Szabad Nógrád. 1954. június (10. évfolyam. 43-50. szám)

1954-06-02 / 43. szám

4 SZAKAD IV Ő G It A D a 1954 június 2. Az erdőtarcsai Szabadság tsz-ben már tud jók: Ahogyan erősödik a szövetkezet, úgy lesz jobb az egyéniekkel való kapcsolata (Erdőtarcsa, május 28.) A NAPOKBAN Erdőtarcsán jártunk a Szabadság mezőgaz­dasági termelőszövetkezetben. Nagy munka folyik itt a ma­gasabb terméseredmények ki­alakításáért, a jólétért. A ta­vaszi növényápolási, kaszálási, építési, állattenyésztési mun­kák forgatagában igen élénk a tagok érdeklődése a kon­gresszusi hírek iránt. Ez ad nekik lendületet az igazi szö­vetkezeti élet megvalósításá­hoz. S a Szabadságbeliek már elindultak ezen az úton. Igaz, hogy még sok a tennivaló, de a kongresszus segít nekik eb­ben is. „Egy pillanatra sem szabad szem elöl tévesztenünk, hogy a szocializmus építésé­nek a falun ez az elkerülhe­tetlen útja, s hogy előbb, vagy utóbb, de minden paraszt meg­győződik helyességéről, s rátér ez útra." A Központi Vezető­ség kongresszusi beszámolója világító fáklyaként mutatja az utat a Szabadságbéliek szá­mára is. — Hogyan akarják Erdőtar­csán ezen irányelveket meg­valósítani? — kérdeztük Dán­osok Józsefet, a Szabadság tsz növénytermelési brigádve­zetőjét. Nem kell ehhez semmi más, csak virágzó termelőszövetke­zet, benne jómódú parasztság­gal — válaszolta, s tovább folytatta. — Ha eredményesen gazdálkodunk, s életünk ma­gasabb színvonalú lesz, mint a középparasztoké, az egyéniek sem fogják kéretni magukat, hogy közénk álljanak. KÉT ÉVE még nemigen be­szélhettünk eredményes gaz­dálkodásról, meg jó életről. A középparasztok jobban éltek. Rossz híre volt akkoriban a Szabadságnak. Hiányzott a he­lyes munkaszervezés, kevés volt a tapasztalat, a tagság na­gyobb része csak a sok munka­egységre törekedett, s mel­lőzte a minőségi munkát. Pél­dául a cukorrépa egy elésnél 3—4 répát is meghagytak egy csomóban. Ilyen munka után nem várhattunk nagy termést. Meg volt a sok munkaegység, de nem volt rá mit osztani. Bandában dolgoztunk, s nem voltunk érdekeltté téve a ter­melésben, Elmaradtunk a mun­kával. Az egyéni dolgozó pa­rasztok már rég elfelejtették a cukorrépa egyelést, amikor mi csak akkor fogtunk hozzá, vagy ott hagytuk a répát gaz­ba fulva. Az egyéniek közül többen így bíráltak minket: „Mi az, ti legújabban fűvel nemesítitek a cukorrépát? Megérdemeltük ezt a bírála­tot. A MAGUNK KARÁN okul­tunk a hibából. Ma már más­ként van minden. Igyekszünk jó példával előljárni a gazdál­kodásban, újmódian dolgozunk, s bátran alkalmazzuk az új termelési módszereket, mint a keresztsorú vetést, a mű­trágyázást, pótbeporzást, s a többszöri kapálást. A kapás­növényeket szétosztottuk a ta­gok között művelésre. A jó termés után prémium üti a tagok markát. Minden munkát a maga idejében, a növények fejlődésének a legmegfelelőbb szakában végezzük. így el­mondhatjuk bátran: egyre nö­vekszik szövetkezetünk tekin­télye az egyéniek előtt. Pél­dául március 24-re műtrágyá­zott földbe elvetettük a cukor­répát. Mivel az egyéniek fi­gyelik munkánkat — no meg mi sem tartjuk négy fal között eredményeinket, terveinket — többen megjegyezték, „túl ko­rai még, hideg van, nem kel ki, csak kárba vész a mag“. 21 nap múlva sorolni kezdett a répa, s megkezdtük annak sa- rabolását. Az egyénieknél csak akkor tették földbe a magot. Sokan azt mondták csudálkoz- va: „hát ti már saraboltok, az enyém még ki sem kelt?" Mi­vel a tagok egyénileg művelik a répát, úgy ment a munka, mint a karikacsapás. Elhozták családtagjaikat, sokan elhívták segítségül az egyénileg dol­gozó rokonaikat is sarabolni. Meg kell mondanom, szívesen dolgoztak valamennyien. Ez a munka megismétlődött az egyelésnél. Ebből azt a kö­vetkeztetést lehet megállapíta­ni, hogy egyre mélyül a szö­vetkezet és az egyénileg dol­gozó parasztok közötti baráti kapcsolat. EGYÉBKÉNT a cukorrépa szép, fejlett, zártállományú, alig akad párja a környéken. A legnagyobb répa levelével, gyökérzetével együtt 37 centi­méter hosszú. 11 levélben van. Még a legkisebb is 25 centi­méter hosszú és kilenclevelű. Most az első mélykapálás előtt műtrágyát szórunk a cukorré­pára, hadd legyen rekordter­més. Ez a kis példa is mutatja, miként változtatjuk eredmé­nyekké korábbi hibáinkat. Szövetkezetünk erősödését az is bizonyítja, hogy már tel­jesítettük egészévi vágómar­ha-, sertés-, tojás-, baromfi- badási tervünket. Az egyéni­leg dolgozó parasztok szívesen vásárolnak tőlünk malacokat is továbbtenyésztésre. Például Ungi Pál középparaszt négy darab malacot vett a tsz-töl. Sokan kérnek tojást ültetni, mert a szövetkezeté jobb. Az­tán kölcsönkértek vetőgépet, szögeshengert, ponyvát. A fa­lusi DISZ-fiatalok szívesen használják a tsz kultúrottho- nát is, mulatságok rendezésire. EZEK a példák is mutatják, ahogyan erősödik a termelő- szövetkezet, úgy erősödik az egyénileg dolgozó parasztok­kal való kapcsolat is. A Köz­ponti Vezetőség beszámolójá­nak irányelveit magunkévá téve, a jövőben még csak erő­síteni akarjuk ezeket az egész­séges kapcsolatokat. Az a cé­lunk, hogy megszerettessük a dolgozó parasztokkal a szövet­kezeti gazdálkodást, hogy se­gítséget tudjunk nyújtani ter­melésük színvonalának eme­léséhez. Gyorsítsuk meg a növényápolási munkákat A következő hetek legfonto­sabb feladata a növényápolási és takarmánybetakarítási mun­káknak maradéktalan bizto­sítása. A szokatlanul esős idő­járás következtében a növény­ápolási munkák üteme a me­gye területén nagy mértékben lelassult, és ennek megfelelően már komoly lemaradás van különösen a szécsényi és a sal­gótarjáni járás területén. Pe­dig mindenki előtt világos, hogy a növényápolási munkák időbeni, jó elvégzése a csa­padékos időjárás következté­ben fellépő esős gyomosodás, továbbá a talaj összetömődése miatt az idei év jóval nagyobb és nehezebb feladatok elé ál­lítja a mezőgazdaságban dol­gozókat, mint az elmúlt évek bármelyik esztendejében. Ép­pen ezért a növényápolási munkák sikeres elvégzése ér­dekében ki kell használni min­den arra alkalmas órát. A növényápolási munkáknál a lemaradást nem lehet csak az időjárásra hárítani. A lema­radásnak döntő oka az, hogy tanácsaink, agronómusaink nem fordítottak kellő gondot a növényápolási munkák megszervezésére. Ahol a nö­vényápolási munkák végzé- sét„ mint a termésfokozás egyik eszközét tekintették, komoly eredményeket is értek el. Kis­ecset dolgozó parasztjai a cu- korrépaegyelést, kukorica, bur­gonya első kapálását már áp­rilis 25-ig 100 százalékig elvé­gezték, a tanács és a termelési bizottság jó szervező- és fel- világosító munkája következ­tében. Nem mondható ez el TJtke, vagy Mihálygsrge köz­ségi tanácsokra, ahol még ar­ái sem tudnak, hogy május l-tól 23-ig növényápolási ha­lárszemlét kell tartani. A munkák ellenőrzéséről a szécsényi járási tanács is megfeledkezett. Legnagyobb hiányosság azonban az, hogy járási és községi tanácsaink megfeledkeztek, hogy a nö- iényápolási munkák elvégzése is harci kérdés a nagy termé­sek elérése érdekében. Ezt bi­zonyítja Litke, Mihálygerge községi tanács munkája, ahol a kiadott rendeletet sem hajt­ják végre a növényápolási munkák ellenőrzésére, vala­mint Patakos Bussai Mihály 42 holdas kulák gazos, kalá­szos és kapásterülete is. Egyes tanácsaink valósággal megfe­ledkeztek arról, hogy a kulák- ság növényápolási munkáját ellenőrizzék, és adott esetben a felelösségrevonást megte­gyék. Nemcsak az egyénieknél, de lemaradás mutatkozik még a termelőszövetkezetekben is, ami jórészt annak tudható be, hogy a gépállomások a szántás- vetésben elért eredmények után nem törekedtek arra, hogy az eddiginél még nagyobb segítséget nyújtsanak a ter­melőszövetkezeteknek a nö­vényápolási munkák elvégzé­sénél. Nem készültek kellően fel, amit bizonyít az érsekvad­kerti gépállomás esete is. A gépállomás 14-én kivitte az egyetemes kultivátorl a dejtári József Attila tsz-hez, hogy reg­gel 9 órakor megkezdje a bur­gonyakapálást, de egésznapos kísérlet után sem tudtak ka­pálást végezni, mert a gép beállítását, kipróbálását clmulaszlotlák. Ezért súlyos felelősség terheli Varga János gépállomási fő- agronómust.. A burgonyát a termelőszövetkezet 70x40 cm sor- és tőtávolságra ültette, hogy gépi munkával lehessen kapálni. De a lemaradásnak az is oka, hogy járási főagro- nómusaink a kiadott utasítás ellenére a termelőszövetkeze­tek elnökeinek, brigádvezetői­nek nem segítettek megfelelően a munkák előkészítésében és végrehajtásában. Például a szécsényi járás főagronómusa két-három napra is más egyéb feladatokkal van megbízva és ennek eredménye az, hogy a szécsényi járás termelőszövet­kezetei megyénkben a leggyen­gébben állnak a növényápolási munkák elvégzésében mind mennyiségileg, mind minőségi­leg. Például a magyargéci Marx Károly tsz-ben a lencse olyan gyomos, hogy messziről meg sem ismerni, hogy lencse­tábla. Ugyanez mondható el a nógrádszakáli Tolbuchin tsz kapásterületeire is. Komoly hiányosság az is, hogy agro­nómusaink nem mindenütt tudták termelőszövetkezetein­ket meggyőzni a gépi munka igénybevételének jelentőségé­ről. Például a nógrádszakáli Tolbuchin, a nógrádmegyeri Petőfi, a nógrádsipeki Hala­dás tsz-ek semilyen szerződést nem kötöttek a növényápolási munkák végzésére, pedig mindenütt el kellene és lehetne a gépi növényápolást végezni. Ezen a téren jó munkát vég­zett Balogh János agronómus, a rimóci Kossuth tsz-nél, aki felvilágosító munkájával meg­akadályozta, hogy a tsz 10 kh. kukoricát részesművelésre ki­adjon, és így a termelőszövet­kezet a gépállomással megkö­tötte a háromszori kapálásra a szerződést. Nem mondható ez el az ipolytarnóci Vörös Csillag, a lükéi Petőfi tsz-ek- nél lévő körzeti agronómusok- ra. A növényápolási munkáknál tapasztalható mennyiségi és minőségi hiányosságokat ha­ladéktalanul fel kell számolni. A munkák jobb megszervezésé­vel, valamint a rendelkezésre álló kézi, fogat és gépi erő tel­jesértékű munkábaállításával mindenütt azonnal meg kell indítani, és az eddigieknél sok­kal nagyobb erővel tovább­folytatni a növényápolást. A minisztertanács határozata elő­írja, hogy a kapásnövények talaját állandóan gyommente­sen és porlianyósan kell tartani és ennek megfelelően kell a kapálásokat elvégezni. Ezért egyik legdöntőbb feladatunk, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb gondot fordítsunk a növényápolási munkák időbeni elvégzésére és annak végre­hajtására és ellenőrzésére. Jó szervező, felvilágosító munká­val arra kell venni az irányt, hogy a lemaradást az elkövet­kező napokban behozzuk, mi­előtt az általános takarmány­betakarítási munkák megkez­dődnének. Hollósi József főagronómus Legfontosabb feladatunk: a népjólét emelése Versenyezzünk a kétszázmázsás cukorrépa és a százmázsás burgonya terméshozamért A kongresszusi versenyben az ipari dolgozók lelkes vetél­kedése falun is visszhangra talált. A rétsági járásban a hor- pácsi Lenin és a romhányi Rákóczi tsz versenyre hívja a me­gye valamennyi tsz-ét, hogy cukorrépából 200, burgonyából pedig 100 mázsa átlagtermést érünk el. Az ősszel a cukorrépaföldre holdanként 200 mázsa istálló- trágya került. A répát őszi mélyszántásba ültettük. Tavasszal kultivátoroztuk és kh-ként 50 kilogramm kálisót szórtunk ki. Még a vetés előtt fogasoltunk és hengereztünk. Elvégeztük a sarabolást és az egyelést is. A Del-kapálás előtt még 60 kilo­gramm pétisót szórunk ki kh-ként fejtrágyának. A tervünk az, hogy négyszer kapálunk. Az utolsó kapálást aratás után végezzük. Burgonyánál vetőmagcserét hajtottunk végre. Elvégeztük az őszi mélyszántást. Tavasszal kétszeri tárcsázással és foga­solással dolgoztuk talajba a kh-kenti 50 mázsa kálisót. Április 5-én fejeztük be az ültetést. Keléskor a burgonyát fogasoltuk. Elvégeztük már az első kapálást is. A 100 mázsás termés érde­kében háromszor töltögetünk. PALKOVICS MIHÁLY SZÁRAZ ISTVÁN horpácsi Lenin tsz elnöke a romhányi Rákóczi tsz elnöke Intézkedési terv a mezőgazdasági gépek önköltségének csökkentéséért A pártunk III. kongresszu­sán elhangoztt Központi Veze­tőség beszámolója rámutatott arra, hogy vállalatainknál igen laza a munka- és bérfe­gyelem. .. ez azért van így, mert pártszervezeteink, párt­funkcionáriusaink, valamint szakszervezeti funkcionáriu­saink és gazdasági vezetőink számos esetben nemcsak eltű­rik a normák törvénytelen fel­lazítását, a bérfegyelem meg­szegését, a munkafegyelem semmibevevését, hanem ma­guk is támogatják." A Salgótarjáni Acélárugyár vezetői a Központi Vezetőség beszámolójából felismerték hibáikat és azonnal hozzáfog­tak azok kijavításához. Intéz­kedési tervet dolgoztak ki, melyben megszabták az egyes osztályok feladatait a bér- és norma- és munkafegyelem megszilárdítása érdekében. Az intézkedési tervben le­fektetett pontok közül igen jelentős a termelési terv ha­vonkénti 5 százalékos' túltel­jesítése, amelynek végrehajtá­sáért a vállalat főmérnöke, fő­diszpécsere és a gyárrészleg­vezetők felelősek. A kidolgo­zott terv intézkedik a napi ütemes termelés biztosításáról, a hóvégi rohammunka és a túlóráztatások megszünteté­séről. Az intézkedési terv a 100 százalékon aluli egyéni és brigádtermelés megszüntetése érdekében a jelenlegi munka­módszerátadók helyes átirá­nyítását rendelte el. Az egyen­letes üzemeltetésért és a szük­séges energia biztosításáért a főenergetikus felelős. A ter­melési Programm végrehajtá­sához szükséges termelöberen- dezések, állandó üzemképes állapotban való tartásáért és a gépkiesési idők 1 százalékos csökkentéséért a főmechani­kust tette felelőssé. A termelési terv túlteljesíté­se és az önköltségi terv csök­kentése érdekében megfelelő műszaki intézkedéseket foga­natosítanak, amelyben műve­letek összevonása, gépek gyor­sítása, üzemi belső szállítás lecsökkentése szerepel. Ezzel kapcsolatban megszabták, hogy a félkészhuzal pácolását meg kell szüntetni június 15- re és az elektromos lágyítás után meszezést kell alkalmaz­ni. A hideghengerműben a 70x1,1 milliméteres és a 60x1,1 milliméteres feketelágy ab­roncsnál a hasítási műveletet június 15-re szintén megszün­tetik. A gazdasági szerszám- gyárnál műveletösszevonást kell végrehajtani az ekekor­mány gyártásánál, hogy ezek- után egy nyomással történjen a kivágás. A kultivátor kapá- lóskéseknél a kivágást, lyu­kasztást és görbítési műveletet egyszeri felmelegítéssel ugyanazon gépen kell végre­hajtani. Az öntödei gyárrész­legnél a G—60-as típusó ko- killák zárt öntésének beveze­tését és a termikus felöntések továbbfejlesztését irányozta elő. A törőmű és kúpoló felvo­nó közé sín összeköttetés léte­sítését rendelte el a szállítás megkönnyítése érdekében. Ugyancsak megszabja az in­tézkedési terv, hogy az eke­fejek letörhető felöntését is be kell vezetni. Az Acélárugyár vezetői áltál annak végrehajtása esetén jelentős segítséget biztosít a bér-, norma- és munkafegye­lem megszilárdításához és elősegíti a mezőgazdasági dol­gozók részére történő termel- vények önköltségének csök­kentését, termelékenység nö­vekedését. A bányavállalatok tervteljesítése A Nógrádi Szénbányászati Tröszt vállalatai május 31-ig az alábbi eredményeket érték el havi tervük teljesítése terén: Nagybátony 102.8 Zagyva 98 3 Róna 102,4 Mátranovák 96 4 Mizserfa 100,5 Tiribes 89 6 Kisterenye 100.0 Kányás 51,4 Ménkes 98,4 Megrövidítik a határidőket a Bányagépgyár dolgozói A Zagyvapálfalvi Bánya- gépgyárban a kongresszusi verseny befejezése után a dol­gozók újabb felajánlást tettek első féléves tervük határidő előtt való befejezésére. A töb­bi között Vashegyi Jenő la­katos csoportja azt a felaján­lást tette, hogy négy darab RTU hajtómű munkáit 100 százalékos minőségi munka mellett június 15-re befejezi. Oláh Mihály a szerkesztési osztály nevében megfogadta, hogy az első félévre beüteme­zett műszaki rajzokat június 20-ra elkészítik. A június havi programúiban szereplő gyárt­mányokhoz szükséges rajzokat június 6-ig elkészítik, továb­bá a rajzok gyakorlati végre­hajtásához, 10 darab ezer ki­logrammos vitla, 8 darab sik- lófékmű, 5 darab fékestalbó, 12 darab motormozdony, 4 da­rab hajtófej és fsszítőmű pat- ronálásukkal segítséget ad­nak. Hegedűs Margit elvtársnő azt a fogadalmat tette, hogy 10 darab 800 kilogrammos vitla horonymarási munkáit június 7-ig, 4 darab RTU ho­ronymarását 12-ig, 8 darab siklófékmű horonymarását jú­nius 22-ig, 10 darab 1000 kilo­grammos vitla marását pedig június 27-ig befejezi. Szabó Imre, a DISZ-brigád nevében azt a fogadalmat tet­te, hogy az első negyedéves terv sikeres befejezése érdeké­ben a 10 darab 800 kilogram­mos vitla tengelyét június 8-án reggel az előirányzott 142 óra helyett 112 óra alatt végzik el. Halmai József elvtárs, Mo­csári, Józsa és Meszesné ígé­retét tolmácsolta, amely sze­rint 4 darab garatot, 20 darab lemeztagot és 8 darab hegesz­tett lemezzsámolyt június 20- ra elkészítenek. Ezenkívül 18 darab különleges zsámoly el­készítését szintén 20-ra vállal­ták. Halmai elvtárs megfogad­ta a vasszerkezeti lakatosok nevében, hogy a Mátravidéki Erőmű 224 szalag vasszerkeze­ti részét június 29-re elkészí­tik. A dicséiöokicvéüe! kitüntetett üzem nagyszerű eredményei A Salgótarjáni Erőmű dol­gozói nagy lendülettel har­coltak a kongresszusi verseny ideje alatt. Fogadalmuk úgy szólt, hogy termelési tervüket 8 százalékkal túlteljesítik. Lel­kiismeretes munkájuk azon­ban még ennél is többet adott. Május 31-ig 113 százalékos át­lagtermelést értek el, és több mint 4 millió 700 ezer kilo­wattóra energiát termeltek terven felül. A kazánfűtőbrigádok arra tettek fogadalmat, hogy kilo­wattóránként 40 kalória meg­takarítást érnek el és helyet­te 203 kalóriát takarítottak meg kilowattóránként. A szén megtakarítása terén elért eredményük 1286 tonna. Nagyszerű eredményeket ér­tek el az üzemkarbantartó dolgozók is. A kongresszusi verseny kezdetén azt vállal­ták, hogy a kazánok és gépek főjavítási munkáira előirány­zott időt 10 százalékkal csök­kentik, de helyette 38,2 száza­lékkal rövidítették meg a fő­javításokra előirányzott mun­kaidőt. A kongresszusi versenyben különösen kiemelkedett Ka­marás József kétszeres sztaha­novista, a villapiosenergia ki­váló dolgozójának csoportja, amely a kazán tápvíz élőmé- legítőjének ki- és beszerelésé­nél 221 százalékos eredményt ért el Szalui Sándor az arma­túrák javításánál 145,5 száza­lékra, a Mahálek-csoport a meghajtó olajmotorok javítá­sával 142,5 százalékra fokozta termelését. Hírek a falvakból DOLGOZÓ PARASZTJAINK megelégedéssel hallják, ho?v a pártkongresszuson milyen nagy figyelmet szentelnek a mezőgazdaságnak. Ez arra készteti őket, hogy még job­ban dolgozzanak, fokozzák a kongresszusi héten elért ered­ményeket. Nádújfalu megyénk élenjáró községe a begyűjtés­ben. Elhatározták, hogy a nö­vényápolást sem hanyagolják el. Háromszor kapálják a ku­koricát és burgonyát. Sőt a kukoricánál végrehajtják a pótbeporzást is. ★1 VARSÁNYBAN gazdagyűlé­sen tárgyalták meg a dolgozó parasztok a kongresszuson el­hangzott beszámolót. Szinte egy emberként állnak a kon­gresszuson hozott határozatok mögött. Többet törődik velük a párt. ők sem akarnak adósak maradni. Elhatározták, hogy versenyre hívják a megye va­lamennyi községét a növény- ápolás továbbvitelére, majd az aratás, cséplés, betakarítás és a tarlóhántás mielőbbi elvég­zésére. "★1 A KISTERENYEI Koós h. László is nagy reményeket fű­zött a kongresszushoz. Nem is csalódott. Örömmel hallotta, hogy a párt nagyobb mérték­ben kíván gondoskodni az egyénileg dolgozó parasztokról, mint eddig. Koós h. László Kisterenyén a legjobb gazdák egyike. Most azon van, hogy kihasználja a kedvező járást, idejében végezzen a kapálás­sal és betakarítsa a takar­mányt is. '★1 A ZABARI állami gazdaság­ban a fogatosok vállalták, a kongresszusi héten átlagtelje­sítményük 140 százalék lesz. A kongresszus második nap­ján 180 százalékot értek el. A dohánytermelő brigád teljesít­ménye 134 százalék. A takar­mányrépa egyelésénél Szilágyi Mária 130, Gregos Júlia 138, Czene Margit pedig 154 szá­zalékra teljesítette tervét. A kongresszusi őrség idején a fogatos munkacsapat 200, a dohánytermelők 144, a takar- I mányrépát egyelő munkacsa­pat pedig 116 százalékos ered- i ményt ért el. A PÁSZTÓI állami gazda­ságban május 25-én értékel­ték a kongresszusi hét ered­ményeit. Az Előre-brigád 190 százalékra teljesítette tervét, míg a Rákosi-brigád teljestmé- nye 160 százalék. A máriata- nyai tehenészetben 4,2-ről 5,5- re, a nagymezői tehenészetben 4,1-ről 5.5-ie emelték az istál­lóátlagot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom