Szabad Nógrád. 1952. december (8. évfolyam. 98-106. szám)

1952-12-13 / 101. szám

4 SZABAD NOGRAD 1952 december 13. Tanulj tovább egyetemen, főiskolán Szeptember elején nyíltak meg a középiskolák kapui és azóta szorgalmasan tanulnak dolgo­zó asépünk fiai, lányai. Különö­sen nagy odaadással készülnek az idei tanévben végzők, akik tudják, hogy jó tanulásukkal és egyetemi, vagy főiskolai tovább tanulásukkal a béke harcos ügyét szolgálják, hogy tanéi- manyaik befejezése után nem a sivár munkanélküliség, nyomor vár rájuk, hanem megbecsült építői lesznek szocialista orszá­gunknak. A középiskolát most végző fiataljaink előtt a pályai- választás nagy kérdése áll. Hogy helyesen tudjamak válasz­tani, ahhoz ismerni >ketl azt a szé­les, gazdag, gokoidailú lehetősé­get; amelyre főiskoláink egye­temeink a legkülönbözőbb pá­lyákra képesítenek. Ma, amikor országunk hatal­mas feladatok előtt áll és a fej­lődés lázas ritmusában él, egyik legszebb feladat, ami a fiatal­ságra vár, az új ember kiformá­lása. neve'ése. Az általános is­kolai tanároknak fontos szere­pük van népünk kulturális fel- emelkedés ében. A tanár adja meg az alapot ahhoz, hogy az iskolát végző ifjú részt vegyen az építkezésben; alkotásban., Ö kelti fel a gyermekek érdeklődését mindaz iránit, ami az emberi életben érték és szép. Az álta­lános iskolai tanár munkája, ma szép és magasztos hivatás. Ezt a magasztos hivatást népköztársa­ságunk kormánya és dolgozó népünk becsüli, aminek sok ta­núidét adta már eddig is. Miig a multiban a pedagógusok nyomo­rogtak, ma a sorozatos fizetés­emelésen keresztül egyike a legjobban fizetett dolgozóknak. Dolgozó népünk megbecsülése ezen túlmegy és már nem egy kitüntetett, Kossuth-díjas peda­gógus van. Ma több pedagógusra van szükség, mint valaha, akik a felsötagozaiba ßzaksz-erint ta­nítják a tanulókat. Hogy a szak­oktatás valóban tökéletes legyen, kormányzatunk a Pedagógiai Főiskolák megszervezésével biz­tosította a. nevelők képzését. Bármely vidéken lakó középis­kolás diák könnyen megtalál­hatja a lakóhelyéhez legközeleb­bi főiskolát A nógrádmegyei tanulók Egerben, vagy Buda­pesten folytathatják tanulmá­nyaikat. A Pedagógiai Főiskolán a tanulmányi idő 2 év, még a 3. évben gyakorlatra mennek a ta­nulók valamelyik általános isko­lához. A gyakorlati idő alatt tel­jes illetményben részesülnek. A főiskola elvégzése után a leg­kiválóbb tanulók előtt nyitva áll az út a további tanulásra. Hata!mas építkezésekből a fia­talság is kiveszi részét, aka­dályt nem ismerő építője a szó cializmusnak és ha keli hős vé­delmezője is. Ennek a feladat­nak tesznek eleget azok is, akik a magyar néphadsereg tiszti iskoláiba jelentkeznek, hogy szocializmust építő hazánk védelmezőjének, fiatal flép- h a dseregü n knefc par ancsnok a i, a harcosok képzett nevelői és ve­zetői legyenek. A íegyvervé- de'mi tisztképző iskolára jelent- kező tanulók fegyelmezett tanu­lással sajátítják el a győzelem tudományát és, szabadon vá­laszthatják meg, hogy melyik fegyvernem tiszti iskoláján akar­nak tanuini: gyalogos, légvédel­mi tüzér, térképész, egészség­ügyi, repülőszerelő sib. A tanu­lás mellett lehetőség van a kü­lönböző sportágak művelésére is. Szórakozásra klubhelyiségek állnak rendelkezésre, ahol sza­badidejüket kellemesen tölthetik el. Felavatás után a tisztek vég­leges beosztást kapnak a nép­hadseregben; ahol tudásukat át­adják a dolgozó nép fiainak és megtanítják arra. hogyan kell megvédeímezni mindazt, amit népünk áldozatos munkájával épít fel. Az elnyomás nehéz évtizedei alatt csak reménykedtünk, hogy eljön az idő, amikor a -munkás- és parasztgyermekek is az egye­temeken tanulhatnak. A remé­nyek a dicsőséges Szovjet Had­sereg által történt felszabadí­tás, révén valóra váltak és dol­gozóink gyermekei előtt meg­nyíltak az egyetemek kapui. Megnyílt a Lenin-Intézet kapuja is, ahol a munkásosztály, a dol­gozó parasztság és népünkhöz hű értelmiség fiai tanulják a szovjet tudományt és kultúrát. Az intézetben három előadói szak van. 1. Marxizmus-Lenini,zrrms, 2. Orosz nyelv irodalmi és tanári, 3. Műfordítói szak. A kiképzés mindhárom szakon 4 évig tart. A negyedik év vé­gén a hallgatók államvizsgát tesznek, oklevelet kapnak, és népi demokráciáink felelősségtel­jes pontjain fogják szolgálni a nép ügyét. Meg kell említeni, hogy mindhárom szak hatlgatói az első két évben tanulmányoz­zák a magyar irodalmat és tör­ténelmet is. Érettségiző fiatalok! jő tanu­lással készüljetek életpályátokra, egyetemi tanulmányaitokra. 6 minél többen jelentkezzetek a fenti iskolák val a melyikébe. Ezt várja tőletek szeretett hazánk, dolgozó népünk és a magyar fiatalok legjobb barátja: Rákos» Mátyás elvtárs. Hernádi Konrád megyei tanács oktatási osztály vezetője Többszáz dolgozó tekintette már meg a megyei képzőművészeti kiállítást N agyjelentőségű esemény me­gyénk kulturális életében a képzőművészeti kiállítás. Alig pár na.pja nyílt meg és máris iöbbszáz látogató tekintette meg. A látogatók nagyrésze beírja véleményét a látogatási könyvbe. A legtöbben azt írják, hegy örömmel üdvözli'k ezt a kezdeményezést, mert így a dol­gozóknak. akiknek még nem volt alkalmuk Budapesten kép­zőművészeti kiállítás megtekin­tésére, így tehetővé váiik, hogy itt a megyénkben ismerjék meg a képzőművészeti alkotásokat. A kiállítás híven tükrözi ipari szénmedencéket, de a falusi em­ber múltbeli és jelenlegi életét, munkáját is művészi módon mu­tatják be. F orradalmi hagyományainkat tükrözik Bóna Kovács Ká­roly művei, témáinak nagy ré­szét a dolgozók életéből merí­tette már st múltban is. Az ő művészete pártos művészet, volt mindig. „Erdei gyűlés” „Ille­gális röpgyűlés 1922-ben a Ka- talinán” cimű ,gvönyörfl fest­ményei a dől gozó bányászok for­radalmi múltját örökítette meg, művészi módon. A bányászok munkáját, ábrázolja a „fúrás a bányában”, gyönyörű emléket állít a bányásznak egy 1935-ben készült szebor. A „Ma bányá­szát” faragta ki fából Szabó István; „Fúró bányász” című művével a bányász hősi mun­káját véste a fába. A hősi épí- tőmunkának állít emléket fá­nak ifiú Szabó Istvánnak „Épí- töbri gád" című gyönyörű műve ís. és Erharc'tnak eev gyönyörű festménye az „öntöde”. Fayl Frigyes művészete is ké* világot tár elénk. „Itatás” című festménye, a múlt nyomorúsá­gát, „Épülnek a Rákóczi úti munkás lakások" című másik mű­ve pedig a diadalmasan épülő szocialista hazát jelképezi. I gv lehetne sorolni sokáig minden egyes 'képet, szob­rot külön elemezni. A képeik nem öncélú művészieskedésre vallanak, mindenki számára ért­hető mondanivalójuk van, és ezt a mondanivalót olyan művészi esziközökkel fejezik ki, amely arra készteti a látogatót, hogy •hosszasabban elidőzzön egy, egy kép, vagy szobor előtt és azok­ra a körülményekre és arra az időre gondoljon, amikor a mű­készült. Ezek a művek pedig részben a múltban, részben a felszabadulás óta készültek, s híven tükrözik azt a fejlődést amelyet elértünk. Nagy művészi élménytől fossza meg magát, aki nem né­zi meg ezt a kiállítást. A szerkesztőség postájából... A középiskolák Az elmúlt évben is DISZ - szervezetének leveleztünk a tanulni egyik legfontosabb vágyó pajtásokkal és feladata, hogy a kő- nagyon sokan a le­zépiskolák számára biztosítsa az után­pótlást és így a szo­cializmus építéséhez minél több jól kép­zett szakkádert tud­junk biztosítani. A mi iskolánk, a ba'as- sagyarmati növény- termesztési techni­kum DlSZ-szerveze- te megkezdte mun­káját a jövőévi beis• velezésen keresztül ismerték és szerették meg iskolánként Sze­retném, ha . ez a cik­kem is elérné ezt a célt. Felhívom a VIII-os pajtások fi­gyelmét azokra a tantárgyakra, ame­lyek különösen fon­tosak nálunk. Hogy már most nagyobb gondot tudjanak for­koláztatás sikere ér- diía-ni erre. Nyitott dekében. Iskolánk ta- szemmel járjanak a nulói leveleket írnak természetben, tanul- a VIII-os úttörőpaj- mányozzák a növi­tásoknak, melyben is mentetik iskolánk életét, munkáját. Kü­lönösen a mi isko­lánknál van erre nyék szerkezetét és életét, A növények és állatok csodálatos életével, fejlődésével foglalkozik a növény- szükség, mivel még és állattan. 4? anya- igen fiatal, sokan gok tulajdonságával, nem ismerik és bi- szerkezetével foglal- zalmatlanok a mező- kozik a fizika, az gazdasági technika- anyagokban végbe- mokkal szemben. Ezt meriö változásokkal, a bizalmatlanságot a folyamatokkal pedig kutákság még jobban a kémia. Ezek a erősíti rémhíreivel. A szaktárgyak. A köz- jó tanulással, fegyel mi feladatunk, hogy ismereti tárgyak: ma- mezett magatartás- a téves nézeteket el- gyár, orosz, történe- .sa[ háláljuk meg ezt oszlassuk, s bebizo- lem, matematika és a szerető gondosko- nyítsuk, hogy a ka- torna. Tanulásunkat Iák népeílénes cél- elősegítik a jól jel- ja érdekében terjeszti szerelt szertárak és ezeket, a szakkörök. Az elméletben ta­nultakat pedig a szü­gyi tangazdaságban alkalmazzuk a gya­korlatban. Három év után nyitva állnak a növendékek e ott a főiskolák, egyetemek kapub vagy pedig mint segédagronó- musok dolgozhatnak az állami gazdasá­gokban. A növendékeknek különböző szórako­zási lehetőség áll rendelkezésére. Sport- és kultúrmű­sorokat rendezünk, kul túrelőadásainkkal a falvak dolgozó pa­rasztjait szórakoz­tatjuk. A vidékiek a kollégiumban nyer­nek kényelmes elhe­lyezést, jó és bősé­ges ellátást. Pártunk, dolgozó népünk mindent meg­ad nekünk, hogy za­vartalanul tanulhas­sunk. .4 mi felada­tunk csak az, hogy dúst. Dudok Pál DISZ szervezőtitkár Nagy Ferencné efvtársnő, Kisterenye község sajtófelelőse ki­váló eredményt ért el a pártsajtó terjesztésében. Novemberben lett sajtófelelős és máris jelentősen megnövelte azoknak a szá­mát, akik olvassák a sajtót. Egy hónap alatt 50-nel növelte az előfizetők számát. Ezt jó politikai felvilágosító munkával érte et. Azóta is állandóan figyelemmel kíséri, hogy az előfizetők rend­szeresen olvassák-e a sajtót, s a pártszervezet segítségével cso­portos olvasást is szervezett a község területén. Munkáját most még nagyobb lelkesedéssel fo'ytatja. Sztálin elvtárs születésnapja tiszteletére vállalta, hogy december 21-ig még 20 előfizetővel növeli az olvasók táborát. Nagy elvtársnő versenyre hívta ki a kisterenyei gépjavítóüzem sajtófelelősét:, aki a kihívást elfogadta. Hasonló jó munkát végzett Nagybátony község sajtófe'etőse, Fehér András elvtárs, aki az elmúlt hónapban 22 előfizetővel növelte a nagybátonyi olvasótábort. KOVÁCS LAJOSNÉ sajtószervezési csoportvezető A járások közötti MHK-versenyben a pásztói járás lett a győztes A beküldött jelentéseket érté­kelve, december 1-i helyzet, utolsó jelentés, amelynek alap­ján az alábbi helyzet tárul vagyis ez évben ez volt az 1 elénk: teljes előirányzat próba elért % 1. P ász'ói. járás 811 1.644 202.7 2. Balassagyarmati járás 977 1.830 187.3 3. Salgótarján város 1.369 2.194 160.3 4. Salqótarján járás 1.542 2.163 140.2 5. Szécsényi járás 532 415 78 6. Rétsági járás 380 294 77.4 Kedves Elvtársak! A SZOROSPATAKI KULTUR CSOPORT tagjai telkesen vég­zik munkájukat, a napi munka után szívesen és pontosan el­járnak a próbákra, de nagyon akadályozza a fejlődésüket az, hogy a kultúrház még mindig mines rendben. A kul túrcsoport szívesen végzi a kuitúragitációs munkát, szívesen ad énekszá­mokból, táncszámokból és rövid jelenetekből álló műsort, de nagyon szeretnének egyszer- kétszer egy évben nagyobb, két - három,felvonásos színdarabot ta- mi'ni. Ezt nem tehetik meg, mi­vel nincs hói! előadni. A kultúr­ház ugyan elkészült már, de a színpadi kellékek, fölszerelés még mindig nem lett leszámít­va. A SZOT területi elnökségé­nek kultúrfe'.előse. Kaszás János e'vtárs elismeri a szorospataki kultúrcsoport jó munkáját, már könyvjutatomban is részesítette ai kultúrcsoport tagjait, de a kultúrház kérdését elhanyagolta, mert a bánya- és energiaügyi minisztérium által engedélyezett színpadi kellékek még mindig ott vannak Salgótarjánban, a 63/1. építészetnél, de Kaszás eívtárs ezidáig nem gondosko­dott arról, hogy elszállítsák Szorospaitakra. Szél István e'y­társ álllandóan arra kéri Kaszás elvtársat, hogy intézkedjen vég­re ebben az ügyben, hiszen már két év óta várnak Szorospatak dolgozói arra; hogy elkészüljön annyira a kultúrház, hogy ab­ban előadást is lehessen tartani. Szorospatak do’gozói és a ku Vaírcsoport december 21-én akarja felavatni az új kul túr­házat, ott akarják megünnepelni Sztálin elvtárs 73. 6zületésmap­NYÚLTENYÉS1TŐK FIGYELEM A Prémesállattenyésztó Vállalat X. 15-től, XII. 31-ig élőnyúlbegyüjtésf tart. A belga óriás 4d- vételével mindenfajta 2 kg-on felüli nyulat, éiősúly kg-ként 10 Ft-os áron, ugyanazt szerződésileg 12 Ft-c*s áron, átvesz. A belga óriás ára kg-ként 8 Ft, szerződéssel 10. Ft. Ajánlja fel átadó nyulait. Szállításról a vállalat gondoskodik. Nagyobb tételt helyszínen készpénzfizetés ellenében vesz át Kisebb tétel ellenértékét 48 órán belül kiegyenlít. Prémesállattenyésztó Vállalat Budapest, V„ Sütő-utca 1. ját. És ezt meg is fogják tenni, még akkor is, h,a a színpad- nélküü üres kultúrházba a kul- túrcsoport tagjainak a dosgozók- tól keil kölcsönkérni a székeket és padokat. Nem helyes az. hogy a területi ku'túrfelelős elvtárs ennyire elhanyagolja Szoros­patakot, még ha olyan eldugott helyen van is. Szeretnénk, ha a szükséges kellékeket, me'yek a salgótarjáni 63/1. építészetnél vannak, végre elszállítanák Szo­rospatakra, hogy Sztálin elvtárs születésnapját méltó keretek kő zött ünnepe'hessék meg a szo­rospataki dolgozók. Szuja Mária levelező MEGYÉNK HÍREI A ROMHANYI CSERÉP- KALYHAGYÁR dolgozói elhatározták, hogy de­cember 21-re Sztálin elvtárs születésnapja tiszteletére évi tervüket 101 Százalékra teljesí­tik önkö'tségi tervük 100 száza­lékos betartása mellett. Az év­végéig pedig még 250.000 Ft. értékű árút termelnek népgazda­ságunk számára. SZABÓ TERÉZ, KŐMŰVES fi|/1 es számú Építőipari Vál­lalat dolgozója az egész 1952-es tervévben becsületes, jó munkát végzett, termelésben példamuta­tóan járt az élen, igazolatlanul egyetlen alkalommal sem h ány- zott, és ezért az üzemi bizott­ság egy hetes ingyenes üdülés­sel jutalmazta meg. A Borforgalmi V. értesíti ál­lami és szőve'kezeti vásárlóit, hogy pincészeteinél a leltáro­zás miatt f. hó 29 én. 30-án. és 31-én az árukiadás szünetel. Női adminisztrátort felveszünk azonnali belépésre. Belsped. Szakképzett traktorkezelőket keres a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Balassagyarmaton. Eladó ház. Balassagyarmaton a Zrínyi-utca 7. számú ház e'adó. Értekezni lehet dr. Nádas Rezső ügyvédnél. SZABAD NOGRAD Az MDP Nóqrádmeqyei Párt­bizottságának lapja Felelős kiadó; Nagy Kálmán Szerkesztőség és kiadóhivatal- Salqótarján. Rákóczi u. 92. Telefon szerkesztőség 52. kiadóhivatal 30 Szikra Lapnyomda Budapest. József-kőrút 5 F, V.: Kulcsár Mihály Meqyei viszonylatban az elő­irányzó t 5611 főhöz viszonyít­va, 8540 fő tett teljes próbát, Így az előirányzatunkat 152.2 százalékra teljesítettük. Termé­szetes, hoqy előirányzatunkat tér. ven felüi teljesítettük ahhoz nagyban hozzájárultak az üze­mek, sportkörök és az iskolák ahol tulajdonképpen az MHK- munka folyt. De nem kis mér­tékben adtak segítséget az MHK.munkának az MHK-bizott- sáqok, MHK ellenőrző bizott­ságok és a területi elnökségek. Ha járásonként megvizsgáljuk, akkor a pásztói járás terüle.én folyt a legjobb munka, így a pásztói járásban a Jobbágyi Va­sas. Palotási falusi sportkör, Pásztói Vörös Meteor sportkörei­ben végeztek jó munkát. Meg kell dicsérni Viroszták Lajos Jobbágyi Vasas edzőjét, aki az egész munkáját az MHK testnevelési rendszerre építette, vagy Szabó Imre, a Palo ási sportkör vezetőjét, aki fáradsá­got nem ismerve végezte az MHK-munkát. De nem szabad megfeledkezni a pásztói Vörös Me eor intézőjéről sem, Bacskc Ferencről, aki példát mutatott ezen a téren., mert a legfon o- sabb ténvezö az volt nála, hogy az MHK-próbáknak a sportkö­rön belül valamennyi sportoló­nak eleget kell tenni és nem hanyagola el a sportköri tagok próbázását sem. A balassagyarmati járásban is jó MHK-munka folyt. Itt külö­nösen Dobó József testnevelő- tanért kell megdicsérni, aki az egész járás MHK-munkájának a lendítőkereke volt. De jó mun kát végzett az MHK ellenőrző bi­zottsága is. Meqmulatkozik a járás munkájában, hog,y a fa­lusi MHK-t is 100 százalékig teljesítették. Dicséretet érdemel a Balassagyarmati Lokomotiv, a Deltári falusi spor kör, ahol az MHK munkát tették a sportköri munka alapjának. Salgótarján városában csak az utóbbi időben kapót lendületet az MHK-munka, egész éven ke­resztül mindig le volt maradva. Természetesen itt is a jól dol­gozó sportkörök segítették a terv teljesítésében, mint például a salgótarjínj Vörös Meteor, 222. MTH iskola, általános és közgaz­dasági gimnázium, Bányász, Va­sas sportkörök, ahol kifogástalap MHK-munkát végeztek. Salgóarján Járás területén szintén jó munka folyt, így pél. dául Rónabányán, Kisterenyén, Zagyvapélfalvi Üveggyárban, Zagyvapálfalvi Bányagépgyárban, ahol megértették, hogy az MHK testnevelési rendszer a magyar sport alapja és az utánpótlás legbiztosabb bázisa, ezért a sportkörök munkáját az MHK-ra építették. De jó munkát vég- ze t a járási TSB MHK ellenőrző bizottsága is, azonban voltak olyan sportkörök) mint a Ság- újtalui Bányász és még több sportkör, ahol nem törődnek az MHK.munkával és így nem is volt MHK-munka. Szécsény Járásban már nem volt kielégítő az MHK-munka, ki­véve azokat a sportköröket, ahol jó munkát végeztek, mint a nógrádmeqyeri, nagylóci falusi spor körök és még egy pár jól dolgozó sportkör, ahol komoly munkát végeztek az MHK-terv érdekében. A rétsági járás MHK-munkája nem is lehetett jó, hisz a járás hónapokon keresztül TSB-elnök nélkül állt és igy nem is foly­hatott MHKmunka De dicséretet érdemel Fábián Ferenc, alig két hónapja beállított TSB-elnök. hogy ilyen eredményt tudott fel­mutatni. Az elért eredmények melle't azonban sok hiányosság volt a járások munkájában és ez abból eredt, hogy egyes sportkörökben nem értették meg az MHK fon­tosságát, vagy egyszerűen a spor köri vezetők feíületesen ke­zelték az egész MHK-munkát, még mindig különválasztották a sportot és az MHK-t. Most, hogy az év végéhez ér ünk az MHK- munkában, számot kell vetni, hoqy mit is végeztünk ezen a területen és a tapasztalatokat felhasználva, már most a téli hónapokban el kell kezdeni a szervező munkát, hogy a követ­kező évben még jobb munkát tudjunk végezni. Azok a sport­körök, ahoí ez évben nem vé­geztek jó munkát, igyekezzenek kijavítani a hibájukat úgy, hogy a következő évben az élenjárók között legyenek. Ezzel tartozunk pártunknak, kormányunknak és a magyar sport igazi és legna­gyobb barátjának, Rákosi elv­társnak. 80.2 százalékra teljesítettük minősítési tervünket Az elmúlt hónaphoz viszonyít­va mutatkozik mérni javulás a minősítések terén. Ennek oka elsősorban a Kazári Bányász sportkör sportbrigádjának felhí­vására vezethető vissza. Sztálin elvtárs 73 születésnapjára tettek a sportkörök felajánlásokat, de ez nem olyan mértékű, hogy meg lehetne elégedni vele. Pont a legnagyobb sportkörök — Ba­lassagyarmati Lokomotív, Útfenn­tartó, Kisterenyei Lokomotív, Nagybátonyi Bányász. Nagybáto­nyi MTH stb. — nem kapcsolód­tak be ebbe a versenybe. Ezek­nél a sportköröknél a legna­gyobb a lemaradás a minősítések terén. Általában Javulás tapasz­talható az Építők, Vasas _és Bá­nyász vonalon, itt is elsősorban salgótarjáni sportkörök végeznek jó munkát. Hasonló a helyzet a 211. MTH-iskolánál — ellentétben a rosszul dolgozó nagybátonyi és zagyvapálfalvi MTH-Iskolával szemben. A járások versenyében igen szoros verseny alakult ki a két első között. Az utolsó helyen lévő szécsényi járásban nem fo­lyik a sportolók osztályba soro­lása megfelelő módon. Itt a sportkörök nem ér ették meg a minősítés fontosságát. Járásonként az alábbi eredmé­nyek születtek: 1. Salgótarján város 122.5% 2. Pásztó járás 121.9% 3. Salgótarján járás 92.2% 4. Bgyarmat járás 43.5% 5. Rétság járás 42.8% 6. Szécsényi járás Az I-II.III. osztályban nw túl van teljesítve a tervelőirányzat. Az ifjúsági sportolóknál viszont igen nagy lemaradás van a kö­zépiskolás és MTH-sportkörök miatt. Osztályomként az alábbi száza­lékokat érlük el megyei v! szonyóatban: I. osztály II. osztály III. osztály ifjúsági összesen: 143.1% 105.6% 133.2% 25.9% 80.2% Nögrád megye minősítési terve a november 30-i helyzet alapján Mindazon sportkörök, amelvel még nem minősítették sportol, i kát, sürgősen lássanak hozzá mert december 31-én túl má’ e'vesztik annak lehetőségét, hog- az 1952. évi eredmények alapján osztályba tegyenek sorolva. A népi demokrá ciák sporthírei: ROMANIA: Az 1952. évi tor- nászbalnokság döntői Bukarest­ben kerültek sorra. Eredmények; Férfiak csapata: 1. Bukaresti Di­namó. Női csapát bajnoka a Kolozsvári Vasas lett. NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZ­TÁRSASÁG: Berlinben hétezren nézték végig a szovjet tornásza« németországi utolsó bemutatóié*. Zajcev, a szovjet spor ölök veze­tőié a bemutató elő t megkö­szönte azt a szívélyes fogadta- ást, amelyben a szovjet torná­szok a Német Demokratikus Köz­társaság valamennyi városában részesültek. Az utolsó bemutatón különösen Csukarin és Muratov aratott hatalmas sikert. LENGYELORSZÁG: A lengyel bányásznap sportünnepségeinok keretiében nemzetközi események­re is sor került. Labdarúgás: ZS Grónlk—Osztravai Bánik (Cseh­szlovákiai 2:2. Tízezer néző előtt mérkőzött a két csapat. Ugyan­csak a két sportkör jégkorong­csapatai mérkőztek egymással, s ezt a mérkőzést már 12 ezer néző nézte végig, mely a len­gyelek győzelmével végződött. A Len gye'-Szovjet Barátsági Hónap alkalmából Lengyelország­ban vendégszereplö szovjet ifjú­sági röplabdaválogatott legutóbb Gdanskban mérkőzött és 3:0 arányban győzött a gdanski Gwardia csapata ellen. CSEHSZLOVÁKIA: A jégkoron, gozók válogatott csapa'a decem­ber 12-én és 14-én Stockholm­ban a svéd válogatotal játszik. Erre a találkozóra a csehszlovák válogatóit edzőtáborban készülő­dik. TEDD PENZEDET MIELŐBB TAKARÉKBETÉTB! Előnyős. kényelmes, biztonságos

Next

/
Oldalképek
Tartalom