Szabad Nógrád. 1955. április (11. évfolyam. 27-34. szám)

1955-04-23 / 32. szám

1955. április 23. SZIIIAD \(Ülí,RÍn 5 A sertéstenyésztés sikerei a Magyamándori Állami Gazdaságban Mindennapi tetteinkkel segítsük országunk békepolitikáját A MEGYEI KÉKEBIZOTTSAG ÜLÉSE A z ország sertéstenyészté- . sének legnagyobb része mangalica, vagy mangalica jellegű keresztezett sertés. A tapasztalat azt mutatja, hogy a túlzott istállózás következté­ben mangalicasertéseink el­vesztették legkiválóbb tulaj­donságaikat Csökkent az ed­zettségük, a betegségekkel szembeni ellenállóképességük, szervezeti szilárdságuk. Az állami gazdaságok már évek óta foglalkoznak — több­kevesebb sikerrel — a sertések természetszerű tartásával. Egy­re növekszik azoknak a gazda­ságoknak a száma, amelyek nyáron már szabad szállások­ban elletik sertéseiket. Számos helyen folynak kísérletek a téli, szabadban valló elletés- sel is. A mi állami gazdaságunk, a Magyamándori Állami Gazda­ság 1953. júniusában kezdett szabadban elletni. A teljesen nyitott, széljárta szabad ehe­tőkben, amelynek csupán tető­zetét fedtük be szalmával, 6,5 darabos ellesi átlagot értünk el és az elhullás mindössze 4 da­rab volt. Nyolchetes korban ezen malacok választási súlya 16 kilogrammot nyomott. 1954-ben május elsejével kezdtük mpg a szabad éltetést. Az 1953. évihez viszonyítva a szaporulatnál és elhullásnál már szebb eredményt tudtunk felmutatni. A nyolchetes vá­lasztási súly azonban egy kiló­val csökkent. Ez a legelő gyen­ge minőségének volt köszön­hető. Ez évben november 10-ig elletünk szabadban. A szabad ehetőkben született malacokat egy erdőben kis költséggel ösz- szeállltott telepre, az úgyneve­zett brucellamentes telepre szállítottuk. A telep felállítása azért vált szükségessé, mert 1952-ben, 1953-ban gazdasá­gunkban a járványos elvetélés megtizedelte állatállományun­kat és csökkentette a szaporu­lati átlagot is. 1952-ben például 76, 1953-ban pedig 52 darab koca vetélt eL A brucellamentes telepre kizárólag szabad szállá­son született malacokat szállí­tottunk. Bevezettük a vérvételt és azt tapasztaltuk, hogy a bru­cellamentes telepünkön nevel­kedett sertések vérében nincs immunanyag, amelyet betegség ellen termelne a szervezet. Ez bizonyította, hogy sertéseink íertőzésmentesek. A Magyamándori Állami Gazdaság e telep létesítésével megalapozta megyénk fertőzés­mentes, tisztavérű mangalica­tenyészetét. z évben Varga János, a gazdaság sertéstenyész­tője- március 14-én kezdte meg szabad szálláson az éltetéseket. 29 kocától 176 malacot ehetett és egyetlen elhullás sem tör­tént. A malacok hét-nyolc fo­kos hidegben születtek és makkegészségesek. Ha össze­hasonlítjuk a zárt, betonehe­tőkben született malacokat, a szabad szálláson születettek­kel, könnyen szembetűnő kü­lönbséget állapíthatunk meg köztük. Az előbbiek korántsem olyan edzettek, nem olyan egészségesek, mint az utób­biak. S közülük az utóbbi két hónap alatt hat darab malac hullott el. Állami gazdaságunk az el­múlt évben 45 darab törzs­könyvezett, brucellamentes kansüldőt adott el, amelyek­nek kilójáért 15—16 forinttal magasabb árat kapott, mint a törzskönyvezetten, brucellózis­sal fertőzött sertésekért. Ez évben is sok tenyésztésre al­kalmas, brucellamentes sertést adunk el a társgazdaságoknak, és a termelőszövetkezeteknek, amelyből gazdaságunknak több mint félmillió forint jövedel­me származik. S ezek még csak kezdeti eredmények. Gazdaságunk to­vábbfejleszti a brucellamentes sertéstenyésztést. Évről évre túlteljesítjük szaporulati ter­vünket, évről évre jobb, egész­séges, edzett, fertőzésmentes sertéseket biztosítunk az or­szágnak. Orosz János, a Magyamándori Állami Gazdaság főagronómusa ★ T gén nagy jelentőségű a Magyamándori Állami Gazdaság ezen kezdeményezé­se. Bár még nincs nagy múlt­ja a gazdaság brucellamentes telepének, mégis világosan lát­hatjuk, hogy érdemes, jövedel­mező és ezen tenyésztést tovább kell folytatni. Me­gyénkben a Magyamándori Állami Gazdaságon kívül van még néhány állami gazdaság és termelőszövetkezet, ahol tehe­tőség van a természetszerű ál­lattartásra. a brucellamentes tenyésztésre. Az állattenyész­tési szakemberek vegyenek példát a magyamándoriaktól, menjenek el hozzájuk és tanul­janak tőlük. Ahol csak lehet, használják ki a lehetőségeket és a magyarnándoriakhoz ha­sonlóan adjanak minél több, egészséges, edzett, tenyésztésre alkalmas állatot az országnak. A Nógrád megyei békebi­zottság kibővített ülést tar­tott 19-én, kedden a Salgó­tarjáni Járási Tanács nagy­termében. Az ülés elnöke Dr. Szálkád Géza, a TTIT orvosi szakcsoportjának vezetője az ülés elé terjesztette a napi­rendi pontokat, majd annak elfogadása után Albert Ein­steinről, a most elhúnyt hí­res fizikusról, a nagy né­met békeharcosról beszélt, akiről az ülés részvevői Kis- benedek Gábor, békeharcos javaslatára egy perces néma felállással emlékezték meg. Bóka István, a megyei bé­kebizottság titkára beszá­molójában a mozgalom eddigi munkájának eredményéről beszélt. Munkánk eredmé­nyességéhez nagyban hozzá­járult az, hogy a párt, a ta­nács, a tömegszervezetek, s a Hazafias Népfront segítettek bennünket. Nem kaptunk azonban elég segítséget a DISZ-szervezettől és most fon­tos feladatunk, hogy mélyebb és szorosabb kapcsolatot te­remtsünk a DISZ-szel is, mert békeharcunkban igen nagy szükség van az ifjúságra — mondotta. Beszélt a IV. Or­szágos Magyar Békekongresz- szust megelőző kisgyűlósekről, amelyeknek száma mintegy háromezerre tehető és ame­lyekről mintegy 1300 tiltakozó le­velet, táviratot küldtek a megyei békebizottsághoz és az Országos Béketa­nácshoz. az atomháború, a nyugatnémet felfegyver­zés ellen. Hasonló jó eredményekkel végződtek a küldöttválasztó béke-estek. A járási és városi találkozókon a megválasztott 1400 küldött szinte teljes számban megjelent. A lelke­sedést az is mutatja, hogy 127-en szólalták fel, de na­gyon sok jelentkező az idő rövidsége miatt nem is ka­pott szót. A legsikerültebbek voltak a küldöttválasztó gyű­lések Salgótarján városban, a szécsényi és pásztói járásban. A Béke-Világtanács tiltakozó aláírásgyűjtési felhívására megyénk sok községében az Országos Béketanács intézke­dését nem várva, közvetlenül a felhívás után megindult az aláírások gyűjtése. Eddig' 124 725-en írták alá a békeiveket, amely azt bizonyítja, hogy békebi­zottságaink ezen a téren is jó munkát végeztek, azonban még mindig nem mondható befejezettnek az aláírásgyűjtés — mondotta és a feladatok között a bizottságok egyik legfontosabb munkájaként je­lölte meg az aláírásgyűjtés továbbfolytatását. Még tíz-ti- zenötezerre tehető azoknak a felnőtteknek a száma, akik nem nyilatkoztak aláírásukkal a béke mellett, vagy mert nem keresték fel őket az alá­írásgyűjtők, vagy mivel nem találták odahaza. Az aláírás- gyűjtési mozgalmat legkésőbb május 10-én fejezzük be — mondotta többek között. Külön megemlítette a be­számoló azokat a békeharco­sokat, akik a kongresszus után több helyen is jól sike­rült beszámoló gyűlést tartot­tak. így Egner Gyulát, Chi- kány Józsefet, Sümegi Já­nost. Ezután a beszámoló a Hel­sinkiben megtartandó Béke- Világkongresszus előkészüle­teiről, az ezzel kapcsolatos feladatokról beszélt. — A találkozó célja az tesz, hogy számot adjon az atom­háború betiltását követelő mozgalom eredményeiről és minden eddiginél szélesebb alapokon kiszélesítse a béké­ért küzdő néptömegek közös követelését. — Még fokozottabb gondot kell fordítanunk biztonsá­gunkra, meg kell sokszorozni államunk erejét, hatalmát — mondotta a párizsi egyezmé­nyek ratifikálásával szüksé­gessé vált közös védetem megszervezéséről szólva. Becsületes, jó munkával, mindennapi tetteinkkel se­gítsük népi demokratikus országunk békeszerető po­litikáját, mert országunk csak akkor szolgálhatja leghívebben a béke védelmét, ha egységes, erős és gazdag. Beszédét az­zal fejezte be, hogy a béké­ért folyó küzdelmet minden erőnkkel vigyük tovább. A beszámolóhoz tizennégyen szóltak hozzá. Az első hozzá­szóló Kisbenedek Gábor szur­dokpüspöki békeharcos volt. Arról beszélt, hogy az egyes kormányok atomháború ki­robbantására készülnek, né­peiket megpróbálják rászok­tatni az atomháború elkerül­hetetlenségére, de már bebi­zonyosodott, hogy ezeket a kormányokat népe megfoszt­ja bizalmától és minden nép elítéli. Beszélt a községükben folyó békeharcról. Fükkő elv­társ acélgyári munkás azt ja­vasolta, hogy az erősebb békeaktívák­nak adjanak megbízást arra, hogy patronálják a gyengébben dolgozó béke- bizottságokat. Kiss Árpád elvtárs, az MDP MB agit.-prop. osztályá­nak munkatársa felhívta a figyelmet május 9-re, amikor tíz éve tesz annak, hogy min­denütt elhallgattak a fegyverek Európában. Beszélt arról a hatalmas küzdelemről, erőfe­szítésről, amelyet a béke fenn­tartásáért a Szovjetunió foly­tat. Szervezzünk tiltakozó gyűléseket minden községben — mondotta és ne feledkez­zünk meg a béke országun­kon belül élő ellenségeiről sem. Ügy védjük a békét, hogy jobban dolgozzunk. A békebizottsági tagok építse­nek ki maguk körül egy agi- tációs csoportot, akik meg­győző, felvilágosító szóval ne­veljenek minden egyes dolgo­zót a béke aktív harcosává. Szép eredményekről számolt be Egner Gyula tűzhelygyári békeharcos. Orava Józsefné endrefalvi tsz-asszony a szé­csényi járási békebizottságtól jobb munkaszervezést kért, mert az a tapasztalat —mon­dotta —, hogy a beszámoló gyűlések ott sikerültek külö­nösen jól, ahol azt megfelelő előkészítés előzte meg. El­mondta, hogy vannak még, akik a mi békeharcunkat nem veszik komolyan. Ezért kell nekünk a mi munkánkat an­nál komolyabban végezni. A balassagyarmati járás kong­resszusi beszámoló üléseinek tapasztalatairól beszélt Chi- kány József, a járási béke­bizottság titkára. Viktor Já­nos rétsági békeharcos arról beszélt, hogy nem elég csak időszakon­ként foglalkozni a béke kérdésével, ezért mindig {harcolni kell. Szabó László érsekvadkerti plébános elmondta hozzászó­lásában, hogy mikor a béké­ért harcolunk, mindig gon­doljunk tíz év alatt végzett munkánkra, elért hatalmas eredményeinkre. Ezeknek az eredményeknek az ünnepe volt elsősorban április 4-e, amelynek ünnepléséből a ka­tolikus papság is kivette ré­szét. Hozzászóltak még Szűcs Piroska, a megyei kórház dolgozója, Gácsfalvi elvtárs, mohorai békeharcos, Sümegi János szécsényi középparaszt és sokan mások. Végezetül Bóka elvtárs vá­laszolt a hozzászólásokra. Húzzuk be n lemaradást A Nógrádi Szénbányászati Tröszthöz tartozó üzemek dol­gozói a felszabadulási verseny­ben szebbnél-szebb eredménye­ket értek el. Az április havi tervteljesítés azonban arról ta­núskodik, hogy egyes bánya­üzemeink műszaki vezetői, kommunistái megpihennek ba­bérjaikon ahelyett, hogy a fel­szabadulási munkaversenyben szerzett jó tapasztalatokat to­vábbi munkájukban felhasznál­nák. Ahhoz, hogy a trö;zt tel­jesítse tervét, szükség van a műszaki feltételek biztosításá­ra és a kommunisták példamu­tatására. Az üzemek állása április 20-ig bezárólag a következő­képpen alakult: 1. Kazár 106,8 2. Nagybátony 106,8 3. Tiribes 106.1 4. Mátranovák 104,4 5. Ménkes 100,9 6. Zagyva 99,2 7. Újlak 99,1 8. Szorospatak 98,4 9. Róna 98,1 10. Mizserfa 97.1 11. Kisterenye 91,2 12. Csipkés 89,4 13. Kányás 83,4 Tröszt 99,3 A Tröszt harmadik bányaüzemében is bevezetik a robbanóanyag-normát A Nógrádi Szénbányászati Tröszt technológiai osztálya az elmúlt negyedévben kisér- ietképpen kidolgozta a mi- zserfai és a kazári bánya robbanóanyag-normáját, hogv a robbanószer gazdaságosabb felhasználásával is segítsék az önköltség csökkentését. Min­den munkahelyre, előváj ásra pontosan előírták a felhasz­nálható robbanószer mennyi­séget és mellékelték a lőlyu- kak telepítésének, elhelyezé­sének technológiai utasítását Is. A bányászok az utasítás szigorú betartásával segítet­tek. így már a bevezetéstől számított első hónap sikerrel járt. • A két bánjáénál több mint 800 kiló robbanóanya­got takarítottak meg. A ta­pasztalatok nyomán a tech­nológiai osztály hozzáfogott a rónai bányaüzem robbanó­anyagnormájának kidolgozá­sához ég még ebben a ne­gyedévben sor kerül a beve­zetésre is. OOOOCXJOOOCXXOOOOCXXOOOOOOOOGOOOOOOOOOOOB SOOOOOOOOOOOOOOOOCXXXXXXXXXDOQCX ALAXAY BÉLA: NAGYBÁTONYBAN H uszonkét éve an­nak, hogy Eger környé­kéről Nagybátonyba, Mikszáth „jó palócai“ közé kerültem. Szerencsés voltam, mert okle­velem megszerzése után nem kellett három-négy évig állás nélkül otthon üldögélnem, mint sok osztálytársamnak, s nem állami és nem is egyházi isko­lánál, hanem az akkori idők­ben előkelőnek mondható bá­nyatársulati Iskolánál kezdhet­tem meg pedagógus pályafutá­somat. Örültem, hogy nem pap a közvetlen felettesem, de így is voltak elegen, akik paran­csoltak nekem. Táncoltatott a bányaigazgató, a bányafőgond- nok, a főmérnök, a mérnökök, a magasabbrangú bányatisztvi­selők, ezek feleségei, menyasz- 6zonyai, vagy menyasszony je­löltjei, ugráltatott a főjegyző, a leventeoktató... de minek Síi­ről jam? Aki hasonló körülmé­nyek között élt, az úgyis tud­ja... akik pedig még fiata­lok, úgysem tudják meg soha! Akkoriban Nagybátonyban három elemi iskola működött, mind hatosztályos. A falusi iskola egyházi volt, ott négy nevelő „abriklolt“ mintegy 200 —220 gyereket. Központ-bá­nyatelepünkön egy tanítónő hirdette a biblia „igazságait“, a bányavezetőség iránti odaadó hűség magasztos erényét és a piacokért vívott ádáz küzde­lemben egymás haját rángató bányatulajdonosok kívánságá­nak megfelelően a széntiszta­ság fontosságát, Szorospatak-bányatelepen (a bányaigazgató csak munkás­gyarmatnak nevezte) egy kar­társnővel mi tanultuk a „he­lyes magyarságot“ mintegy 110 —120 gyermektől, akik gyakran írtak fogalmazásaikba ilyesféle mondatokat: „A halda ég“. „Apám siklába ment.“ (Meg­jegyzem, hetente csak három­szor ment, háromszor nem ment, a hetedik napon pedig az előbbi hatot megszentelte. Né­ha jó hangosan.) Vagy „A csil­lét beflokkolták.“ „A magazin üres.“ (Nagy igazság! Áru volt, csak vásárló nem.) Egyszóval: tanultunk és tanítottunk. Nem sokat... A bányaigazgató tit­kára úgy nyilatkozott, hogy a felnőttek számára sem kell kulturális előadásokat tarta­nunk, mert minél műveltebb valaki, annál nagyobbak az igényei és ja.1 nekünk, ha a sok okítás következtében bér­javítási követelést zúdít a munkásság a bányatulajdono­M IUTÁN A MUNKASO­KAT már abban az idő­ben is nagyon szerettem, létre­hoztam egy férfi énekkart, hogy legyen legális lehetőségem a velük való gyakori találko­zásra. Dalárdái tudományokban és eszmecserékben egyaránt szépen haladtunk. Az utóbbiról a ranglétra magasabb fokain üldögélő fölötteseím is tudo­mást szereztek és különféle agyafúrt kifogásokkal— me­lyeket itt nem részletezhetek — az énekkaromat felrúgták. En­gem lerúgtak! Lerúgtak a központ-bányatelepi iskolához, ahol hat osztályt kellett vezet­nem. Letelepítéseim pillanatá­ban a bányaigazgató titkára és sógora sérteni akaró hangon így rivallt rám: „Ön túlságosan demokrata!“ Utána két hétig büszkén nézegettem magam ra­gyás kis zsebtükrömben, mert ennél szebb, kitiintetőbb jelző­vel még soha senki nem ille­tett. A KULTURÁLÓDÁSI LE­HETŐSÉG új helyemen is egyenlő volt a nullával. Nem volt egy könyvtár, az egész faluban nem volt egy mozi. Gyalog jártunk Kisterenyére a moziba. Rádiót venni nem ál­lott módomban és otthonról sem várhattam ezirányban anyagi segítséget, noha én is „fényes házból származom“. Tudniillik a mi házunkon is sok volt a lyuk és mindegyiken besütött a nap. Még sportkör sem volt a faluban, pedig a „foci“ már akkoriban is nagy népszerűségnek örvendett. Né­ha egy-egy szerény színdarab hozott némi változatosságot egyhangú életünkbe. Miután fűtött helyiség nem állt rendel­kezésünkre. téli időben szegé­nyes legénylakásom lett olykor a próbák színhelye. Ez is baj volt. Egyik-másik „jóakaróm“ feketemiséről suttogott. Aztán keleten felkélt a nap! Szép vörös fénye eltüntette a múlt sötét árnyait. A bánya urai nem várták meg ideérke­zését. De itt maradtunk mi, ke­ményen és bízón, örök hálával szívünkben azok iránt, akik a megaláztatások, üldöztetések nyirkos verméből az emberi méltóság magaslatára emeltek bennünket. Gyors egymásutánban három napköziotthonos óvodát és há­rom szép kultűrházat kapott községünk. Mindkettőből jutott a falunak is, meg a két bánya­telepnek is. Mozi létesült a köz­ségben is, a telepen is. Könyv­táraink pénzbeli értéke meg­közelíti a 100.000 forintot. Csaknem minden lakásban van vezetékes rádió. Uj sportpá­lyánk országos atlétikai verse­nyek lebonyolítására is alkal­massá lesz. Legnagyobbat még­is iskolai téren fejlődtünk. A Szorospatak-bányatelepi nyolc- osztályos általános iskolánkban hat, falusi alsótagozati isko­lánkban négy s az én öreg is­kolámból alakult bányavórosi körzeti általános iskolánkban 18 nevelő hirdeti a tudomá­nyok igazságait. A közelmúlt­ban modern, nyolctantermes iskolát kaptunk új berendezési tárgyakkal, pompás szemlélte­tési eszközökkel. Van központi fűtésünk és vízvezetékünk, ha­talmas tornatermünk és hangos keskenyfilm-vetítőgépünk, rá­diónk és lemezjátszónk, pom­pás színpadunk és 40 személyes napközi otthonunk. A ' felsza­badulás pillanatában nem egé­szen 40 gyermek sorsa felett őrködtem, a körzetesítés foly­tán ma 400 kislány és kisfiú második apja vagyok. A MÚLTBAN tűzzel-vassal " irtották ama törekvésein­ket, hogy a munkássággal jó kapcsolatokat teremtsünk. Fel- szabadulásunk erre is megadta a nagyszerű lehetőséget. Él­tünk is vele. 1945. óta dolgozók polgári, majd általános isko­láját vezettük és több mint 210 dolgozót bocsátottunk a szel­lemi felemelkedés útjára. Most bányaművelő techniku­mot is vezetünk. Együtt taní­tunk a bányafőmérnökkel, gé­pészmérnökkel és üzemi geoló­gusokkal, bányafelmérnökkel és MTH-tanárokkal. Testvérek­ként szeretjük, becsüljük egy­mást, kölcsönösen segítünk egy­másnak. Már évekkel ezelőtt tudtuk, hogy kiterjedtebb munkakö­rünknek csak abban az eset­ben tudunk megfelelni, ha ma­gunk is fejlődünk, ha a kor igényeinek megfelelően tovább képezzük magunkat. Kilenc ta­nítónk önként vállalta a peda­gógiai főiskola elvégzését és heten közülük már megszerez­ték a tanári oklevelüket, a hátralévő kettő pedig most ké­szül államvizsgájára. A Kelet­ről jött láng emberbaráti ér­zésben és tudományban, mun­kaszeretetben és pontosságban, felelősségvállalásban és aka­rásban belopta magát a szí­vünkbe és milyen jó e lángot őrizni, szítani, és minden igaz ember útját bevilágítani vele! Ezt a lángot követi Nagybátony 900 általános iskolása és 100 kis óvodása. Egy egész ezred! És nem kell a vezetéséhez or- dítozás és drill, csak hűség a szép jelenhez, bizakodás a még szebb jövőben és megértő em­berszeretet, szívjóság! CZERETNÉM, ha az emlé- " kezés eme szép percei­ben mellettem lehetnél, Czakó János. Te lágyszívű és ke- ményöklű, a jelenünkről fátyo­los szemmel ábrándozó, a le­tűnt méltóságosi komédia felé fogadat csikorgató, drága, öreg bányászbarátomra. A sors úgy akarta, hogy nem érhetted meg szíved titkos vágyát, amiben annyira hittél. Nem ölelhetted kebledre a szabadságot szá­munkra elhozó Szovjet Katonát; A fasiszta fenevadak beleszi- matoltak hősi életedbe és elv­hűségedért életed vették. Rin­gasson el lágyan a távoli rög, és ne zavarja meg nyugalmadat árvánmaradt kislányod sok-sok könnye, mely azóta is éretted pereg. Drága hitvesedről nem beszélhetek, mert elhurcoltatá- sod után megölte a bánat sze­gényt. Tudd meg, Czakó János, hogy iskolánk növendékei ma szabadon hirdethetik mindazt, amiért, neked puskagolyó ju­tott. Tudd meg, lánglelkű ba­rátom, hogy ma fénylő szemek­kel énekeljük az ünnepségeken az Internacionálét és a gyer­mekkórus Leninről, Sztálinról, Rákosiról dalol! Tudd meg, ta­nítómesterem, hogy tantár­gyainkból eltűnt a hazugság, a szemforgató álszenteskedés és kis tanítványaink az igazság várait ostromolják. Tudd meg, hogy közvetlen szomszédsá­gunkban 210 vájártanuló tanul­ja szép, férfias bátorságot, kí­vánó mesterségedet és a Te, meg a hozzád hasonló igaz em­berek hagyatéka teszi őket is kemény harcosokká. (Megjelent » Köznevelés 1955. április 1-i számábanj

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom