Szabad Nógrád, 1952. június (8. évfolyam, 45-52. szám)

1952-06-25 / 51. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! SZABAD NÓGRÚD r A mizserfai bányászok két világa.. Egy levél nyomán Karancsságon A támadók sorsa. M D P N Ó G RÁ DMEGYE I PÁR T B I Z O TT SÁGÁNAK LAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM. ' ARA 50 FILLÉR 1952 JÚNIUS 25. Színvonalasabb, szervezettebb agitációs munkát a munkásszállító autókon Pártunk Politikai Bizottsága az agi­tációs munkáról szóló határozatában feladatul jelölte meg: „Az imperializ­mus háborús fenyegetése ellen, a> béke védelmére, ötéves tervünk növekvő feladata megvalósítása során' a terme­lékenység emelésére, a munkához fűződő új, szocialista viszony kiala­kítására fokozottabban kell mozgó­sítani párttagságunkat és egész dol­gozó népünket.’' Az agitációs munka — mint ahogy azt a' Politikai Bizottság agitációs munkáról szóló határozata is mu­tatja — sokrétű. Megyénkben központi helyet foglal el az agitációs munkában a munkásszállító autókon végzendő politikai felvilágosító munka. A mun- . kásszállítő autókon végzendő politikai, felvilágosító munkai jelentősége aid ja meg, hogy megyénk ipari és bánya­üzemeiben a dolgozók 30—35 száza­léka autón iár munkahelyére. A be­járó dolgozók nagy százaléka a fel­szabadulás titán került az iparba dol­gozni. A Salgótarjáni Tűzhelygyár dolgozóinak a száma például meg­kétszereződött. A megye többi üzemei­ben. bányáiban szintén többszáz azok­nak a száma, akik ai felszabadulás után lettek ipari munkások. Az ötéves terv hatalmas célkitűzései mind azt kívánták, hogy a jövőben még több munkás kerüljön faluról az iparbai dolgozni. Ez szintén növeli az autó- agitációs munka jelentőségét. A felszabadulás előtt a kapitalista bányabárók, ipari mágnások, nem tö­rődtek1 azzal, hogy a munkások ho­gyan járnak dolgozni az üzemekbe. Akik abban az időben dolgozlak, kénytelenek voltak 20—30 kilométeres körzetekből gyalog vagy kerékpárral járni a munkahelyre, ha azt akarták, hogy maguk és családjuk életét fenn­tartsák. A felszabadulás tette lehető­vé, hogy ezen az embertelen helyzeten változtassunk. Ma a munkások raun- kásszállítő autókon járnak munkahe­lyeikre. Pártbizottságunk felismerve a munkásszállító autókon a jó agitációs munka jelentőségét, népnevelő brigá­dokat 'szerveztek az autókra. Ennek eredménye; hogy mai már minden munkásszállító autón népnevelő munka folyik. Rendszeresen foglalkoz­nak a munkafegyelem kérdésével és az autón folyó népnevelő munkának nem kis része van abban, hogv csök­kent az igazolatlanul mulasztók száma. Az autón utazó munkások rendszerint megbeszélik a tervteljesílést akadá­lyozó hibákat, azok kiküszöbölésének módiát. A Széosénvből, Endrefalvá- ból, Nógrádmegyerből járó. munkás- autokon állandóan napirenden van a kétiakiság kérdése és ennek tudható be. hogv már ezidáig is többen fel­ajánlották földjüket és az ősz folya­mán pedig még többen adják be meg-' lévő földjüket. Az autón folyó agi- táciás munkai hozzáiárult az oktatás megjavításához is. Mig a Salgótarjáni Üveggyárban az oktatási év elején a vidéki munkásoknak csak kis része vett részt az oktatásban. addig az oktatási év végére ezen a téren javulás mutatkozott. Az autón utazó népneve­lők rendszeresen megbeszélik a nem­zetközi kérdések fontosabb eseményeit, 6 az autókon utazó dolgozók is egyre jobban látják, hogv az ő fó, vagy rossz munkájuk erősíti, illetve gyen­gíti a békéért .folyó küzdelmet. Az autón folyó népnevelő agitációs munka eredményei mellett azonban komoly hiányosságok is vannak. Az egyik döntő.hiba, hogv a pártszerveze­tek nem adták meg a szükséges segít­séget az autón utazó népnevelőknek. Azzal, hogv megszervezték a munkás- szálfítö autókon a népnevelő brigádo­dat, befejezettnek tekintették a mun­kásszállító autókon végzendő politikai felvilágosító munkát. Időközönként a' megalakított népnevelőbricádok át­helyezés, s egyéb okok miatt felosz­lottak, s a pártbizottságok nem pótol­ták a népnevelő brigádok tagjait. Ezért gvakori eset. hogy a munkásszállitó autókon csak egv-két népnevelő vég­zett felvilágosító munkát.' A másik hiba. hogv a pártbizottságok nem ad­tak segíreéget az autón utazó nép­nevelőknek ír munka végzéséhez. Nem látták el őket heivi anyaggal, nem 'bzámpl.tatták be őket végzett munká­jukról, nem terjesztették el az egvés jó tapasztalatokat, amelyek lényegesen megkönnyítették volna az autón utazó népnevelők munkáiét. Nem hívták fel a pártbizottságok, alapszervezetek nép­nevelőinek figyelmét a sajtó és nép­nevelő füzetek olvasására. Az autón utazó népnevelők között kevesen ol­vassák a sajtót, a népnevelő füzete­ket, ami nehezíti a jó népnevelő mun­ka végzését. A kánvási üzem 44 nép­nevelője közül mindössze nyolcnak jár a sajtó. ' Ezeknek az okoknak tudható be, hogy a munkásszáilító autókon he­lyenként egyes esetekben az ellenség hangját lehetett hallani. A munkás­szállitó autókon utazó egyes demagóg, a klérus és a kuiákság befolyása alatt lévő — nem elég öntudatos — dolgo­zók nem egy esetben szólaltatták meg az ellenség hangját, lazították a munkafegyelmet, a normarendezés ellen agitáltak. Megmutatkozott az ellenség hangjai ai melegcsákánv be­vezetésénél, s űgv beszéltek róla, hogy 12 órás lesz » munkaidő. De ugvan így a normarendezés ellen is agitáltak egyesek, hogv az úi norma túlfeszített, teliesíthetetlen. A klerikális reakció igyekszik gátolni munkánkat, s nem kis köze volt ahhoz, hogy nagyszombat és pünkösd hétfőről űgv beszéltek, mint egyházi ünnepről, s ennek következtében többen igazolat­lanul távolmaradtak az üzemtől. Az ellenség hangjának a leleple­zése, a klérus, ai kulák befolyásának a megszüntetése érdekében számolják fel a pártbizottságok, alapszervezetek a népnevelőkkel való hiányos foglalko­zást. Alapszervezeteink, pártbizottsá­gaink foglalkozzanak rendszeresen a népnevelőkkel, lássák el őket megfe­lelő érvekkel. Ismertessék a legfonto­sabb párt- és kormányhatározatokat, amely az agitáció ábc-je. „Éneikül olyan lenne az agi/ációnk — mondotta Horváth elvtárs kongresszusi beszé­dében, — mint az elszabadult lég­gömb. amelyet minden széláramlat magával sodor és legfeljebb egy el­szakadt madzagot képes felemelni. Ezzel együtt olyan, mint a vadászgép, amely — ha kell — felderít, támad és véd. de mindig összhangban van' n fó­liád mozdulatokkal”. Adjanak érveket pártszervezeteink a népnevelőknek, s most az alkotmány ünnepének tiszteletére indított munka­versenynél mutassák meg, mit bizto­sít az alkotmány. Az úi gépek beállítá­sával hogvan válik könnyebbé mun­kájuk, hogyan emelkedik a.z. 'egyes dolgozók iólpte is a szocializmus épí­tésének időszakában. Mondják el aiz öregebb bányászok, népnevelők, hogv addig, amíg a múltban hetenként két- három napot dolgozhattak, az alkot­mány nemcsak kimondja a munkához való jogot, hanem biztosítja is, s mi már véglegesen fölszámoltuk a munkanélküliséget, a nyomort, a szen­vedést. Pártbizottságaink és alap­szervezeteink számoltassák be a nép­nevelőket rendszeresen, terjesszék el a ió tapasztalatokat, mint a eeredi kez­deményezést, ahol a munkásszállító autókon mozgalmi énekeket tanultak. A beszámoltatással tudják megismerni és széleskörben elterjeszteni eev epv' népnevelő jó módszerét, agitációs érveit. Használ iák föl népnevelőink az agitációs munka különböző formáit fel­világosító munkáink során, mint a csoportos újságfelolvasást, népszerű­sítsék szemtéltető agitáción keresztül a jó! dolgozókat, s bírálják ai hanyag, nemtörődöm embereket. Fokozottab­ban vonják be pártbizottságaink és alapszervezefeink az autóagttációs munkába a pártiskolát végzett elv­társakat. valamint a politikai iskolák legiobb ballgn<ó:t, a term"lésbpn élen­járó, példamutató, pártonkívüli .dolgo­zókat, nőket és ifiket. A munkásszállító autókon lévő nép­nevelők nagy és megtisztelő felada­tot látnak el. Az utazással eltöltött idő jó felhasználása, a dolgozók nevelése, a nagy feladatokra való mozgósítása az ő vállukon nyugszik. Erezzék át népnevelőink ezt a megtisztelő fel­adatot, s kövessenek e! 'mindent a munkásszállító autókon végzett nép­nevelő munka megjavítására, amely­nek ió végzése előbbre viszi a béke figvének megvédését. a szocialista Magyarország megteremtését. A nógrádi bányászok levele Rákosi elvfárshoz: Az alkotmány ünnepének tiszteletére a harmadik negyedévben 24.212 tonna szenet adnak terven felül Drága Rákosi elvtársi Mi, a Nógrádmegyei Szénbányászati Tröszt bányászai, mérnökei, techni­kusai, aknászai és alkalmazottai forró üdvözletünket küldjük önnek, szocia­lista építőmunkánk vezetőjének, a béke első magyar harcosának. Amióta a nagy Szovjetunió felszabadította hazánkat, pártunk irányítá­sával so]< győzelmet vívott ki a magyar nép. Egyik nagy győzelmünk: nép- köztársasagunk nagyszerű alkotmánya, amelynek elkészítését Ön kezdemé­nyezte, betűit ön ihlette. A bányászoknak különösen drága az alkotmány min. d<m szava. Nem felejtjük el, hogy a múltban a bányabárók kénye-kedvének kiszolgáltatva, a legembertelenebb munkakörülmények között kellett dolgoz­nunk. Ma már egyetlen bányászt sem fenyeget a munkanélküliség: attól sem keli rettegnie, hogy havonként csak 8—10 műszakot dolgozhat, mint a múlt­ban s nem tud kenyeret adni családjának. Pártunk, kormányunk szerető gonddal veszi körül a bányászokat; arra törekszik, hogy minél jobban megkönnyítse munkánkat. Szénmedencénkbe megérkeztek a szovjet ipar büszkeségei, a nagyteljesítményű' Donbássz-kom- bájnok és a kiváló szovjet rakodógépek. Sok üzemben vannak már kaparó- és gumiszalagpk, fejtőkálapácsök és villamos fúrógépek. A Magyar* Népköztársaság Alkotmánya jogot ad a pihenéshez, az üdü­léshez, a kultúrához. AAi, nógrádi bányászok is részesülünk ezekben a vívmá­nyokban. Nagybátonyban gyönyörű bányászváros épül, mindenütt új_, napfé­nyes bánvászlákások készülnek. Tíz szép kultúrotthont kaptunk. Hazánk leg­szebb üdülőhelyein tölthetjük szabadságunkat. Ahogv az alkotmány törvénybe iktatta: becsületbeli ügyünkké lett a munka. Az első negyedévben, az Ön nevéhez fűződő szocialista fogadalmaink nyomán 39:000 tonna szenet adtunk terven felül a hazának. Déli-bánya az elmúlt évben elnyerte a minisztertanács vándorzászlaját s sztahanovista üzem lett Őszintén meg kell írnunk mulasztásainkat is. Május havi tervünket nem .teljesítettük Termelésünk még mindig egyenetlen. Nem használjuk k> eléggé nagyszerű, új gépeinket. Nem .végezzük elég tervszerűen a feltárást, az új fejtések előkészítését. .Még csak kevés helyen vezettük be a ciklusos mun­kaszervezést. Érezzük azt a nagy felelősséget, amely reánk hárul az ötéves terv végrehajtásában. A nógrádi bányászok büszkék harcos hagyományaikra. Büsz. kék vagyunk arra, hogv 1919-ben is. amikor a szabadság fénye először ra­gyogott fel számunkra, a nógrádi bányászok az ön yezeteseve harcoltak a Tanácsköztársaság megvédéséért. A terv túlteljesítésével, a munka nagyszerű tetteivel kell most bebizonyítanunk: méltóak vagyunk dicsőséges hagyomá­ny aiinkr a. Drága Rákosi elvtárs! • Alkotmányunk ünnepének tiszteletere megfogadjuk: 1 Szeptember 30-ig terven felül • 24.212 tonna szenet adunk nép­gazdaságunknak. Vállalataink ennek érdekében a többi között a következő célokat valósítják meg: a Nagybátonyi Szénbányák 6942 tonna, a Mizserfai Szénbányák 5522 tonna, a Tiribesi Szénbányák 2959 tonna, a Ménkesi Szénbányák 2828 tonna, a Zagyvái Szénbányák 2089 tonna, a Mátranováki Szénbányák 2030 tonna, a Kisterenyei Szénbányák 1200 tonna, a Rónai Szén­bányák 642 tonna szenet ad terven fe­lül. A Kányási Vállalat 70 folyóméter vágat kihajtását végzi el terven fe­lül. A terven felül Ígért 24.212 tonna szénből augusztus 20-ig, alkotmá­nyunk ünnepéig 10.000 tonnát terme­lünk. A bányásznap ünnepéig, szeptem­ber 7-ig tovább* 5800 tonnát, a negyed­év végéig, szeptember 30-ig pedig to­vábbi 8412 tonnát adunk. ey A tervelőirányzathoz vlszonyit- va az önköltséget további 1.5 százalékkal csökkentjük. Egyszázalé­kos önköltségcsökkentést biztosít a termelés terven felüli emelkedése. Ta­karékoskodunk az anyaggal, árammal — ezáltal 0.3 százalékkal csökkentjük az önköltséget. Takarékosabban hasz­náljuk fel a bányafát, ezzel 0.2 száza­lékos önköltségcsökkentést érünk el. O A munka termelékenységét 3.8 százalékkal emeljük a terv által előírt színvonal fölé. A munkahelyen való váltás széleskörű bevezetése a termelékenység kétszázalékos emelését teszi lehetővé. A munkahelyi szállítás jobb megszervezése 0.8 százatékkal, a bányafa és egyéb anyagok munkahely­re való szállítása Ó.5 százalékkal, a gépek tervszerű megelőző karbantar­tása pedig 0.5 százalékkal emeli a ter­melékenységet. A A norma alatt teljesítő dolgo­* zók arányszámát júliusban 6.3 százalékkal, augusztusban 10 száza­lékkal, szeptemberben pedig 13.8 szá­zalékkal csökkentjük a júniusihoz ké­pest. IZ Fokozott figyelmet fordítunk a * minőségre. A szén palatartafFhát szeptember 1-rfe egyhármadával csök­kentjük. A A gépek kihasználási fokát 50 * százalékkal emeljük. Ezt azzal érjük el, hogy a gépeket jobban össz­pontosítjuk a döntő üzemekbe s a tröszt bányáiban a harmadik negyedév során tíz újabb frontfejtést szerve­zünk. H A ciklusos munkaszervezés alap­* ján dolgozók számát 15 száza­lékkal növeljük a harmadik negyedév­ben. O A mizserfai 111. telep lejtősakná­* jának gyors fejlesztése érdeké­ben határidő előtt, augusztus I-re fel­állítjuk a törőművet. Ugyancsak ha­táridő előtt, szeptember '25-ig felépít­jük a 30 vagonos bunkert. Q Szeptember 30-ig kísérletek út­~7' ján megállapítjuk: milyen fejtés felel meg leginkább a Ménkesi Szén­bányák föteviszonyainak. Drága Rákosi elvtárs! Minden erőnkkel, minden tudásunkkal azon leszünk, hogy becsülettel teljesít­sük szocialista fogadalmunkat. Tudjuk, hogy ígéreteink valóraváltásával hoz­zájárulunk ahhoz a harchoz, amelyet a népek a nagy Szovjetunió vezetésével a béke megőrzéséért vívnak. A Nógrádi Szénbányászati Tröszt dolgozóinak szocialista fogadalmait megvitatták és elfogadták a bányászok, a mérnökök, technikusok, aknászok és alkalmazottak értekezletein. A Rákosi elvfárshoz intézett levél szövegét, amelyet az egyes vállalatok felajánlásai alapján készítettek, valamennyi nógrádi bánya küldötteinek értekezlete fogadta el. Az aratás, cséplés és betakarítás sikeréért A berceli Vörös Csillag tsz-ben is megkezdték az aratást Megyénkben elsőnek a hényeli álla­mi gazdaságban kezdték meg az ara­tást. Hétíőp újabb községekben indult meg az ősziárpa vágása. A berceli Vörös Csillag tsz aratói hétfőn-már korán reggel megkezd­ték 40 hold őszi árpa aratását. 4 , • • Az árpa jól fizet, mert a csoport hall­gatott a párt és a kormány tanácsára, hogy sokkal érdemesebb ősziárpát vetni, mint tavaszit. Biztosították már tagságuk sorából a cséplőgépekhez szükséges munkaerőt is és a géptől egyenesen a magtárba viszik az ál­lamnak járó részt, beadási kötelezett­ségüket. Ugyanebben a községben az Aranykalász tszcs is hozzáfogott az ősziárpa aratásához. Kedden reggel megkezdte munkáját az újmajori kísérleti gazdaságban a kombájn is. — amint arról a jelenté­sek beszámolnak. A termelőcsoportok és állami gazda­ságok mellett az egyénileg dolgozók is nagy lendülettel végzik a betakarí­tást. Kisbágyonban Robotka János bo- donyi t hold őszi árpa learatása után azonnal elvégezte a tarlóhán­tást és a másodvetést. Az ősziárpa helyén félholdon másod­növényként muhart vetett. Fábián József aratógépkezelő értékes újítása Megyénk gépállomásainak aratógép- kezeiői ,az elmúlt héten értekezletet tartották, hol a munkálatok meggyor­sítása érdekében számos felajánlás történt. Fábián József érsekvadkerti trakto­ros á megye Valamennyi aratógépke­zelőjét versenyre hívta. Fábián József értékes újítást ismer­tetett az értekezlet résztvevőivel. Az aratógép tartószerkezete alá egy csatornát helyezett, ahová a vágás kőiben kipergő szemek be­hullanak és ezt egy csiga segít­ségévet az erre a célra felszerelt kis zacskóba ömleszti. Fehér János erdőkürti traktorista 170 kát hold learatására tett fogadal­mat, 5 százalékos üzemanyag csök­kentés mellett ,és versenyre hívta Brá- nyik Ferenc berceü traktorost. Sző­ke László szécsényi traktoros Borza Gáborral, Tóth Imre kisterenyei pedig Pisák István, pásztói- traktorossal ;.lé­pett páros versenybe. Bárány Bertalan szécsényi traktoros 200 hold learatá- sát vállalta. ' A pásztói gépállomás fiataljai túlteljesítik napi tervüket A pásztói gépállomás DISZ-fiataljai sem akarnak lemaradni a nagy mun­kában. Juhász, Szlobodnyik és Sándor traktoristák arra tettek vállalást, hogy a napi tervet 10, illetve 20 százalékkal túlteljesítik. Valamennyien 10 százalékkal csökken­tik az üzemanyagfogyasztást, lelkiis­meretesen ápolják gépeiket és felvilá­gosító munkát végeznek a dolgozó parasztok között, hogy beadási köte­lezettségüket a géptől egyenesen a magtárba vigyék. Tisztítsuk ki a terményraktárakat! A terménybetakaritás fontos köve­telménye a terményraktárak megfelelő kitisztítása, fertőtlenítése. A nézsai szövetkezet termény rak­tára tisztán kimeszelve várja az új gabonát. Megfelelő víztartály­ról és fecskendőről is gondoskod­tak. Ezzel szemben Drégelypalánkon eddig mindössze 5 vagonos raktár van biz­tosítva. A helyi tanács félvállról kezeli ezt a kérdést. Ugyan ez a helyzet .Nagvlócon is, ahol- nem intézkedtek afelől, hogy sikerre vigyék a győri- I begyűjtést \

Next

/
Oldalképek
Tartalom