Szabad Nógrád, 1948. október (4. évfolyam, 41-44. szám)

1948-10-07 / 41. szám

Ára 60 fillér 194 8. eh?. 7; I ft é«f. 41. sz. A párfsajfonak Pártunk életében mindig kiemelkedő jelentősége és szerepe volt. Ma a sajtó felelőssége és feladata még nagyobb, mint eddig. Az állandóan folyó 06ztályharc új megoldásra váró feladatokat tűz ki, új helyzeteket, állít a dolgozók elé. Ezek­nek megoldásától függ a tovább' fejlő, dés, előrehaladás. A sajtó ra Párt életé­ben megmutatja a tennivalókat, rámutat i helyes irányra. Ezenfelül pedig nevel. Olyan elméletet hirdet és visz a -dolgo­zók elé, amely már győzelemre vitte.a szocializmus gondolatát, a marxizmusl- 1 Cilinizmust. A sajtó összekötő kapocs a párt felsőbb és alsóbb szervei között. De vájjon betöltheti-e a sajtó e je­lentős feladatot, ha nem olvassák, nem terjesztik. Igen nagy hiba az, hogy a Párt sajtótermékei nem jutnak el olyan mértékben Pártunk funkcionáriusaihoz, mint ahogy azt a megoldásra váró nehéz feladatok megkívánják. A Párt központi és helyi lapját egyaránt olvasni kell. Persze sokan az árán keresztül ítélik meg az értékét. Ez pedig nem helyes. A pártsajtó értéke abban áll, hogy tanít és utat mutat olyan célok felé, amelyek • jobb társadalmi formát teremtenek a dolgozóknak. Tehát, amikor Pártunk Központja ok­tóber hónapot a Szabad Nép, mint köz­ponti lap terjesztésének szentelte, min­den pártfunkcionárqs és párttag vizsga1 i- meg önmagát, hogy eleget lett-e ennek az elemi kötelezettségének cs ezen túl­menően pedig igyekezzen általában a pártsajló hatásterületét növe'nj és ezzel előbbre vinni a dolgozók ügyét. Munitsériekexiels! tartott a Vörö#ere»2t Kétnapos munkaértekezletet tar­tott Balassagyarmaton a Vörös- kereszt megyei szervezete. Az ér­tekezlet megtárgyalta mindazokat a szociális és egészségügyi problé­mákat, amelyek a közeljövőben napirendre kerülnek. Dr. Benedek Jenő és Vilmond Gyula a népjóléti minisztérium képviseletében vá­zolták a minisztérium tervét a munkásvédelem érdekében. Az ér­tekezletet Salgótarjánban is meg­rendezik. ICOö forint jutalom Fejenként 250 jönni •jutalomban részesüllek az acélgyár augusztus hm; fienyerészversenyének győzte­sei. Dán csők Ferenc. Fukó lírán, Teresén yi An (ni és Farsang János he.nqérésséJt nyerték meg n ver- sunyt. Fasiszfa provokáció a szüreti mulatság után Szombatról vasárnapira virradó éjszaka Lipták István gépgyári $ fféplormázó feleségével hazafelé igyekezett a szüreti mulatságról. Előzőleg a mulatság színhelyén az Ipartestijlethen néhány rendetlen­kedő egyént rondreutasított. amiért megfenyegették. Hazafelé menet aztán többen rátámadtak és verés közben demokrácia- és népcllcnpv szavakat kiabállak. A tpfte«ek kéz- l-ekerítéséve; a nyomozás folyik. igy nap alatt három napközi otthon 0]j Károly és Szkladán Ágoston Soha olyan öröm nem idt még emberek arcán, mint vasárnap a mátraaljai községekben, Mátraszele, Fíomokterenye é8 Zabarbaii. Zászló- erdő és díszkapu fogadták Olt Kár oly népjóléti minisztert és Her öné Fazekas Erzsébetet, valamint az építésügyi minisztérium kiküldöt­teit. akik eljöttek, hogy átadjanak rendeltetésének legnagyobb kitt- cseink, gyermekeink részére 3, napközi otthonos óvodát. Mátraszelén, Homokterenyén, Zabaron egybehangzóan mondotta OH Károly népjóléti miniszter, a demokráciának legfontosabb . a gyermek és azokért, valamint a dolgozókért mindent megtesz n kor­mány. - . Gerötté Fazekas Erzsébet, aki nógrád-’nontmegypi Vöröskereszt tit­kársággal élen járt a napközi otthonok létrehozásában, hangoztatta: hogy ez a, napközi otthon létrejött, a bányászok és ipari munkások odaadó munkájának köszönhető. A vasárnap felavatott 3 napközi otthon diadalmasan hirdeti már most a demokrácia építő erejét és fogja hirdetni örökké az az em­ber. aki majd kikerülve falai közül, halad a virágzó élet felé. Október 10-től iS*lg tart a ménre! versenykiáliítás Balassagyarmaton Az egész megye dolgozói, mun kasok és parasztok lázasan készül­tek a kiállításra. A magunk részéről a megye dolgozóinak ezt a megmozdulását a legnagyobb örömmel üdvözöljük. A 3 éves terv sikeréhez és az életszínvonal íeisím désehez ez a kiállítás kétségtele­nül liczzá fog (járulni. Az eddig el ért eredmények bemutatása to- vábhi munkára serkenti majd megyénk dolgozóit, Terjed a bngádmozgalom az acélgyárban A vasöntöde első robambgigádjá' nők példáján most már eqyre.-máua alakulnak meg rt brigádok az acél­gyárban. Az acélöntődében 12, a drótgyárban szintén 12. a. gazda­sági szerszámgyárban 17, a hideg- hengerműben 4, a vasöntödében pe­dig 3 a. megalakult brigádok szá­ma. Valamennyi brigád célul tüzto ki az 5 hónapos részletterv 4 éa frü- hónapos végrehajtását n jobb- és többtermelés, az önköltség és a ■‘‘elejt csökkentés és a kíméletlen harcot- a reakció eVen. Mii is fiiéra helyeit 5-6 perc Hatalmas. 1200 kilós kalapácsot állítottak üzembe az acélgyárban, A bombasérült hámort 'lréthPnapi munkával állították helyre a dol­gozók. Az új kalapács rendkívüli jelentőségű n termelés szempontjá­ból. Egy-eqy munkadarabot kél és félóra helyett 5—6 perc alatt., lehel a kívánt formára kalapálni. Nógrádmegye parasztjai n demokrácia mellett szavazlak beszolgáltatásokkal A vármegye parasztjai ez év szeptember 20-ig A, B, C, D. vételi jegyre összesen 1901 vagon gabonát szolgáltattak be. Az Országos Közellátási Hivatal előírt ütemterve szerint szeptember 20-ig 1063 vagon kenyérgabonát kellett volna a köze Hálás rendelkezésére bocsájtania a megyének.SEzzel szemben 147P vagon kenyérgabonát adott be a megye, ami 138 százalékos teljesítést jelent. A megye járásai közül balassagyarmati 125, a nógrádi 114, a tarjáni 105 százalékos beszolgáltatással emelkednek ki. Az egyes községek pedig még ezek­nél is jobbak. Igy Zagyvaróna 187, Nézsa 178, Vizslás 150, Mohóra 147, Cserhát- surány 137 százalékra teljesítették a dolgozókkal sztmben fenná ló kötelezettsé­güket. A nógrádi gazdák ezzel a tel jes:t menyükkel az országban is az elsők közölt állnak. A Gazdasági Főtanács pedig póth telt bocsájtott az Országos. Közellátási Hivatal rendelkezésére, ltögy a beszolgáltatásban legjobb eredményt elérő vár­megyék, községek és gazdak értékes ju talmiéban részesülhessenek. A legjobb eredményt elérő községek Földmívcs Szövetkezetei nagyéríékií gépjutalmat kap­nak. Előreláthatólag* a beszolgáltatást verseny eredményeinek kiértékelésére még e hónap végé;g sor kerül. Szüret Nagymaros környékén láza£ ütőmmel folyik a, szőiőszüret és Az eddig üresen ásítozó kosarak egy­kettőre megtelnek finom Ízleli.'* szőlővel, hogrv piacra kerülve, a dől- gőzökhöz jusson. Mintagazda Bedő Gábor, a sziráki járás min­ta gazdái a Oczel János országgyjj léN képviselő, MDP megyei titkár­nak mondja termelési eredm 'nyeil és a mintagazda kongresszus ese­ményeit. Bedő Gábor mintagazda tervgazdálkodással érte el azt az eredményt, hogy a sziráki járás mintagazda ja lett. Megssüat a rögiőnbiráskodés A már korábban kiadott kor­mányrendelet értelmében életbelé­pett rögtönbíráskodás megszűnik. -Azonban a rendelet értelmében egyes bűncselekményekre, még to­vábbra is Hatályban marad. Ezek­nek a bűncselekményeknek elköve­tése természetszerűleg rögtö ibí- ráskodást von maga után. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom