Szabad Nógrád. 1953. november (9. évfolyam. 88-95. szám)

1953-11-28 / 95. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYE SÜL JETEK! MDP NÓGRÁDME.O IX. ÉVFOLYAM, 95. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR 1353 NOVEMBER 28. Und les Erzsébet a magyar békáarcasá nevében köszöntötte a Béke-Világ tanács bécsi ülésszakát A Béke-Világtínács csütörtök a legnagyobb erőt a békéért fo- délelőtti ülésén Nyikoláj Tyiho- lyó harcban is. E békebeszéige- nov elnökölt. Felszólalt a többi tések, békeösszej övét elek alkat - között Theodor Harris (Nagy- mával azt tapasztaljuk, hogy a Britannia), Maria Lamas portu- legsűrűbben visszatérő kérdés a gál írónő, Nyikoláj meíropolita német kérdés, jeléül annak, hogy (Szovjetunió), Nicolas Guillen a német imperializmus és mili- kubai költő. Ezután Andics Er- tarizmus újjászületésének ve- zsébet, a magyar Országos Bé- szélije rendkívüli módon nt/ug­A Szovjetuniónak a négy nagyhatalom tanácskozásán való részvétele kérdéséről A Szovjetunió külügyminisz­tériuma november 26-án jegyzé­ket adott át az Egyesült Álla­mok, Nagv-Britarvnia és Fran­ciaország kormányának. A jegy­zék közli, hogy a Szovjetunió kormánya hajlandó résztvenni a négy hat-alom képviselőinek ta­nácskozásán. A jegyzék szövegét november 28-án teszik közzé. Moszkva, a Szovjetunió fővárosa napról napra szépül, új város­részekkel bővül. A képen: a Szadcvo—Csemogrjazszkaja-utca Moszkvában. MEGYÉNK ketanács elnöke emelkedett szó­lásra. Andics Erzsébet bevezetőben a Béke-Vil ágtanács budapesti ülésszakával foglalkozott. Töb­bi között kijelentette: Ez a találkozás kézzelfoghatóan ér­zékeltette népünkkel mind a világbékemozgalom óriási sike­rét, mind hatalmas szelleme ere­jét. Kiszélesítette népünk látó­körét. Elmélyítette más népek iránti baráti érzéseit. Megszilár­dította- abban a meggyőződésé­ben, hogy bár kis nép, de nincs egyedül: a békére törekvő száz­milliók hatalmas táborához tar­tozik. A magyar nép, amint erről a budapesti ülés részvevői szemé­lyesen meggyőződhettek, büszke eredményeire. Lángolóan szereti hazáját, ragaszkodik független­ségéhez. Mindezek elérése renge­teg munkát, áldozatkészséget, hősiességet követelt. De a ma­gyar nép munkakedve, teratülete 'megsokszorozódik, amikor látja, hogy erőfeszítéseivel nemcsak saját, hanem a népek közös Ügyét is szolgálja — olyan ügyet, amely az egész emberi­ség legközvetlenebb érdeke. így van ez kétségtelenül más országokban is és más népekkel is. Hogy ez így van, az nem kis mértékben a mi nagyszerű moz­galmunknak, a nemzetközi béke­mozgalomnak köszönhető. En­gedjék meg, hogy ezzel kapcso­latban rámutassak a világbéke- mozgaiomnak, ennek a megelőző korszakokban elképzelhetetlen hatalmas társadalmi megmoz­dulásnak egyik sajátos vonásá­ra, éspedig arra, hogy ez a mozgalom a népek nagy isko­lája. A magyar békemozgalom — mondotta többi között a to vábbiakban — nagy lelkesedés­sel kapcsolódott be abba a kam­pányba, amely világszerte folyik a vitás nemzetközi kérdéseknek tárgyalások és megegyezés útján való békés rendezéséért. Városokban és falvakban, üze m-ekben é.s lakóházakban tíz- és tízezer helyen folyik rendszere­sen a legfontosabb nemzetközi kérdések ismertetése, megvita­tása. Ennek a felvilágos-ító mun­kának az a célja, hogy elősegít­se népünk tájékozódását a nem­zetközi helyzet bonyolult kérdé­seiben, mert a tudás, a tisztán­látás, a problémák ismerete adja lalanítja népünket. Magyarország ugyan nem köz­vetlen szomszédja Németország­nak, de azért a német kérdés egészen közvetlenül érinti. A volt magyar vezetőkörök össze­játszása a: német hódítókká:! or szagunkat évszázadokra vissza­vetette fejlődésében és a magyar nép rengeteg szenvedésének okozója volt Éppen ezért a magyar nép sztvvel-lélekkel csatlakozik a népek tiltakozásának hatalmas kórusához, amelyet a párizsi és bonni szerződések, az „európai védelmi közösség” létrehozása, Nyugai-Németország újrafel- fegyverzése, a német mititariz- mus újjáélesztése szerte a vilá­gon kiváltott. Népünk minden eszközzel támogatja azokat a javaslatokat, amelyeknek célja a német kérdés igazságos megol­dása, az egységes, békeszeretö, demokratikus Németország mi­előbbi megteremtése. A Béke-Viiágtainács budapesti ülése óta eltelt néhány hón-a-p alatt országunkban egész sor olyan kormányintézkedés látott napvilágot, amelyek célja a magyar nép anyagi és szellemi jólétének az eddiginél maga­sabb szintre emelése. Nagyará­nyú árleszállítások és más rend­szabályok eredményeként lakos­ságunk vásárlóereje már ebben az évben négy és fél milliárd forinttal növekszik és még na­gyobb mértékben növekszik a jövő év folyamán. Kormányzatunk elérkezettnek látta az időt a nehézipar fej­lesztésének lassítására, az élel­miszeripar és a könnyűipar, de mindenekelőtt a mezőgazdaság nagyarányú fejlesztésére. Ezek az intézkedések az anyagi és szellemi javak soha nem látott bőségét teremtik meg a magvar nép számára. Ugyanakkor két- ségbevonhatatlanul bizonyítják hogy népünk és kormányunk nem háborúra készül — amivel tudvalévőleg összeegyeztethe­tetlen a nép jólétének emelése — bizonyítják, hogy Magyaror­szág a béke országa, nem pedig az agresszió országa. Végezetül Andics Erzsébet átad‘:a a magyar nép üdvözle­teit és üzeneteit tartalmazó békealbumokat az elnöklő Nyi­koláj Tyihonovnak. A küldöttek nagy tapssal fogadták a díszes albumok á‘.nyújtását. Benoit Frachon szabad! A francia népi tömegek hatal­mas egységben megnyilvánult megmozdulása a Laniel-kormány terrorpolitikájával szemben újabb nagy győzelmet aratott. A párizsi törvényszék vádtaná­csa csütörtökön a tömegek nyo­mására úgy döntött, hogy „ideiglenesen” szabadlábra he­lyezi Benoit Frachont, a CGT főtitkárát, akit Laniel minisz­terelnök rendőrkopój törvény- ellenesen letartóztattak és bör­tönbe vetettek. Az egész világ nyilvánossága előtt tehát ismét kiderült a Laniel-kormány által hangoztatott és jogi ürügyeiket egymásután elvesztő vádak ne­vetségessége. Benoit Frachon csütörtökön délután öt órakor elhagyta a börtönt. A kisiparosok biztosító intézetének közgyűlése December 6-án lesz a Kisipari Szövetkezetek Kölcsönös Bizto­sító Iníézneíének első megyei küldöttgyűlése. Örási lépést je­lent ez a kisipari .szövetkezetek életében. Eddig a'zi intézetet egy felső szerv irányította, amely­nek minden megyében alköz­pontjai voltak. A minisztertanács határozatának értelmében a szö­vetkezeti tagok saját kezükbe veszik a Kisipari Szövetkezetek Kölcsönös Biztosító Intézetének irányítását, az irányító szervek választottak lesznek. A megyei küldött gyűlés lesz hivatva arra, hogy megválassza az országos küldött gyűlésre a küldötteket. A szövetkezeti tagok az első megyei ülés tiszteletére lelkes felajánlást tettek. Szabó Sándor és Szabó Ferenc, a becskei ve­gyes szövetkezet dolgozói vál­lalták, hogy tervüket 160 száza­lékra teljesítik. Hasonló szép felajánlások születtek a salgó­tarjáni szolgáltató KTSZ-ben is. Kaffka Károly, a szokásos 116 százalék helveít 150. Balogh Pálné Í10 százalék helyeit ISO, Bódi Béláné brigádja pedi g 102 százalék helyett 120 százalékra teljesíti havi tervét. A fényké­pész-részleg pedig vállalta, hogy 100 százalék helyett 110 százalékot ér ej a havi terv tel­jesítésében. Készülnek a járási kultúrversenyre A művészeti csoportok közötti 1953—1954. évi járási kuitúrver- seny egyre mozgalmasabbá teszi a nógrádi bányatelepek kuli úr- otthonait is. Erre a járási kuliűr- versenyre készülnek a megye bá­nyászai. akik a: zenekarok, ének­karok. tiáncesoportok szerepelte­tése mellett most már egyéni számokkal is indulnak. A mizser- fai bányászok 36 fővel vesznek részt a járási kultúrversenyen. Műsorukon a színjátszás mellett a népi tánccsoport és zeneszá- mok is szerepelnek. A Salgó- bányatelep dolgozóinak 20 tagú bányászzenekara a „Vörös csil­lag” indulót gyakorolja, ugyan­akkor bányászegyveleget is mű­sorra tűztek. A tánccsoportjuk szovjet és magyar népi táncok­kal vesznek részt a versenyen, de szerepel a hegedűszólón Csaj­kovszkij melódiája is. ★j Közel 3000 fonna szenet adtak ötéves tervükön felül A Központi. Vezetőség októbet 31-i határozata leszögezi: „A szénbányászatban el kell érni a reálisan megállapított terv hi­ánytalan teljesítését, egyenlete­sen, hónapról hónapra”. A nóg­rádi szénmedence kommunista bányászai rendületlenül követik ezt az útmutatást, s fegye’mezeitt lendületes munkával arra töre­kednek, hogy hiánytalanul végre­hajtsák az életszínvonal emelé­sének, szociális és kulturális éle­tük megjavításának nagyszerű programmját. A bányavállalatok közötti versenyben november 25-ig a mátranováki bányászok II 1.9 százalékos eredményükkel járnak a verseny éjén, míg a ml- zserfai szénbányák esedékes ha­vi tervük 106.8 százalékos telje­sítésével követik őket. Ezeknek n bányavállalatoknak az eredményeit olyan kiváló bá­nyászok gazdagítják, mint Nyer- ges János, Radios János idős, Budavári Károly kétszeres szta­hanovista vájárok, akik a szén­medencében elsőknek fejezték bei az ötéves tervre előirányzott széntermetési tervüket. De rajluk kívül még öt sztahanovista vájár lépte túl az ötéves terve kereteit. Azok a bányászok, akik az ötéves, terv feladatait már hátuk mögött hagyták, egyetlen pillanatra sem feledkeztek meg felelősségteljes munkájukról. Megszabott tervük éveit, hónapjait egyetlen igazo­latlan mulasztás nélkül harcolták, végig. Ez a nyolc sztahanovista vájár ötéves tervén felül 1953 november 25-ig egy év és 36 nap­pal az ötéves terv határidejének lejárta előtt már 2930.4 tonna szenet küldött a felszínre. Ez kö­zel 300 vagon szénmennyiség a kormányprogramm megvalósítá­sában azt jelenti, hogy Salgótar­ján város lakói egész téli szén- szükségletét kielégíti, vagy a Salgótarjáni Erőmű ugyanezzel; a szénmennyiséggel annyi villa­mosenergiát tudna termelni, amely ugyanennek a városnak' egészévi villamosenergiaszükség-- letét biztosítaná. Közszükségleti cikkeket gyártanak az Acélárug yár dolgozói A kormány programmjának megjelenése után a Salgótarjáni Acélárugyár gazdasági szerszám- gyárában a nagyüzemi gazdál­kodáshoz szükséges mezőgazda­sági szerszámok; traktorkapasz­kodó. traktor ekevas stb. gyártá­sa mellett nagyobb gondot fordí­tottak a mezőgazdasági közszük­ségleti cikkek: kapa. lapát, villa, lópatkósarok, szeg stb. gyártásá­ra. A kormány programmja, amely kimondja: a kormány el­sőrendű feladatának tekinti az egyéni gazdaságok- termelésének felkarolását, termelési és munkai- eszközökkel, felszereléssel.., való megsegítését, arra késztette a Salgótarjáni Acélárugyár gaz­dasági szerszámgyárának veze­tőit. hogy változtassanak eddigi munkájukon, s a mennyiségi terv megvalósítása mellett törekedje­nek a tervszerűség betartására is. Ennek érdekében a gazdasági szerszámgyár vezetői megjaví­tották az ózdi. diósgyőri, és cse­peli kohászokkal az együttműkö­dést. amelyen keresztül javult a? üzem anyagellátása. Egészséges létszámátcsoportosítást is eszkö­zöltek. Ezzel megkezdhették a kapa, lapát, villa, lópatkósarok, szeg stb. mezőgazdasági köz­szükségleti cikkék tömeges gyár­tását. A lelkiismeretes munka azt eredményezte, hogy a kormány- programm megjelenése után a Salgótarjáni Acélárugyár gazda­sági szerszámgyárának dolgozói csupán szeptember 1-től novem­ber 24-ig kapából 16.9. lapátból 9.7. lópatkós arakból 25.5 tonnát gyártottak előirányzott tervükön felül és bocsátották a mezőgaz­daság dolgozóinak rendelkezésé­re. A mezőgazdasági közszükség­leti cikkek gyártása mellett a legjelentősebb eredményt a kü­lönböző méretű szegek gyártásá­nál érték el. amellyel a mezőgaz­daság megsegítése mellett jelen­tősen hozzájárulnak a lakások gyors felépítéséhez is. Szeptem­ber 1-től november 24-ig a gaz­dasági szerszámgyár dolgozói 48.7 torma különböző méretű szö­gek tervenfelüli legyártásával segítették a kormányprogramm megvalósítását. Kétszázbét új tag A Központi Vezetőség június 28-i határozata után a SZÖ- VOSZ felhívást intézett a föld- mü vesszővé ékezeteikhez tömeg­szervezeti munkájuk megjavítása érdekében. Szövetkezeteink csat­lakoztak a felhívásihoz, s mun­kájuk versenyszerűen folyik a részjegybefizetés és tagszerve­zés terén. A megye részjegybe­fizetési tervét október 31-ig 39 százalékra teljesítette. Szorosan összekapcsolják a részjegybeíi- zeíés,gyűjtéssel a tagszervezést, amelyben a legjobb eredményt a pásztói járás érte el: 2.07 dolgo­zó parasztot nyertek meg a föld- műve&szövetkezet tagjárnak. KUTASOI LEVEL Szőtősi János, a kutaéói Búza- kalász termelőszövetkezeti cso­port elnöke levelet, intézett szer­kesztőségünkhöz. Levelében Szö- lösi elvtárs többek között ezeket írja; „A kutasát Búzakalász tszcs és a pásztói gépállomás szerző­dést kötött az évi mezőgazdasá­gi munkák elvégzésére. A pásztói gépállomás azonban a vállalta­kat nem teljesíti becsületesen. Még október közepén történt. ,4 csoport vetni készült, de elvit­ték a tárcsát, — bár éppen mun­kában volt — s a traktoros kénytelen volt otthagyni a munkát, mert tárcsa nélkül nem végezhette tovább a vetést, így három napig kénytelenek vol­tunk állni a vetéssel. De van egy másik eset is, A pásztói gépállomás egyik traktorosa mélyszántást végzett a cso­portnak 15 katasztrális holdon. 18-án azonban kijött a gépál­lomásról Kiss Ferenc agronió- mus, hogy a gép nem szánthat tovább, mert javítani kell. Kér­tem, hogy 21-ig várjanak vele, mert akkorára már befejeznénk a munkát. Egy félnapi telefoná­lás után sikerült elérnem, hogy a gép tovább szántott. 20-án reggel azonban Szekeres főgé­pész látogatott meg bennün­ket; „A gép nem megy szántani, azonnal jönnek érte és viszik javítani” — mondotta. Eltelt károm nap s a gépet még ak­kor sem vitték el. Ott aüt a földön, de állt a szántás is,, bár az idő haladt.” Szőlőst Jánosnak, a kutasói Búzakalász termelőszövetkezeti csoport elnökének igaza van. A gépállomást meg lehet ugyan kölbérezm, de ez nem segíti elő a szántást. A történtekért első­sorban a gépállomás igazgatója a felelős. Ha a gép valóban rossz volt, miért hagyták ott áll­ni? Vitték volna azonnal javí­tani és így kisebb kiesés után munkába állhatott volna. A gép­állomás dolgozóinak meg kell érteniök, hogy a termésátlag emelése nemcsak a csoport el­nökének érdeke. Érdekelve van­nak itt nemcsak a gépállomás dolgozói, de az egész magyar nép. Útban a sztahanovista cím felé A Magyar Vasötvözet gyár dolgozói kiváló eredményeket értek el termelési tervük tel­jesítésében. Eredményeik eh éréséhez nagymértékben hozzá­járultak Mészáros Kálmán és Nagy Sándor kőtörőgépkeze- lők, akik vállalták, hogy mun­kájukat észszerűsítve, a mun­kaidő helyes szervezésével 130 százalékos teljesítményüket to­vább növelik és a sztahano­vista szintet túlteljesítik. A, forradalmi műszakokon Mészá­ros Kálmán 240 százalékos át­lagteljesítményt ért el. E ki­váló eredmény elérése után Mészáros elvtárs kijelentette, hogy teljesítményével még min­dig nincs megelégedve, mert a napi értékelések alapján nem egyenletesen emelkedik a ter­melése, hanem gyakran hul­lámzások tapasztalhatók. Ezért feladatának tekinti, hogy a ter­melését egyenletessé tegye — Mészáros elvtárs, az egyenle­tes, ütemes termelés biztosí­tása mellett újabb eredménye­ket ér cl és három műszakon már 260 százalékos teljesít­ményt harcolt ki. Hasonló kiváló eredménnyel büszkélkedhet Földi Gyula anyagkiszedő. Mór a hónap első két dekádjában valóra- váltotta adott szavát. 140 szá­zalékos teljesítményről indulva ezidáig elérte a 250 százalékos átlagteljesítményt. Munkamód­szerét a vele együtt dolgozó ifjúmunkásoknak is átadja. Ezzel mindkét kiváló dolgozó közeledik a büszke sztahano­vista cím elnyeréséhez. Tapasztalatcsere Szarvason Az állatállomány _ sikeres át- te töltetesének biztosítása _ érde­kében a Földművelésügyi Mi­nisztérium Állattenyésztési Fő- igaz ga lósága t apa-sz tál a tosere- napot rendezett Szarvason. A tapasztalatcsere-napon az ország különböző megyéiből összehí­vott termelőszövetkezeti tagok, egyénileg gazdálkodók, a taná­csi és állattenyésztési vonal dolgozói vettek részt. Megyénk területéről, a pásztói Szabadság, a dejtári József At­tila. a bocsárlapujtői Uj Baráz­da tsz-elk küldöttei, továbbá Szügy községből a 'legjobb egyé­nileg gazdálkodók, valamint a megyei állattenyésztési igazga­tóságtó! két dolgozó vett részt. A tapasztalatcsere-nap során bemutatásra kerültek különböző taikarmánvetőkészitósí élj árasok, mint például a szecskázás. pá- co'ás, füüesztési, iucersnaJiisztké- szítés, az abraktiakiarmányoik elő­készítése és a zöldbakarmáinyok helyes silózása. A tapasztalatcsere-nap során tartott vitában igen sóik dolgozó hangsúlyozta' a szalmáiéi tár ás jelentőségét és fontosságát, kü­lönösen azokon a helyeken, ahöl szűkiben .van a iszálaistaikarmány, Ezt a. felszólalók már az elmúlt óv során kipróbálták, igen jó eredménnyé!. Megyénk küldöttei ígéretet tet­tek arra, hogy idehaza: a tsz- tagok és egyéni dolgozó parasz­tok előtt elmondják, a tapaszta­latcsere-napon halottaikat esi látottakat. (Horváth) j

Next

/
Oldalképek
Tartalom