Szabad Nógrád. 1955. április (11. évfolyam. 27-34. szám)
1955-04-13 / 29. szám
5 1955 ÁPRILIS 13. SZABAD NŐGRÁD NÉHÁNY SZÓ AZ ORVOS ÉS A BETEG VISZONYÁRÓL „A magyar dolgozó nép, a mi gazdánk azt kívánja mitölünk, hogy mindazon tudás fel- használásával óvjuk és gyógyítsuk egészségét, amelyet a ma haladó orvostudománya nyújt“ — határozta meg egyik volt egészségügyi miniszterünk az állami egészségügyi szolgálat dolgozóinak feladatát. Az orvos azonban bármennyire fel van vértezve a tudomány pajzsával és a korszerű technikával. a betegségek elleni küzdelemben egyedül — legtöbb esetben nem érhet célt. A beteget nem kezelhetjük a beteg részvétele nélkül. A beteget tudatosan bele kell kapcsolni a gyógyulásért vívott harcba, és erőfeszítéseit egyesíteni kell az orvos erőfeszítéseivel. A gyógyítás eredményességének elengedhetetlen feltétele a beteg és az orvos közötti jó kapcsolat, amelynek az orvos részéről tudása eredményének tekintélyén, türelmes, figyelmes bánásmódon, a beteg részéről pedig a feltétlen bizalmon kell alapulnia. Az orvos rendelkezéseinek megkövetelésében, a beteg viszont ezek pontos végrehajtásában legyen szigorú, legyen következetes. Ne feledjük el, hogy a gyógyítás eredményessége függ a kezelésbevetett hittől, meggyőződéstől. A beteg ha nem veszíti el türelmét, önnyugalmát, ha bízik az ő gyógyulásáért céltudatosan küzdő orvos akaratában, jelentősen hozzájárul saját egészségének helyreállításához. Az orvos és a beteg közötti jóviszony éx’dekében a betegnek tudnia kell, hogy az őt gyógyító orvos a gyógykezelés ideje alatt kezelés szempontjából független. Nem alkalmazottja a betegnek, hanem annak egészsége érdekében rendelkezési jogot gyakorol felette. Az orvosnak türelmesnek kell lenni mindenkivel szemben a jó és rossz modorú, szíves és rideg, követelődző és figyelmes beteggel szemben egyaránt — ezt Írja elő számára a pavlovi nervi-zmus szemlélete, valamint orvosi esküje, fogadalma. Ez a türelem azonban nem vonatkozik az orvosra az őt durván sértegetővei szemben. A gyógyulást biztosító tekintély és bizalom érdekében az orvos köteles erélyesen is eljárni ezekkel szemben. Ha a beteg nem követi az orvos tanácsát, nincs joga az eredményt sem megkövetelni, sem pedig az orvost bírálni. A betegnek feltétlen érdeke, hogy baját az orvos he- • lyesen felismerje, ezért betegségének előzményeit, történetét, a maga hibáit őszintén kell elmondania, mert ennek ellenkezője sok tévedésre adhat okot. A gyógyítás sikeréért az orvos nem mindig állhat jót, ezért nem sjabad a tökéletlen gyógyulást az ő rovására írni. Az orvostól csak azt lehet megkövetelni, amit ígér. Az érdeklődés, a figyelem, vagy a türelem hiányáért megrchatjék az orvost, de nem tehetik ezt a sikertelenségéért, mert erről, sokszor még a kiváló szakemberek sem mondhatnak véleményt. Kímélnünk kell az orvost a felesleges zaklatástól, s aki hozzá mehet, azt ne hívja őt lakására, aki pedig nappal hívhatja, ne várjon vele éjfélig. Mindenkinek saját érdeke, hogy az orvost ne halálos fáradtan. hanem frissen, pihenten vehesse igénybe. A beteg és az orvos viszonyában is vezérlő elvnek kell lenni: „Csak annyi megbecsülést adj dolgozó embertársadnak, amennyit megkívánsz magadnak.“ Az igazi orvos nem tekinti betegét járógépnek, tehát a beteg se tekintse orvosát fizetett alkalmazottjának. Orvos és beteg egymást kölcsönösen megbecsülve — egymásban a közös célért dolgozó munkatársat kell lát- niok. Dr. Németh Elemér Április 15-16: országos viliamosenergiaipari tanácskozás MAJAKOVSZKIJ: BESZÉLGETÉS LENIN ELVTARSSAL 25 éve, 1930. április 14-én halt meg Vlagyimir Majakovszkij, a legnagyobb szovjet költő Lement a nap, táskájába tevén, ügyeit, gondjait. Csend lesz talán. Ketten vagyunk most: Lenin meg én. Lenin mint fénykép szobám falán, Száját harsány szó feszíti szét, bajusza mereven fölfelé néz, homloka ráncában az emberiség, hatalmas homlok, hatalmas ész. Alatta sokezer ember vonul, lobogók erdeje, kaprok fűszálai, Felállók, arcomon az öröm kigyúl, jelentéssel kell most elébe állcni: Lenin elvtárs, hadd szólok pár kurta szót, nem szolgálatilag, szívből csupán. Lenin elvtárs, tudja, pokoli mód nehéz, amit most végzünk egymásután. Adunk már ruhát a mezítelennek, több már a szén s az érc, — ez ügye szép? De persze emellett, — hadd mondjam el önnek, sok még a szenny és a buta beszéd. Míg átrágjuk magunk rajta, kimerülünk. ön nélkül sokan eltévedtek már, ezen a mi földünkön, itt körülünk s köröskörül igen sok gazember jár. Nincs rá elég szám, s nincs nevezet; hogy hányán vannak a csirkefogók: kulákok, szektánsok, részegesek talpnyalók és munkahalogatók. Itt járnak és gőgtől dagad a keblük, töltőtoll s jelvény pompázik a mellen. Persze, hogy megbirkózunk velük, de rémes nehéz a harc ezek ellen. Lenin elvtárs, füstös üzemeinkben s havas tarlókon Ön itt van velünk. Az ön nevével, a szívével szivünkben eszmélünk, lélegzünk, verekszünk, élünk. Elment a nap, táskájába tevén ügyeit, gondjait. Csend lesz talán. Ketten vagyunk most: Lenin meg én. Lenin mint fénykép, szobám falán. 1929. (Fordította: Gábor Andor.) Elutazott a kínai és a mongol kormányküldöttség A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa április 15. és 16. napjára országos villamosenergiaipari tanácskozást hív össze az Országház kongresz- szusi termébe. Az értekezleten résztvesz- nek a villamosenevgiaipar vezetői és legjobb dolgozói, valamint a villamosenergiaipar párt- és tömegszervezeti vezetői. A részvevők megtárgyalják a villamosenergiaipar 1955. évi tervének feladatait. A tanácskozáson Kiss Árpád vegyipari és energiaügyi miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja tart beszámolót. „Indífsunk vas- és fémgyűjtési versenyt!" A Gheorgliiu-Dcj Hajógyár dolgozói felhívással fordultak a vas- és fémipari üzemek dolgozóihoz: „Indítsunk vas- és fémgyűjtés! versenyt”. Felhívásukban hangsúlyozzák, így akarnak hozzájárulni az anyagellátás javulásához. A hajógyáriak brigádokat szerveznek a rejtett tartalékok felkutatására, s arra törekednek, hogy az összegyűjtött vas- és fémhulladék mielőbb, osztályozva kerüljön el a kohókba. Javasolják, hogy a verseny április 15-től július 30-ig tartson. Elutazott az Állami Orosz Énekkar Az Állami Orosz Énekkar, amely a magyar—szovjet barátság hónapja során nagy sikerrel vendégszerepeit hazánkban, szombaton éjjel elutazott Budapestről. Búcsúztatásukon megjelent Kelen Béla, a Magyar—Szovjet Társaság főtitkára, Bíró Vera, az MSZT titkára, valamint hivatásos művészeti együtteseink, a magyar kórusmozgalom képviselői. A magyar néphadsereg mOyászegyiülesének sikerei az NDK-ban A magyar néphadseregnek a Német Demokratikus Köztársaságban vendégszereplő művészegyüttese az elmúlt napokban az ország északi városaiban lépett fel nagy sikerrel. A közönség a művészegyüttes tánccsoportjának, szimfonikus és népi zenekarának minden egyes számát tomboló tetszés- nyilvánítással fogadta. Nagyon sok számot meg kellett ismételni. ~Kz együttes eddig Berlinben, 'Müi'öhinben és NeüBran- denburgban szerepelt s most az NDK keleti és déli kerületeiben folytatja körútját. A többi között Lauchhammerben, a Rákosi Mátyás Kokszoló Művekben, valamint Frankfurtban és Drezdában vendégszerepei. Az egyik vidéki fellépést a televízió is közvetíti. Az együttes németországi útja előreláthatóan április 17-ig tart. (/ címünk! Szerkesztőségünk, a Rákóczi út 92-es számú lakásból a Damjanich út 2-es számú lakásba költözött. Kérjük levelezőinket, hogy leveleiket ezután az új címünkre küldjék. Szerkesztőbizottság. A hazánk felszabadulása 10. évfordulójának ünnepségein résztvett kínai kormányküldöttség: Teng Ce-hui, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnökhelyettese, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja és Jan Szien-dun földművelésügyi mi- miniszterhelyettes vasárnap délelőtt elutazott Budapestről Ugyancsak vasárnap utazott el Budapestről a mongol kormányküldöttség. •a GRANDET KISASSZONY SALGÓTARJÁN színházlátogató közönsége már nem egy ízben honorálta dörgő tapsokkal a Faluszínház előadásait. Láthattunk drámát, hallhattunk vígjátékot, végignézhettünk operettet, mindannyiszor nagy élvezettel, bár különböző együttesek művészi teljesítményeként. Legutóbb a Faluszínház városunkban a Grandet (ejtsd: grandé) kisasszony című színművel remekelt. Az utóbbi években helyesen nyúltak a hozzáértők, bizonyos regények színpadi átírásához. Jókai Mór több regénye kapott így széleskörű hallgatóságot (Kőszívű ember fiai, Az aranyember, Ci- gánybáró stb.) vagy Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig- ja, Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című ifjúsági regénye, Prosper Morrimée eredeti regénye alapján készült a Carmen című opera szövegkönyve. Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival, A körtvé- lyesi csíny, a Grandet kisasz- szony is F. Rácz Kálmán sikerült munkájának az eredménye. Ez is regényből készült. Honoré de Balzac francia regényíró (1799—1330) számos regényt írt, s ezek között az Eugénie Grandet-1 is. Akaratlanul is felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon napjainkban miért kellett színdarab témáért visszanyúlni a XVIII. századba, miért kellett a Faluszínház műsorát Balzac- kal, aki még ráadásul királypárti is volt, gazdagítani? A feltett kérdésre a feleletet abban kapjuk meg, hogy Balzac politikai beállítottsága ellenére is a legnagyobb realista írók közé számítódik teljesítményei alapján, mert felismerte korának és népének döntő problémáit és írásaiban könyörtelenül és leplezetlenül hangot is mer adni felismeréseinek. így Balzac — írásain keresztül — feltétlenül a haladás irányába mozdult ki. A pár nap előtt a Kossuth- díj legmagasabb fokozatával kitüntetett esztéta és filozófus, Lukács György elvtárs írta Balzac tanulmányában: „Engels kimutatta, hogy Balzac — noha politikai világnézete a legitimizmus volt — műveiben eljutott éppen a royalista-feudális Franciaország legkegyetlenebb leleplezéséhez, halálraítélt voltának hatalmas, költői erejű ábrázolásához.“ A BALZACI REGÉNY nyomán készült Grandet kisasz- szony főalakja az apa. Az, hogy ez az ember a pénz rabja egymagában nem is lenne érdekes, hiszen az irodalomban nem egyszer került feldolgozásra ez a téma. Egyszer, mint Moliére Fösvénye, másszor, mint a Vol- pone stb. Egy latin közmondás szerint: Pecunia non ölet — a pénznek nincs szaga! De Balzac korában azért érdekes Grandet úr alakja, mert Balzac ebben a figurában mutatja be kortársainak s napjainkban nekünk a színpadon a burzsoázia igazi arculatának, a kialakuló kupeckuláknak elrettentő torz alakját, a zsugori zsarnokot, a pénzért és vagyonosodá- sért mindenen és mindenkin keresztültipró szőlőbirtokost, aki nem kíméli a legközelebbi hozzátartozóit sem. Felesége, egyetlen leánya fájdalma, könnyei, vigasztalan élete, fivérének üzleti manipulációival történő halálba küldése, mind csak eszköz az esztelen gazda- gulási törekvéshez. BALZACNÁL mélyebben senki sem élte át azokat a gyötrelmeket, amelyeket a tőkés termelési rendszerre való áttérés a nép minden rétege számára jelentett, azt a mélységes lelki és morális degradációt, amellyel a fejlődés a társadalom minden rétegében szükségképpen együttjárt — írja Lukács György már említett munkájában. Ezek előrebocsátása feltétlenül szükségesnek látszik annak megindokolásához, hogy nézetünk szerint nem volt balfogás Balzac regényének dramatizá- lása és színrehozása, a Faluszínház együttesének pedig külön érdeme, hogy ezt a sok mondanivalót tartalmazó színművet országunk minden ze- gébe-zugába elviszi és magasfokú műélvezetet nyújt előadásaival. Bár a cselekmény központjában Grandet úr áll, a színészi teljesítmények felmérését mégis nejének alakításával szeretném megkezdeni. Két okból is: először, mert a szerep nagyon nehéz, hiszen bár csaknem az egész első felvonás alatt a színen van, alig szól egy-két szót, de annál inkább játszania kell — némajátékot. Másodszor: mert az orvos szemével figyelemmel kísérve az alakítást, meg lehetett állapítani, hogy a művésznő sikeresen rajzolta meg egy törékeny, mindennemű mozgásban szinte teljesen akadályozott, szervi és előrehaladott állapotban lévő szívbeteg szerepét, súlyosbítva állapotát férjének durva és erőszakos magatartása egy életen at, leányának sorsáért való aggódás attól a perctől kezdve, amikor férje rájön arra, hogy leányának már nincs birtokában az arany, s aki ettől a pillanattól kezdve feleségének és leányának nyíltan kínzójává, rabtartójává lesz. Alakításának tetőpontja az a jelenet, amikor a halálosan beteg.nő gyermeke védelmében eddigi halk beszédéből átcsap a nagy kitörésbe, s amelynek ájulás a vége — mestermunka volt! Dörgő, hosszan elhúzódó és megérdemelt taps méltányolta a szerepmondást. GRANDET UR, az apa alakítója Lénárd Béla már nem fiatal ember és régi ismerője szakmájának. Legfőbb érdeme az. hogy nem él vissza azokkal a lehetőségekkel, amelyet szerepe egyébként megad a számára. Adott esetekben hanghordozása, taglejtései, színpadi mozgékonysága szinte meghazudtolja korát. Még a legfonákabb helyzetben is távol tart magától minden giccset és Bal- zacot megértve, elemző módon élve szerepével, realista darabban, realista színész! Könyörtelen, irgalmatlan, szívtelen és robusztus a végsőkig. Bár szerepe visszataszító és gyűlöletes, a nagyszerű játék nem egyszer nyíltszíni tapsokra ragadtatta a hallgatókat, ami azt jelenti, hogy értékelték a színész tehetségét. Tapsolt a közönség szívből, mert Grandet úrnak sikerült megutáltatni magát és azt az egész kupeckörnyezetet, amit ö képvisel. A pénz megszállottja azokban a szavakban, amit leányához intéz, amikor rájön, hogy az kölcsön adta pénzét jegyesének, unokabáty- janak, akinek apját ugyancsak Grandet úr üzletecskéi űztek a halálba, azért, hegy Indiában új életet kezdhessen. Ekkor vér- benforgó szemekkel támad leányára, Grandet kisasszonyra: „Ebadta kölyke, megloptál!1’ Gonosz, amikor leányának vőlegényére, unokaöccsére megjegyzést tesz: „Lágyszívű, mint az apja volt, pedig az üzlet nem törődik a könnyekkel!“ Amikor felesége orvosára rászól: „Csináljon már valamit, sokba kerül ez a gyógykezelés!“ utálatos a végsőkig. Újév alkalmából 20 garas jutalmat ad szolgájának, de olyan megjegyzések közepette, hogy a nézőnek is ökölbe szorul a keze. Ilyen szerepben sokszor és hosszantartó tapsokat kapni komoly jutalom. A TÖBBI SZEREPLŐK is jól megálltak helyüket, látszott az előadás egész menetén, gördü- lékenységén. hogy nem itt játszották először a darabot, de ez cégeredményben csak előny annál is inkább, mert a Faluszínház előadásai arról is nevezetesek, hogy súgó né'kül játszanak. Egyes kisebb szerepekben (mint például a közjegyző) volt bizonyos modorosság, amit ajánlatos lenne lecsiszolni. Nem tartjuk helyesnek 'azt sem, hogy olyan szereplő, aki a felvonás aNtt alig van a színen, a függöny összecsapódásakor elsőnek törtessen a rival« da elé — tapsokért! Maga a darab nem végződött boldog befejezéssel! Hiába tért vissza a vőlegény Indiából, nem lesz házasságkötés — India, a gyarmati élet, az ottani durva erkölcsök, a pénz utáni vad hajsza Grandet kisasszony jegyesét is hatalmába keríti. Kertelés nélkül kijelenti, hogy nem tart igényt Grandet kisasszonynak, az őt annak idején bajból kimentő unokahugának kezére, mert már gazdag nőt vett feleségül. Ebben az utolsó jelenetben a két szereplő megérdemelten nyerte el a közönség osztatlan tetszését. Bóth Béla rendezése, a jelmezek, díszletek igyekeztek megfelelni a balzaci kor követelményeinek. Szabad legyen még egy pár szót idézet formájában kölcsön vennem Lukács György elvtárs megállapításaiból: „A görögök, Dante, Shakespeare, Goethe, Balzac, Tolsztoj egyszerre az emberiség fejlődése egyes nagy szakaszainak adequát (egyenlő) képei és iránytmutatók az ember teljességéért folytatott ideológiai harcában.“ IGEN! A Faluszínház ideológiailag is jó darabot tűzött műsorára a Grandet kisasszony előadásával. Felismerte, hogy helyes és szükséges helytadni minden haladó hagyománynak és elhagyni minden halódót. Szeretnők remélni, hogy Balzac után még sok irodalmi értékkel fog visszatérni városunkba. falvainkba, megyénkbe a Faluszínház, mint mindig szeretettel várt — nem vendégek, hanem régi ismerősök, jóbarátok. Dr. Szálkái Géza
