Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-04-06 / 6. szám
Nem tudom, hányán pályázták meg az igazgatói státuszt, de tény, hogy az Ön elképzelései aratták a legnagyobb sikert, hiszen Ön nyert. Megtudhatnánk, mi volt az a „plusz", amelynek köszönhetően elvitte a pálmát? — Nézze, én csak azt tudom, hogy a pályamunkákat több bizottság is értékelte. De hogy hányán voltunk, milyen elképzelésekkel indultak a többiek, s miért épp én nyertem, azt senki sem árulta el, de nem is akartam tudni, mert nem rám tartozik. — Akkor megkérhetném, hogy ismertesse a saját koncepcióját? — Egy Magyarországot külföldön képviselő kulturális központ fő feladata szerintem az, hogy a befogadó ország összlakosságával megismertesse a magyar kultúrát: hogy közkinccsé tegye ha a kultúrát várók nemcsak szórakoztatást várnának. A kultúrába ugyanúgy beletartozik a tudomány is, mint a zene, a film vagy még sorolhatnám a hagyományosan „kultúrának" tartott területeket. Ennek az elképzelésnek megfelelően szeretnénk az itt élő emberekkel olyan módszereket, intézeteket is megismertetni, amelyekről idáig még csak keveset hallottak, mint pl. a Pető Intézet, a Kodály-féle zeneoktatási módszer stb. — Ez a szervezők részéről is széles körű tájékozottságot igényel... — Ezért kellenek a jó munkatársak, mert, ugye, senki sem született polihisztornak. A jövőben szeretnénk növelni a központ dolgozóinak létszámát. — Hogyan telik el az igazgatónő átlagos napja? — Ó, itt nincs átlagos nap! Igaz, minden reggel azzal A KULTÚRA NEMCSAK SZÓRAKOZÁS INTERJÚ SUNYOVSZKY SZILVIÁVAL A POZSONYI MAGYAR KULTURÁLIS KÖZPONT IGAZGATÓJÁVAL mindazokat az értékeket, amelyeket ez a kultúra képvisel. Ebbe a Magyarország határain kívül élő magyarság kulturális értékei is beletartoznak. Szeretném, ha nem válnánk Pozsony-központúvá. A finnországi intézet dolgozói például ugyanazt a programot négy-öt városban is megszervezik. A jövőben én szintén így képzelem el a tevékenységünket. Hiszen oda is el kell vinni a kultúrát, ahová a televízión keresztül nem jut el. Ezenkívül okvetlenül fontos differenciálni, hiszen a befogadó közönség igényei sem egyformák. És még egy dolog! Szeretném, kezdem a munkát, hogy összesítem, mi vár rám azon a napon, de az elkövetkező program nagyon sokrétű. Különböző fogadások, színház, koncert, ismerkedés a sajtóval, a helyi önkormányzatok képviselőivel... Mindezt nagyon fontosnak tartom, mert alkalmam nyílik az igények felmérésére is. S úgy gondolom, az én dolgom, hogy az igényeknek megfelelően formáljam intézetünk profilját. Nekünk is vannak ötleteink, de a kívülről jövő jelzésekre is oda kell figyelni. — Mennyiben különbözik mostani életformája a színésznőitől? Nem unalmas, hogy míg színésznőként sok ember bőrébe bújhatott bele, most mindig ugyanazt a „szerepet” kell játszania? — Ez alázatosabb szerep. Közvetítő szerep. De mi színészek meg vagyunk áldva — vagy verve? — fantáziával, amelyet ebben a munkakörben is tudok hasznosítani. Mondjuk egy rendezvény tarkításában. Például október 23-án tartottunk egy szép megemlékezést. Az ajtóban álló kislány minden belépőnek adott egy szál virágot nemzeti ünnepünk alkalmából. Ez, ugye, csak apróság, denkit kellemesen meglep. Pedig eleinte elég nehezen ment. De most, hogy rendszeresen használom a nyelvet, egyre több kifejezésre emlékszem vissza. — Már az előbb céloztam rá, hogy az igazgató — nő; hogy szép is, azt mindenki tudja... — Pedig soha nem voltak speciális szépségmegtartó vagy -ápoló módszereim. Teniszeztem, tornásztam, mértékkel ettem, de nem azért, mert divat volt, vagy mert tudatosan ügyeltem magamra. így esett jól, ez kellett a jó közérzetemhez. mégis hozzájárult a hangulat fokozásához, s mindenkit kellemesen meglepett. — Bizonyára voltak, akik azt gondolták, csak egy nőnek jut az eszébe ilyesmi. Különben partnerei, tárgyalófelei nem szoktak meglepődni, amikor megtudják, hogy az igazgató — nő? — Nem is tudom. Hozzászoktam, hogy színésznőként is meglepetést keltett a jelenlétem, ezért ha meglepődnek, sem veszem észre. — Es mit szólnak ahhoz, hogy tud szlovákul? — Látja, azt észrevettem, hogy a szlováktudásom min-Fotó: Gyökeres György Most, sajnos, korántsem tudok magamra annyi időt szánni, mint azelőtt. — Van egy tizennyolc éves lánya, Beáta. Ő is Pozsonyban tartózkodik? — Nem, egyedül vagyok itt. Ez a munka teljes embert kíván, hiszen tevékenységünk egy része kimondottan úttörő jellegű. Tudom, hogy vannak még kiaknázatlan lehetőségeink is, de türelmes vagyok. Mindenhez idő kell. Elhamarkodottan nem születnek sem jó döntések, sem igazi értékek. Köszönöm a beszélgetést Lampl Zsuzsanna Nő 13
