Szabad Nógrád. 1955. július (11. évfolyam. 51-59. szám)

1955-07-27 / 58. szám

1955. július 27. SZABAD NOfiBÍD 7 Hírek A Minisztertanács rendelete a kenyérgabona kötelező vetéséről Vidám vásár lesz Salgótarjánban A nógrádinegyei kereske­delmi szervek és a megyei tanács augusztus 20, 21-én ismét megrendezi a már ha­gyományossá váló Vidám vá­sárt Salgótarjánban. A legjobban sikerült Vi­dám Vásár tavaly volt, de ezúttal még nagyobb sza­básúra tervezik. Az árukész­letet 25—30 százalékkal nö­velik és most sokkal nagyobb gondot fordítanak a megye sajátos igényeinek megfelelő választék bővítésére. Idén már négy népviseleti ruházati pavilion is lesz, amelyben a kazári, bujáki, őrhalmi és dejtári öltözködési hagyo­mányoknak megfelelő kas- mirmintás flokont, brokát­selymet, brossészalagot, gyön­gyöket, flittereket és más díszítő kellékeket árusítanak majd. A tavalyi tapasztala­tokból okulva, most majdnem 140 000 FORINTOS BERU­HÁZÁSSAL korszerűsítik a salgótarjáni postahivatalt. Az átalakítási munkálatokat július 1-én kezdték meg. ★ PÁSZTOR JÁNOSNÉ Som- lyóbányatelep MNDSZ-szerve- zetének elnöke, az anyák or­szágos kongresszusának me­gyei küldötte eddig három íz­ben, 117 asszony előtt számolt be a kongresszusról, ★ 410 MÄZSA ARATÓSZA­LONNÁT biztosítanak a har­madik negyedévben földmű­vesszövetkezeteink a megye dolgozó parasztjai számára. E mennyiségből júliusban 151 mázsa került a földművesszö­vetkezeti boltokba, ★ 25,75 MÄZSA FEHÉRHERE MAGOT TERMELT 10 holdon a tolmács! Szabadság TSZ, amely prémiummal együtt 102 000 forintot jövedelmezett a szövetkezetnek. ★ « TÖBB, MINT 3000 TRAK­TORT (ebből 1100 univerzál traktor) 2300 traktor-ekét, és 550 cséplőgépet kapott 1955. első felében a mezőgazdaság. kétszer annyi elárusító helyet létesítenek az apróbb haszná­lati tárgyak árusítására. Készülnek a Vidám Vásár­ra az ipari üzemek is. A Sal­gótarjáni Acélárugyár, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár, a Nógrádi Szén- bányászati Tröszt, a Salgó­tarjáni Üveggyár és a me­gyei kisipari termelőszövet­kezetek gazdag kiállításokon mutatják be legújabb termé­keiket. Ezek mellett a MÉSZÖV és a Megyei Ta­nács Mezőgazdasági Igazga­tósága az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek be­vonásával nagy mezőgazda- sági kiállítást rendez, ame­lyen működés közben is be­mutatják a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket és szemléltetik a gépek segítsé­gével elért terméseredménye­ket. HÉTEZER FORINT ÉRTÉ­KŰ VIT-BÉLYEGET vásárol­tak megyénkben július 25-ig. ★ ŰJ RÁDIÓKÉSZÜLÉK min­tapéldányát készítették el az Orion gyárban. Az 520 ÁG, az ÁR 101, 201, 301 típusú készü­lékek sorozatgyártását a ne­gyedik negyedévben kezdik meg. ★ 400 DARAB EGY LITERES BOROSPALACKOT, gyógysze­resüveget készített terven jelül július második dekádjában Huram Sándor és brigádja, a Salgótarjáni Üveggyárban, ★ MÁR 13 KÖLCSÖNÖS SE­GÍTŐ TAKARÉKPÉNZTÁR működik megyénkben. Ez év első felében a salgótarjáni acélárugyári KST végezte a legjobb munkát. Tagjainak létszáma 68-ra, a havi átlag­megtakarítás 35 forintra nőtt. Eddig 17 KST-tagnak folyósí­tottak rövidlejáratú kölcsönt. ★ 150 ÚTTÖRŐ ÜDÜLT eddig megyénk két gyermeküdülőjé­ben: Bánkon és Cserhátsurány- ban. Augusztusban újabb 150 pajtás tölt itt vidám két he­tet. 2000—2500 FORINTOS NAPI FORGALMAT bonyolít le a néhány héttel ezelőtt Salgó­tarjánban megnyilt „Déryné“ zenés cukrászda. ★ A SZÉCSÉNYI GÉPÁLLO­MÁS VEZET megyénk kom­bájnaratási versenyében. Egy kombájnra eső teljesítményük 49 kh. ★ 25 072 HOLDON VÉGEZTEK július 23-ig megyénk egyénileg dolgozó parasztjai a búza ara­tásával. Még a búzavetés 43 százaléka lábon van. A ter­melőszövetkezetek 1887 holdon fejezték be a búza aratását, ★ ÜJ MAGYAR FILMEK KÉ­SZÜLNEK. Megkezdték az „Egy pikkoló világos” című film forgatását, amely a buda­pesti fiatalok életéről szól. Film készül Várkonyi Zoltán rendezésében Moliére: Dandin György című komédiájából is. ★ 40 000 FORINTOS KÖLT­SÉGGEL létesített új játszó­teret adtak át ma egy hete Salgótarjánban a Ferenc-telepi gyermekeknek. Rövidesen még három játszóteret kapnak a város gyermekei. •k TOVÁBB ERŐSÖDÖTT a mezőgazdaság szocialista szek­tora az esztendő első felében. Június 30-ig 113 új tsz alakult és 28 000-en léptek a közösgaz­dálkodás útjára. ★ 1157 KH-N VÉGEZTEK ARA­TÁST megyénk gépállomásai július 10-től 20-ig. A legjobb eredményt ebben a dekádban az erdőkürti gépállomás érte el: 229 kh-t aratott. ★ HARMINCNYOLC FÖLD- MÜVESSZÖVETKEZETI MOZ­GÓÁRUS járja megyénk köz­ségeinek határait, s látja el hűsítő italokkal, édességfélével az ott dolgozókat, k 1442 MÁZSÁT CSÉPELT EL 6 NAP ALATT a Szécsényi Tangazdaság 18 tagú ifjúsági cséplő-csapata. A fiatalok napi átlagteljesítménye a 140—150 mázsás normával szemben 230 mázsa. A Minisztertanács rendeletet hozott a kenyérgabona vetés­tervének teljesítése érdekében. VETÉSI KÖTELEZETTSÉG A Minisztertanács rendelete értelmében kenyérgabonát kö­teles vetni a mezőgazdasági termelőszövetkezet, termelő­szövetkezeti csoport és minden egyénileg gazdálkodó (továb­biakban: termelő). Az állami gazdaságok, kí­sérleti-, tan- és célgazdaságok kenyérgabonavetési kötele­zettségét termelési tervük ha­tározza meg. A községi (városi) kezelés­ben levő tartalékterületnek legalább húsz százalékát ke­nyérgabonával kell bevetni. Ez a kötelezettség nem vonatkozik az állami apaállatok eltartá­sát szolgáló tartalékterületre. A községi (városi) kezelés­ben levő tartalékterületre adott kedvezmény a községre (városra) megállapított vetés­tervet nem csökkentheti.. A VETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÄLLAPITÄSA A megyék (a főváros és a megyei jogú városok) részére megadott kötelező kenyérga­bona vetésterv felbontásánál a megyei (fővárosi és a megyei jogú városi), a járási és a köz­ségi tanácsok végrehajtó bi­zottságai a gazdalajstrom I. b. részének adatait kötelesek ala­pul venni. A rendelet értelmében a já­rási tanács végrehajtó bizott­sága a járásban levő mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti csoportok, valamint községek, városok vetéstervét augusztus 5-ig kö­teles kiadni. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek, termelő­szövetkezeti csoportok kenyér- gabona vetésterületét a velük történő előzetes tárgyalás alap­ján kötelező vetéstervként ka- tasztrális holdakban kell meg­adni. Az egyes községek, váro­sok kötelező. Kenyérgabona -vetésterületét úgy kell megha­tározni, hogy a termelők köte­lező vetésterületének százalé­kos aránya megfeleljen a he­lyi termelési viszonyoknak és a gyakorlat során kialakult te­rületi arányoknak. A községi (városi, városi ke­rületi) tanácsok végrehajtó bi­zottságai (továbbiakban: köz­ségi végrehajtó bizottság) kö­telesek a kenyérgabona vetés­tervét — a gazdalajstrom ada­tai alapján — egyenként meg­állapítani és a vetési kötele­zettséget a termelőknek be­adási könyvében előírni. A ve­tési kötelezettséget a terme­lőknek sajátkezű aláírásával kell elismerni. Azoknak a termelőknek a kenyérgabona vetési kötele­zettségét. akiknek más község határában is van szántóterüle­tük, abban a községben kell megállapítani és előírni, ahol beadási könyvüket kiállították. A VETÉSI TERV TELJESÍTÉ­SÉNEK NYILVÁNTARTÁS A ÉS ELLENŐRZÉSE A rendelet értelmében a ter­melők kötelesek a vetési köte­lezettség teljesítését a vetési munkák befejezésétől számí­tott három napon belül a köz­ségi végrehajtó bizottságnak bejelenteni. Azok a termelők, akik kenyérgabona-vetési kö­telezettségüket több község határában teljesítik, kötelesek a vetés teljesítését a terület fekvése szerint illetékes köz­ségi végrehajtó bizottság iga­zolásával abban a községben (városban) bejelenteni, ahol a vetési kötelezettséget számuk­ra előírták. A községi végre­hajtó bizottság a bejelentések alapján köteles nyilvántartást vezetni a kenyérgabona-vetés teljesítéséről. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek és a termelőszö­vetkezeti csoportok vetési kö­telezettségének teljesítését, je­lentéseik alapján, a községi végrehajtó bizottság és a járá­si (városi) tanács végrehajtó bizottságának mezőgazdasági osztálya tartja nyilván. A vetési terv teljesítéséért a működési területén az ille­tékes tanács végrehajtó bizott­ságának elnöke személyében felelős. A vetési terv teljesíté­sét a tanácsok végrehajtó bi­zottságai kötelesek rendszere­sen ellenőrizni, TRAFIKOS ,,NÉNIKE" 'T’abac pour pipe.:: Arda.: s Kossuth .;! Tulipán.: j Válogathatok a cigarettákban. Megszoktam már, hogy min­dennapi cigarettaszükséglete­met a Csemegeboltban szer­zem be; naponta láthatom te­hát a kislányt, aki a trafikáru részen sokszor kérés nélkül is leteszi elém megszokott napi „Menta”- csomagomat. Kékszalagos, dióbarna haja, gyermekes, dacos zárt ajka, nevető, élénk szeme, pirulós arca régi ismerős már. Amikor legelőször kiszolgált, lesütött szemmel tette fel a szokásos udvarias kérdést; — Mit parancsol? Meglepett szokatlanul kedves hangja. — Mit parancsolok? Dehogyis parancsolok én magának! Csupán kérek..; Föl nem emelte volna a szemét a világért sem. — Hát akkor mit kér? Valami kis ördög csiklandozott meg talán akkor, mert látva lesütött szemét, szégyel- Jősségét, buta-rossz viccként feleltem neki: ■— Kérek.;; egy puszit; Lángvörös rózsa lett az arca egy pillanat alatt. Nem! Nem haragudott meg, de elsza­ladt piros fülekkel és meglepődött, csiklan­dós nevetéssel bújt meg a pénztárosnő háta mögött. Aztán mégiscsak előbújt nagy szé­gyenkezve és kiszolgált; Hát így ismertem én meg Editkét, a tra- fikos-leányt; Azóta sokszor figyelem. Gyermekesen ko­moly, mégis kedves, udvarias mosollyal be­szél és foglalkozik mindenkivel korra és nemre való tekintet nélkül. Ha vevője nincs, ritkán áll meg. Apró kezei mindig a cigaret­ták között motoznak, azokat rendezgeti, pénzt számol rettentő komoly arccal, törülget, szó­val mindig talál dolgot magának. Ha le is ül, úgy húzza meg magát félénken, mint aki restelli trafik-áru kirakatba tett pirulós fiatalságát és pillanatnyi munkátlanságát. Akkor boldog, ha el van foglalva, ha nem kell önmagával, szégyellősségével törődnie, azt szeretné, ha minél több vevője lenne. S mindezt nem valami prémium kedvéért! Mint ő mondja, tisztán csak az eladás örö­méért, meg, hogy meg legyenek vele elé­gedve a főnökei.. j — Főnök kartársak! Figyelik ezt a gyere­ket?! FAGYLALT ÉS MOSOLY VT égre itt a meleg és eze- ' ken a fülledt, tikkasztó nyári délutánokon igen nagy keletje van a fagylaltnak. A fiatalok, kettőtől hatvan éve­sig, gyakran keresnek fel­üdülést egy-egy tölcsér eper-, málna vagy vaniliafagylaltban. Vannak, akik hűsítő ita­lokat fogyasztanak, vagy egy-két szelet tortát a cukrászda meghitten fülledt, családias he­lyiségében. Autóbuszra váró mamák és csöppségek, festékes nadrágú mesteremberek, kosaras falusi nénik, unokáikat sétáltató nagypapák, kihajtott ingű, pattanásos ka- masz-legénykék fordulnak itt meg sűrű egy­másutánban; A búgó fagylaltgép, a csokoládés szeletek, mezei virágokkal díszített üvegvázák, az édes likőrök és üveges sört fogyasztó vendégek között érdekesen szemrevaló, feketehajú, ró­zsásan telt arcú kislány adagolja a fagylal­tot. Tizennyolcéves lehet, tele élettel, duz­zasztó fiatalsággal. Csodálkozóan merész, gyermekes nyílt s mégis megbabonázó fekete szemei vannak. Fején mintás kis kendő, kék-' pettyes fehér, ujjatlan ruhájában, kipirult arcával, rúzs nélkül is nedvesen fénylő ajká­val, bőven szórt mosolyával vértforraló fagylalt-tündérként hat.;; Elnézem görögösen jellegzetes arcélét, sze­meinek ártatlanságukban is veszedelmes pillantását, a mosolyát egy-egy adag átnyúj- tásakor, türelmét és kedvességét, gyöngyöző homlokát törlő karcsú kezét... Látom én is a kedvessége üdesége láttára felvillanó férfi­mosolyokat. Nekem is melegem van, min­denkinek melege van, de tudom, hogy a me­legen túl ez a szép fekete leány, Évike csa­logatja be akaratlanul a férfiak nagy részét egy-egy adag fagylaltra ;;; Hát hogyne! Hiszen a jéghideg fagylalttöl­csér mellé Évike szívből szervírozza a szivet simogató mosolyát is! Habonyi Zoltán í r * V .A r A VETÉSI KÖTELEZETTSÉG ELMULASZTÁSÁNAK KÖ­VETKEZMÉNYEI Azokat a termelőket, akik vetési kötelezettségüket nem teljesítik, a kenyérgabona be­adása után járó minden ked­vezményből kizárják: nem ré­szesülhetnek korpajuttatás­ban, kenyérgabona beadási kötelezettségüket kenyérgabo­nával kell teljesíteniük, azt más terménnyel nem helyet­tesíthetik, tekintet nélkül ke­nyérgabona termésükre és ve­tőmag szükségletükre. Szabálysértés esetén 1009 forintig terjedhető pénzbírság szabható ki azokra, akik veté­si kötelezettségüket nem telje­sítik; a vetési kötelezettség teljesítésének bejelentését el­mulasztják, vagy a valóságnak meg nem felelő adatokat je­lentenek be. Súlyosabb esetekben a cse­lekményt bűntettnek kell te­kinteni és elkövetőire a 8800/ 1946/VII. 28. M. E. számú ren­delet 9 paragrafusa (1) bekez­dése alapján kell a büntetést kiszabni. (MTI) Az MNDSZ feladata a Központi Vezetőség június 7-8-i határozata után A júniusi párthatározat alap­ján az MNDSZ feladata, hogy elsősorban a dolgozó paraszt­asszonyoknak — de az asszo­nyok többi rétegének is — megmagyarázza, mit jelent szá­múkra ez a határozat, és ho­gyan lehetnek tevékeny, buzgó harcosai — megvalósításának. Ez a határozat az életszínvonal emelésének, egész fejlődésünk­nek nagyszerű programja. Ben­ne a párt, harci programot, ta­nácsot és segítséget ad ahhoz, hogyan lehet megteremteni a mezőgazdasági termelés fellen­dülését, a dolgozó parasztság kizsákmányolástól mentes sza­bad életét, jólétét. Meg kell értetnünk az asz- szonyokkal, hogy ez a prog­ram megvalósítható annak el­lenére is, hogy most egyesek, főleg a kulákok, hitetlenkedő Tamásként rázzák a fejüket, és ezzel akarnák tétlenségre, kés­lekedésre bírni a többieket. Megvalósítható először azért, mert a párt, az állam, az egész munkásosztály ott áll a dolgo­zó parasztság mellett. Megvaló­sítható azért, mert a dolgozó parasztok, a tsz-tagok és egyé­niek, a férfiak és egyenjogú társaik, az asszonyok, jobb éle­tük kovácsaiként vesznek részt ebben a munkában. Feladatunk, hogy a dolgozó parasztasszonyoknak, tsz-ta- goknak és egyénieknek, helye­sen magyarázzuk meg azt is, hogy a mezőgazdaság szocia­lista átszervezése, a mezőgaz­dasági termelés, az ország, és az ő egyéni érdekük is. Szá­mos példa van rá, hogy a Nóg- rád megyei asszonyok megáll­ják a helyüket a mezőgazda- sági 'munkákban is. A hugyagi asszonyok kihívták versenyre a járás összes asszonyait a me­zőgazdasági munkák időbeni el­végzésére. A nagyoroszi tsz-be 60—70 asszony jár ki rendsze­resen dolgozni. Berkényen Fe­hérváriné mér eddig 200 mun­kaegységet teljesített. Nógrád községben Hajduné három hó­nappal ezelőtt lépett be a tsz- be. Ma már ő az, aki szívvel, lélekkel saját példájára hivat­kozva javasolja az asszonyok­nak a belépést. Romhányból az MNDSZ kultúrbrigádja Kétbo- donyba megy felvilágosító munkát végezni. Kisecseten az MNDSZ felvilágosító munká­jára három asszony lépett be a tsz-be. A Hamula-család pe­dig a járási MNDSZ-elnöknő meggyőző agitációs munkája következtében lépett be a tsz- be. Elősegíti az Asszonyok jó munkáját az is, hogy a többi tsz-ekben most alakulnak meg az MNDSZ-szervezetek. Me­gyénkben júliusban 7 tsz-ben alakult MNDSZ-szervezet. A termelőszövetkezeti és községi alapszervezeteknek el kell ér­nie, hogy a női tagok vállal­ják a 200, vagy 120 munkaegy­ség teljesítését. Csatlakozzanak a 30 mázsás kukorica és a 200 mázsás cukorrépa-termesztési mozgalomhoz. El kell érniük, hogy vállalják a fejés és a borjúnevelés, a sertésgondozás, a baromfitenyésztés munká­ját, ahol különösen nagy szük­ség van az asszonyi gondosság­ra, az ügyes női kezekre. Ma­gyarázzuk meg a dolgozó pa­rasztasszonyoknak, hogy tény­legesen egyenjogúságuk csak a tsz-ben valósítható meg, ahol beleszólhatnak a közös gazda­ság irányításába, munkájuk után férfiakkal egyenlő mér­tékben részesülnék a jövede­lemből. Lehetőségük van a ta­nulásra, szórakozásra, sőt jó munkájuk után vezetőnek is megválaszthatják őket. Augusz­tus 20-án, a tsz és dolgozó parasztasszonyok barátságá­nak megerősítésére szervezete­ink több helyen tsz és egyé­ni parasztasszonyok találkozó­ját rendezi meg. Nyári vasárnap délutáno­kon kisgyűléseken, béketalál­kozókon beszéljünk nekik ar­ról, hogy az állam továbbra is segíti az egyéni dolgozó pa­rasztokat gépi munkával, kis­gépekkel, műtrágyával, vető­maggal stb. Emellett termé­szetesen élvezik a szabadpiac előnyeit is, ha már teljesítették az állam iránti kötelezettségü­ket. MNDSZ-szervezeteink fog­lalkozzanak minél többet dol­gozó parasztasszonyaikkal Szervezzenek kisgyűléseket, nőgyűléseket és hívják meg a falu minden asszonyát ezekre a megmozdulásokra. Igyekez­zenek segítségükre lenni gondjaikban, problémáik megoldásában, hogy nyugod­tan dolgozhassanak. Völgyi Magdolna megyei MNDSZ „Szeretettel várunk titeket“ Megyénk asszonyai vendégül hívták tíz budapesti asszonytársukat Az anyák kongresszusának ideje alatt a XIX. kerületi asszonyok vendégül látták a nógrádi asszonyokat. Most a nógrádi asszonyok meghívják őket a munkás-paraszt asszo­nyok találkozójára augusztus 20-ra. Meghívásukat az alábbi levélben közölték a budapesti XIX. kerület MNDSZ-asz- szonyaival. Kedves Elvtársnők! Az anyák országos kongresszusa alatt kötött barátsá- gunk a XIX. kerületi asszonyokkal elevenen él a nógrádi asszonyokban. Sok-sok szeretettel gondolunk vissza azokra a kedves órákra, amit veletek töltöttünk. Szerelnénk, ha ez a barátság még jobban elmélyülne. Ezért a Nógrád megyei asszonyok nevében szeretettel meghívunk tíz asszonytársat, a Ti kerületetekből. Az asszonytársakat augusztus 19-re és 20-ra hívjuk meg, 19-én megmutatnánk nekik Salgótarjánt és a város néhány üzemét, 20-án pedig a munkás-paraszt asszonyok találkozó- ján vennének részt és megtekintenék a hagyományos vidám vásárunkat. Kérünk benneteket, ha elfogadjátok a meghívást, vála­szoljatok nekünk, hogy még részletesebben lelevelezhessük, Szeretettel várunk Titeket. Elvtársi üdvözlettel: az MNDSZ megyei elnöksége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom