Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-04-06 / 6. szám
KERESSÜK ELVESZETT OLVASÓINKAT! A Nő szerkesztősége keresi azokat a kedves olvasóit, akik 1991 előtt előfizetői voltak, és most is szeretnék megrendelni lapunkat. Azokat, akiknek a címe az elmúlt év során, amikor a Nő nem jelenhetett meg, sajnos, elveszett. Olasz gk-jel Mondott valamit NEKIK ÜZENJÜK, ÍRJANAK, KERESSENEK BENNÜNKET személyesen vagy telefonon! Címünk: Nő szerkesztősége, Nevadzová 5, 821 01 Bratislava tel.: 221 302/324, 222 434/324, 222 231/324. Az újbóli megrendelés legbiztosabb módja, ha a szerkesztőség előfizetőinek listáján jegyeztetik fel magukat. Várjuk jelentkezésüket, mert örömmel állunk újból szolgálatukra! A Nő szerkesztősége A tél jelzője is lehet--------------------» --------------------1 11.Ш1 \ i a__: __/-. n_:i ix_i O-vXlMnAw rt Tnnxnri Allftár* l'ltrtn ige is rákfajta Lem regénycíme A r. 1. része A magy. Kettős sereg mással hang fővezére a zó mnnoro А К7ВГИ mi csatában költészet múzsája____________________: ' : Ш Észak-indiai A tárgy ragja nagyváros A r. 2.rósze Hátrafelé, hátrálva megy Kis Államok Női becer Autó bale: patakocska közötti szövetség Könnyedén Zöldes színű hozzáér ásvány “ Tinll UAnx. A fluor és a szelén vegyjele Щ 'fv'' I íz Ó6 zamat együtt Keleti népek vízipipáia Olasz kikötőváros Tyúkanyó híinnia Americium Török gk-jel Szomorú A mondás szennt » Kukutymban hegyezik Észak Járunk rajta L «0 к Vásári egyezkedés Lat betű keverve Aktinium ... a gyümölcs Steinbeck-mű címe Becsületes, jóravaló Nagyon megelégel valamit Rejtvényünkben Mikszáth Kálmán remek megállapítását olvashatjuk a férfiak egyik ékességéről. 3-as számunk helyes megfejtése a következő aforizma volt: „A férfi mindig olyan öreg, amilyennek a feleségét látjuk.” Szerencsés megfejtőink ezúttal dr. Képes András rimaszombati, Lukács Katalin nánai és Rajkovics Klára bogyai olvasónk, akiknek postán küldjük a zsemlén AS-PLET cég ajándékát, két-két pár csinos zoknit. 22 Nő Testörsóg A pincébe s Folytatás a 32. oldalról — A szülőpártból, ne köntörfalazz kimondani. Ez a helyzet. Kollégáim közül például egyesek nem tudják megérteni, hogy némelyik írásomat így kezdem: „Az 50-es évek elején, amikor még vad bolsevik voltam...”. Érted? De hát elsumákoljam én azt, hogy hogyan kezdtem a pályámat? Kiiktassak az életemből tíz-tizenkét esztendőt?! Nem lenne tisztességes. — Na és tényleg vad kommunista voltál?- Neee! Hogyhogy? Dehogy voltam vad kommunista! Úgy voltam én kommunista, mint minden egyszerű falusi gyetek, akinek korábban nem volt lehetősége arra, hogy tanuljon. És egyszer csak lehetősége nyílott. Nézd, akkoriban még félműveltnek se mondhattuk magunkat, teljesen műveletlenek voltunk. Csak az úgynevezett osztályöntudat mocorgott bennünk. És szívesen elhittük, hogy a nyomorunknak az volt az oka, amit a kommunista párt beállított. Amit most demagógiának neveznénk. Persze demagógia ma is van, és nem csak a baloldali pártokban, az összes többiben is úgyszólván. Azaz az ón lelkiismeretem annyira tiszta, hogy nyugodtan fogalmazhatok így, „amikor én még kommunista voltam”. — Hatvannyolc után azonban így vagy úgy, de kirúgtak. Mivel töltötted a következő húsz évet? — Számomra az a húsz év, míg távol voltam a sajtótól, kimondottan gyönyörű időszak volt. Olyan könyveket tudtam elolvasni, olyan dolgokról szereztem tudomást, amelyekre különben nem lett volna lehetőségem. Egyszóval nem volt elfecsérelt idő. — Miközben meglehetősen visszavonultan éltél. — Hatvannyolc előtt én sima újságíró voltam. Unalmas ipari riportokat írtam. S nagyon kevéssé politizáltam. 1968. augusztus 21-én reggel 7 óráig. Akkor ébredtünk fel. Kimentünk az utcára. Tank hátán tank. Attól a pillanattól kezdve én arról a rendszerről nem tudtam egy jó szót leírni. Talán nem túlzók, ha azt mondom, nagy szerencse, hogy hatvannyolc után kirúgtak. Nincs kizárva, hogy enélkül egy langyos víz lennék ma is. — Ézután következtek a visszovonultság évei. Miből éltél ez alatt az időszak alatt? Fordításból. A legszörnyűbb szövegeket fordítottam. Most, hogy visszamentem az Új Szó-ba, azt is a szememre vetik, hogy olyan szemeteket fordítottam és olyan lapokba. Például egy közigazgatási lapba, a Nemzeti Bizottságok-ba. Szememre vetik, hogy hiszen nem is éltem olyan rosszul, mert kaptam fordításokat. Én ezt a munkát szlovák kollégáktól kaptam. Akik néha a nevemet se tudták, de odajöttek hozzám, s megkérdezték: hogyan segíthetnék, hallom, kirúgtak. Az „újszósok” messziről elkerültek. — Most mégis az Új Szó-ba mentél vissza. Hogy tudsz beilleszkedni abba a közösségbe, amelyik egyszer kitaszított magából? Vagy közben kicserélődtek az emberek? — Kicserélődtek. A régiekből már alig vannak. Most kedves fiatal emberek dolgoznak az Új Szó-ban, amit persze néha
