Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-01-13 / 1. szám
JOLÓ •TÁJOLÓ •TÁJOLÓ • TÁJOLÓ • TÁJOLÓ PRESS STYLE I.4VNCIA1.1 «МИ Múzeum Series historica ethnograpNae című sorozatának negyedik köteteként. A könyvesboltokba nálunk egy darab sem jutott belőle. Tudomásunk szerint csupán az érsekújvári múzeumból szerezhető be korlátozott mennyiségben. Pedig a szépen faragott kapufélfák, kerítések, tulipános ládák, díszes házoromzatok művészete iránt valószínűleg többen is érdeklődnének nálunk, különösen Érsekújváron és környékén, illetve Rozsnyón, Pelsőcön, a Csermosnyavölgy és a Szilicei fennsík falvaiban, ahonnét a két mester — egymástól függetlenül, s egymásról talán alig tudva — a két háború közötti időszakban gyűjtötte mintáit. Thain János is, Tichy Kálmán is Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán szerzett oklevelet a század első évtizedének végén. Mindketten innét kapták az indíttatást — Malonyai Dezsőnek és munkatársainak, a magyar népművészet remekeit tájanként monográfiákba gyűjtő képzőművészek a nyomdokain járva —, hogy visszatérve szűkebb pátriájukba, maguk is néprajzi gyűjtőkké legyenek, s a népi kultúra tárgyainak formáit, mintakincsét, színvilágát finom vonalú, aprólékos rajzokon örökítsék meg. A két életpálya később kétféleképpen alakult. Thain az érsekújvári gimnázium, Tichy a rozsnyói múzeum igazgatója lett. Azzal az értékkel azonban, amelyet egybegyűjtöttek a kisalföldi, illetve a gömöri falvak népművészetéből, mindkettőjük neve megőrződött az utókor számára. Ma már pótolhatatlan értékű rajzaik nagy része Budapestre került a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe. A múzeumi feltáró munka most innét vette elő, s rendezte sajtó alá a válogatást Liszka József bevezetőjével, hogy ismereteinket a két háború közti időszak szellemiségéről és népi kultúránk értékeiről gazdagítsuk. (Budapest, 1991) —kocsis— Robin Hood: a betyárok királya Sokan és sokszor feldolgozták már a nemesből lett betyár legendás történetét. A legutóbbi Robin Hood-sztorit, egy 13 részes angol tévéfilmsorozatot, kb. egy évvel ezelőtt a hazai képernyőn is láthattuk. Főszereplője, a sarmos, fekete hajú Michael Praed miatt fiatal lányok mondták le vasárnap délutáni randijukat, komoly dolgozó nők s még komolyabb családanyák (korhatár nélkül) tolták ki a vacsora időpontját s talán még ábrándoztak is, mint boldogult tini korukban... S most itt van ez az amerikai szuperprodukció. Mégsem kell attól félni, hogy a néző megunja a témát. Mert a barátság, becsületesség, helytállni akarás és szerelem elcsépelhetetlen kiindulópont bármilyen történethez. De ha a néző a témát mégiscsak unná, itt a főszereplő Kevin Costner, „akiből sosem elég” — mondta a tavalyi Oscar díj-átadást közvetítő hölgy, amiért valamelyik fanyalgó filmkritikus meg is dorgálta, s mondom most már én is. Mert bár a filmet egy másik Kevin, azaz Kevin Reynolds rendezte, ez bizony mégis szőröstül-bőröstül a Costneré. És a Miss Daisy sofőrjeként megismert, szerintem feledhetetlen Morgan Freemané, aki ezúttal Robin hűséges barátját, a mór Azimot alakítja. Egyébként a „szupergonosz” Alan Rickman sem utolsó! A történet ismert, vagy ha nem is, én ugyan el nem árulom. A zene ugyancsak ismert, főleg azok számára, akik figyelik a videoclipeket. A filmben persze sokkal gazdagabb a hangszerelés, de ettől, ugye, még gyönyörű marad. A vadregényes tájakon játszódó, romantikus, azaz tiszta szerelemmel, humorral és élvezetes harci jelenetekkel fűszerezett filmet kedvenc kritikusom, akit azért imádok, mert ő mindenkinél okosabb, s még egy mozira sem adta áldását, jól lehúzta. Szerinte a Robin Hood szuperhősök jutalomjátéka. Képregényklisékre épülő, előre determinált film (azaz már az elején tudjuk, hogy mi lesz a vége, s hogy a vége éppen jó, hát az felháborító!!!). Am legyen! Én akkor is ajánlom, hogy nézzék meg. Ami a happy endet illeti, az alkotónak jogában áll odatenni a pontot, ahova akarja (de ha Robin meghal a film végén, akkor sem menekült volna kedvenc kritikusom kliséitől). Ami pedig a szuperhősöket illeti: Costner akkor sem lehetne hős, ha szándékosan azt kellene alakítania, mert egyszerűen nem az a típus. A filmben is egy hazavágyó, apjával békülni akaró, hétköznapi fiatalember, akiből a körülmények kihozzák ugyan a klasszikus hősöknek tulajdonított tulajdonságok egyik s másikát, de attól még abszolút emberi marad. Elagyabugyálják, legyőzik, izzad, elfárad, nem mindig biztos abban, hogy jól cselekszik-e, egyetlen árva hölgyszívet sem tipor meg, s uram bocsá’, még fél is... Szuperhősék háza táján ezt valahogy nem szokás. Vagy az idők változásával változnak a szuperhősök is? Hát ilyen ez a R.H., alias Lord Locksley. Mintha csak az utcáról lépett volna fel a filmvászonra, magát adja. Igaz, középkori jelmezben. De el kell ismerni, jól áll neki. —lampl— ART 4 Pozsonyban, a belváros szívében apró galéria nyílt meg 1990 júliusában. Manapság, amikor lépten-nyomon méregdrága és ízléstelen tucatáruval zsúfolt butikokba ütközik a járókelő, kellemes meglepetés Frantiéek Kudláö festő-grafikus és Juraj Mihalík keramikus közös vállalkozása. A Klarissza utcai kirakatban magányos szobor egy üveglapon: derékban vágott fehér emberi alak, „aki” egykedvűen viseli a rászórt betűk összevisszaságát. Az ajtó fölött tábla: Art 4. Megrökönyödve tébláboltam a tárlókkal és a grafikákkal borított falak között. A terem valahogy kitágult, az átlényegült használati tárgyak fekete-fehér kerámiaformái s a kusza vonalakból szőtt képek valami egészen sajátos tisztaságot sugároznak. Úgy tetszik, hogy a pult mögött álló hölgy is ennek a tökéletesen megkomponált térnek a része. Zuzana Vargová kérdésemre elmondta, hogy a kiállított művek eladók. Az árcédulák láttán aztán újabb meglepetés következett: az olcsóságuk. •— Nem, ezek nem másolatok! Itt minden eredeti — mosolygott. Tudja, a látogatóink zömmel kispénzű fiatalok. Nem mondhatom, hogy ez nyereséges vállalkozás, de azt hiszem, így is elégedettek lehetünk. — A grafikákon és kerámiákon kívül üvegből és más anyagból készült tárgyakat, valamint művészi képeslapokat is látok. Ezek kiknek a munkái? — Igyekszünk megkeresni azokat az embereket, akiknek művészi látásmódja hasonló a miénkhez, akár idehaza, akár külföldön. Ez esetleges; van úgy, hogy kéthetente, havonta érkeznek új dolgok. Néhány művész már folyamatosan ránk bízza a munkáit. Egy spontán alkotói közösség van kialakulóban. És a vevők? — Én például „visszaeső” vagyok — szól közbe egy mosolygós fiatalember. — Ha elmúlik a karácsony vagy éppen senkinek nincs születésnapja, akkor néha magamat is megajándékozom. Csak azért, mert jólesik innen hazavinni valamit. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár. Legfeljebb annyi, hogy ezentúl majd én is be-benézek az Art 4 galériába. A szépség élménye ugyanis megfizethetetlen. —csepécz— Nő 15
