Szabad Nógrád. 1955. január (11. évfolyam. 1-9. szám)

1955-01-05 / 2. szám

SZABAD \(M.R\D 1955 január 5. Szilveszter éjszukáján Szerelem engedély nélkül Sikerült kiharcolni a bennmaradást Salgótarjáni Bányász—Budapesti Vasas 3:1 (3:0) 1954 Szilveszter, este 8 óra. A Nemzetiben zsúfolt ház. ■**- Egymáshoz tolt asztalok mellett merengő öregek, mult- banéző nagymamák és nagy­apák, egymáshoz búvá fiata­lok vegyesen. Az asztalokon palackozott borok még csák módjával fogyasztva. Halk zsongás tölti be a termet. Ban­di, a prímás azonban már ké­szülődik, hogy pár pillanattal később felsírjon hegedűjén az ismert nóta: „Erdő szélén nagy a zsivaj, lárma...“ A Sport-borozóiban ugyanaz a kép. Ha lehet, még nagyobb zsúfoltság. Tiszta szerencse, hogy itt a két legkisebb tar­jám pincér teljesít szolgálatot. Ök még itt is tudnak közle­kedni, A megyei tanácson gyönyö­rűen feldíszített tanácsterem­ben Schmell Dönci muzsikájá­ra táncolnák a fiatalok. Szőke női és barna férfifejek simul­nak egymás mellé tánc köz­ben és úgy dúdolják egymás fülébe a vallomásnak is szánt kedves slágert: „Álmaimban látlak én, remegve jössz felém s én vágyva, égve várlak...“ Az öregek pedig nézik őket fájó édes emlékezéssel. Kint az üveggyári úton hi­deg szellő söpör végig, játéko­san kavarja a hulló hópihéket. Az újonnan épült nagy ke­mence hatalmas ablakait be­lülről föl-föl csapó, rőt fény világítja meg. A lógó hófel­hőkbe fúrva büszke fejüket békésen pipálnak a hatalmás kémények. A tűzhelygyárban ábrándos­szemű munkáslányok már éne­kelgetnék is az asztalok mel­lett. A táncterem gyönyörű. Szí­nes lampionok, szalagok alatt a megszokott kép: táncolók tö­mege. Itt éppen keringőznek. A középen két fehér hajú öreg. Lassan, tempósan járják s dú- dolgatnak hozzá .., Mindenki mosolyog feléjük. A szomszédos termeikben az asztalok mellett sok ismerős, csendesen iszogatnak. Meg­kóstolom én is a bort: Jó ita­tós bor ez, de csalás is. Ez egyébként már látszik is a szemeken. A bányánál is foglalt min- y-*- den asztal. Á táncterem­ben színes félhomályban gyü­lekeznék a táncolók. A szín­padon éppen most konferálják be a „Tamás bátya kunyhója“ egyik énekes jelenetét. ... Újra a Nemzetiben éjfél előtt pár perccel. Aránylag könnyen kapok állva egy fe­ketét. Mire elfogyasztom, már oltják is a villanyt. S amíg a sötétben a Himnusz hangjai mellett kissé lehajtott fejjel hallgatunk, azt hiszem mind­nyájan lepergetjük az elmúló esztendő filmjét. Számot ve­tünk e rövid idő alatt jó és rossz cselekedeteinkkel, eszünikbe jutnak ígéretek, ame­lyeket nem teljesítettünk, az elmulasztott lehetőségek, való­ra vált tervek, nem várt sike­rek és elszáradt remények, minden, amely az ember éle­tében egy esztendő alatt fon­tosabb mozzanat volt. S milyen tapintatos a lám- pagyujtó! Nyolc-tíz gyújtás- próbát is csinál, mielőtt fel­gyújtaná a villanyt. Most az­tán hadd csendüljenek össze a poharak, jöjjenek az újévi csókák és jókívánságok. Kezd­jük jól az új évet. Persze, hogy ilyenkor a jókívánság mellé koccintás is illik. Az ember­nek megannyi ismerőse van, Nógrád megye egyénileg' gazdálkodó és termelőszövet- ' kezeti parasztságának és azí i Állami Gazdaságok dolgozói­dnak az új év küszöbén ered- . ményes és gazdagon gyümöl- j csözö állattenyésztést és hlz-J ’lalást kíván a NÓGRÁDMEGYEI ÁLLATFORGALMI VÁLLALATÉ SZABAD NÖGRAD