Szabad Nógrád, 1948. augusztus (4. évfolyam, 32-35. szám)

1948-08-26 / 35. szám

IJiözség lakossága és oz MDP segít íigSyreélíiteni a pléPÉaíút A balassagyarmati járás terüle­tén lévő Csítár és örhalom község­ben r. kát. plébánia épületet épí­tenek mintegy 3000 forintos költ­ségvetéssel. A csitári építkezésnél a falujárók a háború alatt tönkre­ment közkút kijavításához azonnal hozzáfogtak, hogy az építkezéshez -szükséges vizet biztosítsák- A plé­bánia építkezésénél az MDP tag­sága jó példával járt elől, mivel nemcsak pénzbeli támogatást ad­nak, hanem kézi és *gásnapszám­mal is hozzájárulnak a két községi plébánia felépítéséhez, hogy még ebben az évben tető alá kerüljön. — Irtani kell a fatulajdonosoknak a gyümölcsösben, kenben és erdőben talál­ható fehér szövő lepkét, mint növényi kártevőt, hogy annak eiszapo-odásal megakadályozzak. — 100 texíilvásárlási igazolvány van még a salgótarjáni közellátási ügyosz­tályon azok részére fenntartva, akik meg nem váltották ki. — A salgó.arjáni Gépgyár dolgozó leányai és asszonyai, az ótnonapos mun. katervben versenyre keltek a diósgyőri MAVAG és az ózdi vasgyár nömunká. saival. A Gépgyár öntödéjének női mag. készítő csoportja a diósgyőri öntöde nőit ugyancsak versenyre hívta ki. — A salgótarjáni Acélgyár hegesztő- pálcagyártó üzemeinek leányai és asszo­nyai a diósgyőri MAVAG munkásnöit hívták ki munkaversenyre. — A kanc-atörzskönyvejést egyelőre le. állította a földmívelésügyi miniszter. Sal­gótarján polgármestere felhívja' a gaz. dák figyelmét, hogy a szeptember 4-re Bccsárjapujtó községbe meghirdetett kancatörzskönyveiési napra lovakat ne vezessék elő. — Ceptenáris Orvosi Nagyhetet rendez szeptember 4—12 között Budapesten az orvosok szakszervezete, amelyen nagy súlyt helyeznek arra, hogy a vidéki or­vosok minél nagyobb számban jelenjenek meg. Az orvosi hét előadásai tudomá. nyos és külföldi szempontból is nagyje- lentőségüek. Az ülésekre belép'st bizto. sító -tagsági lapok 3 forintos áron be­szerezhetők a balassagyarmati egészség­házban és kórházban. — A salgótarjáni Üveggyár dolgozói aaugusztus 19J üzemi gyűlésükön egy­hangúlag megszavazták egy órai kerese. tűket a „Dolgozók az iskoláért” mozga­lomra. — A bányászok munkahelyre való szál­lításánál újabb panaszok merültek fel olyan tormában, hogy a most Tokod és Dorogról hazajötteket, fé'őihely hiányá­ban a rendelkezésre álló autó nem szál. lítja lakásukig. Azonban, mint értesü. lünk, Hermann Ferenc képviselő elvtárs megtette a kellő intézkedéseket ennek orvoslására és amiko" a szállításhoz meg lesz a kellő létszám, akkor egy újabb autó lesz beállítva. — Mizserfa-bány-atelep az elmúlt héten avatta zászlaiá1 ünnepélyes keretek kö­zött, hol Blanár Sándor polgármes'cr tartott ünnepi beszédet, isme'tetve a nap -jel ntőségét. 150 cm. széle? Figgaiiyanyaff 14.90 irt BERES kézímtraka Miskolc, Széchenyi uíca 38 Kijavítják a salgótarjáni hidakat A 3 éves terv keretébe lázas munka indult, meg Salgótarjánban is az utak és hidak rendbehozására. Befejezés előtt áll már a Karancs utcai híd újjáépítése, amelyet szeptember első napjaiban át is adnak a forgalomnak. A közlekedésügyi minisztérium hatáskörébe tartozó Zagyvarakodó melletti Salgó-patak hidat szeptemberben kezdik meg helyreállítani. Ennek munkálatai is még ez évben befejeződik. Újra kígyóinak a lámpák a salgói irRedékhizban A Hungária Villamossági R. T. a Rimával és MÁLLERD-dal kö­zösen, a szükséges anyagok díjta­lan átengedésével lehetővé tette, hogy a harcok során teljesen tönk­retett- salgói menedékház villany­hálózatát újra felszereljék. A Hungária R. T. dolgozói a vezetést é*■ műszaki munkálatokat szabad idejükben ingyenes rohammunkával végzik a természetbarátokkal karöltve, hogy újra kigyulladjon a fény a salgói menedékházban és ottho­nossá váljon újra a dolgozók ked­velt kirándulóhelye. L. L. SPORT Népgiava-kupa döntő Budapesten, a kupa döntőn, szép számú közönség előtt já'szott az SBTC a Vas, utas válogatott ellen. Kis szerencsével megnyerhették volna a mérközéést, de így is szép eredményt értek el. üóüövők: Vihar (2), B. Nagy, a Stécé -észéről mindkét gólt az újonc középcsatár, Pol­gár lőtte. Vasutas válogatott—SBTC 3:2 (1:0) Nyári kupa Diósgyőri VTK—Salgótarjáni SE 3:2 (2:0). A SSE majdnem meglepetést szer­zett a jónevű ellenfelével szemben. SBTC—EMTK 10:1 (5:0) , Az SBTC nagyszerűen játszott, bár mint előbb is írtuk, már pénteken ját­szott egy me-kőzést Budapesten a Vas. utas váltogatott ellen. A mérkőzés ele, jen még elég elfogódottan játszott a Stécé, de az első negyedóra után magára talált és hat perc alatt három gólt lőtt. Még több góllal is megnyerhették volna a mérkőzést, de úgy látszik, vasárnapra is tartogatnak valamit. Ekko- kezdőd'k az 1948—49-es NB bajnoki év és mind­járt az első mérkőzésre kemény ellen­felet kapott a Ferencváros csapatában. Kazár—Rákóczi-telep 1:6 Megerőltetés né'kül nyer-t a Rákóczi- -telep. Nemti—Rákóczi-telep 0:1 A 13-án lejátszott mérkőzésen kifáradt Rákóczi-telepiek nehezen, de megérde. rnelten győztek. Alsótold—Pesti Magyar Keresk. Bank < 4:2 (3:1) Már harmadízben ve-te meg Alsótold csapata a Kereskedelmi Bankot. Mind. egyik győzelme szép és megérdemelt volt. Potyanézők, figyelem! Ezúton is felhívjuk az SBTC potya- r.ézőinek 'figyelmét, hogy az egyesület a MALERD-.ől bérbevette a pálya fölött tévő -területet. A bérelt terület dró*ke-í. téssel lesz körülhatárolva és mindazok elen, akik a kerítésen áthatolnak, rend. őri eljárást indítanak. SBTC Vezetőségi. Röplabda 1948 augusztus 20-án zajlott le a sal­gótarjáni röplabda bajnokság a gépgyári pályán. Eredmények: Baglyas—Üveggyár 4:15, 15:12, 3:15. Gépgyár 1—üépgyá- II. 1:15, 15:13, 9:15. Gépgyár i— Bagiyas 15:4, 5:15, 9:15. Üveggyár—Gépgyár II. 15:7, 8:15, 15:10. Gépgyár II—Baglyas 11:15, 4:15. Így tehát a bajnokság állása a következő: Első a Gépgyár 1. 2. Bag. lyas. 3. Gépgyár i ti. 4. Üveggyár. Botrány a Szent István* kupa mérkőzésen Pénteken, Szent István napján kezdték el a kupamérkőzéseket, melyek vasárnap fejeződtek be. Többek között játszott Eo-gács csapata a Csille Rt-vel. itt pél. dátian botrány -történt, amelyet a már nem egy botrányt okozó íorgácsiak kezd­tek ej. Annyira durván játszottak, hogy a játékvezető kénytelen volt közülük 4 emoert kiáflí-tani. Ekkor már íütött volt a hangulat. Később, amiko- a játékve­zető igazságosan ítélt lest a íorgácsiak ellen, k^yik játékosuk, névszerint Hu. man ,kéEpofont adott a bírónak, ki a mér közést rögtön lefújta. Reméljük, hogy ezek utánAaz illetékesek beszüntetik en­nek a botrányt okozó csapatnak további működését. A Szent István kupa elődöntő eredmé­nyei: Üveggyár II—SaJBTC ifi 1:0 (1:0). Szerencsével győzött az üveggyár a többet támadó Stécé f atalok ellen. Forgács—Csille Rt. 0:0. SSE ifi—Gépgyár 0:0. A kevés szeren­csével játszó Gépgyár győzelmet érdé. melt volna. Kézilabdaélet Somoskőújfalun Közel két hónapja, hogy Somoson ösz- szefogott az ifjúság és a Szil ke-etén belül megalakították a kézilabda szak­osztályt. Mint minden kezdő szakosztály, ők is anyagi gondokkal küzdöttek, de a lelkes f-a'alok mindig megtalálták a kivezető utat. Hosszas, áldozatos munka eredmé. nj'eként vasárnap vendégül látták a Sál. gótarjáni SE. női kézilabda csapatát, hogy bemutató mérkőzésen tanúbizonyságot tegyenek akaraterejükről és tudásukról. A mérkőzésén erősen meglátszott, hogy a somosiak még kezdők, de volt olyan -emekül kidolgozott támadásuk, hogy komoly erkölcsi sikert könyvelhet­itek ej. A mérkőzést a Salgótarjáni SE nyerte 4:0 (1:0),arányban, de ez • somost lányokat nem csüggesz'i mert vasárnap a tarjániaktól szép iskola játékot láttak és sokat tanultak belőle. A kézilabdamérkőzés után a helybeli SMSE I. játszott az üzemi válogatottal, ahol az SMSE csapata az első félidő kap­kodó játéka után biztosan győzött. E-ed- mény: 4:1 (1:1). Mindent leh«t vásárolni a Budapesti Őszi Vásáron Budapestről jelentik: Illetékes helyől nyert felhatalmazásra a szeptember 3—13 között megtartandó Budapesti Őszi Vásár vezetősége elhatározta, hogy ezen a vá. sáron az eddiginél jóval szélesebb kere-- ttekben tesz lehetővé a kicsinybeni áru­sítást és a kicsinybeni vásá'lást. Igen nagy jelentősége van ennek, mert h szén úgy a kisipar, mint a gyáripar ,de a me. zögazdaság is éppen azokat az őszi és a téli használatra szánt újdonságokat ál. Útja ki, amelyekre most van a közön­ségnek szüksége. A közönség ezüta) ne csak lássa az árut. hanem — ha kedve ta-tja — módja legyen azt ott a vásá­ron mindjárt meg is vásárolni. A féláru utazási és sok- egyéb kedvezmény igény, bevételére jogosító vásárigazolványokat már országszerte árusítják és ilyet min. denki válthat magának a vásá- vidéki' 'tb. képviseleteinél, valamint az lBUSz menetjegyiroda fiókjainál és k.rendeltsé­geinél. A féláru utazási kedvezmény aug. 31-én lép érvénybe A „Szabad l^ógrád“ r-PAMASZLADAJA-n Csuliori dehsnYtermetök panasza A csukori dohánytermelők azzal a pa­nasszal fordulnak az illetékesekhez ez. úton is,' hogy dohányukat nem tudják mire feltűzni, mert pl. 1 hold dohán jk töldhöz csak 15 kg zsineget kapnak, ho­lott legalább 50 kg_ra lenne szükség. —. Ennek o-voslása feltétlenül .szükséges, me-t különben anyagi kár éri a termelő, két csak úgy, mint a Dohányjövedéket, vagyis az államot. Újjáépítették a vosuti áljait Baiossogvarmíiton A felszabadulás előtti utolsó éj­szakán a visszavonuló németek felrobbantották a balassagyarmati vasútállomást és ezzel együtt pusz­tult el a vasúti átjáró is- A MÁV osztálymérnökség ro­hammunkával újjáépítette a le­rombolt híd vasszerkezetét. Mázolása a hídnak most folyik és pallózás után az átjárót át is ad­ják a forgalomnak, őszinte öröm­mel veszi ezt tudomásul a város népe, mert az átjáró megnyitásá­val megszűnik a sínek között való életveszélyes átjárás, amit meg­akadályozni sem lehetett, mert a robbantáskor a kerítés is elpusz­tult. F. A. Szánté Béla Maszk vezérigazgató Balassagyarmaton Az elmúlt héten Szántó Béla, * MOSzK központi vezérigazgatója, Balassagyarmaton szövetkezeit gyűlést tartott, ahol ismertette a szövetkezeti központ -átszervezésé­vel kapcsolatos terveket. Ennek értelmében megszűnik a MOSzK megyei ki- rendeltsége és ennek helyét az önálló Szövetke­zeti Központok veszik át. A dol­gozókat a szövetkezetek továbbra is fokozott mértékben látják el olcsó árukkal. Ezt úgy szakozik meg, hogy az elosztóhelyek kikap­csolásával a szövetkezetek köz­vetlenül a gyáraktól kapják az árucikkeket, A kezdési költségek megtakarításával azután lényege­sen olcsóbb árukat oszthatnak szét úgy a földmunkás, mint az ‘pari dolgozók között Köszönet a fsíujárékaak A salgótarjáni falu járók vasár­nap Bárna község most államosí­tott egyházi iskoláját hozták helyre a tanítói lakással együtt. Kis Ist­ván v. tanító meleghangú köszönő­levelet juttatott el a 22 főnyi csoport vezetőjéhez, Kójnok elv- társhoz, amelyben felsorolja hogy a falujárók megjavították uj. is­kola tetőzetét, átépítették annak Ör kéményét, 12 méternyi csatornát hoztak helyre és kijavították az ajtók zárait, A tanítói lakáson ugyancsak rend heh ózták a. tetőze­tet, hát ajtó megjavítása után, amelyikre kilincseket is raktak fel, megjavították az ablakokat, az ajtóküszöböt és hot helyiségben belül, kőműves munkát 5g végez- tek. ____________ / SZABAD NÖGRAD pol tikai hetilap Felelős szerkesztő é's kiadó: Holló Gyula Szerkesztőbizottság: Oczel János, Már. kusz Lajos és Hovanecz Bé:a Szerkesztőség és k adóhivatal: . <'<dgóiarián, Rákóczi út 84 Telefon: 52 Postatakarékpénztári csekkszámla: 19.718 Előfizetési dij: 1 hónapra 2, negyedévre 6, té.évre 10 egész évre 20 torint Nyomatott: Borsodi Nyomda Fekete Pál, Miskolc. Dózsa György utca 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom