Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)
1991-11-18 / 2. szám
Nagy Péter, aki arra intett, senkinek se hagyjuk, hogy címkével lásson el bennünket. Mert a magyar irodalom és kultúra annyi mindent felölel a történelmen, a hagyományokon keresztül, hogy kár lenne megfenekleni egyik vagy másik kultúrkörön belül. Ha azt mondom, hogy szlovákiai magyar irodalom, akkor arról szeretettel szólok, de nem kizárólagos elragadtatással, mert ott él és alkot az, akit oda rendelt a sorsa, de mi megférünk egymás mellett, erdélyiek, szlovákiaiak, amerikai diaszpórákban élő magyarok. Említhetném itt Györgyey Klárát, a New York melletti Orange faluból, Domahidi Andrást, aki egészen kitűnő regényekkel rukkolt elő a Dél Keresztje alól, Ausztráliából. És azt mondom, amit te sugalltál a kérdésben, hogy igenis céljaink közé tartozik egymás felfedezése, szellemi, érzelmi feltérképezése. — Az irodalomnak ez a fajta menedzselése — gondolom — komoly áldozafelfedezések forrása leltet a Szivárvány-találkozó, ahol az amerikai és hazai magyar irodalmárok találkozásának lehetünk tanúi. Miként élitek meg ezt elsősorban ti amerikai magyarok? — Annak idején Amerikában indult egy másik, a miénkhez hasonló küldetésű lap, az Ötágii síp, amelynek szerkesztője Hamza András református lelkész volt. Egy kicsit népies beállítottságú volt ez a lap, de egészen rendkívüli igényességgel készült. Másodközlésekből,tallózásból állt — ami önmagában nem baj — de sajnos, csak rövid ideig. Nos, ezt azért említem, mert a mi Szivárványunk ettől annyiban tér el, hogy én mindenkit megpróbálok leültetni ahhoz a szellemi asztalhoz, ahol bizony nemcsak hogy el kellene férnünk, hanem türelemmel el is kellene viselnünk egymást. Magyarország csakúgy, mint a többi környező ország, 1989 őszétől egészen új körülmények közé került. Ez a változás reménya szerző felvételei tokkal jár. Egyszemélyes irodalmi intézmény vagy, aki több ezer kilométer távolságból szervezed a magyar irodalmat. Milyennek ítéled meg a fogadtatást? Kérdezem ezt különös kíváncsisággal, mivelhogy a Szivárvány felfedezésének illette a veled való személyes kapcsolatnak én különös jelentőséget tulajdonítok Hasonló teljes lehetőségekkel kecsegtet. 40-45 esztendő után azonban nem lehetünk annyira türelmetlenek, hogy azt várjuk, egy csapásra minden önmagától megvalósul, elképzeléseink valóra válnak, helytállnak azok a viszonyok, amelyek a természetes emberi jogokból következnek. Az adott lehetőségekkel élni kell. Csak rajtunk múlik. 1968 az én életemben is fordulópont volt. Attól függetlenül, hogy világpolgár vagy internacionalista szerettem volna lenni, a haza érdekvédelmének fogalma bennem is megfelelő erővel munkált. Nekünk, ugye, épp abban az esztendőben kellett bevonulnunk Csehszlovákiába. Volt, akit vittek, volt, aki ellenállt. S most válaszolok az első kérdésre: Nekem történetesen apai ágról szláv őseim vannak (a nagyanyám Morvaországból származik). Ebben a szituációban hogyan oldom meg a felmerülő lelkiismereti kérdést? Engem ez a helyzet kimozdított korábbi helyzetemből. Rájöttem, hogy itt már nem lehet blöffölni, olyasmivel csitítani a lelkiismeretet, hogy „a másik is megy, neked is menned kell”. Számomra nem volt más elfogadható alternatíva — szöknöm kellett. Persze minden tiszteletem azoké, akik a legnehezebb időkben is maradtak, megpróbálták képviselni az ügyünket, védelmezni az érdekeinket, a közös érdekeket. Mentségemre szolgáljon az az elszánlság, amely arra irányult, hogy mihelyt módom nyűik rá, én is megteszem a magamét. Tehát teszem... — Mit üzensz a szlovákiai magyarságnak a Nő olvasóinak mint világpolgár, irodalmár, gondolkodó? Mi az, amit a magad feliilnézetéből javasolni tudsz nekünk? Örülök annak, hogy sikerült bővíteni a Szivárvány-találkozó körét, többek között felétek is. őszinte örömöm, hogy immár a lap munkatársai közt tudhatlak téged is. Tegnap este Budaörsről, az. ottani népfőiskoláról egy nagyobb csapat lepett meg bennünket. Köztük volt Himmler György is Párkányból, aki meghívott előadni. Ennek szívesen teszek eleget, miután korábban több alkalommal is sikertelenül próbálkoztam azzal, hogy ellátogassak hozzátok Szlovákiába. Magammal viszem a Szivárványt is, mint egy fontosnak tartott és tudott szellemi tarisznyát, amelyből szeretnék veletek együtt eleMÓZSIázni... Legyen szerencsénk! CÚTH JÁNOS Nő 15