Az MDP Nóqrádmeqyel Párt- bizottságának lapja Felelős kiadó: Hajdú Józs?f Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarfán, Rákóczl-u. 92. Telefon: felelős szerkesztő 14—41 Ipari rovat 14—40 Mezőgazdasági rovat 14—42 Belpolitikai rovat 14—43 Kiadóhivatal-vezető 17—21 Kiadóhivatal 16—21 Szikra Lapnyomda Budapest. VIII.. Rökk Szilárd-u. 6 soknak kell boldog új évet kí­vánni. Koccintani kell a presz- szós asszonykával, az éppen je­lenlévő postás ismerőssel, vagy Marikával, hogy minél előbb gyógyuljon meg, a taxisoff őr­rel, vagy drukker-társsal, hogy a Stécé bent maradt, ki tudná azt sorolni. Az asztalok között fiatalok táncolnak színes sapkáklzal a fejükön. Fekete bársonyból ké­szült miniatűr kéményseprő mütyürkék kerülnék a gomb­lyukaikba. Mindenfelé jókedv, kacagás, nóta... Jólesik a kora hajnali friss levegő az utcán. Baglyasalján a kultúrotthon. ban a Boci-boci tarka című kedves előadás után igen kitű­nő a hangulat. Az új esztendő különösen jól kezdődött Pász­tói Lászlónak, mert ők nyer­ték meg a kisorsolt újévi ma­lacot. TJazafelé jövet, a vendég­■LJ- lökből vidám zeneszó harsog. De a házakból is zene és nevetés hangja szűrődik ki. Ma éjjel nagyon kevesen fe­küdtek le korán. S milyen jó érzés tudni, hogy most nemcsak Salgótar­ján, hanem talán az egész vi­lág egyszerű dolgozói egy gon­dolaton vannak. Odahaza van még egy po­hárnyi borom... Ezt a pohár bort és ezt az alkalmat hasz­nálom fel, hogy koccintsak ve­led így gondolatban, kedves munkástársam Győrött, ott Magnitogorszkban, vagy Cle- velandban, Légé-ben, vagy Mersinában, Delhiben, vagy Port-Saidban. Tudom, hogy ti is együtt vagytok most, s előt­tetek is felmerül a kérdés:mit hoz az új esztendő? Messze vagyunk egymástól, de a kö­zös jövőt féltő gond összehoz bennünket. Tudom, hogy ezen a szilveszteri estén ti is féltő­félő reménységgel néztek az új esztendő elébe. Hadd igyam ezt a pohár bort a jobb jövőbe vetett hit­tel egészségiekre, és kívánjak nektek is. nekünk is, mind­nyájunknak boldog, békés új esztendőt! Habonyi Zoltán A nagysikerű csehszlovák filmvígjátékot a zagyvapálfalvi kultúrotthonban január 6—7-ig, Héhalomban 7—10-ig játsszák. Vidám Szilveszter-est Úttörőházunkban A salgótarjáni úttörőházban 31-én délután nagy volt az iz­galom. Vidám nevetés, futkosás jelezte, hogy valami nagy ese­mény van készülőben. Hagyo­mányos Szilveszter estükre ké­szültek az úttörők. A megelőző napok lázas ké­szülődéssel teltek el. Az irodal­mi szákkör vidám jelenetekkel, a táncszákkör táncokkal, zené­szeink zeneszámrikikal készül­tek. Az úttörőház erre a napra ünnepi díszbe öltözött, a ter­meket valósággal megfiatalí­tották az ügyes pajtás-kezek. Negyed ötkor már mind együtt voltak a pajtások. Csu­pa kitűnő és jó tanulók, az út­törőhöz büszkeségei. Vidám je­lenetek, táncszámók, szavala­tok. zeneszámok váltogatták egymást, majd ezt követte a jelmezesük felvonulása és a tánc. Pajtásaink kezdetben ne­hezen lendültek táncba, a fiúk kissé szégyenkeztek, de a jó magyar csárdás ütemeire végül is legyőzték szégyenkezésüket. Nagyon vidám, jó a hangulat. Az arcokon látszik a fiatalság tüze, a pajtások tekintetén és viselkedésén egymás szeretete és megbecsülése. Különösen a fiúk tesznek ki magukért: ud­variasaik, tisztelettudóalk... A megjelentek mind szorgal­mas, jóltanuló, kiváló munkát végző pajtásak. Vörös Gyöngy vér, Olbrich Évi, Bujtás Lujzi, Tóth Juli, Ménich Pista, He- gyesy Gyuri és sorolhatnánk a többieket is. Megérdemlik, hogy ma itt lehetnék, ezeknél a pajtásoknál szégyent jelent a rossz tanulás és kitüntetést a jó tanulmányi eredmény. A szünetekben előkerülnek a pénztárcák és a megtaUcarított pénzből csőkoládét, szörpöt vá súrolhatnak a pajtások Turék bácsinál. A kis Jenei Gyuszi cukrot vásárol „partnerénak Cservári Marikánalc. Boldog, derűs ifjúság, A jövő virágai, épülő szociális musunik jövendő szaíkmunká sai, pedagógusai, mérnökei, agronómusai vigadnak. Való­ban övék a jövő! Lassan be­sötétedik, Nyolc órákor bú csút mond a vidám gyermek sereg az úttörőháznak s egy ben az óévnek is. Krajnák Tibor a háztanács tagja MMKSZA TH KA U11V HISTÓRIA EGY HÁZASSÁGRÓL (Harmadik folytatás) A T ivei úgy történt, hagy amint beállítottak útportól elmarva egy este a strawitzi zöldfedelű kastélyba s atyafiságosan előadnák magyar őszinteséggel: miért jöttek, hogy a gyerek jussáért jöttek, s megmutogatván az esketési és születési dokumentumokat, Johanna grófnő arcát elfutotta az öröm pirossága, nya­kába borult szép sógornőjének, össze-vissza csókolta a fehér hattyúnyakát, a homloka márványát, a kis rózsás gödröcskej ét az álla alatt és ahol érte. Aztán a kezére kapta a kis Gyuri fiút, nyalta-falta, ^ bubuskálta, hossza- vége nem volt annak. Éppen olyan, szakasz­tott az a száj, valóságos az az orr, az a hom­lok, az a mosolygás, mint a szegény meg­boldogult bátyámé, a derék vitéz Franke György grófé volt, akit az isten nyugosztal­jon. Hajso, hajso, kis szőlőgerezdem! Ezüstös morzsácskám... Bizony jól tettétek, kedves rokonaim, hogy eljöttetek, hogy így bearanyoz­tátok szegény penészes hajlékomat. No hát mármost mindenekelőtt vacsoráljanak meg jóízűen kegyelmetek, kedves sógorném galam­bom s kegyelmed is, vitéz Kászohyi Gergely bátyámuram, azután pihenjenek le a selyem ágyaimba, reggelre majd megbeszéljük a többit. Hanem reggelre kelve — egy lelket se talált szegény asszonyunk a kastélyban, ki volt halva egészen: se úrnő, se cseléd: a károm­kodó Kászonyi léptei kísértetiesen kopogtak a néma folyosókon. — Mi történt itt? — tűnődik Brizló Bor­bála, a kezeit tördelve. — Nem tudom, édes mézem. Hanem ha már magamra vettem ezt a dolgot te éretted, hát ki is viszem, engem úgy segéljen. Valami ármány van! De végére járok, — mint milyen igaz, hogy kálvinista ember vagyok. Biz azt eltalálta, hogy ármány, mert Johanna grófnő, még az éjjel átköltözött összes udvari népével, csatlósaival, udvamokaival, fehér­cselédeivel a lindeni vörösfedelű kastélyba, de maga meg nem pihent ott, lé nem szállott, unosuntalan tengelyen volt útban, niíg csak meg nem állt a kocsija két hét mulvá délben, éppen a szécsényi klastrom előtt. /^barátoknak nagyon rossz napjuk volt. Valami nagy kegyelmes úr jött aznap Szügy be a császár képében, hol is nagy lako­mát csaptak, minden eleven léhűtő embert meginvitálván arra a környékről, mert tisz­tességes nemes urakat már akkor bajos volt fogni az ilyenekhez, — miért a barátok drága pénzért sem kaptak a mai napra vendéget. A famulus hiába lótott-futott kiöltött nyelvvel egész nap egyért: mindenki Szügyből eszik. Kétségbe voltak esve. Hát, mintha a mennyből hajtanák, mikor egyszerre csak becsörtet az udvarmesterével az a katonás asszony s Anzelmus barát után tudakozódik. No van már "vendég, hála isten­nek! Anzelmus barát nem volt jelen,valahol a rX lugasban, dús lombok közt nagy titokban dohányozni tanult. Mindig tanulásban találjuk a jámbor férfiút. Kutya keserű palánta ez. Nem tudom, mit szerethetett meg rajta Thö­köly Imre uram ő nagysága, hogy divatba hozta — talán a fantáziáját kövéríti az em­bereknek? Anzelmus előkiáltatván, eldugta a szerszá­mot az orgonabokorba s alázatosan bekullo­gott a marcona asszony elé, aki csípőjére rak­ván gyémántgyűrűs kezeit, ráförmedt zordo- nan: — Kend az az Anzelmus barát? — Alkalmasint én vagyok az. — Kend eskette össze a néhai bátyámat, a derék vitéz gróf Franke Györgyöt, akit az isten nyugosztaljon, valami Brizló Borbála hajadonnal? Páter Anzelmus gondolkozni kezdett, mi­közben sajátságos mosoly járkált duzzadt aj­kai körül, mintha a szájába akarna besza­ladni. Hanem azt mégse tette meg. — Hogy én eskettem-e őket össze? — szólt száraz, kimért hangon s szemeit hirtelen le­kapta a hölgyről, mert észrevette, hogy az is rászegezi az övéit gyanakodva. — Meg vagyon írva, nagyságos jó asszonyom! S ami meg va­gyon írva... — No, mi van azzal? — Azt a macska se vakarja ki, —, gnondá Anzelmus ájtatösan. Az úrnő arcát elfutotta erre a méreg s na­gyot dobbantott lábával. Ügy megijedt Anzel­mus, hogy meg se nézte — mai napig se tudja, kicsinyek-e? — A macska nem vakarja ki, hanem majd kivakarod te. Egy arannyal telt erszényt vett ki a zsebé­ből s odadobta a páternek. — Nesze, fogjad s azután markold meg a tollat s add ki nekem a bizonyítványt, hogy az első írás nem ér egy lyukas poltúrát sem; sohasem is láttad Franke grófot, nem hogy te adtad volna össze Brizló Borbála leányasz- szonyommal. csak az epekedő siralmai, má- zos-bűvös kérelmei lágyították meg a szíve­det iránta, úgy jutott a bizonyítványhoz. Ha­nem most emitt vallód a színigazat. No, hát írod-e már? Ne okoskodj, páter, mert mind­járt visszaveszem a zacskómat... (Folytatjuk.) December 31-én, pénteken ját­szotta az 1954. évi NB l-es utolsó mérkőzését a Salgótarjáni Bá­nyász. Ezen a mérkőzésen dőlt el, hogy a nyolc éve NB l-ben játszó salgótarjáni csapat to­vábbra is bennmarad-e az ország legjobb csapatai között, vagy a következő évben már csak az NB II. küzdelmeiben vehet részt. Éppen ezért fokozottabb gonddal készültek a játékosok erre a ta­lálkozóra. Már a mérkőzés előtt számolgatták a fiúk az öltöző­ben, hogy milyen arányban kel­lene győzniök, hogy a velük egyforma poniszámmal rendel­kező szegediekkel szemben is a tarjániak maradjanak benn. A hétköznap dacára is sűrű sorokban özönlött a szurkoló tá­bor a kora délutáni mérkőzésre, melynek kezdetére mintegy 5000 néző szorongott a játéktér körül. Kristóf játékvezető sípjelére a Budapesti Vasas kezdte a játé­kot. A szemre egészen Jól festő pálya talaja keményre fagyott, csúszós volt. Úgyhogy $zen a ta­lajon csak az egyből való port- tos átadásokkal lehetett meg­közelíteni a kapukat. Kezdés után a hazai csapat nagy lendülettel támadott, s már az első percekben Opova előtt nagy helyzet nyílt, de a tarjáni csatár magasan kapu fölé vágta a labdát. Nem sokkal később Oláh rossz kirúgása Csordás elé pattant, aki jól ívelt az üresen hagyott tarjáni kapura, de sze­rencsére, Jedlicska a gólvonalon menteni tudott. Ezután állandó­sult a tarjáni csapat fölénye, s egymás után adódtak helyzetek a Vasas kapuja előtt. Bablenna üresen állva a 16-osról messze mellé lőtt. Végre azután a félidő közepetáján Kiss Gyula, a Bá­nyász hátvéde tört előre, s mint­egy 25 méterre a Vasas kapujá­tól hatalmas lövést eresztett meg. mely a meglepett fővárosi védők mellett a hálóban kötött ki. 1:0. Nem sokkal később Csu- berda lövését csak érinteni tudta a Vasas kapuvédője, s így már 2:0 lett az eredmény. A hazaiak fölénye továbbra is erős volt, s a félidőig még egy gólt értek el. A kapu előtt ka­varodás támadt, s Csuberda pat­togó labdája Kamarás lábáról a hálóba pattant. 3:0. A második félidőben kiegyen­súlyozottabb lett a játék. Most már a fővárosi csapat is többet volt támadásban, de még igy is több gólhelyzet adódott a Vasas kapuja előtt, melyet azonban a Bányász csatárai nem tudtak góllá értékesíteni. Ellenben a fővárosi együttes a hazai véde­lem megingását kihasználva, Csordás révén szépíteni tudott. Igy tehát végeredményben a ta­lálkozót a Salgótarjáni Bányász együttese teljesen' megérdemel­ten nyerte meg a Budapesti Vasas csapata ellen 3:1 arány­ban — mivel a Szegedi Haladás 3:1 arányú vereséget szenvedett — így a tarjáni csapat a követ­kező évben is az NB l-ben sze­repelhet. Sőt a Csepeli Vasas veresége folytán, őket is meg­előzve a táblázaton, 11-ik helyen végzett a Salqótarjáni Bányász csapata. Lackó Sándor lett a Salgótarjáni Vasas labdarúgóinak edzője Az NB II. küzdelmeinek befeje­zése után a Salgótarjáni Vasas csapata. — mely az 1955-ös sportévben résztvesz a kétcsopor­tos NB II. küzdelmeiben. — pihe­nőre tért. A csapat szereplésével — ha­bár kiharcolták a bennmaradást. — úgy a csapat vezetősége, mint a nagyszámú szurkoló tábora nem lehetett elégedett. Mint mon­dogatták is mindig, szerepelhet­nének a fiaink jobban is. Ez val­lóban így is van. Hiszen tavasz- szal mindent elkövetett a vezető ség, hogy az eltávozott játékosokat legalább olyan tudásúakkal pótol­ja. A tavaszi szezon úgy is indult, hogy ez sikerülni fog. Közben azonban belső bajokkal küzdve, a csapat visszaesett. Majd edző változással próbálták ezt a problé­mát megoldani. Az új édáő: Sá­rosig-kezdetben szép eredménye­ket ért el a Vasas csapatával. Ugyannyira, hogy a tavaszi sze­zon végére, már a Salgótarjáni Vasas a táblázat 3-ik helyén vég­zett. Mindenki azt várta, hogy az őszi szezonban, a salgótarjáni fiúk még továbiá fokozzák jó tel­jesítményüket, s esetleg megne­hezítik az ózdiak bajnokságát is. Azonban ez nem következett be. mert mint később kiderült. Sáro- si edző nem tudott olyan ió mun­kát végezni, mint elődje, akinek munkája nyomán lett a tarjáni csapat a tavaszi szezon végére a 3-ik. Az őszi szezónban egymás után jöttek a meglepetések, a csapat alig tudott győzelmet szerezni. A csapat játékával. — az ossz játék­kal — bizony bai volt. de baj volt a kapuralövésekkel is. leg­nagyobb baj az erőnléttel volt. Hiába vezetett a Vasas az első félidőben 2 góllal is. az ellenfél a második félidőben be tudta hozni, mert ilyenkor már a lab­dát is alig volt erejük elrúgni a tarjáni NB II-es játékosoknak. Csak gondoljunk az ózdi Vasas elleni mérkőzésre, amikor 2:0-ás vezetés után teljesen visszaesett a csapat, s nagyarányú vereséget szenvedett. De így volt ez több mérkőzésen is. S bizony nagyon sokat kellett összeizgulni a sport­kör vezetőségének és a szurko­lóknak. amíg végül is a Salgótar­jáni Vasas az utolsó mérkőzésén ki tudta harcolni * a bennmara­dást. V A csapat vezetősége leszűrte az elmúlt év tanulságait és már most megkezdte a munkát, hogy az 1955-ös sportév sokkal na­gyobb követelményeinek megfe­lelő csapatot kovácsoljon össze. Elsősorban is egy komoly tudású ' edzőről kellett gondoskodniok. Arra az elhatározásra jutottak, hogy ha lehet nem hoznak ide­genből sem játékosokat, sem ed­zőt, ha itthon, vagy megvénk te­rületéről is meg lehet oldani a kérdést. így jutottak arra az el­határozásra. hogv a Salgótarjáni Bányász volt kitűnő tudású labda­rúgóját — az elmúlt évben Nagy­id átonyban edzősködő — Lackó Sándort kérik meg a csapat felké­szítésére. Bevalljuk, ez a gondolat már régebbi keletű, hiszen már az elmúlt évben is Lackó Sán­dort szerették volna a Vasas ve­zetők szerződtetni, de ez techni­kai akadályokba ütközött. Most azután sikoTült. Lackó Sándor el­fogadta a meghívást, s örömmel vállalta a n a "v múltú sportkör lab­darúgóinak oktatását. Az erősítésről igen helyesen a következőket mondták a Vasas vezetők: „Nincs szükségünk ide­genből hozott játékosokra, hiszen ha körülnézünk a mi portánkon, itt is akad igen sok tehetséges fiatal, kikkel csak foglalkozni kell. s meq találjuk a számítá­sunkat. Hiszen az idegenből ho­zott játékosok nem iaen tudnak lelkesedni a város sporthírne­véért. Láthattuk ezt az Ózdi Va­sas, vagy éppen a Salqótarjáni Bányász esetében. Kik hiába szer­ződtették az idegenből hozott labdarúgókat, ezek a döntő pilla­natban nem nyújtották azt amit vártak tőlük. A mi fiataljaink Csala. Hennlár. Vince. Ta**nóczi, Horváth, Kólinkás és a többiek ki­tűnő játékosok lehetnek, ha meg­felelően foglalkoznak velük, a Szojkához, Oláhhoz és Kleibanhoz hasonlóan, határtalan lelkesedés­sel tudnak küzdeni csapatunk színeiért, s a győzelemért. Van­nak, akik szeretnének a Salgótar­jáni Vasasba Jönni; Hődös Eger­ből, Tóth, Csernák, Hegyi a Sal­gótarjáni Bányászból, Kovács a TűzhelvaváV-ból, vaav Farkas, a meqyei ifi válogatottból. De nem szabad meqfeledkeznünk a most leszerelt ló játékosainkról sem, mint pl. Rigó, K:ss. Mede és Ba- dics. Bízunk abban, hogy Lackó Sándor olyan csapatot foa tudni összekovácsolni, mely méltón képviseli maid a Vasas színe két.” Azonban nem szabad megfeled­keznünk arról sem. ho<*v jó és megfelelő ütőképes csapat csak úgy alakulhat ki. ha az edző és a csapat munkáját az eddiginél sokkal nagvobb ’ támogatásban részesítik a sportkör vezetőségé­nek tagjai és a nagyszámú szur­kolótábor. Meg kell szüntetni el­sősorban azt a helytelen sovinisz­ta felfogást, melv a két nagv sal­gótarjáni sportkör között fennáll. Fel kell számolni az eddigi csak- azértis módszert. Dolgozzon a két sportkör összefogva. egymást megértve, e—mást támogatva. Mert csak fgv érhetnek el mind­két részről nagyobb sikereket, s csak ígv szerezhetnek mesénk­nek és városunknak is nagyobb dicsőséget, s csak fgv öregbíthe­tik úgv a Salgótarjáni Vasas, mint a Salgótarjáni Bányász ló hírne­vét. — G. J. — Veréb-pletyka Hallottad. Csiri? Már az a zsugori Nagy Varga is takarékban tartja a pénzét! Pénzesláda.- — Na. Röfike, lassan mi is kimegyünk a divatból. A takarékbetétkönyv­ben kamatot is adnak rá, hát ki bolond ben­nünk tartani a pén­zét... 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom