Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)

1992-01-13 / 1. szám

Ismét játszik a Komáromi Dixiland Band A volt Komáromi Dixieland Band ez év májusában, közel kétéves szünet után, újra meg­alakult. Az együttes új neve NO­­VUS DIXIELAND BAND lett. A zenekar vezetőjét, Fülöp Antalt kérdem, honnan a lendület és az ambíció a zenekar — inkább fiatalos, mint fiatal — tagjaiban ahhoz, hogy ebben a kultúrá­nak nem éppen kedvező idő­szakban ismét kezükbe vegyék a hangszert, és vállalják az ezzel járó rengeteg munkát? Úgy tudom, a dixieland roppant munkaigényes stílusirányzat. Az em­berek manapság — érthetően — in - kább a pénzt hajszolják. Olyan sok pénzetek tan, hogy megengedetitek magatoknak az „örömzenélgetésf? — Pénzünk? Egy pillanat türelmet kérek, hadd nevetem ki magam. A ze­nekar tagjainak a fele munkanélküli, köztük magam is, az egy évig folyó­sított munkanélküli segélyből már ki­koptam. Ugyanakkor a zenekar „sín­­retevésén” kívül egyéb tevékenység­re nem is gondolhatok. Szponzorok után kutatva, naphosszat a telefonon lógok, leveleket, kérvényeket írok, buszon vagy vonaton ülök. Még így is néha már ijesztően lassan döcög előre a szekerünk. Véleményed szerint miért? Aki ma gyorsan pénzt akar ke­resni, az — ha épeszű — ne dixieland band szervezésébe kezdjen. Nyisson inkább kocsmát, trafikot, autóköl­csönzőt vagy amire módja van. Persze más a helyzet egy jól felszerelt, mobi­­lis zenekar esetében. A határok nyitva állnak, a többi a nívó és persze a me­nedzseri kapcsolatok döntik el... Ma egy zenekar működéséhez alapfelté­tel egy jó vagy legalábbis jobb minő­ségű hangosító berendezés. Ez leg­alább 200 000 korona. És gyakorlásra alkalmas helyiség is szükségeltetik... — Kétszázezret mondtál? Az aukciókon olykor-olykor tíz-húsz milliók röpködnek a levegőben... — Erre most külön nem akarok ki­térni Bár e témakör, azt hiszem, megér­ne egy külön dolgozatot... Annyi min­denesetre biztos, hogy összefügg nem csak a vállalkozói közgondolkodással, azzal, hogy a kultúra mint olyan ho­gyan értékelődik fel vagy le ebben a .közgondolkodásban”. A döntő szó itt is az időé, amely — másfelől — a támo­gatásért folyamodókat is szelektálja majd. Nem csoda, hogy a vállalkozók, egyebek mellett, óvatosak, meggondol­ják, hova tegyék a pénzüket Elég sok a komolytalan kilincselő... Más dolog kérni, és megint más meggyőzéssel, „menedzseléssel’’ valamint „megszerezni"... Talán nem vagy elég rátermett, elég ügyes? — Az meglehet... Viszont a zenekar számára a nyugodt és kulturált gya­­dorlási körülmények már biztosí­tottak. Fél évig tartott. Nem mindegy, hogy egy ötlet vagy ajánlat hol hang­zik el... A város vezetőségénél kezd­tem, fölvetve egy leendő jazz-klub gondolatát bérmentes helyiség kiuta­lását kértem. A klub később kovásza lehetett volna egy évről évre megren­dezendő jazz-fesztiválnak. Bel- és külföldi példák tanúsítják, hogy az ilyen rendezvények — ha jól csinál­ják — fölpezsdltik a város turizmusát. Hogy azután a gazdasági szféra ezzel mit tud kezdeni, az már nem a zene­kar dolga... Végül a komáromi kórház igazgatójával, Dr. Benyó Zoltánnal si­került megállapodnom abban, hogy az igazgatóság épületében egy tágas, presszónak beillő büfében a NOVUS hetente háromszor két órát gyakorol­hat. Mintha a klasszikus példa ismét­lődött volna meg: a kórház, amely maga is támogatásra szorul, nem kö­vetelt a zenekartól négyzetméteren­ként 500 koronát. A kórház és a vö­röskereszt rendezvényein zenével fi­zetünk... Ebben az esetben valóban komolyan vették, hogy a kultúra ér­ték is! Hadd említem meg, hogy a korábbi elzárkózó, kulcsokat eldug­­dosó házmesterek, gondnokok, pe­dellusok stb. után a büfé vezetőjé­ben, Angyal László személyében ki­tűnő partnerre találtunk. Ami a han­gosító felszerelést illeti, Gál (Soóky) Lászlótól, Marcelháza polgármesterétől ígéretet kaptunk egy komplett appa­­ratúra megvásárlására, ami a napok­ban esedékes. A Marcellcoop vállalat megalakulása óta támogatja a zene­kart. A komáromi Combit két évre zongorát bérelt a zenekar számára. — Ennek örülök. Még a nyolc­vanas években ismertem meg a ze­nekart, amikor a Jókai napokon több egymást követő évben fellépte­tek. Akkoriban a koncertjeitek — s ezt nem csak a saját nevemben ál­­lítloatom —szenzációszámba men­tek. Országos jazz-fesztivált nyerte­tek, majd egy sor nemzetközi feszti­válon szerepeltetek sikerrel. A vá­rosban tábora támadt a zenéteknek, a társulat köré klub szerveződött. Szavaid alapján a NOVUS jövője nem reménytelen. Ez nyilván meg­határozza a további terveiteket is... — Most az alkalmi fellépéseken túl az a legfontosabb, hogy szívós, módszeres munkával felzárkózzunk az európai középmezőnyhöz. A töb­bit majd meglátjuk. Ez a zenekar, si­kerei ellenére, még nem hozott ki magából mindent. Hol a felső határ? — Azt, szerencsére, nem tudni. Gondolj a síkföldi horizontra. Ahogy haladsz, az is folyamatosan halad veled... —lant— Fotó: Nagy Tivadar Nő 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom