Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)

1992-05-18 / 9. szám

Fotó: Szabó Miklós ponti vízvezeték-hálózatot. A rend­szerváltás után a jabloncaiak is éltek az önállósodás lehetőségével, nem akartak tovább Körtvélyessel kö­zösködni. Az emberek azzal számol­tak, hogy ezentúl legalább saját pol­gármesterüket és önkormányzatu­kat vonhatják majd felelősségre a teljesítetlen ígéretek miatt. Angyal Zoltán, az újdonsült polgármester független jelöltként indult a választásokon. Tisztségét másodállásban tölti be. így a falu ügyeivel csupán a munkaidő után és a szabadnapjain foglalkozhat.- Az előző rendszerben a falvak fejlődését nagyban meghatározta a polgármester személye, aki ha ismerte a nagykapuk mellett meg­búvó kiskapukat, könnyen célt érhetett. Jablonca ebből a szem­pontból hosszú ideig hátrányos helyzetben volt! Tizenhat évig ide­gen elnök irányította egy másik községből. Hát igen! Hiába jöttek a jablonca­iak az infrastruktúra fejlesztésének gondolatával. Az építkezési engedé­lyek kiadását is letiltották. így a fia­talok sorra elköltöztek. Tornaijára, Rozsnyóra, Szepsibe, Almásra. Oda, ahol könnyebben lakáshoz jutottak, meg persze a munkahely is közel ,m m é volt. El is öregedett a falu! A lakos­ság nagy része nyugdíjas, idős em­ber. Négy éve ugyan feloldották az építkezési tilalmat. De már nincs, aki építkezzen. Azt hiszem, végre az itt élők is megérdemelnének egy kis jómódot, kényelmet. Az itteni nép is szeretne például mindent helyben megvásá­rolni. Mert az üzletben - néhány iparcikktől eltekintve - csak alap­­élelmiszereket lehet venni. Ami per­sze nem elég. Elelne egy kis konku­rencia, amelyik megszüntetné a Jed­­nota monopolhelyzetét, és az ellátás is bőségesebb és színvonalasabb lenne. A faluból ez idáig csupán négy személynek van magánvállal-5 Nő

Next

/
Oldalképek
Tartalom