Szabad Nógrád, 1949. szeptember (5. évfolyam, 35-39. szám)
1949-09-08 / 36. szám
SíS'SrA Egyéni versenyre indulnak a gépgyári dolgozók i termelésien kiüllek mennek a néphadseregbe A szovjet kultúra nyomán V. évfolyam, 36. szám Ára 60 FILLÉR 1949 szeptember 8 Megyénk dolgozói követik a Párt és Rákosi elvtárs útmutatását: emeljük a termelékenysége?, megszilárdítjuk a mmkefegyeimet és az egyéni felelőssége?, kiszélesítjük uz egyéni versenyt Pártunk az ország építésének folyamán mindig megtalálta azt a láncszemet, amelyet kézben tartva, a fejlődés, a haladás egész láncolatát vezetni, tartani tudjuk. Az elmúlt héten a Nagybudapesti Pártbizottság választmányi értekezletén Pártunk feladatul tűzte ki a termelékenység emelését és ennek érdekében a munkafegyelem megszilárdítását, az esyéni felelősség kiszélesítését, az egyéni verseny megvalósítását. Rákosi elvtárs és Kovács elvtárs beszédükben meghatározták azt az utat, amelyen országunk iparának, vezetőinek és a dolgozóknak haladniuk kell. Élénk érdeklődést és visszhangot keltett megyénk dolgozói között az új feladatok megjelölése, amely a 3 éves terv sikeres befejezését, valamint az 5 éves terv alapjait biztosítják. „Pártunk Központi Vezetősége és Rákosi Mátyás elvtárs most döntő központi feladatként ál. lit ja a kommunisták, a dolgozók elé, szervezzük meg jobban a termelés munkáját, fokozzuk a munka termelékenységét. — Azelőtt ládába, drót közé raktuk a munkaközben szállított kdyheket, — mondja Fónád Julia a tarjáni üveggyárban Most újítással bevezettük, hogy az üveg kézről-kézre megy, nem esik le, nem törik el, így kevesebb a selejt, kevesebb a csorba áru.... Meg kell fogni alaposan a munka végét. Ha megfizetnek bennünket, akkor meg is kdl érte dolgozni, hogy ne drágítsuk a cikkeket. Ehhez még szükséges, hogy kiszélesítsük az egyéni versenyt Is, mert a mi üzemünkben a brigádmozgalom volt főleg elterjedve. — Csak úgy fogjuk tudni 100 százalékosan teljesíteni a tervet, ha a fegyelmet megszilárdítjuk, több felvilágosító munkát végzünk. Ezt a kérdést nálunk is elhanyagolták és nálunk is megnyilatkozik az egyéni felelősség hiánya. Az 5 éves terv már első évében is hatalmas felemelkedést hoz a magyar népnek. Ennek csak úgy tudunk alapot teremteni, ha — s ez főleg az ifjúságra vonatkozik — követjük Rákosi elvtárs útmutatását, — szabja meg a feladatokat Patakfalvi Gusztáv az acélgyárban Ez a véleménye Reiner Sándor és Kiss Ferenc dolgozóknak is a Vasöt vözetgy árban: „A munkafar gyelem lazulása nálunk is észreve. hető. Ezt úgy tudjuk megjavítani, hogy kiszélesítjük a népnoveiő- munkát üzemünkben.’ ,,A jó pártmunka próbaköve a jó termelés ... Nem lehet valaki jó kommunista és ugyanakkor rossz munkás” — mondotta beszédében Rákosi elvtárs és ezzel leszögezte, hogy a kéí kérdés sz«ro?an összefügg egymással,. Dénes Pál ságujfalusi bányász ezzel kapcsolatban a következőket mondja; — Nekünk, kommunistáknak a termelésben azért kell példát mutatnunk, azérí kell többet termelnünk, mert mi vagyunk a fejlődés, a haladás élharcosai. Csak magasabb termeléssel vihetjük előbbre népi demokráciánkat, hogy ezen keresztül lerakhassuk a szocializmus alapjait. Tudjuk azt, hogy ha többet termelünk, akkor minket is a javak nagyobb mennyiségében részesít a demokráca. Rámutatott ez a választmányi ülés arra is, hogy a vállalatvezetőknek milyen nagy feladatokat kelll megoldaniuk. Bátran, és. gátlás nélkül kell' .’eltépniük minden olyan jelenség ellen, amely sérti Nógrád megye ipari üzemeinek vezetői, irányítói termelési értekezletre jöttek össze, hogy megtárgyalják a Párt és Rákosi elvtárs által szabott feladatokat és megszabják a tennivalókat a terme'é- kenység emelése terén megyei viszonylatban is. Az értekezleten elsőnek Bottyán János elvtárs, megyei titkárhelvettes szólalt fel. Bottyán János elvtárs beszélt a béke és a háború kérdéséről és rávilágított arra, hogy a világ népeiben él a békeakarat. Termei é. Sünkkel és többiermelésimkkel pedig nemcsak a mi eredményeinket és erőinket, hanem a Szovjetunió vezette béketábor erejét növeljük^ Kudela elvtárs, a megyei pártbizottság termelési felelőse emelkedett ezután szólásra. Megyei viszonylatban feladataink közül öt kérdést jelölt meg. Ezek; 1. Meg kell szüntetni a munkafegyelem területén meglévő lazaságokat és megerősíteni a szocialista munkafegyelmet. Helyre kell állítani az egyéni vezetést, az egyéni felelősséget és hogy ezt megvalósíthassuk, a vállalatveze. tőknek és munkásoknak is el kell sajátífaniok a technikát. 2. Az egyéni versenyt átfogó tömegmozgalommá kell fejleszteni. 3. Törődni kell a műszaki értelmiséggel, segíteni kell a termelésben, az előttük álló nagy feladatok megoldásában. 4. Ipari kádereink viszonya a Párttal, a pártszervezet feladata az ipari tartaléksereg szakmai és politikai nevelését illetően. 5. A Pártnak és a szakszervezeteknek fordulatot keli végrehajtani a termelés felé. Döntő központi kérdéssé kell tenni a termelésben előttünk álló feladatokat. — Beszéltünk itt ezekről a :ei- adia tokról — mondotta Kudela elvtárs — amelyek most pártszervezeteink és szakszervezeteink előtt állanak. Pártunk felhívását a munkáso&ztáyhoz vak) ragaszkodásunk és szeretetünk jeléül maradéktalanul végre fogjuk hajtani. Tudjuk, hogv a szocialista épílőmunka egyik legjelentősebb. a termelés érdekeit. „A mi üzemünkben is el hagytuk sikkadni a fegyelmet és az egyéni felelősséget — mondja Pál Gyula vállalatvezető a páífalvai üveggyárban. Csak akkor tudjuk a termelést zavartalanul vinni, ha dolgozók és vezetők egyaránt elsajátítjuk a technikát és az üzemvezetést, ehhez pedig feltétlenül szükséges a marxista- leninista- elmélet. Csak olyan vállalatvezető vezetheti jól az üzemét, aki tudatában van annak, hogy szó. ciulista országot épít.” feladata a munka termelékenységének növelése, az önköltség csökkentése. Nap mint nap húrt ad a rádió, a budapesti lapok és nem utolsó sorban maga a Szabad Nép arról, bogy Nógrád-Hont ármegye az idei begyűjtési ver- enyben messze*“elmaradt a többi megyéktől és a legutolsó helyen kullog. Ezek a közlemények tudatják, hogy megyénk eltéröleg a múlt évi begyűjtési eredménytől elveszítette jó hírnevét, hogy nem tartozik az ország legjobb megyéi közé. Különösen el van maradva megyénk „C“-vételi jegyre való beadásban. Ez egyenes fokmérője a pártszervezetek, a DEF- OSz, az MNDSz, de legfőképpen a népnevelők munkájának Itt megmutatkozik, hogy ezek a szervek egyáltalán nem világosították fel dolgozó parasztságunkat a beadás szükségességéről. Van már megyénkben egy pár község, ahol a népnevelők jó munkát végeztek. Maga a dolgozó parasztság Is meglátta, hogy az ország gyarapodását saját jobblétük mielőbbi kifejlö. dését ők maguk is meg tudják gyorsítani. Elén jár ezek közül Balassagyarmat város 160, e héten fölzárkózott Uitke 114 százalékos beadásával Javul a begyűjtés Dejtáron 94, Nógrád 87, Kemence 84, Cered 82, Szókolya 78, Szécsény 72 már eddig elért eredményeivel Ez a pár község már bizonyította, hogy lehet jó munkát is végezni, Ha megnézzük azonban az alábbi községeket, láthatjuk, Az értekezleten számos hozzászólás hangzott el, amelyek — ha nem is voltak minden esetben önkritikát gyakorló - hozzászólások, — arrói tanúskodtak, hogy ipari A Párt és Rákosi elvtárs hívására megmozdultak a budapesti Hofherr-gyár munkásai. Határozati javaslatba foglalták, hogy 3 éves tervüket részleteibe«!, határidő előtt 16 nappal, ez év december !5-re teljesítik. Ezenkívül fokozzák a termelékenységet és végrehajtják mindazokat a feadatokat, amelyeket Pártunk szabott. A salgóhogy sem az illetékes szervek, de maga a községi elöljáróság sem végez olyan munkát, amilyet részükre a nép állama megszabott. Ezek a községek SŐ3- hartyán 10, Bocsárlapujtö 16, Salgótarján 25, Zagyvapálfalva 26, Etes 27, Nógrádveröce, Ka- rancsság, Kisterenye 28, Mátra- szöllős 29 Nagymaros 30 száza, lékos eredményt értek el. Nemcsak ezeknek a községeknek a hírnevéről, hanem megyénk HAT EVE SZABADÍTOTTAK FEL Harkovot a német megszállók alól. Az elmúlt hat év folyamán a harkovi ipart teljesen újjáépítettük. A város élenjáró üzemei már végrehajtották az 5 éves terv előirányzatát. A város gyáraiban és üzemeiben körülbelül 2000 kiváló minőségű brigád dolgozik Jelenleg 28 főiskola, 42 tudományos intézet, 56 technikum, 53 kultúrpalota és klub működik a város területén. Az évforduló alkalmából a Dzer- zsinszkij kiállítás nyílt, amely a harkovi ipar eredményeit mutatja be. 23-án este a város munkásai ünnepi estélyen vettek részt, melyen megjelent az ukrajnai bolsevikok vezére, Hrus- csev elvtárs is. Az ünnepi ülésen nagy lelkesedéssel fogadták el azt az ünnepi határozatot, melyet a szovjet nép nagy vezékádereink megértették a Párt útmutatását és megyékben döníö fordulat várható az ipari munka megjavítása terén. tarjáni acélgyár dolgozói szerdán üzemi gyűlésen tárgyalták meg ezeket a feladatokat és csatlakozásukat jelentették be a Hofherr- gyár felhívásához. A tervet minden részletében a határidő előtt 21 nappal, december 10-re te'jesítikl Ezen belül a vas- és acélöntödéknél, valamint a húzott áruknál a tervet november 20-ra teljesítik. valamennyi becsületes dolgozójáról van szó, amikor ország-világ hallja, hogy el vagyunk maradva a begyűjtési versenyben. Ki kell, ' hogy küszöböljük lemaradásunkat s mutassuk meg, hogy igenis mi becsülettel szolgáljuk a magykr dolgozó nép államát Ha a be-. gyűjtést olyan formában végezzük', mint amilyen jelentősége annak van, újra el fogjuk érni, hogy úgy fognak megyénkről beszélni, mint eddig: Nógrád-Hont megye az ország egyik legjobb megyéje. rének és tanítójának, Sztálin elvtársnak küldtek'. AZ OMSZKI KÖRZETBEN az idén tavasszal 110 kolhozban és szovhozban vetettek ágasbúzát. Számos gazdaságban 5—10 hektárnyi ágasbúza kutatótelepeket létesítettek. A körzetben most folyik az aratás. Az ágasbúza termesztése terén Alexandr Dol- zsin, a Szocialista Munka Hőse különösen nagy sikereket ért el. Az „Elit““ szovhozban az ágasbúza hektáronkénti termése 40 _ 45 mázsa. A Bojevon szovhozban J Troskin kolhozparaszt 40 mázsa átlagos ágasbúza termést ért el. A BRIANSZKI CEMENTGYÁR MUNKÁSAI a gyár 60 éves fennállását ünneplik. A sztálini 5 éves tervek éveiben a gyárat óriási mértékben kifejlesztették, új gépekkel látták ei, Megyei termelési konferencia vitatta meg a Fárt által kitűzött feladatokat Megyénk valamennyi dolgozójáról van szó a begyűjtési versenyben „Határidő előtt, minden részletében teljesítjük a tervet" — határoztak üzemi gyűlésen az acélgyár dolgozói A BÉKE VÉDELMÉBEN egyre épül a Szovjetunió