Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-02-10 / 3. szám
nem is hallottak, hivatalosan kevésnek bizonyult... Azóta sincs nálunk konduktor. A helyzet közben valamicskét változott. Néhány lelkes csehszlovákiai magyar gyógypedagógusnak — és a Pető Intézetet megjárt szülőknek — köszönhetően a szakma tudomást szerzett a konduktív pedagógiáról. (Képtelen vagyok elfojtani a kérdést, hogy vajon honnan szerezhetett róla tudomást az a sok angol, izraeli, amerikai, japán, stb. gyógypedagógus, akiknek korábban nem voltak személyes kapcsolatai Magyarországgal...). Úgy tetszik, a „mérlegelés” időszaka következett... Szerencsére a a bemutató szakmai visszhangja? kérdezem dr. Jana Petrovától. — Változó. Ugyanis a kollégák egy része most a Vojta-féle rehebilitációs módszert isteníti. Ez szerintem is jó módszer, de korántsem alkalmazható minden gyermeknél. A Vojta-pártiak szerint a Pető-módszer természetellenes, mert nem várja meg, míg a gyerek magától jut el az egyes fejlődési szakaszokba, hanem — laiku-LESZNEK NÁLUNK lent, ha egy ilyen kisgyerek megtanul kanállal enni... Épp ezért csak határtalan tisztelettel beszélhetek a konduktorokról, akik olyan keményen és önfeláldozóan dolgoznak. Persze az ilyen munka másképp nem végezhető, és nálunk sem szeret mindenki dolgozni... — Ezek szerint nem lesznek idehaza konduktorok? — A Pető Intézet részéről nincs akadálya annak, hogy a mi diákjainkat is felvegyék, de ez, sajnos, államközi szerződés nélkül nem megy. A Gyógypedagógiai Karnak kellene kezdeményezni, hisz az ő fiataljairól lenne szó, ám meghívásunkat a már KONDUKTOROK? szülők — magyarok, csehek, szlovákok — között élénkebb lehet az információcsere, mint szakmai körökben, mert hamarabb felfedezték maguknak a Pető Intézetet, s akik tehették, fel is keresték, segítséget remélve mozgássérült gyermeküknek. A mérlegelési időszak végén csak egyetlen gyógypedagógus akadt, aki elhatározta, kapcsolatba lép a Pető Intézettel. Dr Jana PETROVÁ, a pozsonyi Tyl utcai Szociális Intézet vezetője a Magyar Kulturális Központ közvetítésével meghívta Györgyi Máriát és Őrfalvy Katalint, a Pető Intézet két konduktorát, hogy ismertessék a szakemberekkel a konduktív pedagógia alapelveit. A két konduktor a Tyl utcai intézetben gyakorlatban is bemutatta, miről van szó. Persze naivitás lenne azt hinni, hogy ezen áll vagy bukik, lesznek-e nálunk is konduktorok, mikor a pénz a legnagyobb úr, és az előadáson jelen levő Carnogursky asszony világosan megmondta, hogy az anyagi kérdések leghamarább 1993-ban rendeződhetnek. Mégis nagy lépésre vállalkoztak Petrováék, hiszen ha a szakma melléjük áll, az már jelent valamit... Milyen volt a szeminárium és san mondva — előre dolgozik. Ez különben nem igaz, az ilyen kijelentések egyszerűen csak a tudatlanság számlájára írhatók. A bemutatón még a kritikusoknak is el kellett ismerniük, hogy amíg a konduktor talpra állítja a gyereket, fokozatosan minden szakaszon átjuttatja. És ekkor már nem voltak olyan biztosak a dolgukban. Ugyanakkor voltak érdeklődők is. Pl. a Gyógypedagógiai Kar egyik tanársegédjére olyan hatással volt a bemutató, hogy bár a kislánya aznap épp a születésnapját ünnepelte, hazatelefonált, hogy később megy, mert semmit sem akar elszalasztani. A nagy hírű neuropszichológus, dr. Nádvomík, aki most az olomouci Gyermekcentrumban dolgozik, ugyancsak szorgalmasan jegyzetelt. — Ön miért tartja jónak a konduktív pedagógiát? — Mert láttam, milyen eredményket lehet vele elérni. A mi intézetünkből is járt Budapestre két kisgyerek, de sajnos, csak rövid ideig, épp a pénz miatt. Nálunk nincs olyan módszer, amelynek alkalmazásával ilyen súlyos mozgássérült gyerekek ennyire rendbe jöhetnek. Én tudom, mit jeemlített tanársegéden kívül sem a dékán, sem a dékánhelyettes nem fogadta el. Őszintén szólva, csalódtam... Vendégeinkkel végezetül abban egyeztünk meg, hogy a Pető Intézet küld a mi intézetünkbe egy konduktort, egy hónapra. Ősszel pedig én is elmehetek hozzájuk egy hónapos tanulmányútra. Persze ez csupán kompromisszum, hiszen ennyi idő alatt nem sajátítható el az egész módszer, csak bizonyos elemei, aminek sem mi, sem a petősök nem örülnek, hiszen a cél az egész kell, hogy legyen. De ennek a lehetőségnek is nagyon örülök. Egyébként a sajtótájékoztatóra hét újságíró jött el, ebből négy magyar volt. Úgyhogy az érdembeli munkán kívül valószínűleg a tájékoztatás is a dr. Petrovához hasonló határozott, tennivágyó és elhivatott személyiségek dolga lesz. Persze lehetnék cinikus, mondván, bizonyos alapjelenségek az élet valamennyi területén felbukkannak, méghozzá periodikusan. Csakhogy ez tragédia. Mert olyan gyerekekről van szó, akik meggyógyulhatnának. LAMPL ZSUZSANNA Nő 11
