Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)

1991-10-28 / 1. szám

A különböző, lakással való elégedettségi vizsgálatok, végezzék bár Keleten vagy Nyugaton, mind egyetlen eredménnyel zárulnak: az emberek általában olyan lakásban kívánnak lakni, amely az övék. Szerepet játszanak persze más szempontok is, úgymint a nagyobb szabad térség, a fű, a zöld igénye, tehát hogy lehetőleg olyan helyen éljünk, ahol jól érezzük magunkat.

Az első felismerés, amelyre ezekből a szám szerint tucatnyira tehető -л Л

^7 LAKÁSOKKÁ DE Ml Lt:J— ■

__ vizsgálatokból jutunk, az, hogy Csehszlovákiában a lakosság döntő többsége nem az általa kívánatosnak tartott lakásfajtában lakik. Az emberek többsége ugyanis bórházakban él, szövetkezeti, állami lakásokban, vagyis olyan lakástípusban, amelyiknek csak a használati joga az övé. A többiről, a fűről, zöldről, madárcsivitelésről akár ne is szóljunk — hiszen ezen lakástípusok jó háromnegyed része lakótelepi tömbházban van. A legújabb statisztikai adatok azt mutatják, hogy Cseh-Szlovákia lakosságának majdnem fele lakótelepeken él. A magasházakkal szegett gyalogutakon otthonába igyekvő „telepi" ember aligha gondol arra, hogy olyan helyen jár, amelynek a képe már a húszas-harmincas években megérett a modern funkcionalisták elméjében. (Építészeti koncepciójuk mindenesetre abban jutott kifejezésre, hogy rend ott van, ahol hasonló a hasonlóhoz van közel.) Az a gondolat, hogy itt valami hiányzik, sőt mi több, hogy valahol komoly hiba történt, csak akkor merült föl, amikor ezek az új lakónegyedek már felépültek, és lakóik már rótták a „helyesen" tájolt házak között elhelyezkedő „higiénikus" utakat. A szocialista Cseh-Szlovákiában mindenesetre a szándék és az ideológia — mely szerint a Föld ki fog a sarkából fordulni — megtermékenyítették egymást. Szép hazánk szép városképeit sikerült szétzúzni, szép kockaházakkal, panellal modernizálni. A tervezők egyre tovább egyszerűsítették a funkcionalisták elképzeléseit — a lakásépítés iparosításának és tipizálásának egyoldalú felfogása győzött! Hol voltak már a klimatológiai, a higiéniai és orvostudományi követelmények! A szocializmus fejlődésével arányosan egyre kisebb lakások épültek, az öntudatos lakók pedig megpróbáltak nyolc négyzetméter koponyánként lakóterületen „szocialista életmódot” folytatni: gyereket nevelni, háztartást vezetni, hobbinak hódolni. Közben körülöttük a növényzet egyre gyérült, a gyalogutak egyre keskenyebbek lettek: a hetvenes évek végén épült tömbházak környékén már csak pár csupasz karó árválkodik.

A magasházakkal szegett gyalogu-8 Nő

r avf.juM» шштттштшшятшятяштяттшяттшттшття

Enyém,

tiéd,

övé...

takon otthonába igyekvő „telepi" ember mostanság mégis keveset gondol erre a sivárságra — inkább „betonkalickájának” drasztikusan megemelt lakbére nyomasztja. Hisz egyelőre csak annyi történt, hogy jócskán megemelkedtek a közüzemi díjak, az energiaárak, s ezzel együtt a lakbérek. A „piacból” még csak annyit lát, hogy a még olyan nyomorúságos „kalicka” ára is, mint az övé, a csillagokig rúg.

PIAC A LAKÁSGAZDÁLKODÁSBAN?

A lakásszükségletet minden társadalom más módon elégíti ki — írták még nem is olyan rég közgazdasági tankönyveink. A társadalmi rendszerek határozzák meg azt, hogy a lakás az áruk vagy a társadalmi szolgáltatások kategóriájába tartozik-e.

Köznapi nyelvre lefordítva ez annyit jelent, hogy a szocializmusban például úgy jár a lakás az embernek, mint a falat kenyér, állampolgári jogon — az állam feladata ugyanis, hogy tetőt adjon polgárai feje fölé. A lakások itt az állam tulajdonában vannak — amelyeket aztán elosztanak, vagy inkább „juttatnak". A lakáselosztás bizonyos meghatározott szabályok szerint történik, mint például a lakóterület egy személyre jutó nagysága négyzetméterekben

kifejezve (az a bizonyos nyolc négyzetméter!) stb.

Bármennyire pártfogolták is tankönyveink ezt a modellt mint az egészséges kommunista jövőképet, el kellett ismerniük, hogy ilyen tiszta formájában — „egyelőre" még működésképtelen. Hiszen már maga a lakásállomány is gátat szab az elosztási elvnek, hiszen vannak jó környezetben fekvő, szép lakások, közepes, rossz, még rosszabb lakások — s ezeket igazságosan, az egyenlőség elve alapján elosztani lehetetlen. Jobbik esetben tehát ki kellene jelölni, melyek azok a családok, amelyek jobb vagy rosszabb lakást kapnak; arról nem is beszélve, hogy a családoknak aszerint kellene költözniük, ahogy változik az összetételük, hiszen a lakáselosztási szabályok világosan megmondják, milyenfajta lakások és milyen nagy lakások illetik meg a különböző lélekszámú családokat. Gondolom, arról, hogy a lakáskérdés szocialista megoldása a gyakorlatban hogy működött, mindnyájunknak vannak tapasztalatai. (Főleg ami a lakásvonalon is érvényesítendő „mindenkinek érdemei szerint” alapelvet illeti.)

Nézzük meg közelebbről a másik modellt, a tisztán piacgazdasági elveken fölépülő lakásrendszer modelljét. Talán mondanunk sem kell, hogy a szocialista modell ellentétpárjáról van szó.

E rendszerben a lakás, akár megvásárolják, akár bérlik — áru. Itt minden családnak olyan lakása van, amilyet megengedhet magának. A lakbéreket senki sem ellenőrzi. A szabályozó feladatát a piac látja el; mégpedig a lakás árának útján. A beruházók vagy magánszemélyek, vagy pedig magáncégek, az építést nem ösztönzi az állam sem kölcsönnyújtással, sem ingyenes támogatással. Ezzel a tisztán piaci modellel azonban a nyugati lakásgazdálkodásban ritkán találkozunk. Annak, hogy a rendszer tiszta formájában alig létezik — megvan a maga oka. A lakás sok vonatkozásban különbözik más egyéb árutól. A lakások bérbeadásával elért nyereségek például sokkal kisebbek, és viszonylag hosszabb időre osztódnak el, mint azok a nyereségek, amelyekre az tehet szert, aki a tőkéjét máshol fekteti be. (A lakbéreket ugyanis nem lehet a csillagos égig emelni.) A lakások olyan beruházásnak minősülnek, amelyek hosszabb ideig kitartanak, tehát drágák. Tekintettel erre és sok más egyébre, az állam majd mindenütt a világon beavatkozik a lakáspiacba.

A beavatkozásnak természetesen sokféle formája ismeretes. Mint bebizonyosodott, a leghatékonyabbak a beruházóknak nyújtott közvetlen és közvetett támogatások, adókedvezmények, a haladóbb technológiák támogatása, a lakbér-ellenőrzés bevezeté-