Szabad Nógrád, 1950. október (6. évfolyam, 40-46. szám)
1950-10-05 / 40. szám
« SZABAD NOGRAD 1950 október 5. Az ellenség mesterkedéseire pót jegyzéssel válaszoltak a kisterenyei építkezés dolgozói A kisterenyei építkezés dolgozói a kormány felhívásához egyhangú lelkesedéssel csatlakoztak. Már a felhívás első napján-valamennyien lejegyeztek. Az ifjúmunkások jártak az élen. Az építkezések jegyzési átlaga 319 forint lett, ami a salgótarjáni járás többi eredményéhez viszonyítva elég jó. Amíg a dolgozók szinte türelmetlenül várták, hogy megtegyék a jegyzést, az építkezéshez befurakodott ellenség azon törekedett, hogy rontsa a hangulatot, a békekölcsönjegyzés ellen hangolja a dolgozókat. Vass János ács mindössze 50 forinttal akart hozzájárulni a békéhez. Ezt sem azért tette, mert ez meggyőződése, hanem azért, hogy leplezze aljas munkáját. Arról igyekezett meggyőzni a dolgozókat, hogy nem érdemes többet jegyezni, úgyis lesz még egy jónéhány kölcsön jegyzés és akkor elveszik még azt is, ami van. Persze a dolgozók nem nagyon hallgattak Vass Jánosra, amit az eredmények is bizonyítanak. Megnézték közelebbről, hogy ki ez az ember, aki a béke ellensége és a háborús uszítok agitátora. Kiderült róla, hogy szinte havonta változtatja munkahelyét, uszító jobboldali magatartása miatt a dolgozók mindenütt kiközösítették maguk közül. Mikor a kisterenyei építkezésekhez került, nagy hangon kijelentette, hogy ő ellenőr és majd megmutatja a kommunistáknak... Igen jól keres az építkezésnél, mint szakmunkás az 1000 forintot is eléri, sőt túlhaladja a fizetése. De ő ezzel nem elégedett meg, mert gyűlölte és gyűlöli a dolgozó népet, a dolgozók államát. Egy alkalommal 26 négyzet- méter zsaluzást bíztak rá. A munka végeztével Vass a 26 elé még egy kettest odahamisított és 226 négyzet- méter zsaluzás elszámolását adta be. Ez azt jelentette volna, hogy 3.80 forintos órabér helyett több mint 13 forintot fizettek volna ki neki. A helyi párt- és szakszervezet azonban fényt derített a dologra és Vass Jánost, mint norma- és bércsalót, mint a dolgozó nép leggyalázatosabb meglopó- ját, leleplezte. Amikor Vass látta a dolgozók felháborodását és gyűlöletét, 50 forintos jegyzését 100 forintra akarta kijavítani, azonban a dolgozók nem engedték és egyhangúlag kijelentették, hogy nincs szükség Vass János békekölcsönére, mert amögött úgy is aljasság, a jobboldali szociáldemokraták, dolgozó nép ellen irányuló provokációja búvik meg. A kisterenyei építkezések dolgozói az ellenség fellépésére azzal válaszoltak, hogy pótjegyzést indítottak és 2450 forintot jegyeztek le. Az amerikai imperialistáknak ez a bér- propagandistája, Vass János a dolgozók méltó válasza hatására most kénytelen munkahelyét elhagyni. Biii'gOMTadrágít«»t lepleitek le lg® éa r já nba » Á munkásosztály ellenségei nap mint nap igyekeznek zavart kelteni gazdasági életünk különböző, területein. A napokban burgonyaspekuláció közben leplezték le Szilágyi György bérest, akit gazdája, Pásztor Józsefné, ma- gyarszentmártoni 30 holdas kulák bízott meg bürgünyá-spekuiációval. Pásztor Józsefné (érje jelenleg szabadságvesztési büntetését tölti, így béresét, Szilágyi Györgyöt megbízta, hogy egy teljes kocsirakomány" burgonyát az egyforintos' hivatalos-, ár helyett 1.50 ni-' lérért értékesítse. .Szilágyi György, a kuiák hűséges kiszolgálója ebben az ügyben egy kocsi burgonyával Salgótarjánba érkezett és kulák gazdája, ■Pásztor József névre szóló igazolványával igazolta magát. Szilágyi György igazolás közben zavarban volt, majd mikor alaposabban megvizsgálták, kiderült, hogy a megengedeti 30 kilométeres körzetet túllépte. Zsákszámra akarta eladni a burgonyát, hogy ahhoz a dolgozók ne. tudjanak hozzájutni. De a hivatalos árat is túllépte, mert gazdája úgy szabta meg feladatát, hogy a burgonyát feketeáron adja el, mert most ki lehet használni az általuk előkészített zavarokat. Szilágyi György spekulánstól az egy kocsi burgonyát elkobozták és hivatalos áron kimérték. NÉPÜNK HATALMÁT VÉDTEM, AMIKOR 700 FORINTOT JEGYEZTEM Áftalánosiskolai nevelő vagyok. Az ötéves terv a mi iskolánknak is juttatott iskolarádiót hangszóróval. Azonban sokkal többet jelent a mi számunkra, hegy tanítványaink előtt nyitva állnak az összes iskolák kapui és az ötéves terv végrehajtása során mindnyájunknak biztosítva van az elhelyezkedési lehetőség. Hisz mind több szakképzett emberre lesz szükségünk. A tanuláshoz, az építéshez azonban béke kell. Mi már tudjuk, mit jelent a háború, hisz annak szenvedő alanyai voltunk. Azért engesztelhetetlenül gyűlöljük a háborús uszítókat, akik a szegény nép vértenqere árán szeretnék visszaállítani kizsákmányoló uralmukat. *1n a békés* építőmunkát, hazánk függetlenségének és népünk hatalmának megvédéséi akarom. Azért jegyeztem 700 forint Békekölcsönt, hogy ezzel is kifejezzem hazafias érzésemet és eleget tegyek hazafias kötelességemnek. VALKAR Bf.LA tanító, örhalom A tohnácsi gépállomás dolgozói leleplezték az ellenséget Gépállomásaink dolgozóinak ébersége folytán nap-nap után lepleződ- nek le a fasiszta Pongrác által becsempészett imperialista ügynökök, jobboldali szociáldemokraták, akiket Pongrác azzal bízott meg, hogy ahol csak tehetik, akadályozzák a gépállomások fejlődését, hogy ezsel gyöngítsék a munkás-paraszt szövetséget. Ilyen ellenséget lepleztek le a toi- mácsi gépállomáson is Cserháti István írnok személyében. Cserháti István mint írnok, a gépállomás belső életében folytatta romboló munkáját. Elszabotálta a nyárj munkaidény prémiumának kifizetését, majd a szerződéskötésekért járó prémiumokat sem számfejtette a dolgozók részére. Ezzel az aljas munkájával azt akarta elérni, hogy elvegye a gépállomás dolgozóinak munkakedvét. Cserháti István írnok egyébként a papi reakció ügynöke is volt, mert évekkel ezelőtt ő alakította meg a katolikus legényegyletet, majd romboló munkájával szétszüllesztette a helybeli EPOSZ-szervezetet. Cserháti Istvánt az ÁMG Megye- központ azonnali hatállyal eltávolította a gépállomásról. Mátraszele község pártszervezete versenyre hívja a megye összes pártszervezeteit a Szabad Nőgrád terjesztésében Az eimúlt hór.ap folyamán pártszervezeteink népnevelői meqye^zerte versenyben szélesítették a Szabad Nóqrád olvasótáborát. Az elért eredmények fényesen bizonyíják, hogy népnevelőink megértették a sajtó fontosságát: és jelentőségéi:. Szívós, kiari.0 munkájuknak igen szép eredménye mutatkozott. Hasznos község pártszervezete jól szervezte meg a terjesztést. Lelkesen lendültek versenybe a népnevelők és az eredmény nem is maradt el. 70 előfizetőt szerveztek be egy nap alatt. Jó munkájuk eredményeképpen megkapják a Szabad Nóqrád vándorzászlóját, melyet hosszú ideig a postaüzemi pártszervezet tartott birtokában. Az egyénileg legjobb eredményt elérők pedig értékes könyvjutalomban részesülnek. Szirákon Vojtkó Emil, Ecsegen Dórnál Irén, Alezl György. Csecsén Buga Árpád és Barna István, Ságújfalun Toldi János, Zabaron if j. Kovács János, a salgótarjáni gépgyárban Ravasz Kálmánná, Mocsány János és Papp Zoltán, az üveggyárban Magyar Józseí. a naqy- bátonyi üzemeknél Laun Ottó és Macsó István kapnak könyvet. Bizományosaink közül Halászi István nógrádi és Keresztes Vince érsekvadkerti bizományosunk részest« I k ön y v j u ta i ómban. Ebben a hónapban a verseny tovább folyik a legtöbb péidónyszám eladásáért. Mátraszele község népnevelői versenyre hívták a megye összes népnevelőit. Vállalják esetenként 20 példány eladását. Erre a kihívásra Máira- novák község alapszervezetének népnevelői már válaszoltak is. Ök vállalják 30 lappéldány eladását. Gömbiczki József népnevelő egymaga 10 példány eladását vállalta el. A Szabad Nóqrád vándorzászlóját ezúttal az az alapszervezet fogja elnyerni. amelyik október h'napban a legtöbb lapokat fogja eladni példányonként. A versenyszellem átragadt az üzemekre is. A mizserfai üzem sajtó-, felelőse elvállalta az összes terjesztésre kiküldője mennyiség eladását. Előre nemes versenyben a pártsajtónk ki szélesítéséért! Élsportolóink elsők a békekölcsönjegyzők között óra ja jegyeznek. Petykó Ferenc, elnök, 3000 forint, Kerekes Elemér, kosaras, 1400 forint, Gubányi Ernő, labdarúgó, 800, Oravecz Zsófia, atléta, 500, a sakkozók közül elsőnek Smidl Ferenc 800, Tóth Péter 600. Az asztali teniszezőktől Szolnoki Péter 600, de a többi sportotok is a fizetésük 100 százalékát jegyezték. A Tűzhelygyár sportolói példamutatóan jegyezlek A tűzhelygyár épületeiben csütörtökön reggel már a munkaidő előtt élénk -volt az élet. A munkahelyeken röpgyű- lést tartottak, ahol a Békekölcsön jelentőségét beszélték meg. Itt a sportolók azzal a gondolattal jegyeztek, bogy nekik a felszabadulás hozta meg a sportolási lehetőséget. Vincze János 2*)00 forint, Gészi Benedek 1200 forintot az asztaliteniszezők közül, a sakkozóktól Fazekas Sándp'r 1500, Kese Antal 1000, Szolnoki László 1000 forintot, a röplabdázóktól Pászti P. Katalin 800 és Katona János 800 forintot. A labdarugóktól Égner Rezső 800 és Szentesi- Pál 750 forintot. Az üzemek hangszórói szinte percenként mondják az újabb és újabb jegyzők névsorát. A salgótarjáni sportolók is tudják, hogy a Békekölcsön békénk védelmét, országépítő ötéves tervünket szolgálják. — qor — A magyar sport számára is fontos esemény lesz a helyi tanácsok megválasztása Szeptember 28. Alig néhány hangzott el a Magyar Népköztársaság kormányának felhívása Magyarország dolgozó népéhez, amelyben Békekölcsön jegyzésére hívja fel a dolgozó népet. Csodálatosan szép őszi reggel 7 órakor ropgyülés a bányaigazgatóságon. A szónokok beszédét minduntalan félbeszakítja a lelkesedés és tapsvihar. A néhányperces gyűlés végén a kölcsön- jegyzők egymásután állnak oda az asztalok elé, ahol a kölcsönjegyzési ívek fekszenek. A salgótarjáni Tárna élsportolói közül az eísők között írják alá az íveket. Vilezsál- Oszkár 650 forint, s mosolyogva mondja -- Boldogan jegyzek, mert tudom, hogy ezzel hozzájárulok ahhoz, hogy békében dolgozhassunk és békében sportolhassunk. — Oláh Géza 700 forint. Kiss Gyula 700 forint. Zsédely Sándor 650 forint, Csu- berda Ferenc 500 forint. Kovács Sándor 600 forint. Szabó István 600 forint. Polgár Károly 500 forint. Lackó Sándor 700 forint. — Sportolni, jó eredményeket elérni csak békében lehet, ezt minden sportoló tudja. Békénket védjük, ha Békekölcsönt jcqyzünk, ezért jegyeztem én 2000 forintot — mondja boldogan Soós Károly, az NB I.-es csapat edzője. De nem csak a labdarúgók, hanem valamennyi szakosztály tagjai ilyen lelkesedéssel írták alá a jegyzéseket: Bazsó László, az asztalitenisz szakosztály tagja 1000 forinttal, Hartényl Hilda, a női kosárlabda-szakosztály tagja 600 forinttal járult hozzá a Békekölcsönjegyzéshez, hogy élvezhessék a Békekölcsön kamatját: a békét. Az acélgyárban is korareggel -nagy lelkesedéssel tárgyalták a kölcsön nagy jelentőségét. A sportolók itt is az elsők között jegyeztek az üzemekben. — Mi, ifjúsági sportolók, tudatában vagyunk annak, hogy nagyon sokat köszönhetünk népi demokráciánknak. Készek vagyunk arra. hogy a szocializmust és hazánkat mindenkor a. munka frontján és ha kell, fegyverrel a kezünkben meqvédjük. Híven követjük a Pártunk és bölcs vezetőnk, Rákosi Mátyás útmutatását —- mondta Rigó Antal, a csapat ifjúsági labdarúgója, aki 1000 forintot jegyzett. Kilvádi Tibor 1800 forintot. Szabó Albin, a csapat középcsatára 1000 forintot. Válóczi Béla csapat- kapitány 700. Szabó Pál edző 1000 forintot és a csapat többi játékosa havi fizetésüknek megfelelő összeget jegyző tL Labdarúgók, asztalitenisgeiők, kosarasok és sakkozók a Salgótarjáni Meteor ktihímjegpi között A salgótarjáni NépbolLküzpontban is lázasan folyik a kölcsönök jegyzése. A központ, mint egy megbolygatott méhkas, mindenki siet .jegyezni. Már a kora reggeli órákban a . többi dolgozókkal együtt a sportolók is az elsők között Megyénk városaiban és falvaiban falragaszok hirdetik: október 22-én megválasztjuk a helyi tanácsok tagjait. A helyi tanácsok megválasztásával véglegesen felszámolódik az államszervezetben a régi burzsoá igazgatás szervezeti maradványai és alkotmányunk szellemének megfelelően a városok, falvak dolgozói megválasztott és a népnek felelős küldöttei útján gyakorolják hatalmukat — a nép hataimát. A választás alkotmányos életünk egyik legfontosabb eseménye lesz: milliók választanak október 22-én. A tanácstagok pedig nemcsak a törvények, rendeletek végrehajtásáról gondoskodnak majd, hanem a maguk területén intézik a gazdasági és kulturális ügyeket is — a nép akarata szerint. Miért jelenti a magyar sport fejlődésének fontos állomáséit, a helyi tanácsok megvét laszlása ? Amiként a kultúra minden területén, úgy a sportban is sokat várunk a helyi tanácsok munkájától. A nép legszélesebb rétegeit képviselő Maqyar Függetlenségi Népfront je'öli ki a helyi tanácsok jelöltjeit, akik között a termelésben. a szocialista munkaversenyben kitűnt büszkeségeink, valamint a haladó művészet, tudomány és kultúra minden területének. így a sportnak a képviselői is helyet kapnak. Sokrétű, változatos lesz y helyi tanácsok összetétele. A tömegsport kiépítésében. a dolgozók sportjának kifejlesztésében már eddiq is hatalmas eredményeket mutathat fel népi demokráciánk, a helyi tanácsok működése azonban további hatalmas távlatokat nyit meg tömegsportunk számára. A megyékben, járásokban, városokban és falvakban a múltban néha fennakadás mutatkozott a tömegsport egyes kérdéseinek a megoldásánál. Sok helyen jelenleg is „részfeladatnak” tartják a sportot. mellékesen foglalkoznak a felmerült nehézségekkel. A kezdeményezés is hiányzott sok helyen, az ellenőrzés tereli pedig lazaság volt tapasztalható. A sportmunka hiányossága nagymértékben ennek tulajdonítható. A helyi tanácsok tagjai, a nép képviselői közvetlen közelről ismerik a megye, vagy a falu életéi, közte a sportéletet is, s ennek megfelelően könnyebben, -helyesebben is oldhatják meg a feladatokat. A magyar sport, legnagyobb tömegeket megmozgató kezdeményezésének, az MHK-mosgalomnak is hatalmas lökést ad a helyi tanácsok megalakulása. Egyrészt azért, mert a dolgozó, sportra vágyó tömegekkel közvetlenebb lesz a kapcsolata a magyar sport legfőbb szervének, az Országos Sporthivatalnak, másrészt pedig, mert a tömegsporttal kapcsolatos szervezési munka és annak ellenőrzése leegyszerűsödik a helyi tanácsok működésével. Nagy feladatok várnak a helyi tana* csokra, különösen a vidék sportélete fejlesztése terén. Éppen ezért a magyar sportolók naqy tábora is lelkesen készül a tanácstagok október 22-i megválasztására. Sportolóink is jól tudják, ' a választás sikere naqy mértékben segíti e'ő a békefront és államhatalmunk további erősödését és ez egyben a magyar sport további fejlődésének is biztosítéka. ELSŐNEK -JEGYEZTEM XL ÁLLOMÁSON Amikor a rádióban először elhangzott a békekölcsönjegyzés, én elsőrendű feladatnak tartottam, hogy minél nagyobb. mértékben kivegyem a részemet ebből g munlfúból, En voltam az álTohídsoh « legelső, ciki lejegyeztem és 'i50 forintos fizetésem mellett, 700 forint kölcsönt adtam, azért, hogy ezzel a kicsinek nevezhető összeggel is segítsem a nagy béketábor erejének megszilárdítását. Itt nem háborút, hanem békét építünk. Erős bástyájává akarnak válni a béketábornak és mindenáron azon leszünk, hogy az imperialistáknak és hű kiszolgálóiknak aljas terveit megakadályozzuk. Est szolgálja a békekölcsön jegyzésünk és mi örömmel teszünk ennek eleget, mert ezzel is védiiik hazánk szabadságát és /ügyetlenségét. SZOMSZÉD ÁDÁM ÜB-titkár, kisterenyei állomás. AHRÚHIttMMETES Elvesztette tagsági könyvét Felföldi János, meíynek száma 733-999. Kéri a becsületes megtalálót, hogy adja le -a kiadóhivatalba. Eladó kettő' darab üzemképes, jókarban lévő „Nationar'-kassza. Specziár Sándor, Balassagyarmat. Megvételre keresünk használt gyorsmérlegeket és National-kasszákat. Ajánlatokat ár, tíjitis és használhatóságra vonatkozóan kérjük a Nógrád- megyei Népbolt Igazgatóságra, Salgótarján, Régi Posta-u. 13. szám be’- küldeni. Gyakorlott könyvelőt keres a Nó- grádmegyei Növénytermeltető Vállalat, Balassagyarmat. Fizetés kollektív szerint. Pályázók ajánlatukhoz mellékeljék részletes önéletrajzukat. Elvesztettem szeptember 30-án, szombaton a bányai kaszinó kultúrhelyisé- gében irattárcámat, melyben fontos iratok ás 40 forint volt. Kérem a becsületes megtalálót, hogy a bányaigazgatóságra küldje el, a pénzt megtarthatja magának- Hegedűs Kálmán. A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetéhez tartozó üzemek szombaton déli 12 óráig lejegyeztek. 1388 fő 727.050 forint kölcsönt jegyzett. Kiemelkedő eredményt értek el: Termény-forgalmi Kirendeltség Salgótarján, 12 dolgozó 11.000, Üvegértékesítő, 11 dolgozó 9000, OSZH Salgótarján, 25 dolgozó 16.400, Balassagyarmati Terményforgalmi, 87. fő 45.270, Balassagyarmati OTI, 30 dolgozó 27.150 forintot jegyzett. Salgótarjáni Tárna—Dorogi Tárna 3:0 (1:0) A bányász rangadóra igen szépen feldíszítették a Tárna pályái. S a mér-, kőzés kezdete előtt a megyéi sport- felügyelő osztotta ki a két csapat játékosainak az MHK-jelvényeket. A dorogiak kezdenek, dó a tarjáni csapat a veszélyesebb, s a hetedik percben Csuberda csúsztatott fejesét’ Vilezsál egyből a hálóba lövi, 1:0. Ezután feljön a Dorog, de a tarján! védelem jól rombol. Majd a másik kapunál Kovács egy jó helyzetét ügyetlenkedik el. Az újonc balszélsőnek, Hercegnek volna alkalma' a gólszerzésre, de megijed Buzsánszkitól és így oda a jó helyzet. A második félidőben egyre keményebbé válik a játék. Kiss Il-őt, a dorogiak fedezetét a játékvezető háromszor is figyelmezteti, majd Bakonyi is erre a sorsra jut. A huszadik percben Kovács egyedül fut el egy jó leadással, már csak a kapus áll vele szembe, ő lövés helyett, ki akarja cselezni, Magyart, aki elkapja á csatár lábát, s a labda kiguru] a vonalon túlra. A huszon- kilencedik percben Bablena a baloldalra ível egy labdát, ahol, Herceg jól helyezkedik cs az átadást nyolc méterről a halóba vágja. 2:0. A 40-ik percben Bablena rúgja a fél pályán a labdát. Pflugér hatalmas lendülettel a csatár lábába talpal s Bablena elterül és le keli vinni a pályáról. Ezután még keményebb lesz a já'ték. S a játékvezető teljesen kiengedi a kezéből a mérkőzést. Sokszor fordítva ítél s ezen bosszankodik a közönség. Majd a 44-ik percben a sokat szabálytalankodó Pfluger a tizenhatoson belül kézzel fogja meg a labdát, s a tizenegyest Vilezsál belövi. 3:0. , Jók voltak: Kiss, Debreceni. Para, Lackó és Csuberda. Ez a mérkőzés egyáltalán nem volt méltó a bányász rangadóhoz. A Dorog néhány játékosa elfelejtette, hogy a pályán nem ellenséggel, hanem ellenféllel áll szemben. S hogy a játe)*: eldurvult^ abban nagy része van az igen gyengén bíráskodó játékvezetőnek. Ilyen kemény mérkőzésre sokkal rutinosabb ős nem befolyásolható játékvezetőt, kellene kiküldenie a Játékvezető Testületnek. Salg. Vasas—Sátoraljaújhely 6:1 (3:0) Mintegy 1000 néző előtt került sor a Tárna-pályán erre az NB TI-ős bajnoki mérkőzésre. A salgótarjániaknál újból játszott ezen a mérkőzésen Szabó Albin. A vendégcsapat kapott előbb lábra és szép támadásokat vezetett a Vasasok kapujára, de Czuder jól állta a rohamokat. Egy támadásnál az előre húzódott Kleinban II. 25 méterről hatalmas lövést küldött kapura, s a labda a kapufáról a hálóba pattant. Majd Bíró volt eredményes, s a félidőig még Nagy Jancsi lőtt gólt. így az első félidő 3:0 arányban végződött. A vendégek egy tizenegyest a kapufára rúgtak. A második félidőben a tarjániak egymás után vezetik a támadásokat a vendégek kapuja ellen, s Bíró kétízben és Nagy Jancsi egyszer talál a hálóba. A sátoraljaújhelyiek ebben a félidőben som tudták a megítélt tizenegyest értékesíteni. A 40-ik percben sikerült szépíteniük. ELŐFIZETŐINKHEZ! Értesítjük előfizetőinket, hogy lapunk október hónapban három héten át egy héten kétszer jelenik meg. KIADÓHIVATAL. SZABAD NÚGRAD politikai hetilap Felelős szerkesztő: BOBÄL GYULA Felelős kiadó: GYÁRFÁS JÁNOS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi-u, 92. Telefon, szerkesztőség 52. kiadóhivatal 30. Előfizetési díj! Negyedévre 6.— Ft Félévre 11.— F't. Egész évre 20.— F: Csekkszámlaszám: 19.718. Nyomatott a Szikra Lapnyomda körforgógépein Budapest. Vili, Rökk Szilárd-utca > Felelős nyomdavezető: Povárny Jenő. A tarjáni csapat még ebben az arányban is megérdemelte a győzelmet. Jók voltak: Czuder. Csele, Sebestyén, Kleiban és Bíró. Atlétika: Jól sikerült a III., IV. osztályú egyesületi bajnokság Diósgyőrött. Diósgyőrött szeptember 23—24-én rendezték meg az -egyesületi bajnokság harmadik fordulóját a III.. IV. ■ ősz- tályban. A hűvös, szeles idő általában lerontotta az eredményéket. örvendő tes volt a sok űj atléta szerepeltetése, akiknek ez volt az első versenyük. A Vasas-atléták is több új versenyzőt indítottak, akik közül Havellant Józsefért el igen figyelemreméltó eredményt.- 100 méteren eisö versenyén mindjárt a II. osztályú értékszinttel győzött. Ha- veilantnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy országos viszonylatban is jó eredményeket érjen el. Varga Antal 800 méteres síkfutásban ' bizonyította be. hogy jó atléta lehet belőle. Oravecz Zsófia-és Girti Emma is. átlagon felüli eredményt ért el. Eredmények: Női III. osztály. 100 méter: 2. Szilágyi 14.8 mp. Súly: 2. Botár 8.52 méter. Távol ugrás: 1. .Szilágyi 4.50 méter. Diszkosz: 2. Botár 25.24 m. Férfi súly: 4. Fájd 11.16 m. 3000 méter: 2. Varga 9.5. Távolugrás: 2. Ha.jcsi 5.81. 5000 méter gyaloglás: 2. Ponyi 27:41.1. 800 méteren 2. Varga 2:11.6. Kalapácsvetésben: 2. Sinjo- nyi 32..30 m. Magasugrásban: 1. Gaál I. 60, 2. Garamvölgyi 1.60 m. Hármasugrás: 1. Lúgrádi 11.67 m. Gerely: 1. Nemes 49.31 m, 3. Pintér 42.38 m. Az S. Vasashoz visszatért Nemes Béla megerőltetés nélkül győzte le ellenfeleit. IV. osztály női:. 100 méter: 1. Oravecz 15.2 mp. 2ÚÖ méter: 3. Könnyű 35 mp. Diszkosz: 1. Girti 25.20 m. Távolugrás: 3. Oráyecz 3.99. Férfi eredmények: Í00 méter: 1. Havellant 11.6; a célban 4 méterrel győzte le ellenfeleit. 3000 méter: 2. Kormos 10.22. Hármasugrás: 1. Szabó II. 17. 200 méter: 1. Havellant 24.7 mp. A belső pályán- induló Havellant 1 50 méternél .behozta a páíyaelőnyöket és a célnál 8 méterrel győzött.' 800 méter: 2. Kormos 2.19 mp.