Szabad Nógrád. 1953. július (9. évfolyam. 52-60. szám)

1953-07-22 / 58. szám

M D P N ÓG RÁDM EG YE I PÁRTS IZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM. ARA: 50 FILLER 1953 JÚLIUS 22. A termelőszövetkezeti tagok jövedelme a saját odaadó, szorgalmas mankójuktól függ. Előre tehát az aratás, cseples gyors befejezéséért és a másodvetési tervek mielőbbi teljesítéséért! ÉPÍTSÜNK JOBBAN ÉS OLCSÓBBAN jfjá. Megyénk dolgozó népe nagy lelkesedéssel indult ét a-zoiij a/ úton amelyet pártunk javaslatára a kormány megjelölt előttünk. A cél, amelyért megindult a küzdelem, dolgozóink élet­színvonalának emeléséhez vezet. A kormányprogramm az életszínvonal emelkedése mel­leit közvetlenül előirányozza a dolgozók életkörülményeiről való fokozottabb gondoskodást, szociális és kuitúrális helyzeté­nek szüntelen javulását. Gazdaságpolitikánk megvalósítása terén különösen nagy feladat hárul az építőipar dolgozóira. Bár az építőipar dolgozói ötéves tervünk eddigi időszakában jelentősen hozzájárultak dolgozóink szociális és kulturális életének javulásához, szorgal­mas munkájukkal ezer és ezer családnak biztosítottak modern, egészséges családi otthont, munkájuk nyomán egymásután emelkedtek ki a földből a lakóházak, kultúrotthonok, iskolák és óvodák, a kormányprogramm megjelenése után mégis azt kell mondani, hogy feladatai jelentős mértékben megnövekedtek. Népi kormányunk gazdaságpolitikájával, a termelési esz­közöket gyártó nehézipar fejlesztésének ütemét jelentősen lassít­va, a dolgozók életviszonyainak megjavítását tűzte ki célul Ez azt jelenti, hogy a. nehézipar fejlesztésére előirányzott beruhá­zások egyrésze a tervek felülvizsgálása után olyan területekre lesznek átcsoportosítva, amelyek a dolgozók anyagi, szociális és kultúrád is szükségleteinek maximális kielégítését szolgálják. Természetesen ezek között szerepelnek az építőipari beruházások növekedései is. Pártunk és kormányunk gazdaságpolitikájával megte­remtette annak lehetőségét, hogy dolgozóink életszínvonala, a szocializmus építésének ütemével egyidőben ütemszerűen emelkedjék, hogy szociális és kulturális téren egyaránt soha nem tapasztalt fejlődést érünk el. E nagyszerű programiul megvalósítását pártunk és kormányunk a doígozó nép ke­zébe tette le. Rákosi elvtárs, dolgozó népünk szeretett vezére július Il-i beszédében megmutatta a követendő utat: „Aki ebben a helyzet­ben azt javasolja, hogy most már engedjünk a munkatempóból, hogy 'lazítsuk a normákat, hogy most már nem fontos a terv teljesítése, aki azt hirdeti, hogy pazarolhatunk az anyaggal, gyárthatunk seteftet, az lényegében az ellenség kezére játszik." Egy pillanatra sem szabad tehát teret engedni a lazaságnak, a nemtörődömségnek, sőt fokozottabb ütemben kell harcolni a terv teljesítéséért, az anyaggal való takarékos bánásmódérti a minő­ségi munka megjavításáért. A 63. se Építőipari Tröszt 'vállalatai- az elmúlt időkben bár 'megoldották feladataikat, de sokszor túllépték az egy-egy épület felépítésére előirányzott keretet. A Salgótarjánban felépített me­gyei tanácsház löbo mint nárommilhó forintos költségkülönbözet­tel készült el. A tröszthöz tartozó 63/4. ez. Építőipari Vállalat az elmúlt évben egyimilliószázhair.mincötezer forinttal lépte túl az előirányzott keretet, de általában az Építőipari Tröszt részére előirányzott és ráfordított érték 5—10 százalékkal eltér egymástól a gyakran előforduló tervezési hibák és alapozási többletköltsé­gek miatt. Emellett igen gyakori az olyan eset is, amikor nem fordíta­nak kellő gondot a minőségre. Különösen a tél folyamán több­ször előfordult — így a nagybátonyi építkezésnél is — hogy egyes falak megfagytak, s miután féloldali napsütést kaptak, el­görbültek, ezeket le kellett bontani, « újra falazni. De sok olyan panasz fölmerült már, hogy a beköltözés után a vakolatok lehull­nak, egyes törött ablakok nem lettek pótolva,. lépcsőfokok nincse­nek elkészítve, utólagos javítások nincsenek lefestve, a vízveze­tékszerelés és csatornázási munkák, már kezdetben sok bosszú­ságot okoznak a lakóknak a munkák felületes elvégzése miatt. A jövőben lelkiismeretesebb és odaadóbb munkát kell végez- niők az építőipar dolgozóinak. Megvan annak a lehetősége, hogy az anyaggal Jakarékoskodjanak. Etekintetben az Építőipari Tröszt legtöbb vállalatánál vannak jó példák. Balassa­gyarmaton például Cseri Ferenc, Kovács Ferenc és Kiss Ferenc ácsbrigádjai, valamint Ró.cz János kőművesbrigádja jeleskednek. A vállalatnál az elmúlt hónapokban mintegy 14 ezer forint meg­takarítást értek el az anyagok lelkiismeretes felhasználásával. A takarékosságban kitűnt brigádok 601 forint jutalomban részesül­tek. Ezeket az eredményeket tovább kell fokozni az építőipari vállalatok munkahelyein. De emellett segítséget kel! adni a mű- szaikí dolgozóknak ahhoz, hogy minőség tekintetében is meg­felelő épületeket adjanak át a dolgozóknak. Igen fontos számunkra az építkezések költségeinek csökken­tése. Minél takarékosabban gazdálkodunk a beruházásokkal, annál több lakást tudunk építeni, annál több iskolát, óvodát és kultúr- otthont tudunk a dolgozó nép rendelkezésére bocsátani. Ez e!engedhetet!enül_ szükséges ahhoz, hogy dolgozó népünk élet- színvonala, szociális és kulturális életének javulása ugyanúgy mint azt a kormányprogramm előírja, a gyakorlati életben is megvalósuljon. A kormányprogramm megjelenése utánfmegyénk. építőipari •dolgozói új harci programmokat tűztek maguk elé. A romhányi építkezések vezetősége az épülés alatt áVó kislakásokat 11 nap­pal a határidő előtt, augusztus 20-ra vállalta befejezni. A 63/3. sz. Építőipari Vállalat dolgozói az eddig elért 7100 forintos anyagtakarékossági eredményüket, a harmadik negyedévben még 3 százalékkal növelik. Ennek érdekében a vállalatnál egv ifjúsági brigádot szerveztek, amely a hulladékanyagból munkahelyről munkahelyre járva készítik a táblás zsaluzást. A 63/7. sz. Epítő- anyageílátó Vállalatnál a forgeószközök csökkentése terén ai lel­tározás a’apján felkutatott inkurrens készletek értékesítésével mintegy 2Ö0 ezer forintot vállaltak forgalomba hozni. Ezenkívül a MÁV vasúti kocsik után felszámolt kocsiálláspénzt 20 százalék­kal. az idegen rakterűitek igénybevétele miatt felszámolt fekbért Ded'lg 35 százalékkal csökkentik. Ilyen és hasonló kötelezettség­iéi látásokat tűztek maguk elé az építőipar dolgozói, hogy ol- tsóbbá, jobbá és tervszerűbbé tegyék az építkezéseket. Az építkezések pártszervezetei, és műszaki dolgozói adjanak heg minden segítséget az építkezések munkavállalóinak ahhoz, togy az önköltség csökkentése és a minőség megjavítása érde­dében tett fogadalmukat valóra tudják váltani. A komumnisták is műszaki dolgozók járjanak elő! jó példával és ragaidják ma­sukkal a dolgozó tömegeket, hogy pártunk és kormányunk nagy- I zerű célkitűzései maradéktalanul megvalósuljanak. ' Előre a harmadik negyedéves terv teljesítéséért Versenyre szólítjuk az ország összes frontbrigádjait- KazinczJ László bordás-frontbrigádjának felhívása ­Kazinezi hordás László két­szeres sztahanovista vájár, a Nógrádi Szénbányászati Tröszt mizserfai vállalat szurdok üzemé­nek frontbrigádvezetője, a bri­gád tagjaival egyetértésben al­kotmányunk évfordulója és a bányásznap méltó megünneplése érdekében versenyre szólította az ország valamennyi frontbri­gádját. A versenyfelhívásban többek között így ír: „Brigádom tagjaival közösen beszéltük meg a párt Központ* Vezetőségének javaslata alapján ki bocs átott korma n y pr ogrammot. Ennek a programmnak sike­res megvalósítása kemény fel­adatok elé állít minket, bányá­szokat. Rákosi elvtárs is ki­hangsúlyozta, hogy a dolgozók életszínvonalának emeléséhez több szénre van szükség. Ezért a brigádom tagjaival együtt el­határoztuk, hogy versenyre szó­lítjuk az ország valamennyi front­brigádját, hogy ezzel elősegítsük a harmadik negyedéves terv ma­radéktalan teljesítését, az alkot­mány és a bányásznap méltó megünneplését. Versenykihívá­sunkban vállaljuk: 1. Havi terveinket a harmadik negyedévben minden esetben 140 százalékra teljesítjük. Ezzel el­érjük, hogy az alkotmány ünne­pére, augusztus 20-ra 200 tonna szenet adunk terven felül nép­gazdaságunknak. 2. A többtermelés mellett fo­kozottabb gondot fordítunk a pa­latartalom csökkentésére. Vállal­juk, hogy a megengedett 3 szá­zalékos palatartalmat az alkot­mány ünnepe tiszteletére 2 szá­zalékra csökkentjük. 3. Szénmedencénk területén az első féléves terv teljesítése után meglazult a munkafegyelem. Mi vállaljuk, hogy a brigádon belül teljesen megszüntetjük az igazo­latlan kimaradásokat és fegyelem tekintetében példát mutatunk a medence minden dolgozójának. 4. A brigádon belül megvaló­sítjuk a munkahelyi váltást és így a naponta rendelkezésünkre álló 480 percet teljes egészében termeléssel töltjük el. 5. A hóvégi szénosztályozó hiányok megszüntetése érdeké­ben vállaljuk, hogy a csillék rak­súlyát 100 százalékig kihasznál­juk. Bízunk abban, hogy a párt és a kormány programújának meg­valósítása érdekében az alkot­mány ünnepe és a harmadik bá­nyásznap méltó megünneplésére versenyfelhívásunkhoz csatlakoz­nak az összes frontbrigádok. Mi hisszük, hogy ebben a verseny­ben, melyet mi indítunk el, győz­tesek is leszünk és a nemes ver­senyzésünk hozzásegíti ahhoz a vállalatokat, trösztöket, hogy azok törlesztik a nép államával szemben fennálló adósságukat és elősegítik a dolgozók életszínvo­nalának emelkedését, A péntek-mozgalom eredményei — Sulyok gy. András DISZ-brigádja visszaszerezte az első helyet — A nógrádi szénmedence dolgo­zói a június 13—18-ig terjedő hé­ten hatalmas munkalendülettel dolgoztak ia péntek-mozgalom si­keréért. A szénmedence műszaki vezetői is felismerték már a péntekmozgalom jelentőségét, s egyre nagyobb segítséget adnak a mozgalomban részvevő brigá­doknak. A Nógrádi Szénbányászati Tröszt csaknem valamennyi üze­mében új versenytáblákat szereltek fel, amelyen a péntek-mozga­lom kiváló eredményei látha­tók. A péntek-mozgalomban elért eredményeknek ez a nyilvános- ságrahozatala, az élenjáró dol­gozók példája újabb lelkesedésre buzdítja a bányászokat. A szénmedence péntekmozgal­mi brigádjainak versenyében | Sulyok gy. András Nagybátonyi I tagjait bántotta az elmulfheti 1 lemaradásuk, s a brigádvezető mondotta: szégyeltük magunkat, hogy éppen most, amikor a világ ifjúsága találkozóra1 jön össze Bukarestben, hogy tüntessenek a béke mellett, mi nem váltunk a békeharc igazi katonáivá. Csa­patom tagjai lazon'ban megfogad­ták, hogy a VIT tiszteletére a nógrádi szénmedence péntek- mozgalmi brigádjainak verse­nyében állandóan megtartják a-z első helyet. A brigád július. 13-ai és 18-a ■közötti héten be is váltotta Ígé­retét. Felosztották egymás között a munkát. Az ácsolásért, üres­csille előkészítéséért és a rako­dási munkák elvégzéséért a bri­gádban külön-külön személyeket tettek felelőssé. Ilyen szervezett­ség mellett a munkaidő 480 percét1 rend­szeresen a termeléssel, vagy a termelés előkészületeivel töltötték el. Sulyok gy. András DISZ-bri- gádjai így az egész hétre elő­irányzott 405 mázsás tervét pén­tek reggelre már 666.3 mázsára teljesítette. A nagybátonyi DISZ-brigád mögé szorosan felzárkóztak a Zagyva! Szénbányák Margittáró üzemének péntekmozgalmi DISZ- brigádjai. Margittárón ezen a hé­ten mezőgazdasági munkák miatt rendkívül magasra ugrott az igazolatlan mulasztók száma. A péntek-mozgalom keretében harcoló brigádok azonban meg­fogadták, hogy a magas, hiány­zás ellenére is teljesítik a tervet. Rózsa Sándor vájár brigádja az előírt 126 tonnás tervét péntek­re 152 tonnára, Galcsi'k Sándor vájár csapata 138 tonnás heti tervét 164 tonnára, Torjá'k Mi­hály sztahanovista vájár csapata pedig a 138 tonnás előirányzatát péntekre 142 tonnára teljesítet­te. (SO) Újabb műszaki intézkedésekkel a iervfelad átok megoldásáért A ménkesi vállalat a második negyedévben 753 fonna szénnel maradt adósa népgazdaságunk­nak. Rákosi elvtárs szavai és a kormányprogramm fokozott kö­vetelményeket támasztottak ve­lünk, bányászokkal szemben, hogy a kormányprogramm a dolgozók életszínvonalának terv­szerű emelkedése megvalósuljon. Vállalatunknál ezért komoly mű­szaki intézkedések vannak folya­matban, hogy a harmadik ne­gyedévben maradéktalanul telje­síteni tudjuk tervünket. Most folynak a feltárási tervek kidolgozásai, amelyek jelentős változást hoznak a ménkesi vál­lalat fejlődésében. Az újabb mű­szaki intézkedések végrehajtása után kiküszöbölődnek a szállítási nehézségeink is. Jelenleg a legnehezebb bánya­részünk, a második ereszke. Itt még e hónap folyamán beindít­juk az átszerelés munkálatait. A jövőben ezen a részen új fejtési móddal dolgozunk és a szállí­tást is teljesen gépesítjük. A má­sodik ereszkében a csillévé! va­ló szállítást teljesen megszüntet­jük és a műszaki intézkedések végrehajtása után ez a bánya­rész vállalatunk széntermelésé­nek mintegy 35 százalékát fog­ja biztosítani. talataikkal segítsék és tisztánlás- sák üzemünk fejlődésének útját. De a műszaki dolgozókon kívül a fizikaiak között is lelkes harc és vetélkedés indult meg. Szo­cialista kötelezettséget vállaltak a harmadik negyedévi tervünk sikere érdekében, hogy ezzel elő­segítsék a kormányprogramm megvalósulását, Szabó Imre igazgató Munkánk legjavát adjuk A Salgótarjáni Acélárugyár acélöntödéjének dolgozói nagy érdeklődéssel hallgatták Rákosi elvtárs útmutatásai*, melyeket a kormányprogramm megvalósulásának érdekében mondott. Rákosi elvtárs kihangsúlyozta, hogy a dolgozóknak, vezetők­nek, de elsősorban a kommunistáknak mindent meg kell tenniök azért, hogy erősödjék a tervfegyelem, a munkafegyelem, a mun­kalendület, a szocialista verseny kiszélesedése. Ezért mi, az acél­öntődéi dolgozók elhatároztuk, hogy a jövőben minden eddiginél határozottabban . harcolunk a munkafegyelem megszilárdításáén és munkánk legjavát adjuk a kormányprogramm megvalósu­lásához. Közös megbeszélés alapján elhatároztuk, hogy a harmadik negyedévben 75 tonna acélt adunk terven felül népgazdaságunk­nak, s ebből augusztus 20-ig 40 tonna terven felüli acélt terme­lünk. A vállalt kötelezettségünk teljesítése érdekében üzemünk minden dolgozóját bevonjuk a versenybe, a műszakiak pedig a dolgozók által vállalt szocialista kötelezettségek teljesítéséhez a legmesszebbmenő támogatást biztosítják. Bevezetjük a szovjet gyorsolvasztási módszert, miáltal martinkemencéinknél az adag- járatunk emelkedni fog. Üzemünk kommunistáira nagy munka vár póriunk Központi Vezetőségének és a kormány határozatainak maradéktalan ér­Je'enieg üzemünknél még Igen magas a robbanóanyagfogyasz­tás aránya. Ennek csökkentése érdekében olyan fejtési módokat vezetünk be, amellyel a robbanó- anyagíogyasztásunkat jelentősen csökkenteni tudjuk.. Az új fejtési mód bevezetése vállalatunkat hozzásegíti ahhoz, hogy az ön­költségünk csökkenjen. Újabb terveink kidolgozásánál a felügyeleti személyzetet is be­vontuk a munkába, hogy tapasz­vényrejuttatásában. Az ellenség minden erejével arra törekszik, hogy megzavar­ja programmunk végrehajtását. Mi, az acélöntöde dolgozói Rákosi elvtárs útmutatásának gyakorlati megvalósításával vála­szolunk az ellenség kísérleteire. Átmegyünk ellentámadásba, élen- haladunk az építésben és szorosabbra vonjuk a párt és a dol­gozók közötti kapcsolatot. így haladunk nagyszerű terveink meg­valósulásának útján, hazánk felvirágoztatása, népünk jóléte, ra­gyogó jövőnk; a szocializmus felé. Oravecz Tstván acélöntődéi pártszervezet titkára Megindult a közszükségleti üvegáruk gyártása A Salgótarjáni Üveggyár dől. gozói is nagy lelkesedéssel fo­gadták pártunknak és kormá­nyunknak azf a célkitűzését, amelyek o dolgozók életszínvo­nalának folyamatos és tervszerű emelését irányozzák elő. Az üveggyár ezelőtt is olyan cik­keket gyártott, amelyek a dolga, zók igényeinek és szükségletei­nek kielégítését szolgálták. A kormányprogramm megje­lenése után a kereskedelem arra kérte a Salgótarjáni Üveggyá­rat, hogy azoknak a háztartási cikkeknek a gyártását, melyek­ben hiány mutatkozik, az ere­deti tervtől eltérően hozzák előbbre. Az üveggyár dolgozói ennek a kérésnek igyekeznek is eleget tenni. Vállalták, hogy még július hónap folyamán a dolgozók lakásainak szebbététe- lére leszállítanak több mint 8000 darab virágvázát. Ezenkí­vül 45.000 darab sajtolt pohár­árut, 10.000 darab söröskorsót és az egész harmadik negyed­évre előirányzott világítási cik­kek gyártását — lámpaernyők, csillárok — július és augusz­tus hónapban befejezik. Az üveggyárban az utóbbi időben konzervesüvegeket sem gyártottak. A dolgozók szük­ségleteinek kielégítése érdekében a közeljövőben megkezdik az 5 literes konzervesüvegek gyártá­sát is a konzervgyárak részé­re, hogy azok megfelelő men­nyiségben tudjanak kész étele­ket forgalomba hozni. Az új gazdaságpoliiikánk megvalósítása érdekében a Sal­gótarjáni Üveggyár dolgozói azt a fogadalmat tették, hogy a harmadik negyedéves tervü­kön felül több mint 250.000 fo­rint értékű közszükségletü üvegárut bocsátanak a dolgozók rendelkezésére. Épül községünk — szépül életünk A Börzsönyi Ásványbánya feisőpetényi tűzállóagyag-üze- mének dolgozói ezelőtt 5—6 kilométeres gyaloglás után ju­tottak el munkahelyükre, vagy a munkahelyről haza a családi otthonukba. A dolgozók azt kérték a vállalat igazgatójától, hogy a munkavállalók részére igényeljenek egy munkásszálWó autót és ezzel mentesítsék őket a gyaloglástól. Népi kormányunk intézke­dése nyomán az elmúlt hónap 24-én megkapták a szép mun- kásszállító autót. Községünkben már majdnem minden házban villany ég, szól a rádió, eserépkályhag-yárunk egyrészét újjáépítették. A na­pokban pedig szintén egy igen jelentős eseményre készülnek a község bányászai. Húsz darab újtípusú kétszoba-konyhás, für­dőszobás, száraz, napfényes és levegős lakásba költözhetnek be családjaikkal az ásványbánya kiváló dolgozói. Mi, dolgozók ezek után még íelkiismertesebb, odaadóbb mun­kával harcolunk a terv minden­napos teljesítéséért, hogy meg­háláljuk pártunk és kormányunll szerető gondoskodását. Arra tő' rekszünk, hogy minél több éj jobb minőségű tűzálló anyagéi termeljünk és ezzel elősegítsül a kohászati és a feldolgozó/ ütemek folyamatos és tervszer! termelését is. Kocka. Imre segédvájár

Next

/
Oldalképek
Tartalom