Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-01-27 / 2. szám
Sors? Véletlen? Elrendeltetés? Én úgy vélem, hogy mindezek együttes hatása érvényesül az olyan alkotók esetében, akik olyan korán ráébrednek nyilvánvaló képességeikre, mint Szkukálek Lajos. Alig néhány éves volt, s már úgy kötődött a ceruzához, mint kortársai a háromkerekű biciklihez. A sorsszerűséget ott érhetjük nála tetten, amikor kiderül, hogy egy mandulagyulladás szövődményeként alig bír járni. Mivel pedig a labda- és szánkóvigécek mellett ő sem akart háttérbe szorulni, ő is szeretett volna valamit átlagon felül tudni. Ez pedig a rajz lett, ami nem igényelt atletikus hajlamokat. Ez volt a „kakaskodó” korszaka. Közvetlen környezete is megerősíti, hogy ekkoriban rengeteg kakast rajzolt. Ezt váltotta fel „portréfestői" korszaka, amikor is a szakma eszközeivel és technikájával ismerkedett. Nem is annyira a témára koncentrált, mint inkább magára a festészet problémájára. Ekkor már volt egy igazi Mestere, Mester Péter, aki felfedezte az ifjúban a tehetséget. Valóban önzetlenül, ám igen szigorúan irányította őt. Mára kiderült, hogy ez a bánásmód rengeteget kamatozott. Azért volt valamennyiünk számára elemi erejű az a hatás, amelyet első nagymegyeri, komáromi stb. kiállításai gyakoroltak ránk, mivel a nagyon tudatos és a festészet nyelvére fordított könyörtelen mondanivaló mellett olyan rajzkészséget mutatott fel, amely előjegyezte számunkra azt a Szkukálek Lajost, aki ma már számtalan technikával, különböző felfogásokban azonos meggyőző erővel képes hatni. Ismerős a mondás, miszerint egyesek sorsa a barátok által teljesedik ki... A Nyárasdi Képzőművészeti Táborban történt, hogy Nagy János szobrászművész felfigyelt rá. Nem is történhetett másként, hiszen az ismeretlen ifjú ötpercenként jelentkezett nála újabb és újabb frissen festett képpel. A mester, ezúttal Nagy János, alaposan szemügyre véve az alkotásokat, nem fukarkodott az elismerő jelzőkkel. A két ember között tartós barátság bontakozott ki, amely egyértelműen kedvezett Szkukálek Lajos festészetének. Mindenekelőtt ösztönzést és önbecsülést nyert a már befutott művésztől. Annak ellenére, hogy annak idején felvették őt a budapesti Képzőművészeti Középiskolába, azt sohasem látogathatta, mert a határon túli iskolalátogatást a kor „következetes” politikájának megfelelően nem lehetett legalizálni. így járt a pozsonyi Iparművészeti Középiskolával is. Oda is felvételt nyert, családi okok miatt mégsem lehetett az iskola tanulója. Tény viszont, hogy ábrázolási skálája az elvonttól a reálisig terjed; s korántsem a sok helyütt megkövetelt szakmai fellengzősség kedvéért mondom, hogy figurális kompozíciói egy új, sajátos dimenziót tárnak elénk. Mindamellett érzi a szemlélő, hogy nem résnyire, s még csak nem is félig nyit ajtót az 6 sajátos világára, hanem határozottan sarkig tárja. Csakis a Titok ismerője lehet az, aki feledtetni tudja velünk, hogy rejtekajtóról van szó, amely fizikailag meghatározhatatlan. Köztudomású, hogy még a markáns tehetség esetében sem törvényszerű, Amikor a mű menedzseli az alkotót hogy szívós menedzselés nélkül érvényesüljön. Szkukálek Lajost mégis pusztán a képei menedzselik. Egy véletlen találkozás, egy alkalmi képvásárlás nyomán legutóbb november 24-25-én kiállítás volt a kanadai Vancouverben. Az első visszajelzés az, hogy egyetlen képét sem láthatja viszont, mert valamennyi elkelt. Hasonló kiállítása lesz a közeljövőben Freiburgban, ahol 20 olajképe kerül a nyilvánosság elé. Ahelyett, hogy mi kívánnánk neki valamit, lássuk, mit kíván ő maga: „A festés útján való teljes önfelszabadítás a vágyam, egy Isten által megbékéltetett világban, amelyben bőven szabott idő áll rendelkezésemre." CÚTH JÁNOS NŐ 13
