Szabad Nógrád. 1952. október (8. évfolyam. 79-88. szám)

1952-10-25 / 87. szám

Í952 oírtober 25. 3 SZABAD RÖGBID A palotási „Május I" tsz-ben mér szépen bokrosodik a rozs, gyönyörűen zöldéi a búza vetés Az erdőkürti gépállomás vezetősége adjon nagyobb segítséget a csoportnak A palotási „Május 1” termelő­szövetkezet az őszi vetéseket .1952 október 20-án száz száza­lékig befejezte. Az összes őszi vetésünk területe 250 k-hold. A rozs már igen szépen bokro­sodig. a búzavetésünk is gyö­nyörűen zöldéi, de az összes többi vetések is. Termelőszövet­kezetünk azért tudta az őszi ve­tési munkákat időben elvégezni, mert már augusztusban hozzáfogtunk a vetőterületek szántásához és október í -re a vetőszán­tást befejeztük. A mag jól ülepedett, beázott talajba került és ez a magyará­zata annak, hogy ma már a ve­téseink tütnycímó része zöldéi. A tsz-tagok mindent megtettek azért, hegy a mag időben kerül­jön a földbe. A vetőhrigád tag­jai jó munkát végeztek. Külö­nösen id. Micki János, Kiss Gá­bor, Krekács Antal, Tóth Mihály, de a többiek is. A 20 soros vető- gép normája 7 kát. hold és volt olyan nap. mikor 10 kát. holdat vetettek el. Ezzel a normáinkat H2 százalékban teljesítették. Nálunk az idén igen elsoka­sodott a mezei egér és ez ko­moly károkat okozott a> termel- vényekben és most a búzaveté­sekben is. Mi, hogy a búzaveté- sünkeí megvédjük az egérkártól, olyan tésztát készítettünk, mint a tarhonya, és ezt megmérgez­tük arzénnal. Ezt a mérgezett tésztát az egértúrásha tettük, ami igen komoly eredményt ho- zott.'Nagyon sok egér eipisztult ezzel a módszerrel. A vetéssel egyidőben a ter­melőszövetkezetnél teijes ütem­ben haladt az őszi betakarítási munka is. A Szabad Nógrádon keresztül adjuk tud lukra azok­nak az elvtársaknak, akik a ter­melőszövetkezetünk látogatása­kor csodálkozva nézték • bur­gonyatáblánkat, hogy hol­danként 80 mázsa burgonya termett. Nem kevesebb ennél a nyári ültetési! burgonyánk termése sem. Már mindent betakarítot­tunk, ldvéve a cukorrépát, ami­nek a betakarítása most folyik, de már abból is kiszedtünk kb. 10 kát. holdat. Cukorrépatermé­sünk a nyári aszály ellenére hol­danként eléri a 130—140 má­ssál. ami lényegesen több az egyénileg dolgozókénál, mert 3zok termése holdanként alig 60—80 mázsa. Erről panaszko­dott Szita János héhalmi egyé­n-bég dolgozó paraszt i-s, akinek 2000 négyszögöl területen csak 4 kölesi répádénálése lett, ez kb. 40 mázsának fele! meg. Az őszi vetési munkák idő­beni elvégzéséhez nagyban h,e- zásegített az, hogy az eidökürti gépállomás traktorosai jó mun­kát végeztek. Az idei termés- eredmények elérésében is Ko­moly szerepe van az ő munká­juknak. Az idén ismét 100 szá­za lékig a gépállomással! végez­zük az őszi mélyszántást. Meg kell azonban mondani azt is, hogy az idén az őszi mélyszán­tás haladásával nem vagyunk megelégedve. Ezidáig az őszí mélyszántásunk csak 60 száza­lékban van elvégezve. Igen sok a gépeknél a műszaki hiba, amelyeknek a kijavítása eoksaor 8—10 napig te eltart. Szeret­nénk, ha az erdőkürti gépállomás ve­zetősége, Vályi, Fiiiöp és Kohári elvtársiak többszőr ki­jönnének a tsz-be a problé­mák megbeszélésére és a gépek, traktorosok ellen­őrzésére. Ezt eddig igen ritkán telték meig. Reméljük, hogy a jövőben jobban kézbevefizik, ellenőrzik a munkát, hogy mi is időben be­fejezhessük az őszi mélyszántást és ezáltal aísz-nek is* az ÁMG- nek is nagyobb lesz a jövedel­me. Előre hát as őszi mélyszán­tás időben való és jámlnöségű elvégzéséért. Holló Imre, agronómus Hopn harcol a rétsági járási tanács az őszi kapásnövények begyűjtésének sikeréért A rétsági járás az aratás-be- hordás-cséplési és a gabonabe- gyűjtési terv teljesítésében szép eredményeket ért el. Ezek az eredmények elbizakodóvá tették a begyűjtési osztály dolgozóit s a községi tanácselnököket is. önelégültség ütötte fel a fe­jét Lebecsülték az őszi ka­pásnövények begyűjtésének nagy munkáját így aztán járásunk rövid időn beiül első helyről a negyedik helyre került a járások verse­nyében. Az önelégültség lazaságot vitt a tanácsok munkájába, amely sokesetben megalkuvásra, is ve­zetett. A szentéi tanácselnök azt hangoztatja, hooy „Őnáluk bi­zony nem termett kukorica”. ugyanakkor elismerte azt, hogv Kétbodony községben sem volt szebb a kukoricatermés. Ott sem esett több eső, a földek sem job­bak, mint a szentéi határban. Kétbodony község mégis teljesí­tette tervét. A megalkuvás meg­található a kisecseti, romhánvi és a nagyoroszi tanácsoknál is. Nagyorosziban például a kulák más padlásán tárolta a kukori­cáját és azon sirt. hogv neki nem termett kukorica. Hiba volt az, hogy tanácselnökünk többsége nem vették időben észre az ellenség aljas propagandáját és azt nem is tudták kellőképpen leleplezd s több esetben maguk a tanácselnökök is hiresztelték, hogv „kevés kukorica termett, nem lehet a tervet teljesíteni.” A lemaradt községeknek pél­dát kelj venniök Nógrád, Szen­dehely, Aisópetény, Legend, Nógrádsáp, Rétsáig községektől, ahol a falu kommunistái a ta­nácstagokkal vállvetve harcol­nak a község begyűjtési tervé­nek teljesítéséért. Ezek az élen­járó községek a párt napokat, tanácsüléseket, gazdagyűlése­ket kihasználják arra, hogy a begyűjtési tervet minden részle­tében teljesítsék. A begyűjtési osztályvezető de maga az elnökség is — az ellenőrzési munkán keresztül fogja segíteni a tervteljesitést. Mindezek mellett nem utolsó­sorban a harcos, meggyőző, felvilá­gosító munkát fogjuk elő­térbe helyezni, hogv minden dolgozó paraszt megértse, mit jelent az 5 terv- teljesitése, nemcsak a népgazda­ság, hanem á saját részére Is. 'Azért határoztuk el, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére burgonyából 120, ku­koricából 105, napraforgóból 103, sertésből 105 százalékra teljesít­jük begyűjtési tervünket. Lánszki Pál rétsági járás VB elnöke Ki kaphat sertésvágási engedélyt Az operatív bizottság hatá­rozata értelmében seriésvágási engedélyt az kaphat, aki: Beadási könyvében beüteme­zett kukorica be adási kötelezett­ségét 100 százalékban kuko­ricával teljesítette, vagy ha helyszíni elszámoltatás ^ so­rán az elszámoltatási ' bi­zottság megállapítja, hogy a beadásra kötelezett hátralékos*- nak beütemezett mennyiségű ku­koricája nincsen és helyettesí­tésként, kukorica helyett árpá­val, vagv zabbal teljesíti kuko­ricabeadási kötelezettségét. Fentieken kívül seriésvágási engedélyt kérőnek lel kell mu­tatni a sertés marhalevelét, ame'lyel igazolja, hogy a ser­tés saját tulajdonát képezi és a sertést legalább három hónapon keresztül saját udvarában, saját maga hizlalja. Ha a sertésvágási engedélyt 'kérő kukoricabeadási kötelezett­ségének, akár kukoricával, vagy helyettesítő terménnyel (árpá­val, zabbal) eleget tett és iga­zolja marhalevéllel a községi tanácsnál sertésvágási engedő,y kérése előtt, hogy a sertés a tu­lajdonát képezi és azt 3 hóna­pon keresztül saját maga hizlal ta, ebben az esetben is csak ak­kor kaphat vágási engedélyt, ha a h í zot tser t ésbead ási kötele zettsógének már eleget tett. A 8 kát. holdon aluli társulá­sok esetén azok a terme’ők, akik közösen tartoznak 1 darab ser­tést meghizlalnj és eleget tenni hízottser. „s beadási kötelezett­ségűiknek szintén eleget tettek. A társult gazdálkodók közül nem kaphat sertésvágási enge délyt akár melyik társuló fél, mindaddig, amíg kukoricabe- adáai kötelezettségének nem tesz 100 százalékban kukoricá­val, vagy he'yettesítő termény­nyel eleget, ha nem igazolja marhalevéllel a tanács elnöke előtt a sertés tulajdonjogát, és ha a társulok az előírt hízottser- iés'beadási kötelezettségüknek még nem tettek eleget. Amennyiben a társu'ók közül valamelyik társ nem járul hoz zá.. megfelelő arányban a sertés meghízta!ásáboz, vagy a költsé­gek fedezéséhez, a beadott ser­tésből a megfelelő súlymennyi' ség, a beadási kötelezettségének erejéig részére nem írható jóvá, így vágási engedélyt részére ki­adni nem leire! mindaddig, amíg ebben az esetben saját magai egy darab 126 ki’cgrammos ser­tést nem ad át az állatforgalml vállalat részére, hízottsertésbe- adási kötelezettségének teljesí­tésére és kukoricabeadási kötele, zettsógét kukoricával, vagy he lyettesítő terménnyel nem telje' siti. A párloktatási év tapasz A Poll thai Bizottság 1952 június 5-i határozata megszab­ja, hogy az 1952—1953-as ok­tatási évadban párttagságunk 50—55 százalékát teli különbö­ző oktatási formákban nevelni. Pártbizottságaink és alapszer­vezeteink az etnrult hónapok­ban előkészítették az oktatási év beindításét. Kevés kivétellel gondoskodtak a propagandisták kitképzéséről, és a haiiigptók ok­tatási formában történő beosz­tásáról. Október 21-én az egész me­gyében megkezdődött a párt- oktatás azoknál a pártszerveze­teknél, «hol alapos munkát végeztek Miért utolsó mindenben a szécsényi járás? A szécsényi járás már a má­sodik éve szinte állandóan az utolsó helyen van a termé­nyek és egyéb termékek be­adási tervének teljesítésével. A többi járásokhoz viszonyítva azonban elmaradt a mezőgaz­dasági munkáknál is és a pénz­ügyi feladatok elvégzésénél is. A sorozatos lemaradás gon­dolkodásra készteti az egész megye dolgozóit, akik jogosan kérdezhetik: miért nem teremt már egyszer a szécsényi járás is rendet a portáján, hogy ne kellene megyénknek szégyen­kezni a szécsényi járás miatt, amely szinte fékje Nógrádnak abban, hogy jól megalapozva országos viszonylatban bizto­sítsa magának az első helyet. A szécsényi járás semmiben sem különbözik a többi járá­soktól. Itt is megtaláljuk mind­azokat a feltételekét, amik kiaknázásával ez a járás is le­hetne az első, vagy legalább teljesíthetné tervét. A járást becsületes dolgozók lakják, sze­retik a népi demokráciát, kö­vetik a pártot és a nép álla­mát. Ezt számtalan eset bizo­nyítja. A járásban sok az olyan dolgrtzó száma, mint Hársas László nógrádszakáli dolgozó paraszt, aki így nyi­latkozik: „... a kormány me­gint segített a dolgozó parasz­tokon. amikor helyettesítő ter­ményeket engedélyezett egyes aszátysujtott termények beadá­sához. En is azonnal rendez­tem a beadást." Vagy olyanok, mint Litte községben a tanács végrehajtó bizottságának tag­jai, akik a pártszervezet helyes irányításával valamennyien munkába álltak annak érdeké­ben, hogy mindenki teljesítse » beadást s a község becsülete csorbítatlan maradjon. Nincs is ebben a községben mindössze 13 hátralékos, akiket a becsüle­tes dolgozók állandó pergőtűz alatt tartanak és nem kell hoz­zá sokat várni, mikor a köz­vélemény nyomására, de a tör­vény büntetésével sújtva, ezek is teljesítik a beadást. Példá­nak állítható ebben a község­ben Szabó János Jancsi, a be­gyűjtési, Farkas Dezső, a me­zőgazdasági állandó bizottsá­gok tagjai és Nyerges János VB-tag, akik nem nyugodva, leleplezve a «iránkozókat, lép- ten-nvomon harcolva a község becsületéért, mindenkitől meg­követelve teljesítik a beadást. Ha a járást ilyen dolgozók lakják — mert ilyenek lak­ják! — és mégis sorozatos a lemaradás, nem lehet kétsé­ges, a hibát a vezetőkben kell keresni, amelyek ha rosszak, még a jót is elronthatják. A szécsényi járásban ez így van A vezetésnél egyik kéz nem tudja, mit csinál a másik, határozatokat hoznak, de nem nézi senki, végrehajt­ják-e azokat. Súlyos mulasztásokért nincse­nek felelősségrevonások. Terv­szerűtlen, események után való szaladgálások vannak. Már fel­ütötte fejét az ellenség rnente- getése is. Mindezek a járási pártbizottság szemeláttára a járási tanácstól indulnak ki. Az elmúlt héten a járási ta- rtács végrehajtó bizottsága ar­ról határozott, hogy csatlakoz­nak Tar község felhívásához és a békekongresszus tisztele­tére békebegyüjtési hetet tarta­nak. A VB-tagol< felosztották egymás között a járás terüle­tét, ennek a munkának felelős vezetésére és ellenőrzésére. A következő napon a VB-tagok közül egynéhányan kiszaladtak egy pár órára a kijelölt területekre, de mert ez csak kiszafadás voft, ke­vés hasznot hozott. A begyűjtési eredmény kevés eltéréssel maradt a régiben. Ezentúl már nincs rá adat, hogy kimentek volna a közsé­gekbe. Torják elvtárs, a VB elnöke pl. egyízben sem volt kint. A rossz példa ragadás. Az apparátus dolgozói úgy látják: „Ha szabad az elnöknek, akkor szabad nekik is” és Varga Jó­zsef, a járási tanács egyik dol­gozója, akit Mihálygergére küldtek a begyűjtési munkát segíteni, elmen* Nógrádsza- kaiig, ott beült a kocsmába és a munkaidő alatt ott mulato­zott. Úgy kellett öt onnan ki­tuszkolni. Ennek már elmúlott egy pár napja, de felelősségre-, vonás még mindig nem történt. Ahol egyszer felüti fejét a fegyelem megsértése, és nem történik felelősscgne- vonás, ott sorozatosan jön­nek a hibák. Ugyancsak Nógrádszakál köz­ségben, Palik István hétholdas dolgozó paraszt, aki a község­ben valamikor bíró volt — biztos nem véletlenül — a múlt évben feketén vágott sertést, az idén meg a község dolgo­zóinak felháborodására — jó termése ellenére — egyszerűen megtagadta a beadási kötele­zettség teljesítését. A községi tanács pedig határozatlanul áll, nem kis mértékben azért, mert maga a járás sem törődik az­zal, hogy a felelősségrevonást megtegye. Nagylóc községben a tanácselnök és a tanácstitkár a járási VB határozata ellenére a vasárnapi békegyiijtési napon egyszerűen nem voltak hajlan­dók dolgozni. Nógrádmegyer községben nem tartották meg a szokásos végrehajtóbizottsági ülést. Egyházasgergén a ta nácstitkár önkényesen elhagyta munkahelyét. Mindezért senki­nek a haja szála sem görbült meg. Mihálygerge községben Lenkó József, a községi tanács nyil­vántartója azzal a vélemény- nyel volt Varga Lajos kulák- ról, hogy kár azt piszkálni, úgysincs annak semmije Amikor jobban megnézték kide­rült, hogy a kertjében 15 má­zsa burgonyát rejtegetett, a ku­koricáját pedig a fiához vitte. Arra hivatkozva, hogy neki nincs semmije, megtagadta a beadást. A községi tanács a kufák hátralékát a dolgozó parasz­tokon akarta behajtani. A szécsényi járásban meg­érett a helyzet arra, hogy a járási pártbizottság és a já­rási tanács alaposan elgondol­kozzon eddigi munkája felett. A legrövidebb időn belül hoz­zon munkájába olyan fordula­tot, amely tekintélyt hoz a járás veze­téséhez és nem enged meg semilyen visszaélést a mun­kák maradéktalan végrehaj­tásában. Ha ezt látni fogják az appará­tus dolgozói, a községi taná­csok, de nem utolsó sorban a dolgozó parasztok, egységesen sorakoznak a járási vezetőszer­vek mögé és így egységes erővel a járás lemoshatja a már két év óta tartó utolsó hellyel járó szégyent. a-z előkészületednél, mint azuj- lailai bányaüzemnél, ott sikere­sen indítottá-k he. A pártoktatás előkészítését nem a többi fel­adatoktól elkülönítve, hanem azokkal összekapcsolva vittél:. Ennek az eredménye, hogy a hallgatók egy-tet kivétellel megjelentek a foglalkozáson. A pártszervezet helyesen a párt- csoportvezetőkre, népnevelőkre támaszkodott e feladat végre­hajtásában is. Ismertették fel­világosító munkájuk során az oktatás jelentőségét. Jó! indult be az oktatás a 1 ifikéi pártszer­vezetnél is, ahol a hallgatók 98 ez ázsiókban ielentök me®, s hasonlóképpen Gará-b, Patva re, Ersekvadtert és a dékáni tszcs, ben is a pártszervezet filapps előkészítő mu-nkájána-k eretimé- öveként a hallgatók 100 száza - lóikban megjelentek az elsőíog- laillkozáson. A ballas'SiaifW'wrrf’i és a pá-sz. tói járás ai a pszervez étéinél In­dult be az oktatás a legjobban. Egészséges versenyszellem alakult ki a propagandisták között a ba­lassagyarmati járásban. Grenyi elvtárs, a szanda-vára-ljai poli­tikai isikala vezetője versenyre hívta ki a politikai iskola II évfolyamának vezetőjét, hogy a hozzá beosztott hallgatókkal rendszeresen foglalkozik, bizto­sítja; hogy az oktatási évben na tegyen lemorzsolódás. Elmondhatjuk azonban, begy egy pár alapszervezet kivételé­vel, az oktatási év beindítása nem teleit meg a követelmé­nyeknek, nem biztosiltja me­gyénkben az oktatás további szervezett menetét. Legdöntőbb hiba a* oktatás politikai elő­készítésének elhanyagolása. E gyes tel veken tachnAkai kér­dések rendezésével megoldott­nak tekintették az oktatás elő­készítését. A mizsarfai pártszer­vezet eleinte jót foglalkozott a pártoktatás előkészítésével, de úgylátszik, hogy az elmúlt év eredményei elbizakodottá tette a pártbizottságot, s úgy gon­dolták, hogy az eredmény ma ­gától is jelentkezni fog. Ebből adódott, hogy közvetlen a meg­indulás előtt nem értesítették a hallgatókat és az oktatás nem is indult be. Több alapszerve- zetnél, mint Kistelek, Heren- csény, Egyházasgergén a hall­gatók mintegy 5—10 százaléka jelent meg csupán a foglalko­záson. Egyes helyeken, mint a mihálygergel, gáti és déli bá­nyaüzemeiknél, Nemti és Dorog, háizián, egyáltalán nem vdlt fog­lalkozás. Felelősség terheli az alapszervezet vezetőségeit eze­ken a helyeken, mert nekik keil igazdájuiknaik lenni a pártokta- t ásnak. A járási pártbizottságok nem udtak elegendő segítséget nem ellenőrizték menetközben, hogy az alapszervezetek ho­gyan hajtsák végre a Politikai Bizottság határozatát. Különös­képpen a salgótarjáni, szécsényi és rétsági járásban indult be rosszul az idei pártolktatá6. Pártszervezeteinknél egyes helyeiken opportunizmus tapasz­talható, hiszen a legkisebb tech­nikai akadályba' ütközve, le­megindu lásá nah í atatai mondtak az oktatás beindíta'1 sáról, de egyes helyűken még ai technikai feltételeket sem biz­tosították. A Kossuth-tárói párt­szervezet a hallgatók kiválaew- tását, oktatási formánkén ti bér osztását sem végezte el. Nem egy helyen még most is a tü­zelő és világítás megoldásán rágódnak, ahelyett, hogy a poli­tikai előkészítéssel foglalkozni- nuk. A pártoktatás megindulásá­nál!, mint hiányosság vetődi L fel a propagandisták gyenge felkészülése is. Egyes helyeken ugyan, mini a* acélgyár, üveggyár és új­laki bányaüzemeknél a propa­gandisták színvonalas előadás: tartottak, de zömükben, mint Sőly-puszián Miló elvtárs, nem. készültek fel az előadásokra. Többen nem vettek részt a pro­pagandista sízemináriumokoti, anyaghiányra hivatkozva. Mind­ez súlyos megsértése a Politikai Bizottság határozatának, ametv legfőbb feladatút az oktatás eszmei. politikai szinaonalánan emelését tűzte elénk, amely elJ választhatattan a propagandist ták alapos felkészülésétől. A DlSZ-oktatás megindulása, nál is mutatkoztak eredmények. De megmutatta azt is, hogy egyes helyeken sem a DlSZ-szer- uezet, sem a pártszervezet nem törődött a DlSZ-flatalok neve­lésével. Enne< a következmé­nye, hogy a DlSZ-alnpszerveze- tőinknél mindössze 60 százalé­kában indult meg az oktatás, s a legtöbb helyen a hallgatók mintegy 60—70 százaléka jelent meg. Pártszervezeteinknek hatékonyabb segítséget kell adni a DISZ-szervezeteknek, s nená engedhető meg az, mint Szan- d a várai j án, Lúd ányhal á sz i ban., hogy az alapszervezet nem en­gedte meg, hogy a DISZ külön oktatást szervezzen. Pártbizottságaink és alapszer- oezeteinknek legdöntőbb felada­ta, hogy fokban foglalkozzanak az oktatási munka jelentőségé­vel, tudatosításával. Az októberi taggyűléseken külön napirendi pontiként tárgyaljáik meg az elő­készítést és a beindulás tapasz­talatait. Biztosítsák atapszerve- zeteirík — s a járási pártbi­zottságok adjanak segítséget ehhez — liogv a propagandis­ták rendszeresen résztvegve- nek a propagandista' szeminá­riumokon. Vonják felelősségre azokat a propagandistáikat, akik elmaradnak a szemináriumról, hanyagul készülnek fel a fog- i alte?, ásókra, mert csak jgy tudjuk biztosítani, hogy a párt- oktatás színvonallá emelkedjen. Ellenőrizzél': és segítsék ala,p- szervezeteink a DISZ-szerveze- tetet, adjanak fokozott segítsé­get a DISZ propagandistáinak, az októberi taggyűlésen szá­moltassák bs a DlSZ-tinkárokiat a DISZ oktatás beindulásától és szabják meg feladataikat. Alap-szervezeteink vizsgál iák meg, hogy a technika» előfelté­telek biztosítva vannak-e, mert ezek elhanyagolása is gátlójá­vá válhat az oktatási munka zavartalan menetének. Ahol nem kaptáik meg a® anyagokat, sürgessék a propaganda anvag- terjesztőtől, hogy a következő oktatási napon már biztosítva legyen. Bányász pártbizottsá­gaink biztosítsák, hogy a dél­utáni és az éjszakai műszak­ban dolgozók az oktatási napo­kon két órával előbb érjenek munka-helySkne — amit a dol­gozók el is fogadtak — s a műszaki vezetőkkel karöltve te­remtsék meg a lehetőséget, hogy minden dolgozó, aki 6® ran osztva, pártoktatásban rendszeresen részt tudjon venni« Konez Borbá'a, a megyei pártbizottság ágit. prop. munkatársa MEGJELENT... Az OreeágOq Béketanáes kiadá­sában megjelent a Békemoz­galmi Útmutató 6. és 7. száma. A 60s számú útmutató elme: „Hogyan készüljünk a III. ma­gyar békekongreaszusra”. A bé- kebizottságok titkárai és tagjai abban pMvlcw tajékoKtatást kap­nak arról, hogy a kongresszus* megelőző időben milyen felada­tokat loel! megoldanfok. Az út­mutató követésre méltó kezde­ményezéseket továbbit és gya­korlati segítséget nyújt a tár Ari és a városi küldöttvátasztó bé- keertefcezlatek ntegr**«iezésér®.

Next

/
Oldalképek
Tartalom