Szabad Nógrád. 1952. szeptember (8. évfolyam. 71-78. szám)

1952-09-24 / 77. szám

Világ proletárjai egyesüljetek MDP NÓGRÁDM EGYE I PÁRTBIZOl fSÁC 5ÁNV m LÁPJA I VIII. ÉVFOLYAM. 77. SZÁM. ARA 50 FILLÉR 1952 szeptember 24. Minden részletében teljesítsük a begyűjtési tervet — Levél az ipolyvecei tanácselnöknek — Gólyán Ferenc és feleséqe boldogan veszik át a nyert 2000 forintot a salgótarjáni takarékpénztárban Hallottam, hogy a községe igen lemaradt a gabona és a kapásnövények begyűjtésé­ben, és sok hízottsertéssel, ba­romfival, tojással adósai az ál, lamnak. Az ipolyvecei tanács rossz munkája hátrahúzza járá­sunkat a begyűjtési versenyben. Szem előtt kell tartani az el­nök elvtársijaik is, hogy ipari dolgozóink zökkenőmentes ellá­tásához az általunk elvégzett rossz vagy jó- begyűjtés nagy­ban hozzájárul. Községünk a pártszervezet irányításával, s a tömegszerve, zetek által nyújtott segítséggel ügy. a gabona, mint a hízott­sertés, baromfi, tojás és a ka­pásnövények begyűjtésénél is szép eredményt ért el. A dol­gozó parasztokat időben felvi­lágosítottuk a begyűjtés jelen­tőségéről. A munkából én, a tanácstitkár a> nyilvántartó k:_ vettük részünket. Megmondtuk a dolgozó parasztoknak nem is egyszer, hogy ha időben teljesí­tik a beadási tervei, a község előbb elnyeri a szabadp:ac. ér­tékesítés jogát. Ilyen felvilágo­sító munkai után egy döigozó- paraszt sem maradt hátralék­ba. Ugyanezt a módszert alkal. mázzuk a kapásnövények be­gyűjtésénél is. Egyéni el­beszélgetéseken kívül gazda­gyűléseket is szervezünk, aho. ismertessük a rendeleteket. Ennek az eredménye, hogy a búza. rozs, árpa, zab beadá­si . kötelezettséget a terven jó­val felül teljesítjük. A harmadik negyedévben 13 darab sertés van beütemezve községünknek. Ebből már kilen­cet beadtunk, s öt darabot szeptember 30-:g beadunk, így egy darabbal még túl is tel­jesítjük. Dolgozó parasztjaink között versenyt szerveztünk, hogy az első, félévi sertésbeadá­si tervet december 31-ig teljesít­jük. A tejbeadási kötelezettség terén 107 százalékot értünk el. Az őszi kapásnövényeknél bur­gonyából 80ifo napraforgóból 25, kukoricából 14 százalékot ér­tünk el. A kukorica és a napra­forgó törése még csak a napok­ban indult be, de a sérvét mind­kettőből szeptember 30-ra tel­jesítjük. A burgonya beadás' tervet pedig szeptember 20-ra. Amint látja az elnök elvtárs, szép eredményt értünk el a be­gyűjtés terén Ipolyvece község­gel szemben, pedig Ipolyvecén sem rosszabbak a földek, s nem rosszabbak a termések sem. Ahhoz, hogy a község ugyancsak jó eredményeket ér­jen el, s >a lemaradást mielőbb be tudják hozni, javasolom az elnök elvtársnak az általam al­kalmazott módszerek használa­tát. A begyűjtési rendeleteket m ndig át kell beszélni a párt­titkárral, hogy azt hogyan le­het eredményesen alkalmazni községi viszonylatban. Az így kialakított tervet meg kell be­szélni a tömegszervezeti veze­tőkkel. az állandó bizottság el­nökével és tagjaival, akik azt :smertetik a község minden egyes dolgozójával, és verseny­re buzdítják őket. Mi minden nap kidoboltaittuk a jó és rossz teljesítő dolgozó parasztok neve­it. Ugyanakkor a versenytáb­lán naponta négyszer értékel­jük a községben fo'.yó páros­verseny eredményét. Nagyon fontos; hogy a párosversenyt ne csak szervezze az elnök elv- társ, hanem rendszeresen érté­kelje is ki. Tükörképe az egész begyűj­tési munkáknak a naprakész állapotban vezetett nyilvántar­tás is. Naponként meg kell néz­ni a nyilvántartó munkáját, se­gítséget kell neki adn:. Minden héten meg kell szervezni a be­gyűjtési állandó bizottság ér­tekezletét, s az ott hozott hatá­rozatok végrehajtását ellenőriz­ni és segítem kell. Tehát a be­gyűjtési terv végrehajtása csak szervezett, tervszerű munkával valósítható meg. Ezzel elmondtam mindazt, amely egy elnök feladata, a begyűjtés végrehajtásában. Az elnök elvtárs feladata, hogy úgv dolgozzon, hogv a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom tiszteletére Ipolyvere község is a jó begyűjtéssel já­ruljon hozzá állami, begyűj­tési tervünk sikeres teljesítésé­hez. E feladat megoldásához kí­ván sok sikert Staktu István Nógrádkövesd község tanács­elnöke Fokozzuk a kukorica- és a napraforgó- begyűjtés ütemét Megyénkben napról napra lendületesebbé válik az őszi ka­pásnövények begyűjtésének nagy munkája. A megyei ta­nács begyűjtési osztályának szeptember 19-i értékelése ar­ról ad számot, hogy a járások közötti versenyben továbbra is a balassagyarmati járás vezet 45 százalékos eredményével. Második helyezést, a pásztói járás érte el, melynek az ered­ménye 36 százalék. Utána Kö­vetkezik a rétsági 32.8, szécsé- nyi 29.5, míg a salgótarjáni já­rás 23 százalékos eredményével. E nagyszerű eredmények mel­lett azonban mind az öt járás­ban nagy lemaradás mutatkozik a kukorica, s a napraforgó be­gyűjtésénél. Még az első he­lyen haladó balassagyarmati já­rásban is 19.3 százalékos a ku- koricabegyüjtés. Még ettől is nagyobb lemaradás mutatkozik a szécsényi járásban, ahol a kuKoricabegyüjtési tervet ezidú'g 8.1 százalékban teljesítették. Ta­nácsainknak szorgalmaztok kel! a kukorica és a napraforgóbe­gy üjtést, Következetesen kell alkalmaztok a begyűjtési terv ide vonatkozó törvényéi! A pártszervezetek meggyőző fel- világosító munkával segítsék a tanácsok munkáját. Kössünk tehénhízlalási szerződést Kormányzatunk 10 ezer dara­bos tehénhízial ási akció szer­vezését határozta el. Az akció­ban résztvevő’ gazdák igen elő­nyös feltételek mellett köthetnek hízlalási szerződést. Á szerződő dolgozó parasztok már a szerződés megkötésekor 600 forint kamatmentes előleget kapnak, ezenkívül 150 liter tej­beadási köte'ezéttség alól men­tesülnek. A szerződéssel lekötött tehén beállítási súlya be-eszá- mít beadási kötelezettség tel­jesítésébe. A ráhizlalt súlyért kilogrammonként 9 forintos árat fizet az átvevő vállalat. A szerződéiben megállapított szerződési időtartam legalább három hónap. Csak a selejtező bizottság által kiselejtezett te­henekre lehet szerződést kötni. A szerződtetés lebonyolításával kormányzatunk a megyei állat és zsírbegyüjtő vállalatokat bízta meg. A szerződtetésre vonatkozó részletes felvHágos'tást a megyei álla*- és zsírbegyüjtő vállalatod járási kirende'tségci adnak, amelyek egyúttal a szerződte­tést is végzik. A Zagyvapálfalvai Bányagépgyár befejezte harmadik negyedévi tervét A Zagyvapálfalvai Bányagépgyár dolgozói szeptember 20-án, III. negyedévi tervük befejezése alkalmával az alábbi táviratot küldték Rákosi elvtársinak. Kedves Rákosi Elvtárs! Ez év július hónap elején vállalást tettünk, hogy a III. ne­gyedévi tervünknek minden egyes hónapját 25-rc befejezzük és most örömmel jelentjük, hogy vállalásunkat tútteljesítettük, mert a III. negyedévi tervünket a mai napon déli 12 órára be­fejeztük. Ígérjük, hogy a hátralévő időben minden/t elkövetünk, hogy minél több és jobb bányagép készítésével segítsük hős bányá­szaink harcát és ezzel együtt a szocializmus építését. Vállalást teszünk, hogy 1952 december 2i tiszteletére az 1952. évi negyedik negyedévi tervünket december 20-ra be­fejezzük. Pásztói László, Mogyorósi Ottó, Massi Lajos párttitkár, UB-elnök, igazgató. Adjanak nagyobb segítséget a íny-mozgalom kiszélesítéséhez a csipkési üzemnél A mátranováki Szénbányák dolgozói a Loy-maz.ga!mat kéz. délben nehezen értették meg, mert nem ismerték annak poli­tikai és gazdasági jelentőségét. A műszaki vezetők, munkás­káderek is keveset tettek a moz­galom érdekében. Az üzemek­nél voltak azonban olyan dolgo­zók mint déiibányán Czene Jó­zsef nováki, gátibányán Nyer­ges János, csipkési üzemnél Czene Ernő maruzs vájárok, akik felismerték a mozgalom jelentőségét és harcoltak annak megvalósításáért. Egyre több dolgozó kapcsolódott a mozga­lomba, s jelenleg a vállalat 80 százaléka ezzel a mozgalommal harcol az egyenletes terme­lésért. —■ Ezért tudtuk augusz. tus havi előirányzatunkat 113.3 százalékra teljesíteni. Vállalatunknál a Loy-moz- ga'om kiszélesítése érdekében még sok tennivalónk van. Var olyan üzemünk mint a csipkési, ahol a szakszer­vezeti vezetők tel jesen meg­feledkeznek a Loy-mozga- lomról. Nem segítenek eleget a dolgo­zóknak a termelés egyenletessé tételéért folytatott harcban. A csipkési üzemben is egyenletes- zeíői példát vehetnek a gáti és a déli üzemek szakszervezetétől, ahol a vezetők mindent elkövet­nek, a mozgalom megvalósítása érdekében. így déiibányán Simon Miklós aknatitkár, aki éjjel-nap­pal járta a bányát és magya­rázta a dolgozóknak a moz­gatom jelentőségét. Ugyan így Kovács Lászió vállalati igazgató állandóan nevelte, serkentette e nemes mozgalomra a dolgozó­kat. Különösen sokat foglalko­zott gátibánya dolgozóival, mert ezek augusztus hó elején a terv teljesítésével lemaradtak. A ne­velésnek megszületett az ered­ménye, mert a hónap végére a tervüket túlteljesítették és szo­rosan felzárkóztak a délibányai üzem mellé. Az üzem műszaki vezetőinek és a szakszervezet­nek a jövőben többet kell fog­lalkozni a csipkési üzemben a Lo y - mozgal omm a I. A párt- és szakszervezet aktívái még nagyobb lendülettel folytassák a harcot, hogy a csipkési üzemben is egyenletes­sé váljon a termelés. A vállalat dolgozóinak már a túlnyomó része kapcsolódott a mozgalomhoz és jó népnevelő munkával könnyen elérhetjük, hogy minden dolgozó a Loy- mozgalommal harcoljon a több- termelésért. Havranek Ferenc aknász \ Zagyvái Szénbánya 20-án 106.7 százalékra teljesítette tervét A Zagyvái Szénbányák dolgo­zóihoz is eljutott az a hír. hogy ez év decemberében összeül a Béke Világkongresszus és ezt megelőzően november 22—23-án a magyar Békekongresszus As megtárgyalja a békeharc soron- következő feladatait. A Zagyvái ' Vállalat dolgozói felszabadulásunk óta már több­ízben bebizonyították. hogy rendíthetetlen harcosai a béké­nek, de most különös gonddal álltak, a munka frontjára, hogy méltóan készüljenek a világ békeharcosainak nagy találko­zójára. Folyó hó 20-án Forgács bányaüzem dolgozói 124.9 szá­zalékot értek el. A békéért foly­tatott harcban Brunda József, csapata példamutatóan ' küzdötte magát az élre. E hónap 20-án az előírt 3 tonnás termelés he­lyett 6.8 tonnát teljesített. Hasonlóan Pilatics Rezső csa­pata is példamutatóan harcolt és ezen a napon 209 százalékra teljesítette előirányzatát. A zagyvái vállalat ' Margit- táró üzeme a III. negyedévre vállalt kötelezettségét ezidáig 117.5. Forgács-lejtős 169.2, Karancslejtös pedig 175.6 szá­zalékra teljesítette. Margittárón Pál János Má tyás csapata. Forgácson Brun­da József csapata, Narancs­lé jt'ósön pedig idős Pál János csapata jár az élen. A zagyvái vállalat harcos bányászai a műszaki dolgozók­kal egyetértésben küzdenek a több szén kitermeléséért. A ' jó műszaki irányításnak és a fizi­kai dolgozók lelkes munkájának eredménye, hogy a vállalat ter­melése egyenletesen ível föl­felé. Folyó hó 15-i 103.8 ■százalékról, napról napra emel­kedő termeléssel 20-ára 106.7 százalékra fokozták tervtőljesí- tésüket. Bányavállalataink lemaradtak a harmadik negyedévben 1952 szeptember II. dekádjá- ban a Nógrádi Szénbányászati Tröszt vállalatai az alábbi .eredményeket érték el: - : 1. Zagyva 106.7 2. Máira novak 100.2 3. Róna 97-4 4­Mizserfa 939 5. Ménkes 85.9 6. Nagyba tony 85.— 7. Kisterenye 83 — 8. Uribes 81.3 9. Kányás 51.3 Szupuka József legéndi dolgozó paraszt 50 ezer forintot nyert Eddig közel 170 ezer forintot fizetett ki a Salgótarjáni Takarékpénztár A második békekölcsön első húzásán sok nógrádmegyei dol­gozónak húzták ki nagyobb ősz- szeggel a kötvényét. Az eddigi megállapítás sze­rint 12 tót vény nyert 5 ezer fo­rinton fí 1 üli összeget. Négyen nyertek 10 ezer forintot, Szu­puka József legéndi dolgozó pa­raszt pedig 50 ezer forintot nyert 200 forintos kötvénnyel. Amikor a tanácsházáról érte­sítették, hogy t J ezer forinttal húzták ki a kötvényét, el sem akarta hinni. Hihetetlen js az, hogy a kétszáz forintot kétszáz, szorosan kapja vissza áll amurok, tói. De ugyanígy van ezzel min­den nyerő. Azok is, a-kiik egyál­talán nem remélnek és egyálta­lán meg sem nézik a nyere­ménylistát, de azok is csodál­koznak, akik izgatottan böngé-. szik a számokat, vájjon nem húzták-e ki az ő kötvényüket. így volt ezzel Gólyán Ferenc is a szécsényi gépállomás szerelő- brigád vezetője. Hiszen nem szá­mított arra, hogy ilyen formá­ban is visszakapja államunktól a jegyzett összeg sokszorosát. Úgy szokásból, kíváncsiságból végignézte a listát, gondolva, hátha mégiscsak nyert. Es 10 ezer forinttal húzták ki az egyik kötvényét. „Nem mondom, hogy nem jól jött ez az összeg, jön a tél, majd ruhát, meg cipőt ve­szünk rajta a gyerekeknek. De azt sem mondhatom, hogy olyan nagyon rá lennék szorulva, hi­szen rajtam kívül négy fiam dol­gozik a gépállomáson és nem is akárhogy. A legidősebb Ifj. Gó­lyán Ferenc, a cséplésj tervéi 134 százalékra teljesítette. Az ö traktoros brigádja érte el a gép­állomáson a legjobb eredményt, 3000 forint jutalmat 's kaptak". Gólyán elvtárs szeiény ember, csak azzal büszkélkedik, hogy a .fiai milyen jól dolgoznak, jól keresnek. Dezső fia 154 száza­lékra teljesítette a tavaszi idény­ben a tervét és 400 forint pré­miumot kapott, a legkisebb fia még csak 7 éves, de már most elvezeti a traktort. „Soha így még nem éltünk — mondjai bol­dogan t*- mint a felszabadulás óta” Csák apró! hallgat, hogy a fiai az apjukról veszik-a példát a jó munkában. Ö maga sze: relő, de ha kell, a traktoron is •XZ felsők között van. Az erőgé­pet szocialista megőrzésre vet­ték át, de nincs is azzal soha sensni hiba. Ö maga á tavaszi ■kampányban 187 százalékra tel - jésitette tervét, négyük kerese. téből jól megél a család.. Csonka Tibor is boldogan ve­szi fel a 2000 forintot, nem azért, mintha nélkülözne, de egy fiatalembernek 2000 forint mindig jól jön. Csonka Tibor, az államügyészség dolgozója, szülei 6 holdas parasztok Vá­con, tavaly végezte az egyete­met. „Nekem ennél a kétezer fo­rintnál már sokkal többet adott népi demokrácánk, de azért en­nek is örülök" — mondja. A megyénkben, csak az 5 ezer forinton felüli nyereményeket számítva, több mint 113 ezer forintot nyertek a dolgozók. Ki­sebb tételekben má.r eddig 55 ezer forintot fizetett ki csak a Salgótarjáni Takarékpénztár. így jut vissza a dolgozókhoz államunktól közvetlen is a jegy­zett összeg. Emellett az állam arról is gondoskodik, hogy még véletlen tévedés folytán se for­dulhasson elő, hogy valaki ne kapja .meg. hiánytalanul a nyert összeget. A dejtári postahiva­talnál is megtörtént, hogy Tóth Lászió .tszcs-tagnak 50 forinttal kevesebbet számfejtettek, de jo­gos összegét utóla'g megkaoía. így. ad..álláműnk még ezen a téren is biztosítékot arra nézve, hogy a-nyert* összeget biztosan megkapja a dolgozó. A Nógrádi Szénbányászati Tröszt vállalatainak sokkal ke­ményebben kell harcolniok a 111. negyedévre vállait kötele­zettségek teljesítéséért. Már csak néhány nap van hátra és válla* lataink legnagyobb része szé­gyenteljesen elmaradt. Nem hogy a Rákosi elv-társnak tett fogadalmat teljesítenék, hanem még az előirányzott tervükből is jelentős mennyiséggel adósak népünk államának. A vállala­tok műszaki dolgozóinak már most gondoskodni ok kell arról, hogy az 1952-es tervév utolsó negyedében ne forduljanak elő azok a hibák, amelyek a II. ne­gyedévben el őfordultak. Fejlődő szövetkezeti mozgalmunk hírei Megyénk legfejlettebb, legpél­damutatóbb térmel őszövet kezetét a palotási Május 1 tsz-t, a pásztói járás egyénileg dolgozó parasztjainak, tszcs-inek kül­döttei keresték fel, hogy tanul­mányozzák a szövetkezet életét, munkaszervezetét a fejlett nö­vénytermesztést s állattenyész­tést. Tomka elvtárs. mint a va- nyarci iskola pedagógusa így nyilatkozott a szövetkezetben látottakról: „En alig pár napja nem hit­tem a fülemnek, de most már hiszek a szememnek. Itt láttam meg először a közös vagyon megbecsülését, az erős mun­kaszervezetet. A látottak után hozzáfogunk Vanyarcon a tszcs erps munkaszervezetének kiala­kításához, mely a munkafegye­lem alapja." A balassagyarmati járásban az elmúlt héten sok dolgozó- paraszt választotta a szövetke­zés útját. Galgagután új ter- melőcsoport alakult 21 család­dal, 125 kát. hold földdel. Hont község szövetkezeti községgé alakult át. 74 dolgozó kis- és középpairaszt család a meglévő Győzelem tszcs-ben látta a fel­emelkedés útját. A járás többi termelőcsoportjaiba 44 dolgozó parasztcsalád kérte felvételét. Súlyos ítéletek a sertésbeadás elmulasztásáért A szécsényi járási tanács bi-' rósági eljárást indított ifjabb Nagy Ferenc hollókői kulák el­len, aki az 1952—53 gazdasági év július hónapra beütemezett sertés-beadási tervét szabotálta, ezenkívül 3000 darab tojással és 11 kilogramm baromfival hátra­lékban maradt. A szécsényi járásbíróság bün­tető tanácsa mindezekért ifj. Nagy_ Ferenc ' hollókői kulákot 18 hónapi börtönbüntetésre, öt- ezer forint pénzbüntetésre, ötévi jogvesztésre és három évre a községből való kitiltásra ítélte. A rétsági járási tanács ugyan­csak bírósági eljárást indított Russai Nándor nagyoroszi lakos ellen, mert 160 kilogrammos sertéshátralékban volt. A rét­sági járásbíróság büntető taná­csa Russa- Nándori 10 hónapi börtön, s 1000 Forint ■ pénzbün­tetésre ítélte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom