Szabad Nógrád. 1952. október (8. évfolyam. 79-88. szám)

1952-10-01 / 79. szám

3 1952 október f. SZABAD AOÍ.RAD Nagyobb felelősségérzetet az üzemi kollektív szerződések végrehajtásánál Pártunk és kormányunk a szovjet tapasztalatok alapján le­hetővé tette, hogy hazánkban kollektiv szerződéseket kötöt­tünk. Az üzemi kollektív szer­ződés jelentősége, hogy a dol­gozók széles tömegeit bevonja az üzem ellenőrzésébe, irányí­tásába és a kétoldalú kötelezett­ségvállalásokkal elősegítjük a tervek teljesítését, a dolgozók szociális és kulturális fejlődését. Az üzemi kollektív szerződés tartalmában és jelentőségében teljesen különbözik az elmúlt időkben kötött kollektív szerző­désektől. Míg a szakmai kollek­tiv szerződések általánosságban fejezték ki a jogokat és kötele­zettségeket, az üzemi kollektív­szerződés I lehetőséget biztosít, hogy , minden egyes dolgozó t«sz- ! tán lássa az üzemének fej­lődését. bemre a saját jogait I és felalatait. 1 Megyénk területén a vasipar­ban a Salgótarjáni Acélárugyár ban és a Zagyvarónai Vasötvö- zetgyárban kötöttek üzemi kol­lektív szerződést. Területi bizott­ságunk felülvizsgálta mind a kél üzemben a kollektiv szerződés­ben foglaltak végrehajtását, a kötelezettségvállalások eddigi teljesítését. A tapasztalatok azt igazolják, hogy a vállalat - vezetőség, valamint az üzemi bizottság nem foglalkozik rend­szeresen a kollektív szerződés ben foglalkoztak végrehajtásá­éval. így a Zagyvaróna! Vasötvö- zetgyárban már az első fél­évi kollektív szerződés fart- talmazta a kohóhoz a szel'ő- zőberendezés építését, de még most sem fogtak hozzá. A Sal­gótarjáni Acélárugyárban az igazgató elvtárs augusztus 20-ra egy bölcsőde elkészítését vállal- f fa, amely még a mai napig sem készült él. De több olyan vállalás van. a kollektiv szerződésben, melyeket határidőre nem teljesítettek. Üzemi bizottságaink sem te­kintették központi feladatnak a kötelezettséffválSiTások teljesíté­sét. Nem harcoltak ézen felada­tok végrehajtásáért úgy, mint ahogy kellett volna. A többter- me'ésért harcoló dolgozók el­várják, hogy minden egyes vál­lalások határidőre végre legye­nek hajtva. Üzemi bizottságaink szervez­zék meg a kollektiv szerződés tömeges ellenőrzését úgy, hogy a szakszervezeti bizalmiak rend­szeresen értékeljék az egyes kö­telezettségvállalások teljesítését. Az üzemi bizottságaink és vállalatok igazgatóinak figyel­mét felhívjuk, hogy alaposan készüljenek fel az október 6 és 18 között megtartandó beszá­molóra. Alkalmazzák a bírálat és ön­bírálat fegyverét, tárják fel a meglévő' hibákat, de fog­lalkozzanak a hibák meg­szüntetésének módjával is, hogy az előttünk álló feladato­kat végre tudjuk hajtani. Pártunk és kormányunk min­den igazgatótól és szakszerve­zeti funkcionáriustól elvárja, hogy a kollektív szerződés min­den pontját időben és maradék­talanul végrehajtsuk. A vállalat vezetősége vonja felelősségre azokat, akik hátrál­tatják vagy akadályozzák a fel­adatok végrehajtását. Üzemi bizottságaink . pedig hozzanak határozatot a hiányosságok ki­küszöbölésére — ellenőrizzék menetközben a kollektiv szerző­dés pontjainak végrehajtását. Bíró János bér- és termelési felelős A kommunisták példamutatása viszi győzelemre a kölcsönjegyzést Sámsonházán Sámsonháza községben a szeptember 24-én megtartott népnevelő-értekezleten sok élenjáró dolgozó paraszt, tszcs- tag volt jelen. Amikor a párttit­kár elvtáre a békekölcsön-jegy­zésről beszélt, kitűnt, hogy a. jelenlévők mind megértik, és helyeslik pártunk és kormá­nyunk felhívását, tisztában van­nak azzal, hogy a nép érdekeit szolgálják. Szabó Mihály alhadnagy köz­ségünkből került a néphadsereg tisztjei közé. Hozzászólása azt mutatta, hogy néphadseregünk tisztjei, békénk elszánt védői. .Ezért ajánlotta fe ISzabó Mi­hály alhadnagy kéthavi fizetését, a Harmadik Békekölcsönre. Az ő példája arra lelkesítette a többieket, hogy mindenki ere­iéhez mérten a legtöbbet ^"rez­zen. A népnevelők ági/ indultak el a kölcsönjegyzési ívvel, host/ először ők masuk jegyeztek, mert tudták, hogy csak a példa­mutatóan jegyző népnevelő ér­het el eredményt. ....... Fiz elva József párítífkár elv­társ egy és félho'das do'gozó­paraszt elsőnek jegyzett 400 forintot. Skultéti Pál tanácsel­nök-helyettes 7 holdas dolgozó paraszt 500 forint Békekölcsönt jegyzett. Mint mondotta, gyer­mekkorában kuláknál volt, akik csendőrökkel törették össze, azt akaria". hogy ez a múlt sohai többé vissza ne térjen. „Úgy dolgozunk a Békekölcsön-jegy­zés során, olyan jelvilágosító munkát végezzünk, hogy a jó begyűjtési eredményt, jó békeköl­csön-jegyzés kövesse. Közsé­günkben már az első napon szép eredményt értek e! a népnevelők. Kukelv István cipésznek két gyermeke tanul Pesten. Fele­sége azt mondta, hogy ő meg akarja hálálni a pártnak, kor­mányunknak. ho<n’ gyermekei ingyen tanulhatnak Budapesten a főiskolán, ezért 400 forintot iegvzett. Kukra Márton négv- holdas és Cikora Pál felső 3 holdas dolgozó paraszt szintén 4—400 forintot. Kassai Vilmos postamester 800 forint fizetése mellett 1200 forint béfteköjcsöti,- ieorvzófesél akar 'hozzájárulni bé­kénk megvédéséihez. \ balassagyarmati vasutasok példát mutatnak A balassagyarmati vasútállo­más között a Békekölcsön-jegy­zés első napján már reggel élénk verseny indult meg az első helyért. A párttitkár elvtárs jó példája, aki 1200 jorintos fizetése mel­leit 1800 forintot jegyzett, mind- annyiukat arra késztette, hogy erejükhöz mérten la legtöbbet je­gyezzenek. Az első napon Bocsi Sándor páríonkívüli népnevelő vezetett a jegyzésgyüjtés terén, ö maga még a népnevelő-érte­kezleten úgy tervezte, hogy a havi fizetését, 900 forintot jegyzi, de másnap reggel mégis elsőnek írta a jegyzési ív­re a saját neve mellé az 1100 forintot. A dolgozóknak akiket 5 fel­keresett, elmondotta, hogv soha ilyen megbecsülésben nem volt részük a múltban, mint most. A legjobb vasutas dolgozók ne­veit az egész ország népe isme­ri és szereti. Es hogv az ötéves terv során még jobbét ériünk el, hogy soha többé elő ne fordul­jon az ami— 1944—45 telén volt, amikor a fasiszták szinte az egész ország vasútforgalmát megbénították. Ehhez kell a vasút dől gozóinak is hozzájá­rul niok. A dolgozók látva; hogv ő maga mutat ezen a téren jó példát, szintén nem akartak le­maradni, igv reggel mindjárt az ö csapata az első lett az ál­lomáson 960 forintos átlagiegy- zéssel, amikor ezt meghallotta Istvanovszki István népnevelő, versenyre hívta ki Bocsi Sán­dort és nemsokkal később ebben a versenyben már Istvanovszki elvtárs vezetett. Az ő átlagúik szombaton már 1100 forint volt. Különösen példamutatóak az ál­lomáson a DISZ-íiata.'ok. Nem is csoda, mert a ió példát a fiatalok a DISZ-tiíkár elvtárs­tól látják, aki 1200 forintos fi­zetésé mellett Í2‘00(f forint béke­kölcsönt jegyzett. NYÍLT level Nógrádmarcaiiak, ne feledjétek... / Kedves Békeharcosok! A mai jobb éleiben igen sok fatusi tol gozó szereti elfe­lejteni, hogy ö egykor lealázott cseléd volt, vagy megvetett, agyonhajszolt urasági kocsis. Szeretik elfelejleni azt, hogy egy ''konyhán 4—5 család főzött, igyekszenek még gondolataikból is elhessegetni és távoltartani a „Horthy-paradiosopi" szörnyű emlé­keit. Ugye, ti is így voltatok ezzel Horváth Lajos és Kovács Jó­zsef? Jelenlegi életetek gazdagabb, kulturáltabb. Ne feledjétek, hogy ez népi demokráciánk eredménye. Es mégsem veszítek ki részetek a békekölcsönjegyzésből. Van pénzetek cipőre, ruhára, rádióra, kerékpárra, de akad új ház építésére is. Ugye Sebők János? Drága hazánk, szabad szülőföldünk ragyogó történelmi korszakot él. Ne feledjétek, hogy ilyen történelmi jelentőséggel bír a Harmadik Békekölcsönjegyzés is. Ilyenkor nem hogy elfe­lejteni, hanem föl kell éleszteni, mérlegre kell tennünk a múlt és jelen életet. Számadást kell termük, mi voltam, mivé lettem. De nézzük a múltat, idézzük fel azt az életet, amelyet már többen el­felejtettek. N . . ógrád megye története úgy emlékezik meg községetek ■rténetéről, mint Sztranyavszky Géza, Weisz József, Dr Sztra- javszky Sándor és Berthőthy jöldesurak blroda.máról. De Ti ezt jobban tudjátok. Ti nyomorogtatok, Ti éheztetek, Ti voltatok lánc- raverv: mély sötétségbe, tudatlanságba taszítva. Ti voltatok ki­szolgáltatva — kísérleti nyúl módjára — az ö'ülteszíí földbirto­kosok önkényének. Jambrik József, Jusztin Vince, Licskó János és sok százan, Ti volt cselédek, talán már elf e,ejtettétek azt a ször­nyű sorsot? Vagy Te, Sisa József, talán már elfelejtetted az ura­ság korbácsütéseit? Most, amikor e sorokat írom, úgy érzem, hogy százan és szá­lfa/! harsogják válaszul: nemi Nem felejtjük el Sztranyavszky börtönét, az állataink, bútoraink elárverezüit. a 30-nál több sze­gény paraszttársunk koldusbotra juttatóit! Igen, ezt nem lehet elfelejteni. S tudom, elevenen él még a bosszú lángja bennetek. Ezt juttatjátok kifejezésre a gabona-, ku- korca-, burgonya-, tej-, tojás-, baromfi-, sertésbegyüjtési köte­lezettségiek pontos teljesítésével. Azért teszitek mindezt, mert sze­retitek hazánkat, hogy újabb csapást ■mérjetek a községetekben még meghúzódó s aljasul támadó ellenségtekre, kik azon mes­terkednek, hogyan tudnák újra nyakatokra ültetni a földbir'oko- sokat a csendőrhadával együtt. Ezek voltatok ti a mudban. Mivé lettetek ma ? Te Sisa József, mint szegény paraszt- embernek fia a község népi hatalmának, a tanácsnak vagy elnöke. A falu dolgozó népének ügyes-bajos dolgát intézed. Keresztúri János 7, Sebők János 9, Szatmári István 5 kát. h. földet kaptak főiosztáskor. A többiek sem maradtak ki, azok is kaptak bőven. Ti közöttetek osztották ki az uraság állatállományát, gazdasági föl­szerelését. Pártunk és államunk támogatása során igen megerő­södtetek. Te Keresztúri János új házat építettél, két tehened is van, ugyanígy neked is. Sebők János. Es Ti, Diósi Gábor. D'cse István, titeket is segített államunk, hisz nyolcatoknak épített új, '■modern házat. A múltban hogy tudtatok volna építeni ilyen szép Í..J? Azelőtt ketten-hárman jártatok kerékpáron. Ma már alig van olyan ház, ahol he lenne kerékpár. Neked, Gemer László, lányod és a fiad jár új kerékpáron a balassagyarmati gimná­ziumba. Homolya Józsefnek a lánya is kerékpáron jár az isko­lába. Tehát élvezitek béketervünk áldásait. Viltanytok sem volt, ma az is van. Ott ég esténként az utcai lámpa, csak el keli gon­dolkozni, hogy ki adta ezt a falunak. Azelőtt, amiko<■ bejöttek az őszi sáros iáők. ti, dolgozó parasztok nyakig botorkáltatok a sárban. Ma a községben 9 utcai lámpa világít. Hogy új házatok legyen, hogy rádió terjessze benne a kultúrát, erre a múltban még csak gondolni sem mertetek, Egyedül Sztranyavszkynak volt rádiója. Ma 31 rádió van, p községben, s ebből 20, a volt cselé­dek házában terjeszti a szocialista kultúrát, s teszi műveltté hall­gatóit. Ugye Jusztin János, Kálmán János, mennyivel másként látjátok magatok körül a világot, mióta rádiótok van? Azelőtt, ha valamelyik dolgozó paraszt megbetegedett, Sztranyavszkyhoz kellett menni könyörögni, reszkető lábakkal, megalázkodva kérn\ hogy telefonáljon Gyarmatra mentőkért. Aía már a fölművesszövetke­zetben, tanácson, állami gazdaságban van telefon. Vince János, Te nagyon jól emlékszel arra; hogy amikor megtapostak a tinók, bizony a telefon segítségével idejében beszállítottak a mentők a kórházba. Amikor kint voltam a községetekben, s megláttam az új, modern tanácsházatokat, akaratom ellenére arra gondoltam, amit már a fentiekben részben kifejtettem. A tanácsház elolt színes dáliák, petúniák virágoznak. A nagy, üveges előcsarnokban plros muskátli nyílik. Uj irodai berendezések vannak. Modernek a lámpabárák, a mosdó, a rendezett tanácsterem. Ezt az ötéves ter­vünk adta nektek. 320.000 forintos beruházással építettük, és büszkén hirdeti, hogy minden hatalom a dolgozó népé. El- mondtatok, hogy az 1953-as évben új kultúrházat építettek benne mozival. De hogy a tervünk mielőbb felépítse a kultúrházat, azt nektek is elő kell segítenetek Varga József, Vince János! N ógrád marcali dolgozók • Most már látjátok-e, hogy öltött testet a terv és békekölcsönre eddig lejegyzett forintjaitok, így szolgálja a haza javát, a Ti hasznotokra a Harmadik Békeköl­csön is. Ne feledjétek, hogy a kölcsönjeguzés jelentősége túlnő hazánk határain. Komoly, politikai jelentősége van. erősíti a bé­kéért harcoló népek táborát. Az imperialisták új háborúra uszí­tanak. Déli határainkon a véreskezű titóisták állnak ugrásra készen. Szeretnék, ha a kapitalisták és földbirtokosok újra foszto­gathatnák hazánk népét, természeti kincseit. Ezért készülnek új háborúra, dühöngenek, mert látják népünk boldogulását, erősö­dését, hogy hazánk erős bástya a Szovjetunió vezette békefront szakaszán. Mint eleven húsba szúrt kés. úgy fáj nekik ötéves ter­vünk tiapról-napra jobban kibontakozó sikere, Tudják, hogy Sztálinváros több vasat és acélt ad országunknak, amiből, gépek, traktorok lesznek, lnota több villamosenergiát, Tiszátok terméke­nyebbé teszi a földet, újabb falvakba viszi a villanyfényt. Ezért akarják fegyverrel megtámadni szép hazánkat. Ötéves tervünk alkotásai, amelyeknek gyorsabb megvaló­sítását Ti is elősegítitek a Hármaik Békekölcsönfegyzésse', erősítik drága hazánkat. Ezért viseli az államkölcsön, a bé­kekölcsön nevét. Ez a név foglalja össze legjobban a kölcsön felhasználásának céljait. Ezért ötéves tervünk igazi béketerv. Ha kölcsönt jegyeztek, a béke ügyének tesztek szolgálatot, ekkor bi­zonyítjátok be tettekkel, hogy a béke ügye melleit álltok és gyű­lölitek a háborús uszítókat. Jegyezzetek békekölcsönt! Képünkön a somoskőújfalusi orvosi rendelő látható, amely 110 ezer forintos költséggel épült. Pártunk és kormányunk nagy gondot fordít a dolgozók egészségvédelmére. A felszabadulás előtt a nyomorral és betegséggel szemben védtelen volt dolgozó népünk túlnyomó többsége Horthyék 25 év alatt annak az ösz- szegnek negyvened részét fordították egészségvédelmi beruházá­sokra, amit mi az ötéves terv során. Célunk az, hogy hazánk minden lakosa születése pillanatától egészségügyi gondozásban, orvosi ellátásban részesüljön. Összesen egészségvédelemre egy- miillárdszázharmincm'ílió forintot fordítunk az ötéves tervben. Ezért építünk 212 olyan orvosi rendelőt, ahol éjjel-nappali szolgálat lesz. A Horthy-korszak éjszakai mulatókat nyitott. A nép országa éjszakai rendelőintézeteket áWt fel. Megyénkben a felszabadulástól 6 rendelőintézetet javítottunk ki, és két új ren­delőintézet épült. Uj gyógyszertár épült Tar községben. A néip egészségvédelméről való fokozott gondoskodást bizonyítja, hogy Somoskőújfa'uban majdnem teljesen megszűnt a csecsemők halá­lozása és közel 5000 do gozó közvetlenül a községben kap orvosi kezelést. Ezért jegyeznek a somoskőújfalusiak is lelkesen béke­kölcsönt, Kertai Béla háromholdas dolgozó paraszt 200 forintot jegyzett. Ezért végzi oly lelkesen jegyzésgyüjtő munkáját Nagy József né, aki ezidáig 1200 forintot jegyeztetett. Ö maga 300 fo­rintot jegyzett 480 forintos fizetéséből hogy mlndhamarabb meg­valósuljanak ötéves tervünk célkitűzései. Czene József mátranováki bányász felhívása A mátranováki Déli-bányában dolgozó Czene József csa­pata az alábbi felhívást intézte az ország bányászaihoz; Bányász elvtársak! A Magyar Népköztársaság Miniszter­tanácsa békekölcsönjegyzésre hívta fel dolgozó népünket. Mi a kormány felhívását megbeszéltük és megértettük, hogy az általunk adott forintok a béke ügyét szolgálják. Ezért 12 tagú csapatunk 21.600 forinttal — 1.800 forintos átlag jegy zéssel — járult hozzá a béke megvédéséhez. Mi bányászok, mindig az élvonalban harcoltunk pártutik és kormányunk célkitűzésének megvalósításáért. Bizonyítsuk há: be most is. hogy a mi szeretett pártunk és kormányunk ezután is mindenben számíthat ránk! Bányász elvtársak, kövessétek pél­dánkat. A Har nádik Békekölcsön példás jegyzésével is mutas­suk meg, hogy fáradságot, áMozaíW nem kímélve védjük a békét, dnága hazánk függetlenségé-. CZENE JÓZSEF 12 föböt álló csapata. Gyermekeink mégszebb jövőjéért 500 forintot jegyzek Ifj. Veres István pásztói kéííioldas dolgozó paraszt, 500 forint békekölcsönt jegyzett, és elmondotta, hogy a múltban egy k:s viskóban laktak, s nem tudtak egyről-kettőre menni. A felsza­badulás adta meg a lehetőséget arra, hogy bo'dogan, mind jobb anyagi körülmények között élhessen. Most tudta elérni, hogy szép kétszobás lakást építetett. Két lányának, aki hetedik és nyol­cadik osztályba jár, már biztos jövője lesz, s e jövő kialakítá­sához, megvalósításához ő is hozzá akar járulni. De nemcsak a békekölcsönjegyzésben, hanem a begyűjtés vona'án is példamu­tató. Teljesítette már a baromfi-, tojásbeadási kötelezettségét és, a negyedévre beütemezett serlésbeadási kötelezettségét is 29-én1 teljesítette, J Ötéves terv: a béke terve Képünkön látható, a homokterenyej új kultúrházat is a terv adta a község dolgozóinak. Érdemes tehát jegyezni békekölcsönt, mert az sokszorosan visszatérői közvetlenül vagy közvetve dolgozó népünknek. Üdvözlettel: Lantps László

Next

/
Oldalképek
Tartalom