Szabad Nógrád. 1954. február (10. évfolyam. 9-16. szám)

1954-02-20 / 14. szám

SZABAD \(kn VD 5 1954 FEBRUAR 20. »qtfiimUafttt Ttíí WimreemAMj Itt az. ideje, hogy az enyhébb napokon a legna­gyobb lendülettel hozzáfogjunk a fák téli mechani­kai tisztítási mun- 1 káinak elvégzésé­hez. Távolítsuk el az elszáradt fá­kat, ügyelve vág­juk te a korona száraz ágait anél­kül, hogy csonkot hagynánk. Vágjuk • ki a koronából a befelé növő, a ko­ronát sűrűvé tevő ágakat és távolít­suk el a beteg, zúzódott, törött ágakat, vesszőket is. A friss vágási területeket faseb- kátránnyal kenjük be. Ezt követően le kell szednünk a gyümölcs'mú- miákat, a hernyó­fészkeket és a fán száradt leveleket égessük el, mert a kártevő és fer­tőző gombák eb­ben telelnek át. Körültekintő mun­kával végezzük el az idősebb fák fel­repedezett, mohá­val, zuzmóval borított kérgé­nek tisztogatását, amely munka a kéreg megkapa- rásából és azt kö­vetően drótkefé­lésével történő tisztogatásából áll. A törmeléket ösz- sze kell gyűjteni s el kell éget­ni. A tisztogatási munkával párhu­zamosan készül­jünk elő a fagyos napok elmúltával soronkövetkc-ő té­li permetezések­re is. MEGJEGYZÉSEK A FOGADTATÁS Kidobtak! Megvallom, e szó­nak nem sok jelentőséget tulaj­donítottam eddig. Nem hasz­náltam, nem éltem vele, tehát nem is érdekelt. De csak pár nappal ezelöttig. Azóta minden megváltozott. A szó új értelmet kapott és minden mást kitúrva emlékezetemből egyre ott dö­römböl agyam rekeszeiben. De nem vágok a dolgok elébe. Pár nappal ezelőtt, egy hideg, februári estén barátommal, a kisterenyei népi táncegyüttes klubhelyisége felé tartottunk. A szél jeges havat csapott arcunkba és sövöltve vágtatott a falú hosszú útcáján. Csontá fagyva érkeztünk meg a klubhelység­hez. De mi ez?: az ajtó résein harsogó lárma hatol kifelé... Valami nyugati zene. Talán eltévesztettük a házat? Nem. Itt a mozihelyiség, itt kell lennie a klubhelyiségnek is. Félénken benyitottunk és látjuk, hogy mégis jó helyen járunk. De jaj, még fel sem engedhetett bennünk a félénkség, máris előttünk terem, egy villogó tekintetű öregasszony." — — Maguk minek jöttek? ... Mit akarnak? .. „Ijedten néztünk össze a barátommal és kerestük a szót, hogy tisztázzuk magunkat. Ekkor újra felhördült az öregasszony. i — Gyerünk kifelé! — Itt semmi helye nincs másnak, csak a tánccsoport tagjainak! — Magyaráztuk v.glna, hogy. szeretnénk, .megnézni a csoport munkáját, megismerkedni a régi népi hagyományokkal de ő szóhoz sem hagyott jutni bennünket. Még egy utolsó mentő pillantást vetettünk a sarok felé, ahol velünk egyidős csoport­beli tagok élvezettel hallgatták a „dzsesz“ őrjöngő ütemeit. Ekkor kinyitotta az öregasszony az ajtót, megragadott bennün­ket és szószerint véve kidobott. Földbegyökerezett lábakkal, megszégyenülve néztünk az előcsarnokban álló mozielóadásra váró közönség felé. Teljesen leforrázva éreztük magunkat. Hátunk mögött a szél megzörgette az ablaktáblákat és vijjo­gó kacagással omlott szét a fák ágai között. De mi úgy éreztük, hogy nem a szél, hanem az öregasszony kacagott. (kis-kaszás) CSABAI ISTVÁN MEGVÉDTE A MUNKÁSOSZTÁLY, A DOLGOZÓ PARASZTSÁG ÜGYÉT fi .. A párt falura szólít Több húsra, zsírra, kenyérre ,i'an szükség... Ez igaz. Ne­künk ma már több és jobb kell... Aztán miért ne éljünk jobban, ha lehet... Szép cél. Megvalósítására, azonban sok munkáskézre van szükség. Ér­dekünk a segítségnyújtás ... Elmegyek én is. El én!... El­végre 1945-ös párttag vagyok! S vájjon mit szólnának, ha nem mennék?" — kavarogtak agyában a gondolatok. — „Nem. Ezt nem tehetem. Szé­gyen lenne rám ..." — korhol­ta magát, előbbi gondolatáért. — „A nép ügye, az egész népé. Meg az enyém is ... Holnap je­lentkezem falura. De mit szól ehhez majd a család?" — sut­togta s lopva alvó feleségére, Ági és Éva lányára tekintett. Ági arcán boldog mosoly buj­kált. Valami szépet álmodha­tott ... Ezen az éjjelen soká nem jött álom Csabai István szemére. ★ Másnap önként jelentkezett falusi munkára. Szombaton a Szabad Nógrád cikket közölt: Csabai István, a Salgótarjáni Acélárugyár G. SZ. üzemének kétszeres sztahanovista hegesz­tője falura megy. „A földet jobban megművelni, csak jól kijavított gépekkel lehet. A jól megművelt föld, pedig nagyobb termést hoz. Ezt akarom én elő­segíteni." — igy nyilatkozott Csabai István az újságíróknak. A megye népe, a gyár vala­mennyi dolgozója a cikk után büszkén tekintett Csabai Ist­vánra. ★ Behavazott úton röpítette őt az autó Szécsény felé. Élvezet­tel nézte a hóborította falusi tájat. A pártbizottság búcsúzó szavai jutottak eszébe: „Állj helyt, mutass példát!“ — így lesz... Nem hozok szégyent a pártra, a munkásosztályra — suttogta alig hallhatóan. ★ Rikítóan fehér s halvány ké­kessárga lánggal égett a he­gesztőpisztolyban elhelyezett elektróda. Csabai István trak­torekéket, erő- és cséplőgépek­be alkatrészeket hegesztett. Minden traktorista elismerően nyilatkozott pontos munkájá­ról. Keze alatt égett a munka. Tíz napig dolgozott így. A munkaidő minden percét ki­használva. Fegyelmezetten, példamutatóan. Munka után sok szót váltott a traktoris­tákkal. — Hallják-e. Nagyon lassan dolgoznak maguk — szólt a ti aktoristálcnak. — Sok az üresjárat, nagy a fegyelmezet­lenség. Nyakunkon meg itt van a tavasz. Oszt‘ még sok gépet kell kijavítani. Nincs helye a henyélésnek. Én már 6 óra előtt 5 perccel bent vagyok a gyár­ban, előkészítem a szerszámot. Hat órakor megkezdtem a munkát és mégsem állok addig, míg le nem dolgoztam a 480 percet. Ha maguk is így dol­goznak, akkor nem lesz baj. ★ A mohorai és a berceli gép­állomáson két fiatal trakloris- tát tanított meg a hegesztői mesterségre. Igaz, Bercelen egy kis hiba csúszott a vendég­látásba. A politikai helyettes szobájában jelölték ki szállás­helyét. Amikor este benyitott az ajtón, látja, hogy az ágyban a politikai helyettes fekszik, újságot olvas és cigarettázik. — Szabadság!... Jó estét. — köszönti őt Csabai. A köszönésre nem jött fele­let. Csabainak nem volt más választása, mint az íróasztalon való alvás. Az öreg éjjeliőr két bundával bélelt kabátot adott neki, hogy az egyikkel takaród- zon, a másikon pedig aludjon. ★ Másnap reggel megérkezett az érsekvadkerti gépállomásra. — Nagyon vártuk. Lemarad­tunk a gépjavítással, s így nagy szükség van a sztahanovista hegesztőkre — köszöntötte Csabait Martinkó vezető me­chanikus. — Jöjjön, bemutatom a traktoristáknak, megnézzük a szerelőműhelyt, megnézzük az ebédlőt, a szállást. Elindultak együtt. Amikor beléptek az új szerelőcsarnok­ba, Csabai megállt és csodál­kozva nézett szét. — Ez igen. Ilyen modern szerelőcsarnokban öröm dol­gozni. Látom, jól működik a villanyhegesztőgép is. A traktoristák, szerelők na­gyon örültek a segítségnek. Mosolyra nyílott ajkuk, amikor köszöntötték Csabait. Csabai viszonozta ezt. Tekintetét azon­ban elkerülte egy sovány, sző­rös arc. Balázs arca. Ez az arc pedig kifejezte, azt a sötét múl­tat, ami Balázs hátamögött volt:- nyugatos, szoedem, kizárt párttag, tsz-ellenes agitáció, sikkasztás, Diósjenőről való ki­tiltás. Mindez most ott össz­pontosul Balázs szúrós tekin­tetében. ahogyan azzal Csabai hegesztőt nézte. — Majd meglátjuk, mi lesz — sziszegte maga elé. Miután Csabai megtette láto­gatását a műhelyben, a vezető­mechanikussal együtt vissza­mentek az irodába. Tíz perc sem telt el, amikor kezében a hegesztő védőpajzzsal belépett a szerelőcsarnokba. Egyenesen a hegesztőgép felé tartott. A gép már nem működött. Ba­lázs István, műhelyi szerelő a deltakapcsoló körül forgolódott. — Talán eltört — kérdezte ijedten Csabai. — El — válaszolt Balázs kurtán. — Ej, ej, hát mit csinálnak maguk. Látja, a tudatlanság milyen kárt csinál. Az állam vagyonát nem lehet így kezelni. — Ugyan, mit magyaráz ne­kem — förmedt rá dühösen Ba­lázs. — Én értem a dolgom! — Maga buta ember! — csat­tant Csabai szava, amit men­ten meg is bánt. — „Szakértel­mükkel" 40.000 forintos kárt csinálnak. Szép szakemberek, mondhatom. — Maga még hülyébb, mint én! — ordította Balázs, s várta, hogy a többi szerelő abbahagy­ja a munkát, s pártolják őt. — Nézd, hogy megsértődött a Balázs — szólt a mellette le­vő társához Lipcsei Pál aszta­los. — De amikor ő lemarház bennünket, az semmi. Most jól megkapta a magáét.. A bi­tang ... Ezután megkezdődött a civó- dás. „Ez nem hegesztő, nem tud do!gozni“-jelzőkkel akar­ta Balázs lejáratni Csabai Ist­ván sztahanovista hegesztőt. Áztán kikapta kezéből a he­gesztőpisztolyt. Csabai fegyel­mezetten tűrte a sértegetést. Azt várta, hogy majd a dolgo­zók megvédik őt Balázstól. így telt el a nap. Másnap erélyesebb támadás­ba kezdett Balázs, mert ugye­bár, ha Csabai - hegesztő jól dolgozik még egyszer, határ­időre kész lesz a gépjavítás. Ezt pedig ő nem akarta. Jól be­tanította őt Bekk igazgató, hogyan kell halogatni a gépja­vítást. Ebből nem akart en­gedni soha. Bosszúra vágyott, ezért a legaljasabb cselhez fo- lyamodott. Reggel, amikor megkezdték a munkát, azt mondta Csabainak, hogy .,a cséplőgép felvonócsónakja toló- ajtajának szánját erősítse fel három ponthegesztéssel. Csabai úgy is tett. Ezzel sikerült a Balázs terve. Rohant Lisin- szki Mihály minőségi ellenőr­höz. — Jöjjön csak, Lisinszki elv* társ. Nézze csak meg, milyen jó munkát csinál a mi hegesztőnk —i mondotta gúnyosan. — Hát bizony ez nem jó állapította meg Lisinszki. —■ Hol a hegesztő? — No, ugye, én mindenkor különb munkát végzek, mint a maguk hegesztője. Ezentúl majd én hegesztek — ordította Balázs, de csak azért, hogy a munkáról elterelje a szerelők figyelmét. Csabai elvtárs is ott termett, amikor megtudta, hogy miről van szó. így szólt: — Kérem, én úgy hegesztet* tem, ahogy azt nekem párán* csolták. Ezután az incidensek egész sorozata kezdődött. Ezekkel a jelenetekkel Balázs azt akar­ta elérni, hogy a traktoristáb és a szerelők abbahagyják a munkát. Most, amikor minden percet ki kellett használni. A cséplőgépfelvonó csónakjának alja kikopott. Uj lemezt kell beletenni. Balázs azt akarta, hogy Csabai hegesztéssel erő­sítse azt oda. „No most kinyír* lak" — sziszegte maga elé. Per­sze, a csónak alja olyan szűk volt, hogy oda alig-alig lehet hozzáférkőzni hegesztőpisztoly» lyal. Csabai elvtárs vállalko­zott is volna a feladat megol­dására, csakhogy ám odaérke­zett akkorra a vezető mechani­kus is, aki mindjárt megálla­pította: „Ezt nem hegeszteni, hanem szegecselni kell". — Igen ám, kérem szépen, de nincs szegecs — vágta rá Balázs. — Van a raktárban 3000 db is — válaszolta a vezetőmecha­nikus. — De nincs. Nincs, kérem -*» ordította Balázs. Mire a szere­lőműhelyben végző 30—40 trak­torista abbahagyta a munkát és a vitatkozók köré gyülekez­tek. — Ne vitatkozzon, hanem menjen és hozza el — hangzott a vézetőmechanikus utasítása, — Jó, jó, kérem. Ha már így van, elmegyek érte és elho* zom... Kibújt a szög a zsákból. Le­lepleződött Balázs István hosz- szú idő óta tartó szabotázscse­lekménye ... Nincs már helye a gépállomáson! Csabai István elvtárs lelep­lezte az ellenséget Megvédte a munkásosztály, a dolgozó pa­rasztság közös nagy érdekét. (lantos) RÁDIÓMŰSOR február 22—28-lg: ALLANDÖ MÜSORSZAMOK Kossuth-rádió: 4.50: Hírek, Idöjá- rásjelentés. — 5.30: A Szabad Nép mai vezércikke. — 6.00: Falurádió. — 6.30: Színházak és mozik műsora. — 6 45: A Szabad Nép mai vezér­cikke. — 7.00: Hírek, Időjárásjelen­tés. — 7.30: Naptár, műsorismerte­tés. — 10.00. Hírek, Időjárásjelentés. — 14 00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 17.00: Hírek, Időjárásjelentés. — 20.00: Hírek, Időjárásjelentés. — 20.10: Mit hallunk holnap? — 22.00: Hírek, Időjárás jelentés. — 24.00: Hírek, Időjárás jelentés. — 0.10: Mű­sorzárás. Petőfi-rádió: 6.30: A kis Iskolások műsora. — 6.40: Torna. — 11.30: Mű- sorzárás. — 19.40; Sporthiradó. — 23.00: Műsorzárás. Hétfő: Kossuth-rádió: 5.20: Vasárnapi sporieredmé nyék. — 8.20: Hangleme­zek. — 9.20: O-osz nyelvlecke. — 9.40: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: A Textilszakszervezet Közpomi Népi Együttesének zenekara játszik. — 10.30: óvodások műsora. — 11.00: CIncadze: II. vonósnégyes. — 11.27: Falccnieri: Kövess, kövess fájdalmas szív. — 11.30: Uj .csehszlovák fúvós­zenekari lemezeinkből. — 12.10: Déli hangverseny. 13.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 13.30: Vi­dám népdalok néAi demokratikus or­szágok népzenéjloöl. Hanglemezek. — 14.20: Uttőrő-hiradó. - 14.45: Heti zenés kalendárium. —■ 13.35: Táncda­lok. - 16.00: Ifjúsági fej 6:6. ­16.25: Műsor az úttörők zenei szak­köreinek. — 16.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. —• 17.10: Is­meretterjesztő előadás, — 17.25: Vass József népi énekes műsorából. — 17.33- Műsor a Vörös Hadsereg év­fordulójára. — 18.10: Repülj páva, re­pülj. ismerkedés a zeneirodalommal. —- 19.00: Hátsó ajtó. Szebeni János iiodaírni riportja. — 19.20: Jó mun­káéit szép muzsikái. -- 20.15: Teg- naptól-holnapig. Esti krónika. — 21.00: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja. — 21.53: Hanglemezek. — 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 22.50: Morzsa Mari házassága. Karcolat. Irta Palotai Boris. — 23.00: Opere trészletek — Petőfi-rádió: 6.00: Vidáman kezdjük a napot. — 6.50: Bndaskin és LjatosinszkIJ filmzenéjéből. — 14.00: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 14.40: Hanglemezek. — 15.30: Hang­lemez. — 16.00: Egy lány az éjsza­kában. Ifj. Barta Lajos elbeszélése. — 16.20: Hanglemezek. — 16.40: Ze­nekari hangverseny. — 17.20: Ifjú­sági műsor. — 17.40: Szív küldi szívneK szívesen. — 18.30: A Moszk­vai rádió összeállítása. — 19-00: Hanglemezek. — 19.40: Sporthiradó. — 20.00: Szórakoztak zene. — 21.00: Ismeretterjesztő előadás. — 21.10: Tánczene. — 22.00: Német operákból. Kedd: Kossuth-rádió: Hanglemezek. — 9.10: A kis iskoláso-k műsora. — 9.40: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Operettrészletek. — 11.00: Fú­vószenekari hangverseny. — 11.30: Rácz Béla és zenekara játszik. — 12.15: A Magyar—Szovjet Barátság hónapja. — 13.00: Hanglemezek. — 13.30: Balettzene. — 14.20: Hangver­seny gyermekeknek. — 14.50: A Ma­gyar Rádió népi zenekara játszik. — 15.15: Operarészletek. — 16.00: Gaj­dár, a gyermekek barátja. Ifjúsági műsor. — 16.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.40: Ván­dormadár. Szamos Rudolf írása. — 18.00: Hanglemezek. — 19.00: Han­gos Újság. — 19.30; Egy falu. egy nóta. - 20.15: így volt?... - 21.00: Tánczene. — 22.20: A Magyar— Szovjet Barátság Hónapja. — 23.01: Mi történt a nagyvilágban? — 23.06: Szól a nóta. Vörös Sári és Melis György énekel. — 23.30: Tánczene. Petőfi-rádió: 6.00: Ifjúsági kórusok énekelnek. — 6.50: Népdalcsokor. — 14.00: Hanglemezek. — 15.00: A Ma­gyar Rádió kisegyüttese játszik. — 15.40: Gergely Sándor Kossu.h-díjjai író két elbeszélése. — 16.10: Szóra­koztató zene. — 17.15: Ismeretter­jesztő előadás. — 17.30: Süha Balogh József és zenekara játszik. — 18.00: Pártoktatási előadás. — 18.20: Hang­lemezek — 18.30: A Moszkvai Rádió összeállítása. — 19.00: Tánczene. — 19.15: Közvetítés a győri Kisfaludy Színházból: Gül baba. Operett há­rom felvonásban. — 21.55: Hangle­mezek Szerda: Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari hang­verseny — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Daltanulás. — 10.10: Hangszeres keringők. — 10.30: Ovo-* dások műsora. — 11.00: Hangleme­zek. - 11.30: Könnyű zene. - 12.15: Déli hangve-seny. — 13.00: Huszka Jenő műveiből. — 14.20: Uttörő-hfr- adó. — 14.45: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja. Pjatnyickij-, az Alekszandrov- és a Dumka-kórus mű­sorából — 15.40: Charles Imbert énekel. Kiséri a Stúdió-együttese. — 16.00: Mocsárjárók. Hornst Boscher elbeszéléséből írta Bán Róbert. — 16.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 17.10: Szív küldi szív­nek szívesen. — 17.40: Kedves hall­gatóink! Levelekre válaszolunk. — Í8.00: Ifjúsági műsor. — 18.30: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja. — 19.00: Hangos Újság. — 19.30: A Magyar—Szovjet Barátság Hónap­ja. Mej.usz: Ifjú Gárda. Opera négy felvonásban. — 22.35: Tíz perc kül­politika. — 22.45: Chopin: Fantasie— impromtu. — 22.50: Kuczka Péter, Szüdi György és Tamási Lajos ver­sei. — 23.00: Előadóművészeink mű­sora. — Petőfi-rádió: 6.00: Szórakoztató zene. — 6.50: Hanglemezek. — 14.00: A Magyar Rádió kiegyüttese játszik. — 14.29: Országh Tivadar hegedül, zongorán kiséri Comensoli Mária. — 14.50: Ismeretterjesztő előadás. — 15.00: Népszerű filmek zenéiéből. — 15.40: Cseh műsor. — 16.00: Hang­lemezek. — 17.00: Üzemi kórusok. — 17.25: Hanglemezek. — 17.30: Daru­szegi vasárnapok. Rideg Sándor re­gényét ismerte 1 Pándi Pál. — 18.00: Bach: Wohltemperiertes Klavier. I. rész. Előadja Edwin Fischer. — 18.30: A Moszkvai Rádió összeállítása. — 19.00: Hangverseny szovjet szerzők operettjeiből. — 19.40: Sporthiradó. — 20.00: Jó munkáért szép muzsikát. — 20.40: Ismeretterjesztő előadás. — 21.00: Jánus Pannonius költészete. Bemutatja Gerézdi Rábán és Kál- noki László. — 21.30: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 22.00: Ravel és Debussy műveiből. — Csütörtök: Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari hangverseny. — 9.20: A Gyermekrá­dió műsora. — 9.40: Gyermekzene. — 10.10: Farsangi felvonulás. — 10.30: Népzene. — 11.00: Dalok. — 11.30: Táncok és Indulók fúvószene­karra. — 12.15: Déli hangverseny. — 13.00: Ifjúsági kórusok énekelnek. — 13.30: Ifj, Magvari Imre és zenekara játszik. — 14.20: A Rádió Gvermek- úíság műsora a kis Iskolásoknak. — 15.05: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja. — 15.30: Ismeretterjesztő előadás. — 15.45: A Gyermekrádió műsora. — 16.00: A világirodalom re­mekei. Iliász I rész. - 16.30: Szendlay László és zenekara játszik. — 16.40: Válaszolunk falusi hallga­tóink kérdéseire. — 17.10: Zeller ope­rettjeiből. - 17.45: Külpolitikai kér­désekre válaszolunk. — 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.30: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja. — 19.00: Hangos Újság. — 19.30: Egy falu, egy nóta. — 20.15: Szivár­vány. Zenés irodalmi tarka-est. — 21.00: Tánczene. — 21.30: 800 millió... — 22.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 23.26: Pro­kofjev: Mazurka a Hamupipőke c. szvitből. — 23.30: Tánczene. Petőfi-rádió: 6.00: Magyar nép — milyen szép. Magyar népi muzsika. — 6.50: Vidáman a munkába. — 14.00: Délutáni hangverseny. — 15.02: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. — 15.40: Operarészleiek. — 16.30: A Gyermekrádió műsora. — 17.25: Is­meretterjesztő előadás. — 17.45: Klasszikus operettmuzsika. — 18.30: A Moszkvai Rádió összeállítása. — 19.00: Hanglemezek. — 19.40: Sport­hiradó. — 20.00: Hanglemezek. — 20.30: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja. — 21.10: Somlyó György újabb verseiből. — 21.30: Tánczene. — 22.00: Mai operettekből. Péntek: Kossuth-rádió: 8.20: Hanglemezek. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Orgonaművek. — 10.30: Óvo­dások műsora. — 10.50: A Gyermek- rádió műsora. — 11.00: A Közalkal­mazottak Szakszervezete Somogy- megyei Népi Együttes ének- és zenekarának műsora. — 11.23: Hang­lemez. — 11.30: Bogár. Kamién Ist­ván elbeszélése. — 12.15: Déli hang­verseny. — 13.00: A Magyar—Szov­jet Barátság Hónapja. — 13.26: Hanglemezek. — 13.30: Népek zenéje. — 14.20: Uttőrő-hiradó. - 14.45: Szó­rakoztató zene a baráti rádiók mű­sorából. — 15.10: Szervánszky: Fu- vóstrló. — 15.30: Zenekari művek. — 16.00: Orosz nyelvlecke az általános iskola V. osztályának tankönyve alap­ján. — 16.20: A fiatalok sporthíradó- ja — 16.40; Válaszolunk falusi hall­gatóink kérdéseire. — 17.10: A Ma­gyar—Szovjet Barátság Hónapja. — 17.45: Az időben történő vetés jelen­tősége terméshozam emelése szem­pontjából. — 18.00! Tánczene. — 19.00: Bolgár költői est. — 19.30: Jó munkáér* szép muzsikát. — 20.15: Tegnap ól — holnapig. Esti krónika. — 21.00. Simon Menyhért születése. Déry Tibor Kossuth-díjas író rádió­drámája. — 22.10: Tíz perc külpoli­tika. — 22.20: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja. — 23.30: Tánc­zene. — Petőfi-rádió: 6.00: Fuvósindulók. - 6.50: Vidám muzsikusok. — 14.00: Operettnyitányok. — 14.40: Borodin: II. Vonósnégyes. — 15.62: Boross Jo­lán északi dalokat énekel, zongorán kiséri Somló Sándor. — 15.15: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.45: Nemzetközi kérdések. — 17.00: Szerzők — műveikről. Járdányi Pál a Vörösmarty-szimfóniáról. — 17.30: Két olasz elbeszélés. 17.45: Részletek Szirmai Albert Táncos hu­szárok c. operettjéből. — 18.10: Hanglemezek. — 18.30: Pártoktatási előadás. — 18.50: Lanner keringői- bő! — 19.10: A Moszkvai Rádió összeállítása. — 19.40: Sporthiradó. — 20.00: A Magyar—Szovjet Barát­ság Hónapja. — 21.00: Tánczene. Szombat: Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari hang­verseny — 9.20: Uttőrő-hiradó. — 9.45: Gyermekzene. A XIX. század négykezeseiből. — 10.10: Fiatal mű­vészek hangversenye. — 10.35: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja. — 11.00: Hanglemezek. — 11.30: Mai operettek. — 12.15: Déli hangver­seny — 13.00: Népek táncai. — 13.20: Cserhát Zsuzsa énekel, zongorán kí­sér; Kulka János. — 13.30: A Bel­ügyminisztérium Határőrség és a Belső Karhatalom parancsnokság fuvószenekara játszik. — 14.15: Smetana, a cseh nép nagy zeneköl­tője. Badacsonyi Győrcrv előadása. — 14.45: Radics Béla és Jenő zenekara játszik. — 15.20: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.50: Jónás könyve. Babits Mihály költeménye. — 16.25: Részletek Kókai Fülemüle c. rádió­játékéból. — 16.40: Kedves hallga­tóinki Levelekre válaszolunk — 17.10: A Ma gyár—Szovjet Barátság Hónapja. — 17.30: Szövetkezeti Hír­adó — 18.00: Egy falu, egy nóta. — 18.30: Hangos Újság. — 19.00: Hang­lemezek. — 19.36: Részletek Fényes Szabolcs: Szombat délután c. ope­rettjéből. — 20.15: A Magyar—Szov­jet Barátság Hónapja. — 21.00: Ki mit szeret?v Tánc éjfélig. — Közben: 23.00: Mi történt a nagyvilágban? Petőfi-rádió: 6.00: Ébredjünk fel víg muzsikaszóra. — 6,50: Operarészle­tek — 14.00: A kuruckor dalaiból. A Magyar^ Rádió népi zenekara játszik. — 14.45: Délutáni hangverseny. — 15.20: Mindenki operája. Mascagni: Parasztbecsület. Leoncavallo: Bajaz- zók. Ismerteti Czárán László. — 16.20: Ismeretterjesztő előadás. — 16.40: Énekkari hangverseny. — 17.10: Tíz perc közgazdaság. — 17.20: Ta­nuljunk énekszóra oroszul. — 17.40: Tánczene. — 18.00: író és harcos. Irodalmi műsor. Gajdár születésének 50 évfordulójára. — 18.30: Szív kül­di szívnek szívesen. — 19.10: A Moszkvai Rádió összeállítása. — 19.40: Sporthiradó. — 20.00: Szovjet tájak. Verses, zenés összeállítás. — 21.00: Hanglemezek. — 22.00: Hírei operarészletek. Vasárnap: Kossuth-rádió: 6.00—8.00: Reggel! zene. — 7.00: Színházak és mozik műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás­jelentés. Lapszemle. — 8.15: Egy falu, egy nóta. " — 9.00: Zenés fej­törő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Till Eulenspiegel. Régi nép­könyvek nyomán rádióra Irta: Máthé Jolán. — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.45: A Magyar Rádió Szimfónikus zenekara játszik. — 13.45: Hangszer­szólók. — 14.15: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja. — 14.45: Egy hét a külpolitikában. — 15.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.30: A Ma­gyar-Szovjet Barátság Hónapja. — 16.00: Szabadság, szerelem. A Rádió irodalmi folyóirata. — 16.50: Hely­színi közvetítés labdarúgómérkőzések II félidejéről. - 17.40: Kincses Ka­lendárium. — 18.40: A Magyar—Szov­jet Barátság Hónapja. — 20.20: Mű­soron kívül. Kovács Dénes és Vajda Albert vidám, zenés Összeállítása. — 20.50: Tánczene. — 21.30: A vasár­nap sportja. — 22.10: Offenbach-est. Közreműködik Gencsy Sári, Szecsődy Irén. Szabó Miklós, Melis György, Földényi kórus. — 23.00: A Magyar- Szovjet Barátság Hónapja. Petőfi-rádió: 8.00: Vidám harmoni­ka — 8.30: Unitárius vallásos félóra a stúdióból. — 9.00: Falurádió. — 9.30: Miska bácsi levelesládája. — 10.10: Szórakoztató zenekari művek. — 11.00: A világ népeinek muzsikája. — 11.30: Hanglemezek. — 12.30: A/ elbeszélés mesterei. Stendhal: Részle ek a Vörös és fekete e. re­gényéből. — 13.00: Régi nóta — rég! tánc. Kálmán Imre: Csárdásklrálynő c. operettjét Ismerteti Rácz György. — 14.00: Művészlemezek. — 15.00: Kérdezz - felelek! - 15.20: Jaj. de szépen muzsikálnak. — 16.00: Ope­rarészletek. — 16.40: A Rádió Gyer­mekszínházának műsora. — 17.20: A Becsületrend lovagja. Maupassant elbeszéléséből irta Bán Pál és Kállai István — 17.40: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja. — 18.36: Mozart: A—dur szonáta. — 18.55: Saljapin énekel. — 19.10: A Moszkvai Rádió összeállítása. — 19.40: A Tartós bé­kéért, népi demokráciáért c. lap is­merte.ése. — 19.55: Tánczene. — 20.40: Operahangverseny. — 21.30: őszi séta. — 22.00: Vefner: Kató- násdi. — 22.06: A Magyar—Szovjet Barátság Hónapja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom