Szabad Nógrád, 1950. november (6. évfolyam, 47-52. szám)
1950-11-28 / 52. szám
1950 november 28. SZABAD NOGRAD 3 Mákosi Mátyáselvtársz Szocialista bányászatot hozunk létre Tisztelt Értekezlet! Kedves Elvtársak! Örömmel állapítom meg, hogv miután az értekezlet részvevői Pártunknak és a kornai'aivnak a szénbányászat és a szénbányászok érdekében hozott legújabb határozatát egyhangúan helyeslik és alkalmasnak tartják arra, hogy az eddiginél hatalmasabb munkateljesítményekre serkentse a bányászságot és ezzel megadja népgazdaságunknak azt a fokozott energiaforrást, amelyet népi demokráciánk fejlődése megkíván. Számunkra egy percig sem volt kétséges, hogy ha bányászainkhoz fordulunk, megfelelő választ fogunk kapni, mint ahogyan bányászaink számára sem volt egy pillanatig sem kétséges, bogv Pártunk semmi körülmények között nem feledkezik meg róluk. Mi valóban nem feledkezünk meg bányászainkról. A Magyar Kommunista Párt története a magvar bányászsággal elválaszthatatlanul össze van fűzve. Így vott ez már 1919-ben, így volt a Horthy-fasizmus nehéz évtizedeiben és így volt ez 1945-tő! kezdve szakadattanul. Különösen 1945-ben teljesített elévülhetetlen szolgálatokat a bánvász- ság nemcsak azzal, hogy a széncsata útján segített talpraállítani iparunkat, hanem azzal is, hogy a nehéz politikai harcok idején óriási többségében azonnal Pártunk mögé állott. Mindenki tudja, hogy a nehéz 1945- 46-os esztendőkben Pártunknak egyik legbiztosabb pillére, amelyre mindig számíthatunk, a bánvászság volt. Büszke örömmel állapíthatom meg, hogy az is maradt. A magvar kommunisták, a Magyar Dolgozók Pártja természetesen soha nem feledkezik meg ezekről a tényekről, a magvar forradalmi bánvászságnak érdemeiről. Az elvtársak a jövőben is biztosak lehetnek afelől, hogy Pártunk megfelelően értékeli és meghálálja a bányászok áldozatait. A kormány és a Párt határozatának hatása természetesen nemcsak azoknál a bányászoknál jelentkezik, akik lenn a bányában dolgoznak, hanem a külszínieknél és az aknamélyítőknél is, akik kérik, hogy rájuk is terjedjen ki a határozat. Ami a külszínieket illeti, az ő munkájuk nem azonos a bánva mélyén dolgozókéval, ezért az 5 kérésük más elbírálás alá esik. Ellenben az aknamélyítőknek — akik között tudvalevőleg a legjobb aknászaink, a legjobb szénbányászaink dolgoznak természetesen részesülniük kell mindazokban a kedvezményekben, amelyeket a Párt és a kormány közös határozata nyújt. Rajta leszünk, hogy ez rájuk is mielőbb kiterjedjen. Mi tette szükségessé Pártunk és a kormány közös határozatát? Szocialista iparunk gyors, lendületes fejlődése. A bányászok jó munkája következtében széntermelésünk is gyorsan növekedett. Az idén a bányászok 13 százalékkal több szenet adtak a népi demokrácia gazdaságának, mint tavaly. Ez jó teljesítmény és ha évente ennyivel nőne szénterme'ésünk, úgv hat év alatt megduplázódnék. Mindenki tudja, hogy a kapitalista világban ilyen növekedésről szó sem lehetett. Akármilyen rohamos is azonban ez a fejlődés, akármilyen tekintélyes az évi 13 százalékos emelkedés ugyanakkor az ipar összfe jlődése ennek majdnem háromszorosa. 36 százalék. Ez a nagy emelkedés teszi szükségessé hogy 13 százalékon felül többet követeljünk bányászunktól. Bizonyosak vagyunk benne, hogy bányászaink mint minden eddigi kérésünket, amely népünk érdekében és az ő érdekükben való, teljesíteni is fogják. Természetesen ehhez sok a tennivaló. A tennivalók jórészét a határozat már felsorolta. Ez a határozat arra köte'ezi gazdasági életünk különböző tényezőit, hogy a maguk részéről szintén mozgósítsanak és könnyítsék meg a bányászatnak a kitűzött célok elérését. Vonatkozik ez elsősorban a közlekedésre. A legtöbb panasz, különösen ott, ahol bányász-elvándorlásról van szó, azzal kapcsolatos, hogv nincs elég közlekedési eszköz. A bányászok mesz- sze laknak a bányától és néha órákig tart amíg gyalog, biciklivel vagy a késede'mes autóbusszal munkahelyükre tudnak jutni A közlekedésügyi minisztérium gondoskodjék autóbuszokról, teherautókról. Már k'különítettek 70 darab teherautót, amely személyszállításra alka'mas és más rendszabályokkal is gondoskodnak róla, hogy ezek a nehézségek megszűnjenek. A belke'eskcddem vizsgába mer’, hogyan vonnék eXá'oa a bányavidékek népbol'.okka', hogyan irányulják oda a gumicsizmát, a bakancsot. a szalonnát, a zsírt és mindazt, ami a bányász munkájához, no, meg feleségének és családjának a jobb élethez szükséges. Az építési minisztérium azokon az építkezéseken kívül, amelyeket a Párt és a kormány közös határozata már kilátásba helyezett, erősítse meg a bányavidékeken a szövetkezeti építkezést s az állam által nyújtott kedvezményes kölcsönöket igyekezzék esősorban azoknak a bányászoknak juttatni. akik házat akarnak építeni. Felhívtuk a nehézipart, hogy a cél- bányáknál, azoknál, melyek csak egyes gyárakat szolgálnak ki. — mint a pe- recesiek a diósgyári gyárakat —, vizsgálja meg, nem lehetne-e a nehézipar e gyárait jobban összekötni a ce.báMegnéztük a munkaerő elvándorlást is, mert sok helyen azzal érveltek, hogy azért nem tudják a fokozott szénszükségletet kielégíteni, mert a munkások egy része elvándorolt. Valóban öt százalékkal esett a bánya mélyén dolgozók szánva. Munkaerő elvándorlás volt azelőtt is. Az elvtársak, különösen a régebbi bányászok emlékeznek rá, hogy a magyar bányászokat a nyomor nemcsak belső vándorlásra kényszerítette, hanem ezrével, sőt tízezrével mentek ki Franciaországba meg Belgiumba, de még Kanadába, Amerikába is. Természetesen most, amikor a szocializmust' építjük, ez az elvándorlás egészen más természetű. Ez az elvándorlás azzal függ össze, hogy ötéves tervünk gyárainak jelentékeny részét az energiaforrások közeiében, a szénbányák közelében telepítjük le. Az a bányász, aki mondjuk Sajóbábonyból járt be Perecesre és naponta sok kilométert kellett biciklin, vagy teherautón megtennie, most otthon vállal munkát. Mihelyt ezeknek a bányász elvfár- saknak megmondtuk, hogy most a szénre különösen szüksége van a népi demokráciának és jöjjenek vissza a bányába, a legtöbbjük az első felszólításra hajlandó volt erre. Például Bá- bonvba kiment Perecesről a párttitkár etvtárs és az ottlévő 60 vájár azonnal Jelenti azt hogy erősödik vele a népi demokrácia, hogy erősödik felszabadítónk, a Szovjetunió és a népi demokrácia közölt az egészséges viszony. Ezt a tényt az ellenség is ismeri. Nem egyszer tapasztaljuk, hogy az ellenség igyekszik a Szovjetunió segítségét lekicsinyelni, a szovjet technikát, a szovjet gépeket is lekicsinyelni. Elmondották például, hogy a bánya-kombájnnal, amely 80 cm-es rétegre volt tervezve a legkülönbözőbb dolgok történtek. Két méter széles szénrétegen kezdték dolgoztatni, aminek az eredménye az volt, hogy nyolcvan centimétert szépen kivágott, de a megmaradii 120 centimétert csákánnyal kellett utánapóto’ná. Ez módot adott egyeseknek arra, hogy azt mondották: no, tessék, ez a szovjet kombájn. Holott ha a gépet 90 om-es, vagy egy méter vastag szémrétegre ál-. Irtották volna, akkor nagyszerűen bevált volna. Erről a kombájnról egyébkén azt mondják, hogy háromszor annyit állatják, mint amennyit járatják. Hasonlókat hallani néha a szovjet villanyfúrókról és a légnyomásos kalapácsokról is. Nem árt, ha jóindu- dulaíú műszaki értelmiségeink és elvtársaink jobban megnézik, hogy mi is történik ezen a téren. Annál is inkább, mert mindenütt a világon van hasonló húzódozás az új gépekkel szemben. Amikor az építőiparban tavaly elkezdtünk gépeket használni, akkor mérnökeink, sőt bizonyos mértékig munkásaink is idegenkedtek tőlük. A műszaki értelmiségre vonatkozóan meg kel! értenünk, hogy az átmenet a régi világtól a mostanihoz sokuk számára nem könnyű. A régi bányászok emlékeznek rá, bogy mi volt akkor egy bányafőmérnök, aki kertészt, tehenészt tartott, maga a kapitális a vállalat gondoskodott róla, hogy a mérnök és a munkások közö't a szakadék a lehelő legnagyobb legyen. Es bizony voltak elegen, akik vissza is éltek ezzel' a helyzet ei és nem egy bányászt, aki kicsit keményebben állt a sarkára, vagy vissza feleselt nekik, csendőrkézre adták, vagy bevonultatták. Szóval meg kell érteni, ha a- bányákkal. A hónap elején elmentem a két leggyengébb bányába, Várpalotáira és Perecesre. Perecesen e'mondták, hogy azelőtt amíg a bányájuk a diósgyőri gyárhoz tartozott, Diósgyőr minden támogatást megadott, mert érdekelve volt abban, hogy a szenet megkapja. Mióta azonban a szénbánya külön nemzeti vállalat, bizony . a kisujját meg nem mozdítja érte a gvár. Ez helytelen, mert hiszen nemcsak a pereces-! bányászoknak, hanem a diósgyőri gyárnak is érdeke, hogy a szén- termelés jól folyjon. hajlandó volt visszajönni a bányába, csak kérte, hogy biztosítsák nekik az autóbuszt. Nem áll tehát az, hogv a mi vájáraink vagy bányászaink a nehéz bányamunka elől vándorolnak el. A tapasztalat az ellenkezőt mutatja. Az igazi vájár az icazi bányász nagyon szereti a maga nehéz mesterségét és szívesen megv .vissza a bányába, hogyha biztosítjuk neki a megfelelő feltételeket. Ebben a tekintetben is újra bebizonyosodott, hogy a népi demokrácia nyugodtan építhet a mi bányászaink munkaszeretetére — és hozzá- íeheíem — szakmaszeretetére is. Ami a fegyelmet illeti, itt bizony gyengén állunk. Az elvtársak hallottak itt egy-két számot. Sa jószentpéteren előfordult, hogy 25 százalék is volt a beteg, az igazolt és az igazolatlan távollévő. Abban a két bányában, amit én meglátogattam, 10—12 százalék volt állandóan beteg, az igazoltan és az igazolatlanul távollévő. Jellemző, hogy ezek az elvtársak folyton új munkaerőt kértek tőlem és nem akarták megérteni, hogy ott van a munkaerő az orruk előtt, csak nem tudják rendben tartani őket. Amikor megkérdeztem, högy a véleményük szerint mennyi a betegek közül az álbeteg, első kapásra bevallották, hogv egyharmada nem is beteg. Ugyanakkor megmondották, hogy rendszerint az igazolt távolmaranyászok egy részében a műszakiakkal szemben mélyen él' a bizalmatlanság. Ennek a bizalmatlanságnak az eloszlatásához többek közölt idő — és a műszakiak jó teljesítménye kell. Ugyanakkor azonban mindannyian megállapíthatjuk — és ezit a megállapítást alátámasztja mai értekezletünk is —, hogy a bányászatban is a műszaki értelmiség zöme egészségesen és becsületesen a népi demokrácia felé fordult, mint ahogy az értelmiség többsége ezt a termelés egész frontján is megtette. Itt kölcsönös türelemre, megértésre, de éberségre is van szükség. A nemzetközi helyzet, amint Zsoíi- nyecz elvtárs azt megmutatta, éles. Természetes, , hegy ■ ilyen éles levegőben az ellenség is- mozgósít, igyekszik nehézségeket okozni és ezek a nehézségek nem egy téren tapasztalhatók is. A bányászok közellátását például meg kell javítani, de ugyanakkor türelemre is keil őket inteni. A bányászoknak is meg kell értendők, hogy a harc, amely a béke hivei, a szocializmus hívei és az imperialisták között világszerte tombol, az nemcsak Koreában, fegyveres formában folyik, de nálunk is minden fronton, többek közölt a közellátás frontján. Az ellenség hoi a cukorra, hol másra támad és igyekszik a közellátási rendünket megzavarni. De támad természetesen minden vonalon, ahol nem vagyunk elég éberek. A Pártunk és a kormány közös határozatában megál.apított rendszabályok és azok a tennivalók, amelyeket itt felsoroltunk, külön- küíön nem döntőek. De a maguk összességében, azon az alapon, hogy sok kicsi sokra megy, kétségkívül komoly vátozást idézhetnek elő, kü önösen ha nem engedjük, hogy az a lendü'et és lelkesedés, ami most a bányászokat hevíti, sza ma áng legyen. . Ezeknek az intézkedéseknek végrehajtása kétségkívül komoly lökést fog adni a magyar szénbányászai ügyének. De az ok, amely Pártunkat arra vezette, hogy a kormánnyal közösen lépjen fel a bányászok és a szénbányászat ügyében, sokkal mélyebb. Ezzel is alá akarjuk húzni, hogy a bányászatnak is döntő fordulatot kelt vendás is tula jdonkéopen igazolatlan távol- maradás, mert minden átlátszó ürügyre már megkapják a távolmaradási engedélyt. Ha keményebben fogják a fegyelmet, semmi különösebb munkaerő- pótlásra nem volna szükségük. Előfordul, hogy a bányásznak szüksége van távolmaradásra. Mi már gondoltunk arra. hogy tegyük lehetővé, hogy a bányászok évi szabadságuk egy részét ilyen igazolt távolmaradás formáiéiban vehessék ki. Még mindig jobb, ha a dolgozó egy-két nappal előbb bejelenti a kányában, hogy távol akar maradni. A vezetőségnek így módjában áll idejekorán helyettesítésről gondoskodni, míg most a munkábaállásnál veszi észre a vájár és a segédvájár, hogv hiányzik a csillés, vagy megfordítva. Ilyenkor kezdődik a kapkodás, a vájárt, vagv segédvájárt teszik oda csillét tologatni, ami természetesen e'égedetlenséget termeléskiesést, stb. okoz. Szólnom kel! itt a géptől való idegenkedésről. Semmi kétség, hogv van bizonyos idegenkedés a gépesítéssel szemben, s ez megmutatkozik a műszaki értelmiségnél is. Zsofinyecz elv- táTs felsorolta itt a számokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a fejtés terén a gépesítés a kezdet kezdetén van. A mi műszaki értelmiségünk nem igen ismeri a modern gépeket. A felszabadulás előtt nem volt szüksége a magyar tőkének gépekre: sokkal olcsóbb vott a munkáskéz, mint a gép. A mi műszaki értelmiségeink ezért ma is húzódoznak a gépektől. Itt néha politikai szempontok is közrejátszanak. A Szovjetunió elévülhetetlen érdeme nemcsak abban áll, hogy felszabadított bennünket, de azóta is minden téren, apró munkával is segít bennünket. És ez az „apró munka” nem is olyan apró, mert például rendelkezésünkre bocsátják a legjobb szovjet szakembereket, a legjobb mérnököket, a legjobb tudósokat és a legjobb munkásokat is, akik megtanítanak bennünket mindarra, amit a szovjet nép harminchárom esztendő nehéz munkáján keresztül sajái- tított eL nie a szocializmus felé. Ez hasonló ahhoz, ahogy tavaly felvetettük, hogy az építői,párnák, amely ötven, vagy száz év óta alig változtatott a módszerein, most már szocialista építőiparrá keli változnia. Az egyik elvtárs azt mondotta itt, hogy nem elég nekünk a bányász, nekünk szocialista bányász keik En továbbmegyek. Azt mondon, nem elég a bányászatot emelni, nekünk szocialista bányászatot kell létrehoznunk. És meg kell értenie mindenkinek, hogy amint a szocialista bányász már egészen más, mint a régivágású bányász, úgy a szocialista bányászat is más, nem egyszerű folytatása a régi tőkés bányászatnak. Egy példán meg fogom mondani, hogy mire gondolok. Sokat beszélünk itt a kétlaki munkásokról. Mi már elmondottuk, hogy miért vagyunk ellene annak, hogy az ipari munkás egyben földműves is legyen. Az a körülmény, hogy földje van és otthon is dolgozik, utána a gyárban vagy a bányában is dolgozik, zavarja őt a bányában, zavarja őt a földművelésben is. Es a zavarás nem egyszer demoralizálja. Pék dául az álbetegek zöme az ilyen kétlaki munkásból kerül ki, aki mondjuk aratás idején vagy szüret idején „megbetegszik” és ame lett, hogy a krumpi- ját fe’szedi vagy leszüretel, még az államtól jogtalan táppénzt is bűz érte. De nem is ez a legnagyobb baj. Súlyosabb hiba az, hogy akkor is, amikor dolgozik, szakadatlan rohanás az élete. Alig tette le a csákányt, máris rohan, mert otthon várja a föld. Nem tudja kipihenni magát, szakadatlanul fáradt, nem tud a családjával rendesen foglalkozni, fáradt a munkán s a leglöbb ba'eset ve'e történ'k Hasonló a helyzet a vasutasoknál: ott is azzal van a legtöbb baleset, akinek fö'd-'e van nk; d a ke1 tőé munkától, emiatt elalszik, vagy ' annyira kimerült, hogy nem tudja figyelmét a fontos munkára megfelelően összpontosítani. A mi kifogásunk ezen túlmenőleg azonban az hogv az ilyen munkás e'- marad a proletariátus általános fejlődésétők Nem jár iskolába, nem hallgatja meg a gyűléseket, nem megy a szemináriumra. Csak arra gondol, hogy minél hamarabb hazamenjen és túrhassa a földjét. Természetesen így maga sem fejlődik és visszahúzza az egész munkásosztály fejlődését. Most ez a föld, amely 15 vagy 20 évvel ezelőtt az a mentőöv, vagy az a szalmaszá! volt, amelybe a fuldokló kapaszkodott, malomkő kezd lenni a nyakán, mely húzza őt lefelé, csak ő ezt még nem veszi észre. De mi már észrevettük és ezért magyarázzuk nekik, hogy: „kedves barátom, megváltozott a világ, most szocializmus van, s ami azelőtt jó vott számodra, az most rossz. Neked választanod kell, mert most már egyszerre kettő nem lehetsz, de nincs is rá szükséged! Sem az országnak nincs rá szüksége, sem magadnak nincs rá szükséged!” „Meg vagyok arról győződve, hogy ha az ilyen kétlaki munkás számadást csinál, akkor ki fog derülni, hogy rosszabbul járt.” Az elvtársak megértik, hogv sok minden, ami régente helves volt, most fékez, kölönc, melytől igyekszünk őket megszabadítani. Annyival is inkább, mert a bányászok, a proletárok többségének beállítottsága megvá’tozott, nálunk a munka valóban dicsőség és becsület dolga. De van olvan is, akit még húz visszafelé a régi szokás, a kis földecske, meg a disznóól és nagyon akadályozza fejlődését. Ezért vetjük fel most mi ezt a kérdést. A Uj mértékkel kell mérni elvtársaim: a bányászoknál is új mértékkel kell mérni! Be kell vallanunk, hogv kicsit későn léptünk a bányászok elé ezekkel a követelésekkel. Ahogyan már a Pártunk Központi Vezetősége e'őtt önkritikával elmondottam, annyira biztosak és nyugodtak voltunk bányászaink fe'ől, hogy egy kicsit e'hanya- goltuk őket. Most rátérünk arra, hogy pótoljuk a mulasztást, annyival is inkább, mert a bányászoknál is jelentkeznek új problémák. Az egyik ilyen probléma: a nőmunkás. Mindenki tudja, hogy a régi világban nőt nem engedtek a bányába. „Most a nők jelentkeznek és mi örömmel fogadjuk őket.“’ Viszont az elvtársnők, elpanaszol iák, hogy kezdetben azzal fogadták őket: mit keresnek ezek a bányában, menjenek vissza a főzőkanál mellé. Időbe tellett, amíg a nők kiharcolták maguknak a megfelelő helyet. Itt szó volt arról, hogv nem egv helyen az ifjakat el akarják ijeszteni a bányamunkától, vagv a tanulástól. Részben azt mondják, hogy nehéz munka, részben pedig azt mondják, hogy nem érdemes vá iárískolába járni. „Mi is vájárok lettünk minden iskola nélkül”. Mondanon sem kell, hogv ez az álláspont helytelen. A népi demokráciában a tanulás mindig jó; a vájárok iskolát végző gyermekeiből akarjuk a jövendő mérnököket és — megmondom — a nehézipari államtitkárokat, sőt a minisz* tereket is nevelni és ezért idejekorán taníttatni kell őket. A nők és az ifjak megjelenése a bányákban is, rákénv- szerít bennünket arra, hogv új, szocialista módon nézzük ezt a kérdést Kommunista elvtársainkról és DISZ-tagjainkról Külön akarok pár szót mondani kommunista elvtársainkról és DISZ- tagjainkról. Ismételten hallhattuk itt, hogy előfordul, hogy a kommunista párttag a bányában nem versenyez, sőt nem teljesíti a normát. Ez komoly hiba. A kommunista azért kommunista, hogy a termelésben is megmutassa, hogy népének és Pártjának hű fia. Es nem lehet jó képviselője a kommunista ügynek az, aki munkájában nem mutatja meg, hogv ott is egész embert tesz ki. Milyen benyomást nyer az a pártonkívü'i bányász, aki azt látja, hogy egv másik pártonkívüli bányász 130 százalékra teljesíti normáját, a kommunista pedig sok műszakot mulaszt és a műszak alatt sem feit le annyi szenet, mint egv átiagmunkás. Vi agos, hogy az ilyen elvtárs hiába agitál, nem lesz meggyőző képviselője a mi Pártunknak. E lenkezőleg végeredményében ártani fog. Ugyanez vonatkozik a DlSZ-tagokra is. A DISZ azt tűzte ki maga elé, hogy hazánkban a Komszomolnak megfelelő szervezet legyen. Ez a célkitűzés valóban tiszteletreméltó, a Komszo- molra irányt venni a legjobb példakép követése. De nem elég szóban, hanem A munkaerő vándorlást megszüntethetjük, ha tudatosítjuk annak hátrámát A Szovjetuniótól kapott segítség nem csupán óriási gazdasági segítség, hanem politikai támogatás is
