Szabad Nógrád, 1949. szeptember (5. évfolyam, 35-39. szám)

1949-09-29 / 39. szám

legyen aléves terykülcsSal a IbWob. f «igelten MgvinnzMrtl fl Magyar Népköztársaság keraányának ieliiivása az 5 éves tervkőlcsöa jegyzésére Magyarorsság dolgosé népéhest Hároméves tervijüket az ország helyreállításának és újjáépítésének Acrvéí a magyar munkásosztály, * dolgozó parasztság, a néphez hű értelmiség és a kisemberek önfeL áldozó munkája folytán ez évben a ■kitűzőit határidő előtt 7 hónappal, 2 (év és 5 hónap alatt befejezzük. Ez a terv tette „lehetővé, hogy hazánkban megkezdhessük a szo­cializmus építését: lerakjuk alapjait ivarosban és falun. A 3 éves terv eredményei: a há­borús károk és pusztítások helyre hjllhása, a mezőgazdasági és ipar termelésünk gyorsütemü növekedé se,' dolgozó népünk életszínvonalé. i aak folyamatos emelkedése bizo­nyítják, hogy jól gazdálkodtunk azzal a szabadsággal, amelyet a ^Szovjetunió hősieseit harcoló hadse ívege vívott ki számunkra. Népgazdaságunk területéről a tő [ kés kizsákmányoló elemek mindin j ;ább kiszorultak és megvalósult j ío’gozó népünk vágya: az új nép. <öztársaság alkotmánya. Államunk i i dolgozó nép állama lett. Az újjáépítés 3 éves tervének ”dúsítása után még hatalma- ísabb feladatukat tűzhettünk magunk '••lé: 5 éves tervünk a népgazdaság újjáalapításának, a szocializmus építésének terve, amelyet a Magyar polgozók Pártjának javaslatára, a függetlenségi Népfrontban tömő- vilit szervezetek is magukévá tét tek. Az 5 éves terv Iparunk eddig jpéldanéikü! álló fejlődését, mező. | gazdaságunk elmaradottságának 'felszámolását, dolgozó népünk életszínvonalának további emelke­dését, népünk kulturális felenrelke- (lését, a város és falu közötti kü' lünbség felszámolásának meghűli, fását jelenti. 5 éves tervünk végrehajtása so' rán országunkat fejlett iparra! ren­delkező mezőgazdasági országból fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari országgá kívánjuk fejleszteni Mindez természetesen pénzügy erőfeszítéseket 's kíván tőlünk. A fenti célok elérésére több, mint 47 milliárd forintot kell befektetnünk. A magyar dolgozó nép felismerte Hit jelent számára az 5 éves terv. Erre szavazott a május 15-1 válasz, tásokon. Azóta ’s tömegesen érkéz Az Hnyai és Adatszolgáltatás rhost megjelent szeptemberi szá­ma közli Molotov elvtárs; »A ja­pán-német Irockisía ügynökök kárlevésének, diverziójának és kémkedésének tanulságaidról szóló beszédének befejező részét. A legújabb szám tartalmából ezenkívül még a következő cik­keket emeljük ki: Az áruló Rajk a Magyar Népbíróság előtt A. G. ZVERJEV; Z4 háború utáni Ötéves Tért) negyedik államkölcsöne. Emeljük magosabbra a szociális* n verseny zász a át- D. h CSESZNÓKOV: Lenin és Sztá’in a proletár-, diktatúra államformájáról. P. JUDIN: Sztálin Műveinek XI. kötele. Az Országos Oktatási Oz'ály minden pártmunkás számára nél­külözhetetlen folyóiralának előfi­zetési ára; 1 évre 30— fo-int, félévre 15—- forint, negyedévre 8.— forint, egyes szám ára 3.— forint. Előfizetéseket felvesz a kiadóhi­vatal: MDP Propagandaanyag terjesztő, IV., Deák Ferenc utca 15. Telefon: 189 -642. 189—635. tek illetékes szervekhez, a kormány tagjaihoz olyan javaslatok, ame­lyekben a dolgozók bejelentették, hogy az 5 éves terv megvalósítá­sának további biztosítására, a ter­melékenység emelésére irányuló erőfeszítéseik mellett erejükhöz ké­pest kölcsönnel is hozzá kívánnak járulni a terv s’keréhez. A dolgozók tömeges állásfogla­lása bizonyítja: a mi népünk tisz fában van azzal, hogy a szocia'iz- mus építése az egész nép számá­ra a békét, boldog jövendőt jelenti, s ezért ennek érdekében további ál­dozatot 's hajSandó hozni. A Magyar Népköztársaság kor­mánya ezt is számításba vette, amikor 5 éves tcrvkölcsön kibocsá­tását határozta ei. Az 5 éves tervkölcsön 500 millió forint összegben kerül 1949. szép tember 29-én kibocsátásra. A köl­csönt jegyzők szabadon választhat' nak nyereménykötvény, vagy E százalékkal kamatozó kötvény kö­zött. Atind a nyeremény, rund a kamatozó kötvényekre befizetett! pénzét mindenki öt év alatt teljes j összegben visszakapja. Emellett a nyereménykötvényekre nyeremé­nyeket is kisorsolnak. Műiden ne­gyedik kötvény nyer. A főnyere. mény félévenkint 100 ezc tor'ut. Az imperialisták, c'nkosaik és kémeik, a leleplezett hazaárulók meg akarták semmisíteni népi de­mokráciánk eredményeit. Újból a gyárosok, a bankárok, a földesurak rabságába akarták dönteni a ma­gyar dolgozókat. A hazaárulók aljas mesterkedésé­re legyen a válaszunk: Fokozottabb áldozatkészség, még nagyobb sze­retet és ragaszkodás népi demokrá1 ciánkhoz és vezetőihez. Legyen a kölcsönjegyzés népszavazás az éves terv, az ország szabadsága, nak és függetlenségének, a béké­nek megvédése mellett, népszava' zás a szocialista építés munkája mellett. Vegyünk példát e téren is attól a hősi szovjet néptől, amelyik ha­sonlíthatatlanul nehezebb körülmé­nyek között, nagyobb áldozatokat hozva építette fe] a szocializmus országát. Mutassuk nveg, hogy méltók vagyunk a nagy Szovjet­unó barátságára. Jegyezzen mindenki tervkőlcsönt! Építsük ezzel is a boldog, erős, íüggetien Magyarországot! Budapest, 1949. szeptember 29. RÁKOSI MÁTYÁS s. k. IVÁN PAVLOV a harcos materialista, az élettan legnagyobb tudósa A Szovjetunió népei, velük együtt az egész haladó világ ünnepli Iván Petrovics Pavlov születésének szá­zadik évfordulóját. Pavlov profesz- szor. a Nobel-dijas lángeszű orosz tudós, az élettan-tudomány világ­szerte vezető alakja, a materialista tudomány előharcosa 1849 szeptem­ber 26-án született. Munkásságá­nak eredményei hatalmas köteteket tesznek ki. Működése és felfedezé­sei nemcsak az orvostudomány szá­mára korszakalkotó jelentőségűek, hanem az orvostudomány területén kívül is. Kutatásai — főleg kez­detben — az emésztőrendszer, a főbb ernésztőroirígyek működésé­nek megismerésére irányult, a fel tételes reflexek megismerésén ke­resztül vezetett át az agykéreg, a központi idegrendszer működésének kutatására. Nagyjelentőségű, hogy az egyes emésztőszervek működé, séf a szervezet osztatlan egészé­vel való összefüggésében vizsgáit«. Ugyanez a dialektikus kutatási módszer vezette a központi ideg-« rendszer működési alaptörvényei, nek vizsgálatánál. Bebizonyította, hogy a_szervezet legkissebb sejtje is a központi idegrendszer irányí­tása alatt ág. Világszerte útmutatást nyújtót, lak a kutató tudósoknak és valósá­gos forradalmi hatással voitak Pav­lov kutatási eredményei a pszicho, lógia, a lélektan tudományára as úgynevezett feltételes reflexekkel kapcsolatban. . • ... Pavlov kutatásai eredményesebbé teszik a szovjet ember munkáját DOBI ISTVÁN s. k Kizárás Letartóztatás Nyomor Tűd övész Ex a diákok sorsa Tito és Rankovics rémuralma alatt Ennek gyakorlati jelentőségét legjobban egy példa tükrében mu­tathatjuk meg. Ez a példa egy­szersmind bizonyság arra is, hogy j a szovjet tudomány mennyire állandó, szoros kapcsolatban van a gyakorlati élettől és a kutatások eredményei a dolgozó nép érdekét, a szovjet haza boldogulásának elő­segítését szolgálják. Pavlov fejismerése alapján meg­állapították ugyanis, hogy a házi­állatok viselkedése és felliasználha- tósága nagyrészt feltételes ref­lexeik eredménye. Danin is le r'a már azt az érde­kességet, hogy az európai mákok a vörös lóhe ét alig lóto alják- Ez mézgyüjtésük csökkenését okozza másrészt emiatt elmarad a léhere- virágok egyriszé ek beporzása is, ami nagy termelési kiesési jele... 'A jugoszláv hazafiak ,Az in­ternacionalizmus zászlaja alatt“ című bukaresti lapja, közli 03 jugoszláv egyetemi hallgató le. veiét. A diákok megírják, hogy a Titó-klikk, különösen a VIT és DlVSz kongresszus óta, milyen kegyetlen fasiszta terrort alkal­maz a diákság elleni de tömege­sen tartóztatják le a haladó szel­lemű tanárokat is. Ugyanakkor a belgrádi egyetem tanáraiként közismert fasiszta-barát, titóista professzorok működnek, így ár Dusán Nedeljkonics, előbb Hitler, most Tito hil embere, aki a ssí- nesbőril népek alaosonyabbrendű- ségét hirdeti. Rektorrá nevezték ki Sándor király egykori szemé­lyes jóbarátját. Visszahelyeztek állásukba fasiszta magatartásuk miatt börtönbüntetésre Ítélt ta­nárokat. Rankovics utasítására, az egyetemeken megalakultak a hír­hedt ,,,feketebizottságok“, ame. lyek 800 népi származású egye­temi hallgatót zártak ki, akiket az UDB később letartóztatott. A jugoszláv diákok szörnyű nyomorúságban élnek, nélkülöz­nek, 70 százalékuk tüdöbajos, a munkás- és parasztif jakot így kiszorítják az egyetemekről, mert lakás és élelmezési viszo­nyaik lehetetlenné teszik, hogy a fővárosban tanulhassanak. 110 éves a világhírű pulkevei csillagvizsgáló Nemrég ünnepelte a Leningrád melletti világhírű pulkovoi csil­lagvizsgáló intézet fennállásának 110. évfordulóját. A megnyitás­kor a csillagvizsgáló intézet a tudomány akkori állásának' leg­magasabb fokán állott, híres volt 32.5 centiméteres refraktor- teleszkópja, amely akkor a vi­lág legnagyobb méretű ilyen csillagvizsgáló eszköze volt. Az intézet fennállásának első éveit Sztruve igazgató kutatásai és észlelései írták be aranybetükkel a csillagászat történetébe. — Sztruve munkáiban kimutatta, hogy a csillagok sokkal messzebb írják le pályájukat a világűrben, mint ahogy addig gondolták, 1885.ben a pulkovoi csillag- vizsgáló és idömegfigyelö inté­zetet új, 65 centiméteres telesz­kóppal szerelték fel. A leghíre­sebb orosz csillagászok dolgoz­tak az intézetben, köztük Bra- dihin (3831—1904), Belopolszkij (1854—1934) éa sokan mások. Bredihin vetette meg a korszerű üstökös-elmélet alapjait, Belo­polszkij pedig a napból kilövelt gázok összetételének tanulmá­nyozásával foglalkozott. O al­kalmazta elsöízben az égitestek összetételének megállapítására a színképelemzést. A szovjet hatalom éveiben az intézetet jelentékenyen kibővítet­ték, munkakörét kiszélesítették. Pavlov felfedezi e nyomán Gubin és Szmaragdova, két szovjet tudós elha orozta, hogy a méhekbn ki­váltja az ingert.ehetás és szoktatós útján a vörös lóhere felkeresésénél* feléelei relexét. A méheket né­hány hónapra bezárták a kaptárba, hogy más illatok ingerbehatása clöl elzárják és szagtalan cukorszörpbe. ken rt lóhere-szirmokkal etetik. Amikor a méheket kibocsátót ók. felkeresték a vörös lóhere.tál lókat, több mézet gyűjtöttek és a jól len, gátolt lóherésben a most már nem e etleges, hanem tökéletes beporzás következtében a termés többszörösé, re emelkedett. Pavlov tudományos felfedezéseit, gazdag eredményekkel alkalmazzák ' a pedagógiában, a nevelés területén, a gyógyászaiban is. Halálos csapás az idealista világnézetre Pavlov nagy érdeme, hogy meg­mutatta: az ember belső átélései, ér­zései, gondolatai, érzékelései az agy tevékenységén alapulnak és mégha [ározott élettani okok köveikezmé. nyei. Az agykéreg eltávolítása uán feltételes reflexek nem alakulhatnak ki. Bebizonyította a testi és pszihi. kai folyamatok egységét. Kétségbe­vonhatatlan kísérleti eredményei igazolják, hogy az ember gondolko­dása — agyműködésének terméke, hogy az agy a gondolkodás szerve. Ez a materialista világnézet győ­zelmét jelenti. Pavlov a feltételes reflexről Szóló tudományos felfede­zésével, a magasabbrendü idegmű­ködés tanulmány ozása során feltárt eredményekkel halálos csapást mért nz idealista élettantudósok reálidős működésére, az eddig a miSzliciz. mus ál.al uralt pszicitologiai mód. szere- Tapasza'atai megcáfolt ók az agyműködés idealista magy„ráztj-- tát és az agyvelömüködés tanulnia nyozásának új módszerét tették te­hetővé. Lángeszű tanításával to­vább fejlesztette a darvinizmuSt és lefektette a materiális1 a pszicholó­gia szilárd alapjait. Ez a nagy tudós szeretetreméltó ember is veit. Tanítványai, akik kö­zül a mai szovjet élettan-tudomány vezető tudósai kerültek ki — rajon­gásig szerették tanítási és munka, módszereiért. 'Iskolájának szervezé­sét a kollektív munka jellemezte, amivei utat mutatott a tudomány»« utánpótlás nevetésére is. ■ ... Pavlov a szovjet haza harcos fia A nagy honvédő háború idején Pavlov tanárt a pulkovoi inté. zet vezetőjét, az időjelző szolgá­lat terén elért tudományos ered­ményeiért és új időjárás-jelző készülék megszerkesztéséért Sztálin-díjjal tüntették ki. A pulkovoi csillagvizsgáló és idömegfigyelö intézetet már 100 éve a világ „csillagászati főváro­sának“ nevezik. Ma az intézet, amelyet a német fasiszta barbá­rok leromboltak, újjáépítve tölti be ismét a világ tudományos életében rendeltetését. Pavlov nagy felfedezéseinek java­része a Nagy Októberi Szocialista Fcrradcdom győzelme utáni időre esik. A szovjet kormány nagyrabe- Ciülte a lángeszű tudóst. Amikor a Szovjetunió még a kezdeti idők óriási nehézségeivel küzdött> mát akkor minden igényt kielégítő kísér­leti intézetet építettek Számára Kottusiban, amelyet ma az ö nevé­ről Pavlovának neveznek. Lenin *a tudomány bolsevikjének« nevezte Pavlovot és érdemeit méltatva meg­állapította, hogy kutatásainak »az egész világ dolgozói számára óriási a jelentőségűké. Pavlov, a tudomány materialista harcosa a Szovjet államban a társa­dalom materialista harcosává lett, tudatos szovjet emberré- Küzdött minden téren a haladásért, az em­beriség ügyének előmozdításáért. Az 1935-ben Moszvában rendezett élettani világkongresszuson ezeket mondotta: »Büszkén val'om magam olyan ország polgárának, amelyben a tudomány vezető s er pet visz és a tegn.igyobb tiszteletnek örvend- Büszkék lel etünk or*a a hazára, nme yben olyan fontosnak tartják a tudomá .y és kultúra terjesztését és j haladását. ISo dog vagyok, hogy sze­reled hazám javára és as egész em­beriség üdvére dolgozhatom. Régen a tudományt elidegenítették a nép­től, de én most mást látok; a ta~ donumyt tisztelik és értékelőt- Emelem serlegemet a világ egyetlen kormányára, amely értékeli és ford rón támogatja a tudományt: orszá­gom kormányára«, n Zsdánov-lraktorgyár dolgozói már az 1952. évi teljesítményért versenyeznek A vladfmiri Zsdánov traktorgyár egyik fiatal kollektívája versenyt' kezdett, hogy már a legközelebbi' hónapokban elérje az ötéves terv’' utolsó évére, 1952-re előirányzóit*' napi átlagos gyártási teljesítményi A gyár újítói és feltalálói céltuda­tosan összedolgoznak a gyártási el­járások tökéletesítésére. Nagy- megtakarítást jelent Krasznovnak, • a sebességváltó üzem művezetője- j nek műszaki újítása. Az általa szerkesztett egyszerű készülék le­hetővé teszi a villanymotornak és- a munkapad tengelykapcsolójának egyidejű be- és kikapcsolását. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom