Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-04-06 / 6. szám
Páholy Középkorú férfi, bűnös hajlamának engedve, kiskorú lányt szeret. Feleségül veszi a lány anyját, aki később baleset áldozata lesz. Mindez az USA-ban történik. A férfi a lányt, szenvedélyétől űzetve, végighurcolja az egész kontinensen. A regény vége tragikus, amint az ilyenkor várható. A helyzetek obszcenitását enyhíti Nabokov tárgyi ismerete, bravúros lélekrajza. Mindazonáltal kemény dió ez a könyv, búhoz tartotta magát: Az USA-ban tabutéma a fehér és színesbőrű boldog házassága, a megrögzött ateista sikerdús élete, és persze a liliomtiprás holmi intellektuális regényben. Pedig a Lolita nem olvashatatlan az intellektualizmusa miatt. Közérthető, olvasmányos és fényévnyi távolságra van a trágárságtól. Méltatói szerint Nabokov olyan művész, aki számára a humor, illetve a gúny (öngúny) kulcsfontosságú. Alapállás! Márpedig a pornográfiaírók nem nevetnek! Stílusa a neveltetéstől a groteszk fintorig tertudtommal még ma sem egyértelmű a kiadók hozzáállása. Az Európa Könyvkiadó 1987-ben, a Tátrán 1991-ben, a prágai Odeon szintén 1991-ben tette jóvá térségünkben a kiadással való késlekedést. A Lolita első (angol nyelvű) kiadása 1955-ben látott napvilágot a párizsi Olimpia-Press-ben. Azóta hol engedélyezték, hol tiltották a kiadását. Egy derék Los Angeles-i rendőr a sípját használta, amikor megpillantotta a könyvet a közkönyvtár polcán... USA-beli kiadása ennek dacára nem jelentett különösebb bonyodalmat (1958). Az első három hét alatt 100 000 példány hozott hasznot, dacolva a kritika egy részének puritanizmusával. A puritánok közt jeleskedett a New York Times méltatója, O.Prescott is, aki a kiadás harmadnapján „pszeudoin - tellektuális pornó” jelzővel illette a regényt. Más kritikusok, V.S. Pritchett, Lionel Trilling, Taylor Caldwell stb. az égig magasztalták. A könyv a bestsellerlistán az élre tört a kiadás negyedik hetében. Nabokov ehhez megjegyezte: az a négy kiadó, amely visszautasította kéziratát, három oszlopos irodalmi tajed. Ez a könyv nem a szexről: a szerelemről íródott. Soha nőt nem írtak le annyi graciozitással, finomsággal, mint Lolitát. Taylor Caldwell olvasás közben abban leli örömét, miként ökleli fel Nabokov a lihegő házisárkányok pszeudokultúráját, a „gyerekkultuszt”, az ún. „haladó” iskolaügyet, a „legjobb és legnagyobb ezt-azt-amazt”. „Végre valaki megírta” — sóhajt fel. Nabokov nem teszi vonzóvá a bűnt, hőse idealista, időnként szentimentális, cinikus. Fogékony az őt körülvevő értékek hamissága, az őt körülvevő emberek életének értéktelensége iránt. Ráadásul pazar környezetleírásokat kapunk tőle az amerikai szubkultúra ironikus számbavételével (látványosság, a motelek archipelágusa, a kisvárosi „bonton”). Hát még a lélek szakadékaiba vezető kirándulások! „Mestermű ez a könyv, a legszórakoztatóbb és legnyomasztóbb írás, amely valaha íródott” (Heikki Brotherus). Nyomon követhetők azonkívül Nabokov különböző „végzetes” ihletései, Edgar Allan Poe Lee Annácskája, Dante, Mérimée stb. Carl L. Proffer, a fontoskodó Nabokov-kutató névsor szerint sorolja allúzióit (összesen 51 íróóriásra való utalást sejtet a könyvben). Egészséges olvasó számára totális olvasói élmény. Újraolvasás közben sem jut eszünkbe, hogy valamiféle értelmezéssel ruházzuk fel. A könyvet nyilván felháborodással fogadják néhányan. Ferenczi Sándornak, a magyar pszichiátria nemzetközileg elismert úttörőjének (a századforduló táján) volt egy nőbetege, „akiben egy regény olvasása gyermekkori szexuális események emlékét ébresztette fel, s aki ennek következtében irtózni kezdett a re-I ff\ \\í Will Л I MII Л1±М Észbontó könyv a szerelemről gényektől. Irtózását csakhamar valamennyi könyvre, később minden nyomtatott papírra kiterjesztette”. Az effajta utalásokkal — ismétlem — nem az egészséges olvasót akarom terhelni. Előttem lebeg a Csend című film példája, melynek bemutatása után Ingmar Bergman számtalan fenyegető levelet, névtelen telefont kapott „perverz” képsoraiért. Egy jó lélek erkölcsi felháborodásában használt toalettpapírt borítékolt a rendezőnek. Jó, ha előítéletek nélkül fogadjuk és olvassuk a könyvet. Kár, hogy az egyébként jó szándékú fordítás (Békés Pál) elfogadta George Steiner vélekedését, és a „húszas évekre jellemző prózastílust” követte. így nyelvileg, stílusbelileg „szegényesebbre” sikerült a magyar változat. A cseh és a szlovák fordítások gazdagabbak. Kár, hogy az Európa Könyvkiadó nem vette figyelembe Nabokov kívánságát, hogy ti. egyetlen Lolita-borítót sem szabad lányfényképpel díszíteni. Az említett kiadás borítóját ugyancsak rútítja a rábiggyesztett törpe nőszemély képe. Mert az igazi: a nimfácska, Nabokov gyűjteményének legtündöklőbb pillangója. S ha netán mégis akadna valakinek ellenvetése: olvassa el a Lolitát hat év múlva. Akkora már 18 éves lesz... Kőszegi László Nő 15
