Szabad Nógrád, 1949. augusztus (5. évfolyam, 32-34. szám)

1949-08-11 / 32. szám

Háttérmunkánk feladatai MJ lendülettel folytatódik megyénkben} a terménybegyüjtés U VIT-üimepségeii HÉgrádbaa Bányászaik jönnek a győzelem Pártjába V. évfolyam, 32. szám ARA 60 FILLÉR 1949 augusztus 11 Dolgozó népünk alkotmánya Történelmi harcában népünk njabb győzelmi állomáshoz érkezett. A nagy Szovjetunió győzelmes had ferege szabadná tette országunkat és a magyar nép szabadon építhette országát; megsemmisítve a belső és külső ellenség bázisát. A Magyar Dolgozók Pártja és Eákcsi Mátyás következetes politikai vezetésével mély szocialista tartalmat adott a népi demokráciánk jellegének és Hazánknak- És Hazánkat az urak országából a dolgozók hazájává (ette. Győzelmünk újabb gyümölcse a Magyar Népközrsaság alkotmánya rövidesen kormányunk, népi parla. mentünk jóváhagyásával népi de.. nokráciánk alaptörvénye lesz. Tör renyhe iktatva szilárdítja meg ed. ligi eredményeinket és széles lehe­tőséget ad népünknek a további fejlődéshez. Az új alkotmány a dolgozó nép hatalmát erősíti meg gazdasági és politikai életünk minden részében Először a magyar nép életében tör­vénnyé emeli a dolgozó nép hatal. mát. »Magyarország Népköztársaság! a magyar népköztársaság a munká. •ok és dolgozó parasztok állama. A magyar népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé . . . A ma- tyar népköztársaság alicima védi a l: lg ózó nép szabadságát és halai­nál, az ország jügge.lemégét s harcol az emberi kizsákmányolás­nak minden formája elfen, szervezi a társadalom erőit a szocialista épv lésre.a Alkotmányunk születése vissza, nyúlik a nagy októberi forrada­lomig, amikor a Szovjetunió bolse­vik pártja Lenin vezetésével a szov­jet proletariátus forradalmi harcá­val megteremtette a világ első szo­cialista államát és később fiaikat áldozták népünk szabadságáért. Al­kotmányunk számára is a világ leg. hsladottabb alkotmánya voii példa kép, szerkezeiében és sajátosságai, ban annyira, amennyire ezt viszo­nyaink fejlettsége megengedi. Amikor népünk e fontos kérdés megvalósítását hajtja vegre, ne fe leukezzen meg egy percre sem arról a harcról, amelyet a béke tábora a háborús uszítok ellen folytat. A magyar népköztársaság alkotmánya, nak célja dolgozó népünk szabad­ságának és hatalmának inegszilárdí tísa és továbbfejlesztése- Kapita­lista országok alkotmánya a kizsák. mányolók uralmát biztosítja a dot gozó népnek és kimondja a kapi. ializmusra a halálos ítéletet. Uj alkotmányunk nemcsak erősíti Partunk vezetésével országépílő eredményeinket, hanem meghatá­rozza a fejlődés útját. Az alkot inány biztosítja a munkások, a dől. gezó nép jogait és életszínvonalá­nak, kulturális felemelkedésének lehetőségeit. Biztosítja a dolgozó parasztság jogát a földhöz, bizto citja további felemelkedésének le­hetőségét, a mezőgazdaság szocia­lista fejlődésének útját. Dolgozó népünknek el kell ismernie alkot­mányunk nagy jelentőségét, éreznie é§ látnia kell, hogy új szakasz nyílt meg a magyar r.ép életében. Tudatossá kell, váljon minden munkásban, dolgozó parasztban és a néphez hű értelmiségben, hogy a népköztársaság alkotmánya az egész dolgozó nép törvénye amelyet ma­gáénak vall, megtart és mindenki mással is megtartat Az alkotmány szilárd alapot biz­tosít ahhoz, hogy Fa luik irányító sálfial a munkásosz á’y vezetés ív l, bölcs tanítónk, Rákosi elvtárs út­mutatása mellett egyre nagyobb erővel, lendülettel építjük a szo­cialista Magyar zrszigot. Üdvözöljük nagy Pártunk it é, Rákosi Mátyás elvtársin dolgozó népünk első alkotmányának meg teremiöjét a népi d mokráciánk győzelmeinek tervezőjét. Hatalmas sikerrel mutatkozott be Tarjánban az olcsó, ízletes szabad kenyér Hétfőit volt a bemutatkozója az áj szabad kenyérnek Turjánban Az első nap még csak keveset sütöttek a pékek. Arra gondo’tak, hogy nsetleg nem fog elfogyni. Tíz óra felé a legtöbb üzletben már u kö­vetkező párbeszédet lehetett hal­lani; — Van még szabad kenyéri — Már kifogyott, kérem — mondja a kiszolgáló és a kenyér• nélkül távozó vevő nagy szenteket meresztve nézi azt, akinek tarsolyá­ban a fehér, jóillatú kenyér lapul Kedden már nemcsak reggel, ha­nem délben is piacra dobtak szabad kenyeret, ennek ellenére még sem jutott mindenkinek. Olyan nagy az érdeklődés. A dolgozó asszonyok nagy megelégedéssel beszélgetnek kormányunk újabb intézkedéséről és arról, hogy a háztartásokban a jó kenyér megjelenése óta jelentő, sen felszökött a kenyérfogyasztás. A gy.erekek többször jönnek be kenyeret kérni. A munkába induló családfő nagyobb darab kenyeret tesz a táskába és a műnk d,elven nevetve újságolják egymásnak az életszínvonal rohamos emelkedését Kétmillió forint jutalom a terménybegyüj- tési verseny legjobbjainak Nógrád vármegye az országus [erménybegyüjtéa versenyben or­szágos viszonylatban az ötödik ne- lyen áll. Ha tekintetbe vesszük, hogy megyénk a múlt évben a be­szolgáltatás terén előkelő helyet foglalt el, akkor meg kell állapíta­ni, hogy a begyűjtés ütemét még tovább - kell fokozni Kormányunk intézkedése, amelynek értelmében kétmillió forintot osztanak szét a versenyben legjobb eredményt fel­mutató parasztok, földmíves szö­vetkezetek, termelő szövetkezeti ■söpörtök jutalmazására, a verseny­készséget nagymértékben emeli és megyénkben is meghozza eredmé­nyét. Három és fél százalékkal túlteljesítettük,1 terv előirányzatunkat az első félévben E hét elején tették közzé az or­szágos tervhivatal közleményét a hároméves terv végrehajtásáról. 1949 első' félévében „Az ipar ter­melése 1949 első felében 27.1 szá­zalékkal haladta meg az előző év megfelelő' szakaszának termelését, ezzel a félévi előirányzatot 103.5 százalékkal teljesítettük” — állapít­ja meg a közlemény. Mezőgazdasági téren Is hatalmas lépésekeit tettünk. A vetésterületek növekedése a gépállomások mun­kája segítsége a dolgozó paraszt­ságnak az előirányzat jelentős túl­teljesítését eredményezték. Az emelkedő életszínvonal á reálbérek növekedésének eredménye, hogy az utasforgalom a vasútnál a megelőző év azonos időszakához képest 4.2 százalékkal emelkedett. Beruházási téren az álíalmházíár­i < tás egyensúlyban' tartásával az elő. irányzatnál egymffiíárd forinttal nak gyobb összeget fordítottunk orszá­gunk építésére, fejlesztésére. A magyar nép újabb győzelmét! jelentik ezek a számok * , A tervgazdálkodás rendszeréi szemben a tőkés anarchisztikus térj meléssel, állandó felemelkedést! előrehaladást biztosít a dolgozó, néj púnk számára. j i : Jh.’IiÍJíÜ* ' ----------------------t Né pi köztársaságunk új címere. Fokozottabban bekapcsolja a kisiparosságot a kormány; a tervgazdálkodásba A kormány mindjobban bér] kapcsolja a kisiparosságot aj tervgazdálkodásba, A kisj iparoság által végzett köz írj jeti munkának értéke júniusi ban meghaladta a tízmillió! forintot, júliusban pedig aj húszmilliót. A romlakás helyj reállításnál 16.5 millió íorinti értékben kapott munkát aj kisiparosság. Az ötéves tervi során még fokozottabb mérj fékben foglalkoztatják majd a kisiparosságot. Már eddigi 5 ezer KIK ház karbantartón sát' végzi a kisiparosság. ÍAS MÁV 2 millió forint értékben] adott munkát *" lakatos kis*] iparosokból álló egyesülési nek. A bőripari termelőszö j vetkezetek a következő 3 hó*] napban 10 millió forint érj tékü cipőt szállítanak a Cipő-] kereskedelmi N. V.nek, aj Ruhaipari N. V. 43 millió fői rint értékű ruhát rendelt a ruházati ipari szövet kezet ’k-í nél. Szovjet dolgozók az Iskolákért rA cskalovi ás kurszki területein munkáskiildötteinek szovjetjei to. rös vándorzászlókat rendszeresítet-| lek a városok vagy kerületek száj mára, amelyek győztesen kér ülne fe ki az iskoláknak az új tanévre való! legjobb előkészítéséért folytatott1 versenyből. Jó munkát végez TonJ sajev kerület, ahol nuíris biztosítot­ták az iskolák egész téli tiizelöJ szükségletét. Felépítették itt az új tanítói lakásokat is, s rádióval lát‘ tak el minden 7 osztályos iskolát,' azonkívül öt vetítőkészüléket aján­dékoztak az iskoláknak. Elkészült Csajkovszkij bronzszobra Moszkvában Elkészült Csajkovszkijnak három méter magasságú bronzzobra, dmeJ Ivet a fővárosban az Állami Konzer vatórium előtt állítanak fel. A szobrot a Szovjetunió híres szab, •ás.művésznője, Vera Muhina ké­szítette. Vera Muhina eddig húromV szór lopott Sztálin dijat. Jutalmazás iparmedencénkben Üzemeinknél, bányáinknál már több helyen lelkes hangulatú gyűlé­sek zajlottak le- Az 1949. év el ő félévében kitűnt dolgozókat jutal­mazták meg- Valamennyi helyen a legjobbak, a legöntudatosabbak kapják a jutalmakat. Nagybálonyban Sándor Pál elv társ szénipari igazgató adta át a dolgozóknak a Szaktanács ajándé­kát. További jó munkára buzdította a nngybá^onyi dolgozókat, Salgótar- jánb -ii Potliomyik József elvtárs bányászképviselő jele létében kap ták meg a legjobb bányászok a népi demokratikus állam elismeré- sél. Az iiveggyárhan most készülnek erre az alkalomra- Tizenharmadikán lesz a jutalomé; adás. A többi üze­mekben is rövidesen megtartják. Valamennyi helyen olyan irány­ban folynak az előkészületek, hogy ez a nap ne egy egyszerű pénz­átadási aktus legyen, ne valami bér- kiegészítési dologhoz hasonlítson, hanem meg legyen az a jelentő­sége, amelyet megérdemel- Fáradsá­gos munka jó szervezés és öntudat eredménye, amikor egy özemben jutalomban részesülnek. Megelége­dései és örömmel veszik ezi a többi dolgozók is, hiszen a termelés emelkedésével nemcsak ju-alom jár, hanem az egész nép életszínvonala rak enieikecléje.

Next

/
Oldalképek
Tartalom