyi iparág üzemeire egyöntetűen meghatározza a legfontosabb balesetelhárítási és egészségvédelmi tennivaló­kat, feladatokat. A régi óvó­rendszabályon érezni lehet, hogy az a kapitalizmus viszo­nyai között készült, s a tőké­sek érdekeit szolgálta. Nem kötelező tennivalókat jelölt ki, hanem többnyire az igazga­tókra bízta, hogy azok maguk döntsék el, mit akarnak végre­hajtani az előírásokból. Annál több kötelezettséget tartalma­zott azonban a dolgozók ré­szére. Űj. általános óvórendszabá­lyunk az emberről való foko­zott gondoskodás szellemében született, s ezt minden pontja kézzelfoghatóan bizonyítja. Készítésében a szakszerveze­tek is részt vettek. Az új óvó­rendszabály mindenütt követ­kezetesen meghatározza, ki a felelős az intézkedések végre­hajtásáért és így elejét veszi annak, hogy bárki is másra háríthassa a felelősséget, vagy kibújjon az előírt feladatok végrehajtása álól. Az oktatás kérdésében is nagymértékben eltér az új rendszabály a ré­gitől, amely az oktatással csak egy pontban foglalkozott, a következőképpen: „Minden munkaadó gondoskodni tarto­zik arról, hogy a munkaválla­lók üzemi munkájuk veszélyei­ről. a védőberendezések, óvó­készülékek használatáról, va­lamint a rájuk vonatkozó ren­delkezések értelméről kiokta­tásban részesüljenek." Ezzel az eléggé általános meghatáro­zással szemben a most kidolgo­zott óvórendszabály kiterjeszti az oktatási kötelezettséget nemcsak az új dolgozókra, ha­nem az áthelyezett, más mun­kakörbe helyezett, illetve hosszabb távoliét után munka­helyükre visszatérő dolgozókra is. Fontos változás, hogy intéz­kedik az óvórendszabály a dolgozók előztes és időszakos orvosi vizsgálatáról. Annak idején a tőkések erről nem gondoskodtak. hiszen nekik nem volt érdekük a dolgozók egészségének megvédése: ha egy-egy munkás betegség miatt kiesett a termelésből, a munkanélküliek egész hadse­regéből válogathattak pótlást. Pedig az orvosi vizsgálat igen- igen fontos. Ezt legjobban az bizonyítja, hogy rendszeresen, meghatározott időszakonként végzett orvosi vizsgálattal a szilikózisos megbetegedést is meg lehet előzni. Az új óvó­rendszabály előírja, hogy fel­vétel. előtt az üzemvezetőnek közölnie kell az orvossal, mi­lyen munkakörben kívánja fog­lalkoztatni az új dolgozót, s csak akkor állíthatja őt mun­kába, ha az orvos is úgy talál­ja, hogy ez a munkakör meg­jelel a dolgozó fizikai és szel­lemi képességeinek, s nem ve­szélyezteti egészségét. Ha az orvosi vélemény nem egyezik az üzemvezetőség javaslatá­val. akkor a dolgozót olyan munkakörbe kell elhelyezni, amely az orvos szerint egész­ségi állapotával, testi felépíté­sével megfelelő összhangban van. De az említett legfontosabb részek mellett az óvórendsza­bály mindegyik pontja egy­aránt a dolgozók érdekeit szol­gálja. A rendszabály 11 feje­zetből áll. az egyes fejezetek igen sok pontra oszlanak. Eze­ket lehetetlen egyetlen cikk­ben ismertetni. A szűkre sza­bott terjedelem keretein be­lül csak annyit tehetünk, hogy röviden végignézzük, mit tar­talmaznak az egy^s fejezetek. Az első fejezet többek kö­zött kimondja, hogy az óvó- rendszabály megtartása köte­lező minden munkahelyen és munkában, bárki végzi, vagy végezteti azt. Érvényessége te­hát nemcsak az ipari üzemek­re, vállalatokra terjed ki. ha­nem. a gépállomásokra, állami gazdaságokra, termelőszövet­kezetekre (kisipari szövetkeze­tekre) és a magánmunkálta­tókra is. Végrehajtásáért a vállalat, intézmény vezetője, vagy a munkáltató a felelős, de a felelősség azokra is vo­natkozik, akik a hozzájuk köz­vetlenül beosztott dolgozók munkáját irányítják (műveze­tők, csoportvezetők, stb.) A fe­jezet negyedik pontja viszont a dolgozókat kötelezi arra, hogy betartsák a rájuk vonat­kozó előírásokat és mindent megtegyenek saját maguk és társaik testi épségének, egész­ségének megvédése érdeké­ben. Szervezeti előírásokat tartal­maz a második fejezet, amely többek között előírja, hogy minden hónapban üzembizton­sági szemlét kell tartani, és a vállalat vezetőségének gondos­kodnia kell a jegyzőkönyvezett hibák határidőre történő or­voslásáról, a feltárt hiányos­ságok megszüntetéséről. A III. és IV. fejezet a felvétel előtti és az időszakos orvosi vizsgá­latról intézkedik. Megszabja azt is, hogy szakképzettséghez kötött munkát (darukezelés, stb.) csakis megfelelő tanfo­lyamot végzett és vizsgázott dolgozó végezhet. Határozot­tan kimondják ezek a fejeze­tek. hogy az üzem területén játék, fegyelmezetlenkedés. vagy olyan viselkedés, amely elvonja a többi dolgozók fi­gyelmét a munkától és zavarja őket. szigorúan tilos. mészetesen nem felelt meg a követelményeknek, s állandóan fennállt az a veszély, hofy a kifröccsenő forró vas miatt súlyos balesetek érhetik a dol­gozókat. Ma már egészen más. lénye­gesen kedvezőbb körülmények között végzik a módosított hengeröntést. A magné^um robbanásakor keletkező ártal­mas gázokat elszívó berende­zés segítségével távolítják el, a hő és fény hatásától pedig a gödör befedésére alkalma­zott burkolat védi a dolgozó­kat. Bár a munkavédelmi beren­dezések már igen sokat fejlőd­tek, a magnéziumos kezelés még mindig nem teljesén ve­szélytelen. Előfordult például, hogy a magnéziumpatron rob­banásakor akifröccsenő vastól tüzet fogott az öntésnél segéd­kező híddarú. A műhely dol­gozóinak gyors beavatkozása, hősies és önfeláldozó munkája következtében a tüzet hamar eloltották és a darut üzembe helyezték, úgy, hogy az öntést zavartalanul lehetett folytatni. Megtörténhetett volna azon­ban az is, hogy a daru a tűz miatt komolyabban megron­gálódik s hosszabb időre ki­esik, ez pedig hatalmas kárt okozott volna hiszen közben a kicsapolt anyag megder­med, befagy, öntésre alkal­matlanná válik. Ez az eset te­hát arra figyelmeztet, hogy még most is további tökélete­sítésre kell törekedni a módo­sított öntésnél. Nézzük meg röviden azt is, mi az új eljárás előnye? Első­sorban az, hogy a módosított Az V. fejezet az újonnan lé­tesítendő üzemek munkavédel­mi követelményeinek pontos betartásáról, a próbaüzemel­tetések szabályairól, az üze­mek telepítési viszonyairól szó­ló előírásokat, szabványokat tartalmazza. Intézkedik az üzemek tisztaságára, rendjére vonatkozóan is. Ez a fejezet az egyik legfontosabb része az új óvórendszabálynak. A VI. fe­jezet a gépek, szerszámok sza­bályos biztosítására vonatkozó tudnivalókat foglalja össze. Egészen részletesen foglalko­zik a különféle balesetelhárító berendezések szabályos felsze­relésével. A villamos berende­zések balesetvédelmi intézke­déseit és a tűzvédelmi rend­szabályokat sorolja fel a VII.— VIII. fejezet, míg a IX. az ál­talános szállítási előírásokat tartalmazza. Pontosan megha­tározza a szállítandó súlyok felső határát, külön a férfiak­ra, nőkre és fiatalkorúakra. A X. fejezet az egyéni védő- felszereléseket és munkavédel­mi intézkedéseket tárgyalja, a XI. fejezet pedig az egészség- ügyi létesítményekre vonatko­zó előírásokat tartalmazza. Kü­lön intézkedik például az ivó­víz biztosításáról is. eloszlatja az ezzel kapcsolatos korábbi félreértéseket, tisztázatlan né­zeteket. Ebből a vázlatos, tartalom­jegyzék-szerű áttekintésből is látható, mennyi mindenre ki­terjed az új, általános óvó- rendszabály. A szakszerveze­teknek most kettős a felada­tuk: egyrészt az eddiginél szi­gorúbban és következeteseb­ben kell ellenőrizniök a rend­szabály tökéletes végrehajtá­sát, ugyanakkor ismertetniök kell az egyes pontokat a dol­gozókkal, és — ami a legfon­tosabb! — rá kell nevelni őket arra. hogy megtartsák és meg­tartassák a rendszabály elő­írásait. Ha szakszervezeteink jól oldják meg ezt a kettős fel­adatot, akkor hatalmasat lé­pünk előre a munkavédelem­ben, a szocializmus építősének, az emberről való fokozott gon­doskodásnak újabb nagy vív­mánya: az általános óvórend- szabály révén. PAÁL LAJOS. a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsának munkavédelmi felelőse hengeröntéssel készített hen­gerek minősége jobb, mint a régieké. A magnéziumos ke­zelés következtében ugyanis az anyagban levő grafit nem lemezesen helyezkedik el, mint a régi hengereknél, •hanem gömb alakban csoportosul, s ezzel a szerkezeti változással a henger szilárdsága a régihez viszonyítva kétszeresére nö­vekszik. A hengerszilárdság növekedésének eredménye az­tán többek között az is, hogy a csaprész nem törik le, mint a régi öntésű hengereknél, ez­által egészen addig használha­tó, amíg teljesen el nem ko­pik. De nagy összegű megtakarí­tást is eredményez az új el­járás. A régi hengereket el­sőrendű minőségű, drága nyersvasból gyártották. A magnéziumos kezeléssel elő­állított hengerek betétanya­gának viszont közönséges, lé­nyegesen olcsóbb nyers- és szürke vas is mégfelel. így népgazdaságunk nemcsak tar- tósabb, jobb, hanem jelentő­sen olcsóbb hengereket kap. Az új eljárás segítségével ér­tékes valutát takarítunk meg, mivel az Ózdi Kohászati Mű­vek az eddig importált hen­gerek helyett egyre növekvő mennyiségben használják fel — tegyük hozzá: teljes siker­rel — a magnéziumos kezelés­sel gyártott hengereket. A jól bevált új eljárással készült hengerek iránt ország­szerte nagy az érdeklődés. Az üzemek igényeinek, rendelései­nek kielégítésére az Acéláru­gyár ez évben már 600 tonna hengert készít magnéziumos kezeléssel. Kovács Tibor Lapunk december 28-i szá­mában közöltük, hogy me­gyénk járásainak begyűjtési versenyében a pásztóiak az el­ső helyről a másodikra kerül­tek. Az első helyet annak „kö­szönhették“, hogy a járási be­gyűjtési hivatal valótlan ada­tokkal vezette félre a megyei begyűjtési hivatalt. Már maga ez a tény is el­gondolkoztató. Nézzük, milyen munka állhat mögötte? A 90,3 százalékos tervteljesítés azt mutatja, hogy nincs minden rendben a pásztói járás be­gyűjtési munkájában. Az 1956-os esztendőt adós­sággal kezdték. De csupán a számok — bár­mily beszédesek is — még nem mutatják a való helyzetet. Az igazság az, hogy mindazok a szervek, amelyeknek közük van a begyűjtéshez, az adófi­zetéshez gyakran súlyos mu­lasztásokkal, hanyag munkával gátolják az előrehaladást, ne­hezítik, hogy a dolgozó parasz­tok becsülettel eleget tehesse­nek kötelezettségüknek, gyak­ran feleslegesen zaklatják őket. Nagy felelősség terheli a községek pártszervezeteit 'is. Az élet igazolja, hogy minde­nért, ami ebben az országban történik, a kommunisták a fe­lelősek. A pásztói járás köz­ségeiben úgyszólván semmit sem tesznek a népnevelők a begyűjtés sikeréért. Nem kere­sik fel a dolgozó parasztokat, nem beszélgetnek el velük ar­ról, hogy mennyire érdeke az országnak a begyűjtés, az adó­fizetés. Szurdokpüspökit kivé­ve sehol nem tartanak népne­velő értekezleteket. Így a nép­nevelők nem is kaphatnak út­mutatást a pártszervezetek ve­zetőitől. Nem tudnak mivel ér­velni, szavuk nem meggyőző, nem segíti elő a begyűjtési munka megjavítását. A pártszervezetek nem el­lenőrzik megfelelően a ta­nácsok munkáját. Egyszóval: gyenge a pártmun­ka és ez megmutatkozik a be­gyűjtésben is. Cserhátszent- iván például azért utolsó a já­rás, községeinek versenyében, mert a faluban egyáltalán nincs népnevelő munka, a pártszervezet elnézi azt is, hogy a tanács elnéző a hátra­lékosokkal szemben. Előfordul­nak olyan esetek, hogy az el­számoltatást nem követi transz­ferálás. A pártszervezetek hibái ter­mészetesen nem kisebbítik a tanácsok, a begyűjtési hivata­lok, az állatforgalmi vállalat és a többi begyűjtéssel foglal­kozó szervek hibáit. Számtalan példa bizonyítja, hogy sok he­lyen többre becsülik az admi­nisztrációs munkát, a népneve­lő munkánál. Azt tartják, hogy csupán adminisztratív módszerekkel .lehet jó ered­ményt elérni. Pedig a népne-» velő munkát, a meggyőző és felvilágosító szót semmilyen adminisztratív eszközök nem helyettesíthetik. Nézzünk néhány példát, amelyek igazolják fenti állítá­saink helyességét. Jobbágyiban Urban János adószedő transzferálást tűzött ki Berták Lajos 10 holdas dol­gozó parasztnál, holott Bertók gazda november 19-én már rendezte egész évi adóját. Ál­talában az jellemzi a jobbágyi adószedő munkáját, hogy 200— 300 forintos hátralékok miatt is mindjárt transzferálni akar, de a több ezer forintos tarto­zások felett szemet húny. Azért se nagyon fáj a feje, hogy Pa­lotáson az apja 5267 forinttal tartozik államunknak. Nem ritka a pásztói járás községeiben a becsületes, köte­lezettségüknek eleget tevő dolgozó parasztok felesleges zaklatása. Bujákon például a tanács 70 olyan gazdának kül­dött ki felszólítást, akik már eleget tettek kötelezettségük­nek. Nagy feladat hárul a be­gyűjtési terv teljesítésében a földművesszövetkezetek­re és a Terményforgalmi Vállalat átvevőire is. A tanácsok mégsem ellenőrzik kellően ezek munkáját. Bujá­kon a terményforgalmi átve­vője munkaidő alatt böllér- kedett, egyszerűen nem vette át a beszolgáltatásra vitt ter­ményeket. Mennyi hiábavaló fáradságot és sok-sok bosszú­ságot okoz ilyesmi a dolgozó parasztoknak. Nem kielégítő az Állatfor­galmi Vállalat munkája sem. Számtalan példa mutatja, hogy a felvásárolt állatokat egy-egy községből napokig nem szállít­ják el. December 26-án meg egyáltalán munkába sem áll­tak a járási Állatforgalmi Vállalat dolgozói. Több község­ben átvevő nap lett volna, de a gazdák hiába fáradtak, fel­hajtott állataikat senki nem vette át. December 28-án meg azért szünetelt az átvevés Ecsegen — pedig Csécséről is számos szarvasmarhát hajtot­tak a szomszéd községbe —■, mert ott az állatorvos nem je­lent meg. Fentebb azt említettük, hogy a járás adósságáért, számtalan hibájáért felelősek a községek pártszervezetei. Most azt kell megállapítanunk, hogy emel­lett 0 felelősség terheli a járási pártbizottságot is. Sokkal jobban kell ellenőriz- niök a gazdasági szervek mun­káját, nem szabad megeléged­niük csupán a hibák megálla­pításával. És ha szükséges, bátran alkalmazzák a pártbün­tetéseket. T. L. Az új, módosított hengeröntés eredményei az Acélárugyárban (Tudósítónktól.) Az Acélárugyár öntödéjében az ország számos fontos üze­me részére gyártanak külön­féle típusú hengereket. Ezek minőségét régebben sokszor kifogásolták a megrendelők, ezért a minőség megjavítása hosszú évekig nagy gondot okozott a gyár szakemberei­nek. Akadtak olyan műsza­kiak, akik úgy vélték, hogy „az eddig gyártott hengerek meg­felelnek a minőségi köve­telményeknek, azoknál job­bat nem lehet gyártani“. Sze­rencsére azok a ^szakemberek, akik szívügyüknek érzik a gyártmányok tökéletesítését, nem hallgattak a maradiakra, a „ha apáinknak jó volt, ne­künk is megfelel“ elv szószó­lóira, hanem kísérletezni kezdtek: hogyan lehetne kor­szerű eljárással az eddiginél ' jobb, tartósabb, a célnak min­denben megfelelő hengereket készíteni. Hosszas kísérletezés után a lelkes kutatók megállapí­tották, hogy a módosított hen­geröntés lesz az az eljárás, amellyel újfajta, jobb minősé­gű hengereket lehet gyártani. Módosított — vagy ahogyan szakkifejezéssel nevezik, mo­difikált — öntöttvasat külön­böző gépalkatrészek gyártásá­hoz már más üzemekben is állítottak elő, de a henger­gyártásban még nem alkal­mazták. Hogy felhasználható-e hengerekhez a módosított ön­töttvas, azt előbb ki kellett kí­sérletezni. Ezeket a kísérlete­ket Magyarországon először az Acélárugyárban kezdték el a gyár szakemberei, a Vas­ipari Kutató Intézet főmérnö­kének, dr. Kőrös Bélának irá­nyítása mellett. Számos ki- sebb-nagyobb nehézséget kel­lett leküzdeniök a kutatóknak addig, amíg végre megtalálták a helyes megoldást, az úgyne­vezett magnéziumos kezelést. A magnéziumos kezelés a henger leöntése előtt, az üst­ben történik, a következőkép­pen: A kúpolókemencéből lecsa­polt anyagot egy 8—9 tonnás üstbe eresztik, letisztítják az anyag tetejéről a salakot, majd az üstöt egy gödörbe helyezik, s mind a gödör nyílását, mind az üstöt külön erre a célra ké­szített burkolattal letakarják. Mindkét burkolaton nyílás van, ezen keresztül juttatják daru segítségével az előre el­készített magnéziumos patront az anyagba. A magnézium a forró masszában robbanássze­rűen elég, ennek eredménye­ként az anyag belsejébe a cél­nak megfelelően változik meg a szemcsék helyzete. A magné­ziumos kezelés befejezése után a burkolatokat eltávolítják, majd az üstöt kiemelik a gö­dörből, s az anyagot a megfe­lelő formába öntik. Kezdetben, a kísérletezés hőskorában, a magnéziumos kezelést szabadon, védőbur­kolat nélkül végezték el. A magnézium robbanásakor gá­zok fejlődnek, hatalmas hő ke­letkezik és vakító fény vil­lan fel. Akkoriban, a kezdet­leges körülmények között, a gázok ellen egyáltalában nem tudtak védekezni a dolgozók, a hő és fény hatását pedig egy maguk elé tartott lemezzel próbálták kiküszöbölni. Ez ter­Száz csók az ára Rózsapiros arcú, csupatűz menyecske toppan be a szécsényi malom irodájába. Rimáéról jött, a kendője árulja el. Egyetlen szusszanásra előadja, hogy mi járatban van. Várnia ‘kell. amíg böngészgetnek az akták között. Hely­ivel kínálják. Ugyancsak rátarti — le nem ülne a világ­ért. De beszédes. — Mi újság Rimócon? — indítja el a szóváltást egy fiatalember. — Semmi Skülönös ... — Fonnak-e? — Fonunk ám! Jöjjön el egy este, megnézheti — mondja hetykén. Aztán lopva végigméri a fiatalembert és huncutlcásan, mosolygósán hozzá toldja. — Ha ügyes, ellop­hatja az orsómat... vagy a többiekét. Amaz nem érdi — miért lopná ő el a lányok orsóját? — de máris halluc a „szak-magyarázat”. — Tudja nálunk az a szokás, hogy amikor esténként egy-egy háznál összejövünk fonni, a fiúk a lányok orsóira vadászgatnak. Ha leejtjük, ők felkapják és nem adják vissza, csak száz csókért... érti? Érti már a fiatalember, hogyne értené. Mosolyog is. — Aztán ugye, a lányok olyankor is le-le ejtegetik az orsót, amilcor... Nem fejezi be. Közbevág a rózsapiros arcú me­nyecske. Már tudja, mit akar mondani amaz és még job­ban elpirul. — Hát... előfordul... Nem tehetünk róla, hogy némelyik legény olyan ügyetlen. Az meg tán nem szé­gyen, hogy segítünk neki és „véletlenül” a kezébe per- dítjük az orsót. Hej, de vidámak a téli esték, Rimócon...! Fzt a kis beszélgetést azért vetettük papírra, hogy közhírré tegyük: Rimáéra menjen az, aki száz csókot alkar adni, vagy kapni. Elvégre nem mindenütt lehet ennyihez jutni... (kiss)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom