Szabad Nógrád. 1954. március (10. évfolyam. 17-25. szám)

1954-03-24 / 23. szám

4 SZAKAI» MH. It \I» 1954 március 24. VESSÜK ÖSSZE Az írástudatlanság sötétségében A kapitalista országokban minden tanévben soktízmiilióra emelkedik azoknak a gyermekek­nek a száma, akik nem engedhetik meg maguk­nak azt a „luxust”, hogy átlépjék az iskola kü­szöbét. Ezeknek az országoknak a kormányai ha­talmas összegeket költenek a fegyverkezésre és ugyanakkor évről évre csökkentik a közoktatási kiadásokat. A „New York Herald Tribune” c. amerikai lap beismeri, hogy a folyó tanévben egyedül az elemi iskolákban 345.000-rel több tanteremre és 72.000-rel több tanerőre volna szükség, mint amennyi van. Hatmillió amerikai gyermek kény­telen egészségtelen, sötét odúkban tanulni, míg további csaknem hatmillió gyermek szüleinek nehéz anyagi viszonyai miatt kénytelen távolma­radni az iskolából. Az Amerikai Egyesült Álla­mokban az írástudatlanok száma elérte a 20 milliót. Angliában az elmúlt tanévben 4800 olyan tan­termét találtak, amelyek az egészségtelen viszo­nyok miatt nem feleltek meg a közoktatás céljai­nak. A „Daily Herald” beismeri, hogy számos angol városban egész negyedekben nincs iskola és a gyermekek kénytelenek más városnegyedek túlzsúfolt iskoláiba járni. Olaszországban mintegy kétmillió gyermek nem jár iskolába, az írástudatlanok száma Kö- zép-Olaszországban eléri a 30 százalékot, Cag­liari tartományban 53, Enna tartományban pedig 48 százalékot. Az országban 69.000 új iskolaépü­letre volna szükség. Brazíliában a lakosság 7o százaléka írástudatlan, 5 millió gyermek nem járhat iskolába. Mindenütt kigyul a kultúra fénye Románia a felszabadulás előtt nemcsak arról volt hírhedt Európában, hogy ebben az ország­ban volt a legmagasabb a gyermekhalandóság, hanem arról is. hogy hatalmas tömegek éltek az írástudatlanság sötétségében. A Román Népköztársaság gyorsan felszámolta ezt a gyászos örökséget. Míg azelőtt a falvak nagy többségében egyáltalán nem volt iskola, ma már alig találunk olyan falut az országban, amelyben legalább elemi iskolát ne létesítettek volna. Számos faluban hétosztályos iskolát nyi­tottak meg. Az 1938/1939-es tanévben az ország­ban mindössze 770 gimnázium működött, mintegy 100.000 tanulóval, a folyó tanévben 4596 hétosz­tályos iskola működik, amelyeknek az V—VÍI. osztályaiban 466.012 gyermek tanul. 1938-ban Romániában 421 líceum volt 50.206 tanulóval, ezzel szemben ma a különböző középiskolák szá­ma 781. a tanulóké pedig 217.025. A háború elöli az országban 16 főiskola működött 41 fakultás­sal. Jelenleg 50 főiskola 155 fakultásán egyedül a nappali tagozaton 64.319 ifjú és leány tanul. Ugyanakkor csaknem 20.000-re emelkedik azok­nak a száma, akik a levelező oktatásban képezik magukat. Az 1938—1939-es tanévhez képest a főiskolai hallgatók száma csaknem négyszeresére emelkedett. Ez a néhány^zámadat is híven fükrözi a népi hatalom, ragyogó eredményeit a közoktatás fej­lesztésében. Talán tegyük még hozzá azt az egyáltalán írem lényegtelen körülményt, hogu az országban az elemi oktatás általános, kötelező és díjmentes, a magasabb iskolákban pedig az állam számos ösztöndíjjal gondoskodik az arra érdemes tanulókról. „Reform’‘-komédia Tuniszban Ha hinni lehet Voizard tuni­szi francia főkormányzónak, március 4-e Tunisz történetének „nagy napja” volt. Franciaor­szág ezen a napon „áldásos” és „fontos reformokkal” ajándékoz­ta meg a tunisziakat. E „refor­mok” igazi mivolta azonban már első pillantásra szemet szúr. A francia gyarmatosító ható­ságok igyekeznek szakadást lét­rehozni ä nemzeti felszabadító mozgalomban, s ennek érdeké­ben Tunisz önállóságának” látszatát akarták kelteni. Ezért megígérték, hogy nemzetgyűlést adnak Tunisznak, amely azon ban nem dönthet el semmit, csak „tanácskozási joga” lesz. F. jogfosztott nemzetgyűlés mel­lé állítják ..eykmfceSJ}franciád képviselőtestületét”. Ennek a szervnek véleményét kötelező fi gyelembe venni minden állami fontosságú kérdés eldöntésénél. Ezek szerint ezután is a Tunisz­ban élő 144.000 francia képvi­selőé les2 a döntés joga, nem pedig a 2,600.000 tuniszié, épp­úgy. ahogy eddig volt. Ilyen értelemben lett csak „független” az új tuniszi kor­mány is. A miniszterelnök első helyetteséül egy franciát nevez­tek ki. Rajta kívül három fran­cia miniszter van a kormányban. A francia főkormányzó továbbra is megmarad, s jogköre gyakor­latilag korlátlan ... Érthető, hogy Tunisz lakossága Voizard várakozása ellenére semmiféle lelkesedést nem tanúsított már­cius 4-én. Az új „reformok” ugyanis fenntartják és megszi­lárdítják a francia gyarmati uralmat Tuniszban. Szégyenletes alkudozás Március 4-re hi­vatalos közle­ményt vártak az Egyesült Államok, Anglia és Francia- ország nyolc leg­nagyobb olajtársa­ságának képviselői közötti tárgyalá­sok befejezéséről. A tárgyalások áz iráni olaj érté­kesítésével kap­csolatos úgyneve­zett nemzetközi konzorcium létre­hozásáról folytak. A közlemény azonban a jóslatok ellenére még min­dig nem látott napvilágot. Vájjon miiért i) i f*. A tárgyalások még a múlt év de­cemberében kez­dődtek London­ban, kezdetben két angol , (Royal Dutch Shell és Angol-Iráni Olaj­társaság), s öt amerikai olajtár­saság képviselői között. Abban meglehetősen gyorsan meg­egyeztek, hogy kö­zös ellenőrzés alá veszik az iráni ola­jat, s az alkut a nemzetközi kon­zorcium cégére alá rejtik. A jobb kül­szín kedvéért egy francia társaságot is bevettek az üz­letbe. A megható egyetértés azon­ban nem soká tar­tott. Menten vége lett, amint a leen­dő konszern rész­vényeinek elosz­tására került a sor. Az amerikai monopóliumok és az Angol-Iráni Olajtársaság kö­zött elkeseredett alku fejlődött ki a részvény többség körül. Az óceánon- túli üzletemberek először a részvé­nyek 75 százalékát követelték maguk­nak. Később 60 százalékkal is megelégedtek vol­na. Az Angol-Iráni Olajtársaság vi­szont korábbi mo­nopolhelyzetére hivatkozva a rész­vények legalább 50 százalékát ma­gának követelte. Az amerikai nyo­másnak engedve később lement 44 százalékra, de az­zal a kikötéssel, hogy a konzor­cium többi tagjai a részvények 8—3 százalékát kapjál:. Az amerikai üz­letemberek azon­ban keresették ezt az engedményt, így nem jött lét­re megegyezés. Anglia szem­pontjából igen lé­nyeges ez a négy százalék, amelyik körül a vita fo­lyik. Az Angol- Iráni Olajtársa­ság 44 százaléka azzal a 8 szá­zalékkal' együtt, amely a Royal Dutch Shell társa­ságra esne, bizto­sítaná az angol részvény többségéi a tervezett kon­szernben. Wa­shington és Lon­don szégyenletes alkudozása az irá­ni olaj körül éke­sen példázza, mi­lyen az az „önzet­len gondoskodás az iráni nép jólé­téről“, amiről oly sokat és olyan hangzatosán be­szélnek az ameri­kai és az angol kormány hivata­los képviselői. A „harmadik birodalom nyomdokaiban < Levelek a falvakból A bonni alkotmány módo­sítása, amely lehetővé teszi katonai törvények meghozá­sát, továbbra is izaglomban tartja Németország és más európai országok közvélemé­nyét. A nyugatnémet lapok je­lentős része élesen elutasítja az alkotmány módosítását. A „Fränkische Tagespost“ cí­mű nürnbergi lap például február 27-i vezércikkében ezt irta: „A politika a lehe­tőségek kihasználásának mű­vészete. .. Ez azonban a le­hetetlenségek politikája, amely nemcsak, hogy eszte­len, hanem kalandor is, s a jövőben veszélyessé válhat... A szövetségi gyűlésnek ez a határozata, amely bevezetője a Németországot a nyugati hatalmak koalíciójába bevo­nó politikának, az újraegye­sítés szempontjából végzetes következményekkel járhat“. A nyugatnémet sajtó nem leplezi, hogy a szövetségi gyűlés külső befolyásra hoz­ta est a határozatot a berlini értekezlet befejezése után. A „Neue Presse“ című koburgi burzsoá lap még a parlamenti vita küszöbén azt írta, hogy „az ujrafelfegyverzés nem teljesen német gyártmány“. Amit ez a lap nem mondott ki nyíltan, azt kimondta a svájci „Die Tag“. A „Die Tag“ közölte, hogy „a szö­vetségi kancellár... Dulles kívánsága szerint cseleke­dett“. A nyugatnémet revansis- ták Washington sürgetésére sietnek mielőbb megvalósíta­ni azt, amit a február 26-i szavazással engedélyeztek ön­maguknak. Újabb katonai tervet is kidolgoztak, amely a légvédelem meoszervezé- sére másfélmilliárd márkát irányoz elő. A reakciós diák­egyletek nyilvántartásba ve­szik a hadseregben és SS- alakulatokban szolgált tag­jaikat. A militarista szerve­zetek Blank hivatalával együtt fokozott agitációt fej­tenek ki a Wehrmacht törzs- állományának toborzása mel­lett. A revansisták kezdetnek százezer főnyi, volt hitleris­tából, a Wehrmacht és az SS- alakulatok volt tisztjeiből és altisztjeiből álló zsoldos had­sereget akarnak felállítani. Utána újoncok behívása kö­vetkezne. llymódon eleve biz­tosítani akarják a nyugatné­met fegyveres erők fasiszta jellegét. Adenauer Hitler nyomdo­kaiban halad. Hitler 1935-ben szintén egy százezer főnyi hi­vatásos hadsereg — a Reichs­wehr alapján kezdte létrehoz­ni a Wehrmachtot. A par­lamenti vita során, február 26-án egy szociáldemokrata képviselő ironikusan párhu­zamot vont az alkotmány- módosítás és az 1933 már­ciusban Hitlernek adott rendkívüli felhatalmazás kö­zött. Hitler az utóbbi alap­ján szervezte meg a Wehr­machtot. A „Westdeutsches Tageblatt“ című burzsoá lap március 1-én így írt: „Em­lékezzünk 1953 március 15- nek végzetes napjára, ami­kor Göbbels, miközben de­magóg módon békeszerele- tét hangoztatta, tudtára ad­ta a megdöbbent világnak, hogy Németországban vissza­állították az általános hadkö­telezettséget, s Hitler paran­csot adott 15 hadosztály fel­állítására. .. Az utolsó 50 év történetének ismeretében egyetlen német sem hisz ko­molyan abban, hogy az erő politikája ezúttal eredménye­sebb lesz Németországra néz­ve! Az erő politikája nem se­gíti elő a világ megbékélé­sét“. Hitler és Göbbels 15 had­osztállyal kezdték. Adenauer igényei kisebbek, ö kész 12 hadosztállyal elkezdeni. A nyugatnémet és a külföldi sajtó azonban ismételten kö­zölte, hogy már tervek van­nak arra, hogy a legközeleb­bi jövőben 60 hadosztályt ál­lítsanak fel. Nem csoda, hogy ezekután minden józan íté­lőképességű embernek az jut az eszébe, mekkora kataszt­rófával végződött a hitlerista kaland. Ezért azután minden igaz német hazafi erélyesen har­col a revansista tervek el­len. a A Német Demokratikus Köz­társaság ipari termelése az öt­éves terv végére, 1936-hoz viszo­nyítva megkétszereződik. A ter­melés ilyen gyorsütemű fokozá­sához egyre több szénre van szükség. A bányászok már ed­dig is bebizonyították: az üze­mek dolgozói számíthatnak rá­juk. A barnaszéntermelés — a bányászat legfontosabb ága — 1936-hoz viszonyítva már elérte a 176, a brikettgyártás pedig a 188 százalékot. Az NDK bá­nyászai 1953. évi tervüket 101 százalékra teljesítették. Idén a „nagy kezdeményezések évében” jóval több szénre van szüksége« az országnak, mint 1953-ban.^ Az NDK bányászai vállalták: a< terv határidő előtti teljesítésével-: segítik a párt és a kormány ha-< tározatainak megvalósítását, a< lakosság életszínvonalának to-< vábbi emelését. Az NDK bányá d szai állják szavukat. A legtöbb* bánya határidő előtt fejezte be< januári és februári tervét. A< zwickaui „Kari Marx” kőszén-^ bányamüvek például az év elejei óta 114.2 százalékra teljesítette-: tervét. A februári tervet a nagy< hideg ellenére 24-ére teljesítet-^ ték. < Érsekvadkert község dolgozó parasztjai február 15-re ki- hordíák a trágyát, kitisztították a vetőmagot, kijavították a munkaeszközöket. A három va­gon sörárpa vetőmagot négy nap alatt átcserélték a gazdák. Ugyancsak érkezett a község részére három vagon műtrágya is, amit a dolgozó parasztok azonnal felvásároltak. Amint az idő és a talaj álla­pota megengedi, megkezdődik a szántás-vetési munka. Kordics Gergely tanácselnök ★ A KETBODONYl állami gaz­daság traktoros-brigádjának tag- iai szép munkavállalást tették a kongresszus tiszteletére. Vállal­ták. hogy a tavaszi talajelőké- jzitö munkákat határidő előtt öt nappal befejezik. 5 százalékos üzemanyagmegtakarítás mellett. A. Gy. szervező * Kisecseten nagy a készülődés a tavaszi munkára. Ezt meg­mutatta a legutóbbi tanácsülés is, ahol a középparasztok mun­kavállalást tettek a tavaszi munkák határidő előtti elvégzé­sére. Például Meló János 6 hol­das dolgozó paraszt a község valamennyi dolgozóját verseny­re szólította. Moravcsik Imre 6 holdas. Gábriel Gusztáv 10 holdas középparasztot hívta ki párosversenyre. Medgyesi István tanácselnök ★ A nógrádszakáli Tolbuchin tsz már egész évi sertésbeadását teljesítetté. A tsz példáját az egyénileg gazdálkodók is köve­tik. Kovács László 12 holdas középparaszt egész évi sertés- beadását teljesítette, s így évi kukoricabeadását 300 kg-mal mérsékeljük. Huszanyica Ferenc 14 holdas, Nagy Albert 10 hol­das, Márton László pap 10 hol­das parasztok is követik a tsz-t, mert sertésbeütemzésüket a ked­vezmény megjelenése után előbbre hozták, hogy a második negyedévben teljesíthessék a be­adást, s hogy ők is kukorica­kedvezményben részesüljenek. „ Nagy Ferenc begyűjtési osztályvezető Szécsény !*i» * A nagyoroszi üttörő tsz tehe­nészei a pártkongresszus tiszte­letére vállalták, hogy február hónapban a fejési átlagot 6.8 literről 7 literre emelik. A tehe­nészek a felajánlást túlteljesí­tették, mert 7.5 literes fejési át­lagot értek el. Ezt az eredményt a helyes takarmánykezeléssel, az egyes munkafolyamatok pontos betartásával és az egyedi takar­mányozással érték el. A tehené­szek elhatározták, hogy a fejési átlagot 10 literre emelik a há­romszori fejés és tőgymasszázás bevezetésével. A vállalás teljesí­tésében jó munkát végeznek Burái Sándor és Mravik János tehenészek. F. I. körzeti agronómus A Szov jetunió kereskedelmi kapcsolatai a kapitalista országokkal „A szovjet kormány álláspontja az. ho2v kiszélesíti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait a kül­föld országaival a kölcsönös előnv alapján”. (Malenkov elvtársiak a moszkvai Leningrádl-válasz’ókerü­let március 13-1 gyűlésén elmon­dott beszédéből.) A szovjet állam megalakulásá­nak első percétől fogva arra tö­rekedett, hogy kiszélesítse kul­turális és gazdasági kapcsola­tait a külföldi országokkal, füg-- getlenül azok társadalmi rend­szerétől. A Szovjetunió külkereskedelmi forgalma a nyugati országokkal 1930—1931-ben érte el tetőfokát. A kővetkező években valamelyest visszaesett annak következtében, hogy a ßzociaüzmus építésében elért sikerek fokozták a kapita­lista országok vezető köreinek ellenséges beállítottságát a Szovjetunió iránt. A Szovjetunió azonban ezekben az években is többször bebizonyította, hogy változatlanul hajlandó tovább­fejleszteni a gazdasági együtt­működést más országokkal. 1935 után, a Szovjetunió és az Egve- sült Államok közti kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozó jegy­zékváltást követően például a két ország áruforgalma rohamo­san emelkedett és 1938-ban mintegy négyszeresen haladta meg áz 1933. évi forgalom volu­menét. A szovjet kormány már a há­borút követő első években lépé­seket tett, hogy a külkereskedel­mi kapcsolatokat felélessze. 1945-ben az Egyesült Államok­kal, Franciaországgal. 1046-ban Svédországgal, 1947-ben Angliá­val, és Finnországgal kötött ke­reskedelmi és fizetési egyez­ményt. Ugyancsak ezekben az években egyezményt, illetőleg megállapodást írt alá Olaszor­szággal. Hollandiával. Belgium­mal, Dániával és Svájccal. E szerződések értelmében a Szov­jetunió a nvugateurópai orszá­gokban tapasztalható élelmiszer- hiányra és ezeknek az országok­nak mezőgazdaságát ért óriási károkra való tekintettel jelentős mennyiségű gabonát és takar­mányt szállított a szerződő álla­moknak. Ugyanakkor számos ka­pitalista országból nagymennyi­ségű árucikket vásárolt. \i amerikai monopolisták mesterkedései Természeti kincsei, népgazda­sága fejlesztésében elérj kiemel­kedő sikerei, helyes kereskede­lempolitikája kellő alapot nyúj­tottak ahhoz, hogy a Szovjetunió kiszélesítse kereskedelmi kapcso­latait a külföld országaival. En­nek azonban az utóbbi években útját állta az amerikai imperia­listák terjeszkedő politikája. Az amerikai monopóliumok urai igyekeznek meggátolni a kapita­lista országok együttműködését a Szovjetunióval, az európai népi demokratikus országokkal és a Kínai Népköztársasággal. E célt szolgálták a Marshall- terv kiegészítései, s nem utolsó­sorban a Battlo-törvény, amelyet az Egyesült Államok szenátusa 1951 októberében fogadott el. E törvény szerint azoktól az orszá­goktól, amelyek „az , Egyesült Államok érdekeinek nem megfe­lelő” kereskedelmet folytatnak, megvonják a „segélyt”. A demokratikus országok el­len amerikai nyomásra folytatott „hidegháború” politikája sok ka­pitalista országnak okoz súlyos gazdasági károkat. Az ENSZ európai gazdasági bizottságának adatai szerint a nyugateurópai országok behozatala Keletről 1952-ben a háborúelőtti behoza­tal negyedére esett vissza. Ugyanebben az évben Nyugat- Európa kontinentális országai­nak, valamint a fonsíerling öve­zethez tartozó országoknak ke­reskedelmi mérlege 2200 millió dollár, a Közel- és Távol-Kelet országainak mérlege pedig több mint 730 miilió dollár deficittel zárult. Ezért mondott csődöt az ame­rikai monopóltökések arra irá­nyuló politikája, hogy a kapita­lista országokat tilalmakkal cs korlátozásokkal kényszerítse a demokratikus tábor országaival folytatott kereskedelemről való lemondásra. A Szovjetunió Sí állammal kereskedett az elmnlt évben A Szovjetunió a nemzetközi gazdasági kapcsolatok megszi­lárdítására irányuló politikáié­hoz híven 1953-ban 51 külföldi állammal kereskedett és a leg­utóbbi egy év alatt Finnország­gal, Iránnal, Franciaországgal, Svédországgal, Norvégiával, Dániával, Izlanddal, Görögor­szággal, Argentínával. Olaszor­szággal. Afganisztánnal, Indiá­val, a Belga-Luxemburgi Gazda­sági Szövetséggel kötött keres­kedelmi egyezményt. A Szovjetunió ezekbe az or­szágokba búzát, tengerit, olaj­pogácsát, kőolajtermékeket, ant­racitot, mangánt, krómércet, va­sat. azbesztet, cementet, faanya­got, prémet és egyéb árut szál­lít. A nyugateurópai országok ipari, halászati és mezőgazda­sági termékeket, teher- és hűtő­hajókat, emelő- és szállítóberen­dezéseket, továbbá gőzkazáno­kat, India pedig jutát, teát, do­hányt, seliakot, fűszert, gyapjút, nyersbőrt, növényi és illóolajat, stb. szállít a Szovjetuniónak. A Szovjetunióval kötött keres­kedelmi egyezmények sajátos­sága, hogy kölcsönös áruszállí­tási kontingenseket állapítanak meg, tehát a Szovjetunióval le­bonyolított kereskedelem gyöke­rében különbözik pl. az Egyesült Államokkal folytatott kereskede­lemtől, amelynek keretében az egyes országok kénytelenek a be­hozott árut dollárért megvásá­rolni és nincs lehetőségük arra. hogy megfelelő értékű árut ex­portáljanak az Egyesült Álla­mokba. Jellemző, hogy a Szovjetunió olyan árucikkeket is szállít, ame­lyeknek exportját a Szovjetunió felé a külkereskedelem ellenőr­zésért vonatkozó amerikai elő­írások szigorúan tiitják. A Szovjetunió a kapitalista or­szágokból 1953-ban több mint egymiltiárd értékű fogyasztási cikket vásárolt. Ennek értékelé­sénél figyelembe kell vennünk, hogy a kapitalista országok el­helyezési piacai 1953-ban jelen­tősen összeszűkültek. A Siovjetunióvol való kereskedelem kérdése az utóbbi időben erősen foglalkoztatja az angol közvéle­ményt, a sajtót és szóba kerüU az angol alsóházban is. Kába- novnak, a Szovjetunió külkeres­kedelmi miniszterének február 4-én az angol üzletemberek fo­gadásán elhangzott nyilatkoza­ta szerint az angol-szovjet ke­reskedelmet három év alatt 400 millió fontsterlingre lehetne ki­szélesíteni. Ezt a javaslatot a nemzetközi sajtó véleménye sze­rint „lelkesedéssel fogadták a Themze partján”. A demokratikus országokkal való kereskedelmi kapcsolatok bővítése iránti kívánság más or­szágokban, többek között Hol­landiában, Kanadában, sőt ma­gában az Egyesült Államokban is fokozódott, különcsen a ber­lini értekezlet után, amikor be­bizonyosodott, hogy a Szovjet­unió együttműködést kíván min­den olyan állammal, amely érde­kelt a nemzetközi gazdasági és kulturális kapcsolatok kiszélesí­tésében. Az a visszhang, «melyet a berlini értekezlet váltott ki a vi­lág közvéleményéből, arról ta­núskodik, hogy valamennyi or­szág népei vágynak a nemzet­közi feszültség enyhítésére. A nemzetközi kereskedelem fejlődé­sében az epiberek e cél elérésé­nek égjük legfontosabb eszközét látják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom