Szabad Nógrád, 1950. november (6. évfolyam, 47-52. szám)

1950-11-04 / 47. szám

4

SZABAD NOGRAD

1950 november 4.

Újra előtérbe kell állítani a tagfelvételt, Pártunk növelésének kérdését

Áttérek most Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja problémáira. Ez év február 10-én Központi Vezetőségünk elhatározta, hogy újjáválasztja a helyi vezetőségeket. E választások kapcsán gondoskodik róla, hogy teljes érvényt szerezzen a pártdemokráciának, eltávolítsa a vezetőségekből azokat, akik a demokrácia szellemét megsértve basás- kodtak, kiskirálykodtak, bürokratákká váltak és ezzel gátolták Pártunk fejlődését, ártottak népszerűségének és elszigetelték a dolgozó tömegektől. A vezetőségválasztást arra is fel kívántuk használni, hogy megjavítsuk Pártunk vezető rétegének szociális összetételét, valamint végetvessünk annak a káros fluktuációnak, ami sokban akadályozta kádereink fejlődését.

A vezetőségválasztások tápasztala- tei azt mutatják, hogy mindezeken a hibákon jelentékeny mértékben javítottunk. Az új vezetőségekben több lett az ipari munkás és kevesebb a kispolgár.

A tagság legtöbb helyen örömmel élt a pártdemokrácia adta lehetőségekkel, a bírálat jogával és ez megjavította az új vezetőség minőségét.

Csökkent a fluktuáció is. De hiba volna azt gondolni, hogy minden rendbejött e téren. Még mindig nagyon sok a panasz a bürokráciával kapcsolatban. Hogy mi fordulhat ejő még ezen a téren, arra egyetlen esetet említek. Most október közepén, a volt szombathelyi járási tiikár szekrényében 106 darab tag- kpnyv és tagjelöltigazolvány feküdt, jórésze már egy év óta elintézetlenül. Még mindig akad elég basáskodó is, akivel szemben Pártunk kénytelen keményen fellépni. Ennek dacára a február 10-i határozatok kétségkívül komolyan megerősítették Pártunkat

Megerősödtek az év folyamán a megyei pártbizottságok is és végre nagyban és egészben már jól ellátják megyéjük ügyeit. Az idén a megyei pártbizottságok megerősödése után rátértünk járási bizottságaink megerősítésére is.

Erre többek között az a tapasztalat is rakénysaerifcelf bennünket, hogy a megyebizottságok sok esetben nem tudták a Párt utasításait a falvakba és alapszervezetekhez eljuttatni és hogy ezek az utasítások legtöbbször a járási pártbizottságokban megakadtak.

A járási pártbizottságok megerősítését parancsolóan megkövetelte a járási tanácsok megnövekedett hatásköre is. A járási pártbizottságokat számbelileg is megerősítettük és gondoskodtunk ■róla, hogy járási titkáraink valóban a járás vezetői lehessenek. Megyei titkárainkat, jó munkájuk eredményeképen a köztudat már elfogadja, mint a megyék vezetőit. Most ugyanezt kell elérnünk a járási titkároknál is. Gondoskodni kell róla, hogy jó munkájuk következtében meglegyen a tekintélyük. Reméljük, hogy járási bizottságaink ezentúl már biztosítani tudják, hogy Pártunk politikája a legkisebb -falusi szervezetbe is gyorsan eljut és végrehajtódik.

Pártszervezeteink megerősítésének következő fontos lépése az lesz, hogy járási bizottságaink megszilárdítása niellett az alapszervi titkárok politikai színvonalának és munkájának megjavítását tűzzük ki célúi.

Hogy Pártunk mennyire megerősödött, azt jól láthattuk éppen most a tanácsválasztásokkal kapcsolatban, amikor ezt a nehéz és bonyolult munkát hasonlíthatatlanul könnyebben, simábban és eredményesebben végeztük el, mint például a tavalyi ország- gyűlési választásokat. Hozzá kell tennem, hogy ebben a 100.000 főnyi,lelkes pártonkivüli aktiva is nagy segítségünkre volt. * Viszont az, hogy ilyen aktiva állt rendelkezésünkre, mutatója annak, hogy mennyire szoros Pártunk és a tömegek kapcsolata.

Amikor ezeket megállapítom, rá kell mutatnom arra, hogy ugyanakkor komoly hibák is vannak. Legfőbb hiba most szervezeteink beállítottsága az új tagok felvételével szemben. Az elvtársak tudják, hogy tavaly júniusban a tagzárlat megszüntetésekor azt tűztük ki célul, hogy 1949 végéig 70.000 új tagot és tagjelöltet veszünk fel a Pártba. Ezt a

70.000-es számot csak az idén júliusban értük el. Szóval majdnem 7 hónapos késéssel.

Mik ennek a jelenségnek az okai? Az alapoka- kétségkívül egy bizonyos önelégültség és önteltség. Sok elvíárs- nak az az érzése, hogy mi most már élég erősek vagyunk így is, nem kell törni magunkat azért, hogy Pártunkat tovább erősítsük.

Az utolsó két esztendőben egész új generációk jelentkeztek a Párt kapujánál. A termelésben kitűnt munkások, ifjak, a politikai öntudatra ébredt nők, a demokrácia felé forduló értelmiségiek, technikusok és nem utolsósorban annak

a több mint százezer építőmunkásnak a java, aki az utolsó két esztendőben került a faluból, vagy a családból az ipari munkások közé.

A mi pártszervezeteink, amelyekben tavaly nyárig tagzárlat volt, ahelyett, hogy igyekeztek volna ennek a sok új erőnek Pártunkba való bevonására, nem tartották fontosnak a tagfelvételt és inkább gátolták, mint elősegítették Pártunknak az új tagokkal való felfrissítését, különösen falun.

Ha az okokat vizsgáljuk, ezek részben tárgyiak: a falusi párttagok egy része elvándorolt, ipari munkássá vált, otthagyta a falut A termelőszövetkezetekbe rendszerint a falu legaktívabb kommunistái léptek be és ez legtöbbször azt eredményezte, hogy a falu összproblémái helyett munkájukat és figyelmüket a termelőcsoportra irányították. Emiatt a falu pártszervezete meggyöngült. Lényegében hasonló folyamat játszódott le azoknál a kommunistáknál, akik gépállomásokra vagy állami birtokokra mentek dolgozni.

Ezen okok mellett azonban voltak egyebek is. Tapasztaltuk, hogy helyenként, például Somogy megyében a soraink közé befurakodott ellenség tudatosan zárta ki ezrével a Pártból a parasztokat, hogy így meggyengítse befolyásunkat a falun. De a legnagyobb kárt az okozta, hogy a falu szocialista építésének kérdésével kapcsolatban falusi, sőt járási és megyei szervezeteink figyelme is elsősorban a szocialista szektorra, szövetkezetekre, gépállomásokra, állami birtokokra összpontosult és emiatt kezdték az egyénileg dolgozó parasztokat elhanyagolni.

A mi vidéki szervezeteink lassanként rátértek arra, hogy az egyénileg_ dolgozó parasztot, különösen a középparasztot figyelmen kívül hagyták. Pedig

a középparasztság ma is dolgozó parasztságunk zöme. Ha ezt az óriási tömeget figyelmen kívül hagyjuk, ez Pártunk befolyásit feltétlenül csökkenti. Különösen érezhetővé vált az, hogy kevés Pártunkban a középparaszt « termelőszövetkezeti mozgalom őszi fejlesztésénél. Rengeteg helyről érkezett az a megállapítás* nogy ahol a faluban a középparaszt kommunista párttag lépett fel a szövetkezet mellett, ott ennek meg is volt az eredménye. De ahol nem földműves, hanem a kisiparos, vagy a községi írnok párttag agitált a szövetkezés mellett, ott gyakran elmaradt az eredmény. Már pedig ránk is áll az a megállapítás, amit Sztálin elvtárs a Szovjetunióban a mezőgazdaság kollektivizálásának a kezdetén mondott, hogy lehetetlen úgy építeni a szocializmust, hogy gazdaságunk egyik lába, az ipar, szocialista talajon áll, a másik, a mezőgazdaság, paraszti magángazdálkodásra támaszkodik.

Ismétlem, nekünk tehát előtérbe kell újra állítani a tagfelvételt, Pártunk növelésének kérdését. Változtatnunk kell elsősorban a falun, ahol — mint mondottam —, a középparasztok legjobbjainak a Pártba való felvételére is irányt keB vermi.

Az utolsó két évben ezrével tűntek fel az olyan középparasztok, akik bebizonyították, hogy hű támogatói népi demokráciánknak: élenjártak a termésbeadásban, a kölcsönjegyzésben, a szerződések betartásában, a tanácsi- választásoknál s akiket a falu szeret és megbecsül. Ezekre is irányt kell vermi annál inkább, mert ők is irányt vesznek Pártunkra. Ez természetesen ne jelentse azt, hogy a termelőcsoportok, a gépállomások, állami birtokok legjobb dolgozóit visszaszorítsuk, de jelentse azt, hogy kijavítjuk azokat a hibákat, amelyeket az elmúlt két esztendő folyamán a középparasztsággal szemben ezen a téren elkövettünk.

Ezen túlmenően végre kell hajtanunk a február 10-i központi vezetőségi határozatoknak azokat a részeit, amelyek feladatunkká teszik, hogy a termelésben kitűntek, -az ifjak, a nők, a technikai értelmiség és az építőmunkások legjobbjait bevonjuk Pártunkba.

Ezt a feladatot megkönnyíti az, hogy a termelésben, a kölcsönjegyzés és a tanácsválasztások idején, valamint a begyűjtésnél

soktízezer ifjú, nő, sztahánovista, középparaszt tűnt ki jó munkájával, úgyhogy nem lesz nehéz a válogatás.

Bizonyos, hogyha ezeket a kitünteket nem engedjük újra visszacsúszni, eltűnni. hanem számbavesszük őket és segítünk nekik megtalálni az utat Pártunk sorúba, akkor Pártunk növekedése újabb egészséges lendületet vesz. Most, hogy megalakult a Komszomol mintájára az egységes ifjúsági szervezet, külön ki kell dolgoznunk a DISZ- ből jelentkező utánpótlás nevelését.

Pártmunkánknak másik hibája, hogy elsorvadt benne az agitáció. Amíg a harc a hatalomért el nem dőlt és amíg nem ültünk biztosan a nyeregben, addig rá voltunk kényszerítve, hogy propagandánk mellett szakadatlanul agitáljunk is. Ennek az agitácíónak volt nem utolsósorban köszönhető, hogy meg tudtuk győzni a dolgozó tömegeket Pártunk ügyének igazáról. Mióta azonban hatalmon vagyunk, gyakran

akadnak olyanok, akik nem látják

szükségesnek, hogy a nap-nap után felmerülő új kérdéseket minden oldalról megvilágítva, népszerűén és közérthetően, a helyi viszonyokra alkalmazva magyarázzák meg a tömegeknek.'

Kezd kialakulni a pártmunkásoknak olyan típusa, amely mindent szervezéssel akar megoldani, amely lebecsüli az agitáció jelentőségét. Lebecsüli azért, mert már nem tartja fontosnak a tömegek meggyőzését — és ami ezzel elválaszthatatlanul összefügg — a dolgozó tömegekkel való szoros kapcsolatot. Az világos hogy a legjobb agitációt is meg kell szervezni, hogy a szervezés és az agitáció elválaszthatatlan kölcsönhatásban állnak egymással. Éppen ezért

a szervezés soha nem helyettesítheti az agitációt.

Es az a körülmény, hogy erősen ülünk a nyeregben, egyáltalán nem csökkenti az agitáció jelentőségét, annak a szükségességét, hogy minden újonnan felmerült kérdést egyszerűen, közérthetően, meggyőzően, a helyi viszonyokra alkalmazott érveléssel világosítsunk meg és fogadtassunk el a tömegekkel- A szocialista építés folyamán és különösen a tanácsválasztásokkal kapcsolatosan az új agitátorok egész sora tűnt fel.

Nem utolsósorban ezeknek a lelkesen, talpraesetten agitáló népnevelőknek és pártmunkásoknak volt köszönhető a tanácsválasztás átütő sikere.

Most az a feladat, hogy ne engedjük az agitáció munkáját tovább háttérbe szorítani.

Szólni akarok röviden még tömeg- szervezeteinkről. Szakszervezeteinknél gyakran kénytelenek voltunk szóvá- lenni, hogy sok még bennük a szociáldemokrata maradvány. Ez a maradvány abból az időből származik, amikor a Szociáldemokrata Párt alapját és anyagi bázisát elsősorban a szakszervezel alkotta. E hagyományok hatása alatt mind a mai napig érezhető, hogy a szakszervezet néhol az üzemeken belül a pártszervezetiel egyenrangúnak tekinti magát, vagy éppenséggel nagyobb fontosságot tulajdonítanak neki, mint a Pártnak. Ugyanakkor

lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a szakszervezet alsó funkcionáriusai, különösen az üzemi titkárok, távolról sem végzik el azt a felada tot, ami a szocializmus építésében ' .rájuk hárul és a Párt kénytelen a j szakszervezetek feladatait is elvégezni.

Még mindig gyakori az az eset, amikor a szakszervezeti funkcionáriusok a kellemetlen, vagy nem népszerű feladatok alól, mint a munkafegyelem megszilárdítása, stb. kibújnak, hogy az elmaradt munkások, sőt néha az ellenség uszályába kerülnek. Az utolsó időben Pártunk közbelépésére itt is mutatkozik némi javulás. Pl. a normarendezés terén a szak- szervezetek már nagyban és egészében megfeleltek a várakozásoknak.

Ennek dacára szakadatlanul gondoskodni kei! arról, hogy a régi szociáldemokrata szakszervezeti hatások és módszerek minél gyorsabban kiküszöbölődjenek szakszervezeteink munkájából.

A Dolgozó Ifjúság Szövetsége úgy látszik lendületbe jön. Ez a lendület1 egyelőre inkább csak alul, az ifjú dolgozók tömegeiben tapasztalható. A munkafelajánlásoknál, a Békekölcsönnél, a tanácsválasztásoknál, mindenütt örömmel tapasztalhattuk azt a lelkes munkát, amelyet azelőtt az ifjaknál nem észleltünk. Semmi kétség, hogy az ifjúság zöme végre megindul azon az úton, amelyet példaképe, a Komszomol jó harminc éve olyan sikerrel jár.

A DISZ vezetősége azonban még alaposan elmaradt e fejlődés mögött. Éppen ezekben a hetekben kellett megállapítanunk, hogy a DISZ vezetőségébe az ellenség mélyen beépült és komoly károkat tudott okozni. A DISZ vzetőségéből még mindig hiányzik az a lendület, kezdeményezés és önállóság, amely nélkül nehezen fogja tudni feladatát elvégezni. A DISZ vezetőségének munkáját új káderek bevonásával kívánjuk megjavítani és egyéb rendszabályokat is foganatosítunk, hogy a vezetőség segítségére legyünk munkájának megjavításában.

Az MNDSZ egészséges fejlődésnek indult. Ez visszatükrözi azt, hogv a dolgozó nők zöme egyre határozottabban áll népi demokráciánk mellé.

Ennek a fejlődésnek örvendetes jelei a termelésben csakúgy, mint a politikai életben, például a tanácsválasztásoknál megállapíthatók.

Összefoglalva: a felsorolt hibák és nehézségek dacára Pártunk az elmúlt hónapok folyamán tovább erősödött, befolyása és népszerűsége a dolgozó tömegek között elmélyült és ha a szóvátett hibákat és gyengeségeket gyorsan kiküszöböljük, akkor nincs kétség afelől, hogy Pártunk fejlődése továbbra is egészségesen folytatódik.

Rákosi elvtárs beszámolóját a következő szavakkal végezte:

Rajta leszünk, hogy ezen a téren is jó munkát végezzünk és biztos kézzel, sikeresen vezessük tovább az íj győzelmek felé szeretett Pártunkat, a Magyar Dolgozók Pártját, dolgos népünket és a szocialista jövőt építő magyar népi demokráciát

Rákosi elvfárs útmutatása alapján szakítok a kétlaki élettel

H

allottam Rákosi eilvtárs beszédét, amikor foglalkozott az ipari dolgozók ,fkétlaki“ életével. Én magam is azok közé tartozom, akik a bányamunka mellett földműveléssel is foglalkoznak. Igyekeztem eleget tenni' a bányai munkámnál is, de szerettem volna emellett az öt hold földemet is megmunkálni. Természetesen mind a két helyen nem tudtam eleget tenni. Főfoglalkozásomnak a bányászatot tekintettem és így a meglévő öt hold földem nem kapta meg azit’ a szakmunkát, amit a föld megkíván.

Minden szabad időimet lekötötte ez a kétlaki élet, de ennek az eredményét nem tapasizia'Mam. Megtörtént, hogy amikor a bányából kijöttem a nehéz munka után, feleségem már várt a kaszával, vagy a kapával a tárna előtt. Az egyik munkahelyről a másikra mentám. Ez csupán arra volt jó, hogy minden kis szabadidőmet leikössem. Eleget tenni nem tudtam a bányában sem, meg a földmunkánál sem. Tavasszal, amikor megkezdődött a szántás, vetés, ültetés, mindig a késő éjszakába nyúlü a munkám. N'em tudtam magamat kipihenni, hogy a következő nap, friss erővel kezdjek a szénle rímel ésh-ez. A kimerültség azt eredményezte, hogy lemaradtam a széntermelésben és ilyenkor kevesebb voét a keresetem is. Ugyanez tapasztalható volt mezőgazdasági téren, mert itt sem tudtam éleget tenni. Azok, akik csak földműveléssel foglalkoztak és földjükéi rendesen meg is művelték, sokkal többet termeltek, mini én.

Olyankor, amikor nem kellett dolgozni a földdel, a bányában többet termettem és természetesen, így többel is kerestem. Erről a kérdésről' már a feleségemmel is sokat beszéltem. Felismertük, hogy egészségtelen dolog a kétlaki élet, de nemcsak ránk nézve, akik ebben közvetlenül vagyunk benne, hanem nemzetgazdasági szempontból is nagyon káros. Rákosi elvtárs így beszélt róla: „vagy kétszázezerre rúg az olyan ipari munkások száma, akik földdel is rendelkeznek. Ereik a munkások az aratás, vetés idején gyakran elmaradnak a gyárból és ezzel zavarják a termelés menetét. Ugyanakkor éppen a gyári- munka miatt nem dolgozzák meg kellő gonddal földjeiket, ami a terméseredményekben természetesen megmutatkozik."

Én úgy határoztam, hogy a bányai foglalkozásomat továbbra is főfoglalkozásomnak tekintem és szakítok ezzel a kétlaki élettel, lemondok az Öt hold földről. Tudom, ha azt szakszerűen megmunkálják, akkor több jut az én bányász családom asztalára te.

Pintér István Flórig, vájár Rákosi lejtős-akna dolgozója.

ÉBRED A VÖRÖS HOLNAP

AZ A SZEREP, amelyet az SZDP és a Peyer vezette Bányászszövetség az 1929 novemberi bányászsztrájknál játszóit. Lassan ismertté tett a munkásság körébem A salgótarjáni szénmedence bányamunkásainak helyzete tűrhetetlenné vált. Kiéhezettek, terongyolódottak voltak, gyermekeiket sem táplálni, sem ruházni, sem iskoláztatni nem tudták. Elhatározták, hogy béremelést kérnek a bányavállalattól, de az igazgatóság tárgyaírti sem akart velük. Ekkor a munkások ezrei beszüntették a munkát. Ennek hírére, a Bányászszövetség egyik kipróbált emberét küldte le Salgótarjánba a sztrájk leszerelésére. A rendőrség Peyerékkel egyetértésben mindent megtett, hogy a leszerelési kísérlet eredménnyel járjon. A Bányászszövetség által meghirdetett értekezletre a sztrájkoló munkások nagy tömegei mentek el, de a kiküldött rendőrtiszt csak a helyi szakszervezeti vezetőknek és a bizalmiaknak engedte meg, hogy az értekezleten résztvegyenek. A távozni nem akaró \ munkásokat karhatalommal távotíttatta el. Az ezután megtartott értekezletről a rendőrségi kiküldött így számol be:

,.... a megbeszélés eredménye az volt, hogy jóllehet a központi szövetség megbízottja, Bertrand Antal titkár, valamint a vezetők nagyrésze is felszólalásaikban a sztrájk beszüntetésének szükségességét hangoztatták, az értekezleten részvevő 100 ember közül, mégis 95 szavazattal 5 ellenében a sztrájk folytatása mellett döntöttek•"

A kiküldött hazautazott, de Peyerék állandó személyes és telefon érintkezésben maradtak a bányaigazgatósággal, együtt szá.tttak szembe a sztrájkotokkal, együtt juttatták a rendőrség kezére az öntudatos, harcos, meg- nemalkuvó bányászokat.

A SALGÓTARJÁNI bányászsztrájk rendőrségi aktái között megtalálhatók a Bányaigazgatóság és Peyer, valamint Gát Benő, Peyer hűséges csatlósa közötti telefonbeszélgetésekről szóló feljegyzések is. Ezek egyike többek között az alábbiakat tartalmazza:

„Bányigazgató: Somlyó alatt a forgácsi telepen az éjjel a falakon feliratokat találtak: „November 7", „Éljen a proletárdiktatúra". A hatóságok figyelmét is felhívtuk ezekre a jelenségekre, de azok nem tudtak semmi eredményt elérni... ha arra kerül a sor. önök tudnak nevekkel szolgálni?

Gál Benő: Arról lehet majd beszélni! Nagyon kérem

direktor urat, ha valami újat megtud, közölje velünk.

Bányaigazgató: Önök szintén."

A KMP — bár nem feküdtek előtte az általunk iti ismertetett rendőrségi jelentések — mégis tisztán látta a helyzetet s a Kommunista 1929 novemberi száma így ír:

„A szociálfasiszták minden erejükkel a tarjáni sztrájk elszigetelésére és elbuktatására törekszenek, mert erre kötelezi az urakkal, a kapitalizmussal kötött cselédszerződésük. Az összjáték a csendőrség és a bürokrácia között elsőrangú. A bürokrácia minden egyes denunciátását nyomon követi a csendőrség közbelépése• A iefogaíások után a Népszava nagyon felháborodik. A lefogottak sza- badonbocsátását követeti és másnap újabb denunciálások után bejelenti hogy a lefogottakat szabadonbocsátották. Azt azután elfelejti természetesen megírni, hogy egyetlen egyet sem bocsátottak szabadon, hanem csak máshová szállították a foglyokat.

A HARC MEG FOLYIK, de már eddig is megmutatta, hogy csak akkor lehet komolyan harcolni, ha kiépítjük üzemi szervezeteinket. Mindenütt ki kell építeni az Aknabizottságokat, Aknaközi Bizottságokat és mindenütt meg kell teremtenünk az üzemi egységbizottságokat. A salgótarjáni bányászok példát mutattak az egész ország dolgozóinak és ezért a tarjáni sztrájkot mint az egész proletariátusért való harcot kell tekintenünk. Minden kommunistának és szimpatizánsnak és minden osztályharcos munkásnak is kötelessége a tarjáni sztrájkot támogatni és tetté váltani a KMP jelszavát: egy órabér a iarjániaknak!”

A KMP minden erőfeszítése és a salgótarjáni bányászok hősies küzdelme ellenére a bányaigazgatóság, a rendőrség és a szociáldemokrata együttműködés következtében a sztrájk elbukott. A bányászoknak nem volt meg a kitartáshoz szükséges anyagi tartalékuk s így lassan. apró csoportokban felvették a munkát.

EZ A SOK ÁLDOZATTAL járó sztrájk azonban mégsem volt hiábavaló. Nevelte, tanította elsősorban magukat az érdekelt bányászokat, de a többi szakmák dolgozóit is, akik felismerve az SZDP és a szakszervezeti bürokrácia Igazi arcát, tömegesen téptek be a különböző ellenzéki szervezetekbe., hogy eredményes harcot folytathassanak a tőkések elten.

(Részlet Balta Aladár né nemrég megjelent könyvéből•)