Szabad Nógrád. 1954. április (10. évfolyam. 26-33. szám)
1954-04-24 / 32. szám
1954 április 24. SZABAD AÖGRXd 3 Kazánsalakból olcsó családi ház A takarékossági mozgalom eredményei az építőiparban Az ÉM 63. sz. Építőipari Tröszt dolgozói a párt és a kormány határozatát végrehajtva arra törekedtek, hogy munkaterületükön minél szebb eredményeket érjenek el az anyagtakarékosság terén. Az ilyenirányú törekvést a vállalatok vezetőségei és a műszakiak a legnagyobb mértékben támogatták. Különös figyelmet fordítottunk az olyan anyagok gazdaságos felhasználására, melyből kevés van az ország területén, vagy pedig külföldről importálunk. Ezek az anyagok főképpen a vas, fa és a festék. Ezenkívül ügyeltünk a cement, tégla, üveg gazdaságos felhasználására is. így a 63. sz. Építőipari Tröszt az 1954-es termelési év első három hónapjában 45.093 forint megtakarítást ért el. A szűk faanyagellátás ellenére a munkahelyeken jó gazdálkodás mellett a terveket teljesíteni tudták, mert a hulladék faanyagokat észszerűen zsalutáblákká alakítják, amit még az elkészítés után többszörösen felhasználnak. Azelőtt ezek a hulladékanyagok tűzre kerültek. ma pedig nagy mértékben pótoljuk ezzel az új zsaluzódeszkákat. Különösen jó eredményt ért el a vastakarékosság terén a salgótarjáni központi vastelep, amely az építkezéseket központilag előregyártott vasbetétekkel látja el. A hulladékvasat a legminimálisabbra csökkentik, mert a nagyobb felhasználás mellett a szükségleteket helyenként hulladékkal elégítik ki. Az anyagtakarékossági mozgalom a kormányprogramm megjelenése óta fokozott mértékben fellendült. A tröszt műszaki komplex-brigádja a drága betonvas-, tégla- és betonkavicsszükséglet pótlására helyi anyagokat vett igénybe. Állandó kísérletezéseket folytatnak a salak — amely Salgótarján környékén nagy mértékben található — széleskörű fel- használására. Célul tűzték ki: a helyi kazánsalak alkalmazásával a teljes építkezések létesítését oly mértékben, hogy az aránylag drágán előállítható és nagy szállítási költséget igénylő téglát Salgótarján és környékén csaknem teljes mértékben kilehessen szorítani. Ennek érdekében a kísérleti ház építése már folyamatban van, amelynek minden egyes szerkezeti elemeit a központi előregyártóüzemben készítik el, s a helyszínen szerelik össze az építményt. Az észszerűsítés nagy megtakarítást jelent az országnak, a családiházak előállítási költségei pedig a felére csökken. Ezenkívül rövid időn belül meg lehet oldani a régóta fennálló lakáshiányt, mert a családiházakat gyorsan fel lehet építeni, szinte egyik napról a másikra. A kísérletek eddigi eredményei igazolják, hogy a tröszt műszaki komplex-brigád jó irányban fejti ki tevékenységét. A komplex-brigád feladatul tűzte ki, hogv az importanyagok kiküszöbölésére feltárja azokat az anyagokat, amelyeket az országban megtalálhatunk és kísérletezésen keresztül olyan anyagokat állít elő, amelyek részben pótolják a külföldről szállított árukat. Az anyagtakarékosság terén vállalataink közül igen szép eredményt a 63 6. sz. Szakipari Vállalat ért el, ahol a festőrészleg az eddig szemétbe dobott, megszáradt, bebőrösödött festékanyagot különböző eljárásokkal használhatóvá tesz így az első negyedévben 8095 forint értékű importanyagot takarított meg a festőrészleg. Az anyagtakarékosság terén azonban mulasztások is tapasztalhatók a tröszt területén. Lebecsülik a mozgalmat, a jó eredményt elérőket nem jutalmazzák. Az anyagtakarékossági számlákat nem vezetik minden vállalatnál. A legnagyobb hanyagságot ezen a téren a 63/1. sz. Építőipari Vállalat követi el. Az utóbbi időben anyagtakarékossági prémiumot nem fizettek ki. Az anyagtakarékosság első alapfeltétele, hogy az építkezések megindulása előtt — elsősorban a faanyagokról — a tervek alapján jegyzéket készítsenek a vállalatok, munkahelyek, mert ezzel megakadályozzák a többletanyagok felesleges szállítását, azoknak a munkahelyeken való tárolását. A tröszt rendelkezése értelmében építkezéseket kezdeni addig nem lehet, míg a fő anyagokról jegyzéket nem fektettek fel a tervek alapján Ez nagy mértékben elősegíti a helyes anyaggazdálkodást. Egyes műszaki vezetők ezen a téren igen szép eredményeket értek el. Különösen példaképül lehet állítani a pásztói kislakás építkezés vezetőit. Az eredmények mellett azonban hiányosságok is merülnek fel azokon az építkezéseken, ahol a vezetőség az anyagok helyes tárolását, nyilvántartását elhanyagolja, s ezáltal népgazdaságunknak károkat idéz elő. A felsőbb vezetés részéről is hibát követtek el. A múlt évben, de ez év első negyedében is előfordult, hogy egy-egy építkezés résztervek hiányában indult meg, így az építés vezetősége nem tudta az anyag- igényléseket elkészíteni, hanem csak globális rendeléseket eszközölt. Az anyagok felesleges ide-oda szállítása nagyon költséges volt. A tröszt vezetőségének ez évben az a feladata, hogy a hiányosságokat megszüntesse, az anyagtakarékossági számlák vezetését ellenőrizze, s a jó eredményt elérő dolgozókat jutalmazásban részesítse. A helyi anyagok felkutatásával, felhasználásával pótolniok kell az importárut vagy az ország más részéből szállított anyagokat, hogy ezzel népgazdaságunkat mentesítsük részben a külföldről behozott anyagok szállításától, részben pedig megakadályozzuk az anyagok keresztbe való szállítását. Bárdos Gyula „Nem leszünk már a legrosszabbak...“ nagybátonyi 209. számú ipari tanulóintézetet hosz- szú ideig a legrosszabbak közé sorolták. Az utóbbi időkben azonban felmérhetetlen javulások mutatkoznak A javulás egyrészt az új igazgatóságnak, másrészt a még kis zavarokkal küzdő DISZ-szervezetünk munkájának eredménye. Első eredményeinket intézetünk csinosításában értük el. Ebből a munkából minden tanuló becsülettel kivette a részét. Intézetünk tanulói megértették pártunk és a minisztertanács azon határozatát, hogy kapcsolódjunk a fásítási munkálatokba. DISZ-szervezetünk a Salgótarjánban tartott akti- vaértekezleten védnökséget vállalt a nagybátonyi erdő- gazdaságnál 50.000 facsemete kitermelésére. Vállalásunkat túlszárnyaltuk és 100.000 facsemetét termeltünk ki. Kultúréletünkben is nagy javulás tapasztalható. Az április 11-i középmagyarországi kultúrversenyen intézetünk tanulói a három első díjat nyerték el. Ez még nem fordult elő az intézet fennállása óta. Az intézet tanulói a vasgyüjtésböl is kiveszik a részüket és arra törekszenek, hogy minél több vasat juttassanak vissza az ipar számára. Intézetünk DISZ- szervezete megrendelte a szombat és vasárnapi napokra a keskenyfilmet. Ezzel a DISZ- szervezet a tanulók kulturális és tanulmányi munkájuk serkentését akarja elérni BAT A BÁLINT elsőéves tanuló Napi 14.000 kilóval! felesleges áramfogyasztás A minisztertanács 1954 feb- ** ruár 15-én felhívást intézett a lakosság, valamint DISZ- fiataljainkhoz, a fokozott energiatakarékosság érdekében. Városunkban ezen a téren jelentős eredményeket értünk el. Fiataljaink csatlakoztak az energiatakarékossági mozgalomhoz. A DlSZ-alapszerveze- tek az üzemekben DlSZ-brigá- dokat szerveztek a feleslegesen égő villanyok kikapcsolására az üresen járó gépek leállítására. Emellett azonban hiá- hyosságok is tapasztalhatók az Energiafogyasztásnál. Ezelőtt több mint egy hete a Csizmadia (Forgács)-bánvatelepen és 6 Mikó-völgyben 20—25 külső éillanylámoa nappal is égett. A külső világítás egy égője egy óra alatt 40 kilowattot fogyaszt. A nappali felesleges világításra 14 órát lehet számolni, tehát egy égő napi fogyasztása 560 kilowatt. 25 égő pedig mar 14.000 kilowattot tesz ki. A külső világítás azonban közel egy hétig fogyasztotta feleslegesen az áramot. Tehát a pazarlás nem kis jelentőségű. Üzemeink DISZ-fiataljai lelkesen kiveszik a részüket az energiatakarékosságból. Az ÁVESZ üzemvezetőségének, de minden egyes dolgozójának a jövőben fokozottabb gondot kell fordítani az áramtakarékosságra, végezzenek rendszeresen területi ellenőrzéseket. Nem szabad elfeledni egy percre sem, hogy a rendelkezésünkre álló energiamennyiséggel való helytelen gazdálkodás zavarokat idézhet elő egész városunk áramellátásában. Oravccz Ernő, a nógrádmegyei DISZ- bizottság munkatársa Még 700 csille... Egy hónap múlva utazik a III. pártkongresszusra Budavári Károly, a Pálhegy I. bányaüzem kétszeres sztahanovista csapatvezető vájára a nógrádi párttagok kongresszusi küldötteként. Nem megy üres kézzel, mert arról számolhat be, hogy a kongresszus tiszteletére vállalt 2.440 tonna terven felüli szén, már a felszínen van. A nógrádi párttagok megtisztelő megbízatása azonban még szebb eredményekre ösztönözte Budavári elvtársat. Csapatának tagjaival közösen megbeszélve a kongresszusig most még 700 csille szenet ígért az előirányzaton felül. Alapos megfontolás és előkészítés után született meg o vállalás. A műszaki vezetők segítségével átszervezte és három fővel megerősítette a csapatát. A ciklusos termelést úgy változtatta meg, hogy a régebbi háromkamraf ejtés helyett négy munkahelyen dolgozzon a csapat. Egyszerre két munkahelyről rakják csillébe a lerobbantott szenet, <és addig a harmadik munkahelyen ácsolnak, a negyediknél pedig robbantáshoz készülnek. Naponta 30 csillével több szenet jelent a csapatnak ez a ciklusos munkaszervezés. — Nem is mernék a kongresszus elé állni — mondja Budavári elvtárs — ha a szén minőségéről megfeledkeznék. Úgy akarunk dolgozni, hogy a terv túlteljesítése mellett a kongresszus napjáig 2 százalékkal csökkentjük a szén megengedett palatartalmát. A Budavári-csapat nagy lelkesedéssel kezdett az újabb felajánlás teljesítéséhez. Csütörtökön reggel már azt számolgatták a csapat tagjai, hogy a vállalás megtétele óta eltelt három nap alatt több mint 100 csille jó minőségű szenet adtak előirányzatukon felül az országnak. A földművelésügyi minisztérium közleménye a tavaszivetésű növények egyes agrotechnikai kérdéseiről A földművelésügyi minisztérium a tavaszivetésű növények egyes vitás agrotechnikai kérdéseiről értekezletet tartott. Ezen az értekezleten tudósok és gyakorlati szakemberek vettek részt Az értekezlet az alábbi növények agrotechnikájáról a következő megállapodásra jutott: Kukorica Az értekezlet megállapította, hogy igen gyakran hibát követtünk el a kukorica vetésekor: egyes vidékeken hol mélyen, hol pedig sekélyen vetették el a kukoricát. s ez főleg kezdetben hátráltatta a növény fejlődését. Az értekezlet megállapította, hogy a kukorica legmegfelelőbb vetési mélysége kötött talajon 5—7. lazább talajon pedig 7—8 centiméter. A kukoricát — az egyes talajtípusoknak megfelelően — olyan mély magágyba vessük, hogy a vetőmag a csírázáshoz tartósan elegendő nedvességet kapjon. Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek vessék mindenütt négyzetesen a kukoricát. Ezzel igen sok kézierőt megtakaríthatnak a növényápolás idején, illetőleg a kapáláshoz jobban kihasználhatják a gépeket, többször kapálhatnak — s ez a nagyobb termés elérésének egyik eszköze. A négyzetes vetésnél általánosságban a következő kötésekéi alkalmazzuk: kisebb testű fajtáknál: 50x50 cm, holdanként 23.000 tőszámmal: közepes testű fajtáknál: 60x60 cm, holdanként 15.900 töszám- mal; nagy I. testű fajtáknál: 70x70 cm, holdanként 12.600 tőszám mai: nagytestű fajtáknál, jó talajon, kétszálas műveléssel: 80x80 cm, holdanként 17.800 töszám- mal. 80x80 centiméteres kötéssel, kétszálas művelés esetén, csapadékosabb viszonyok között, jó talajon — az értekezlet megállapítása szerint — nagy eredményeket érhetünk el. mert a nagyobb sor- és tötávolság lehetővé teszi, hogy a telajmunká- kat fogatokkal, illetve gépekkel fokozottabban végezzék. Ahol nem lehet négyzetesen vetni, mert a talaj kártevőkkel (drótféreggel, cserebogárpajorral stb.) túlságosan fertőzött, ott a rendes soros gépivetésű kukoricavetéseket csak akkor csokro- sítsuk, ha a növényállomány, azaz a sorokban a növénysűrű ség megfelelő. Itt azonban fokozottan ügyeljünk, hogy a sorokat időben vágjuk át. s utána a növényállományt időben ritkítsuk ki, mert ha megkésünk, a kukorica erősen visszamarad fejlődésében. Az értekezlet részletesen foglalkozott a kukorica fészektrá- gyázásával is. Megállapította, hogy a kukorica bővebb termést hoz, ha a fészekbe megfelelő arányban műtrálgyakeveréket adunk. Vigyáznunk kell, hogy a fészekben alaposan elkeverjük a műtrágyát, mert ellenkező esetben a műtrágya károsan befolyásolja a kukorica csírázását. Fészkenként a legmegfelelőbb adagok a következők: nitrogén- és foszfátműtrágya- keverékbő] fészkenként 6 gramm; az aránv 2:4, azaz nitrogénműtrágyából 2. foszfátműíráigyából 4 gramm. Teljes műtrágyázás esetén a fészekbe egyszerre tegyünk nitrogén-, foszfát- és káliműtrágyát; ebben az esetben az arány: 2 rész nitrogén-. 3 rész foszfát- és 1 rész káliműtrágya. A műtrágyát előzetesen keverjük össze, s fészkenként egy kávéskanálnyit adjunk; ez körülbelül 6 grammnak felel meg. A fészektrágyázás kedvező hatása nagy mértékben fokozható, ha fészkenként egy maréknyi komposztot is adunk a műtrá- gyakeverékhez. Ebben az esetben helyes ha a nitrogénműtrágyát elhagyjuk, s csak foszfát-, esetleg kál'műtragyát teszünk a fészekbe. Az a tapasztalat, hogy a szervesanyagokkal végzett fészektrágyázás — különösen, ha a szervestrágyát különféle műtrágyával kombináljuk — sokkal eredményesebb, mintha tisztán műtrágyát használunk. Az értekezlet a kukorica ápolásának munkái közül főleg a kapálással foglalkozott behatóbban. Megállapította, hogy az első kapálást kivéve, az összes kapálásokat sekélyen kell végezni. Tehát 4 centinél mélyebben ne kapáljuk a kukoricát, mert egyébként megsértjük a felső gyökereket. Nagyon fontos, hogv miné. többször kapáljunk, mert ígv nagyobb lesz a termés, s ezenkívül a gondosan ápolt, gyommentes kukorica ió elővete- ménye lesz a búzának is. Burgonya A burgonyánál gépi művelés esetén a legmegfelelőbb sor- és növénytávolság a korai fajtáknál 70x35, a késői fajtáknál 70x40 centiméter. Fogatos művelés esetén a szokásos 60x40 centiméteres- kötés biztosítja a legjobb termést. Ha a gépi ültetés után a burgonyaföldön barázdák, illetőleg ormok maradnak, ne fogasoljuk azokat, hanem húzzunk végig rajtuk nehéz láncot, mert így aprómorzsás felső réteget hozunk étre. s ez csökkenti a talajnedvesség elpárolgását. Igen fontos, hogy a burgonyát már kelés közben fogasoljuk, amint az állomány 15—20 százaléka kikelt. Ez gyorsítja az egész állomány kikelését, s a kikelt növények kedvezőbb körülmények közé kerülnek. A burgonyát lehetőleg ne merevkeretü fogassal, hanem láncboronával fogasoljuk. A gyakorlat megmutatta, hogy a termés fokozódik, ha a burgonyát fejtrágyázzuk. A fogasolás után, illetve az ezt követő sa- rabolókapálás előtt holdanként 40—60 kiló pétisót szórjunk ki, s ezt a sarabolókapálással keverjük a talajbaIgen jóhatású a burgonya fészektrágyázása is — ugyanazzal az eljárással, ahogy azt a kukoricánál már említettük. A különbség annyi, hogy itt a műtrágyaadagot a duplájára emeljük, tehát a műtrágyakeverékből 10—12 grammot (egy evőkanálnyit) adunk fészkenként. Nagy hatással van a burgonya termésének alakulására, ha helyesen és időben kapálunk, illetve töltögetünk. Nagyon fontos, hogy a burgonyát mélyen megkapáljuk. Ez lehetővé teszi, hogy a burgonya légzéséhez elegendő levegőt juttassunk a talajba^ a gombakártevők pedig lassabban szaporodnak. A burgonyát lehetőleg mindig akkor töltögessük, amikor a talaj eléggé nyirkos. Tehát legjobb töltögetni eső után, amikor a talaj már annyira megszikkadt, hogy művelhető. Töltögessük a burgonyát legalább kétszer, de ha erre lehetőség van. háromszor is. Vigyázzunk, hogy a sorközök a töltö- getés után is porhanyósak maradjanak. tehát szereljünk fel a töltögetőfej után talajporhanyi- tót, mert ez a sorközöket fellazítja. Ne töltögessünk túl magasra. a töltögetöekével húzott ormok ne legyenek élesek, hanem horpadtak. Ez azért fontos, hogy a csapadék ebben a horpadásban összegyűlhessen, s közvetlenül a burgonya tövéhez szívódhassék. Napraforgó Elsősorban állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben az alacsonyabb növésű napraforgót 50x50, a közepesnövésűt 60x60 centiméteres négyzetes kötésbe vessük, a magas- növésű fajtáknál alkalmazhatjuk a 70x70 centiméteres kötést is. Ha a napragforgó kikelt, azonnal saraboljuk meg. A termést nagyon növeli, ha a napraforgót feitrágyázzuk. Sarabolás előtt holdanként 40—60 kiló pétisót 'szórjunk ki. A továbbiakban fordítsunk nagy gondot a napraforgó veszedelmes kártevőjének, a szá- dornak az irtására. Fontos, hogy a szádort ne engedjük addig fejlődni, amíg magot köt. hanem amikor megjelenik a napraforgó tövénél, azonnal kapával vagy akár késsel távolítsuk el. Cukorrépa A cukorrépa agrotechnikájának egvik sarkalatos pontja, hogy azonnal saraboljunk. mihelyt a répa kikelt, maid ezt követően egyeljünk, amikor a cukorrépának négy levele van. Az első sarabolókapálás után hen- gerezzünk. Az egyelés döntő hatással van a répa további fejlődésére. Na- evon fontos, hogv időben egyel- iünk, mert ha megkésünk, a répa felnyurgul, s egveléskor túlságosan meglazítjuk a megmaradó növényeket is, ez pedig fejlődésüket erősen visszaveti. Az egyelés után ugyancsak henge- rezzünk. A cukorrépa kezdeti fejlődését nagyon segíti, ha sarabolás előtt holdanként 40—60 kiló nitrogénnel sorközi feitrágyálzást végzünk. A későbbiekben a répát — különösen megfelelő csapadékos időjárás esetén — kapáljuk mélyen. Lucerna A lucerna az ország legfontosabb takarmánytermő évelő pillangósnövénye. A legtöbb helyen mégsem ápolják megfelelően. A kaszálások után nem fogasolják, pedig ígv a lucerna sokkal jobban fejlődne. Szinte szabálynak tekinthetjük, hogv szénaszárítás és hordás ut^n a lucernatáblákat középnehéz fogassal kell megjáratnunk, hogy a fogas a talaj felszínét alaposan felporhanyítsa. A fogasolást cáak akkor hagyhatjuk el, ha valamilyen oknál fogva a széna betakarításával megkéstünk, s a lucerna már erősen sarjadásnak indult. Állandóan kísérjük figyelemmel lucernatábláinkat, s amint észrevesszük, hogy azokon az aranka megjelent, azonnal kezdjük meg az aranka irtását. Ennek az a legegyszerűbb módja, ha az arankával fertőzött foltot kiégetjük. Olaj- és rostlen Ha a talaj az olaj- vagy a rostién kelésekor kérges, okvetlenül hen gerezzük meg, mert a len ígv egyenletesen, gyorsan kikel. A leggondosabban figyeljük, hogy a bolha nem okoz-e kárt a lenben, s amint a legkisebb kártevést tapasztaljuk, azonnal porozzunk Hungária Matadorral. A rost- és az olajlent pétisóval fejtrágvázzuk; ez akkor a leghatásosabb, ha a növénynek még csak öt-hat levele van. Holdanként 40—50 kiló pétisót adjunk. Ezzel kedvező időjárás esetén a termést meg is duplázhatjuk. A Komlói Szénbányászati Tröszt bányaüzemeihez nagy számban felveszünk dolgozókat. Jelentkezhet mindenki, aki 18 évet betöltötte, de 42 életévét még nem haladta meg és egészséges. A szorgalmas dolgozókból egy éven belül szakmunkásokat, vájárokat képezünk ki. Kereset a bányászati kollektív szerint. Ezen felül minden dolgozó fizetése 10 százalékát komlói pótlék címén megkapja. a nős és családfenntartók évi 40 q illetményszénben részesülnek, egy év eltelte után saját tulajdonukat képező hűségruhát kapnak és minden évben a bányásznapon alapkeresetük 3—5 százalékig terjedő összegben hűségjutalmat Ezek a kedvezmények azonban csak azokat illetik, akik igazolatlanul nem mulasztanak. Napi 8.70 Ft-ért háromszori bőséges kosztol biztosítunk Legényszállás díjtalan. A családos dolgozók részére — amennyiben megfelelően dolgoznak — ez év végéig lakást biztosítunk. Mindazon dolgozók, akik nem önkényesen kilépettek és nem elbocsátottak, orvosi vizsgálat és beosztásuk után szer ződést köthetnek és a földalatti munkára szerződött dolgo zóknak 600.— Ft toborzási jutalmat fizetünk ki. A beváh dolgozók a rendelkezéseknek megfelelően utóbb vájártanfo lyamra jelentkezhetnek és vájárok lehetnek. Az MT határozata szerint a Komlóra jelentkezőket a vállalatok és üzemek — kivéve a bányavállalatokat — kötelesek elengedni. Jelentkezni lehet Komlón. (Szénbányászati Tröszt. Munkaügyi o.) Budapesten (V., Tanács-Sörút 10.) Baján (Kossuth Lajos-u. 21.) Zalaegerszegen (Sütő-u. 4.), Szolnokon (Fő-tér, városi tanács, földszint 2.). akik ezen helyeken jelentkeznek, a vállalat költségén utazhatnak Komlóra. Komlói Szénbányászati Tröszt.