Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)

1991-10-28 / 1. szám

f

szigeten

ja volt ez a vidék. Olyannyira, hogy a múlt században még hajtóvadászatokat rendeltek el ellene, nehogy kártételei túlságosan megritkitsák a szigeteken télen kint tartott jószágot. Miközben az ember maga vígan járta ladikján a vizeket. Hol egyik, hol másik birtokán akadt dolga. Egyszer a rétet kellett kaszálni, másszor a méhek körül foglalatoskodott az ártéri gyümölcsösben. Időnként a tölgyesben az állatok őrzésével megbízott legényt is ellenőrizni illett. Azután, amikor legelőjét, kaszálóját feltörte, а szántóföldi munka igényessége már tanyát kívánt. így lett a felső-csallóközi ember lassan kétlakivá a Duna mellett. Az egész nyarat, majd már a telet is kint töltötte valamelyik szigeten. Előbb csak kunyhót épített az állatok akla mellé, aztán már a háza is ott állt. S ha belészületett a gyermek, még ritkább lett a kapcsolata a belső telekkel. Neki már csak a templom és a temető maradt a faluban. Vasárnaponként hét a misére családostul átladikázott a vizeken. S hogy i halott az anyaföldben nyugodhasson, azt is átvitte a ladikján. Mindaddig, amíg a Dunából országhatár nem lett. S ezzel megszűnt a kétlakiság, és odalett a vízen járás.

kákát érint a kérdés, szinte valamennyi családot a három faluban. Vajkén például az 520 lakosból kétszázan naponta ingáznak szülőfalujuk és Pozsony vagy Somorja között. Mert a szigeten munkalehetőség nincs.

— Semmit sem léptünk előre ebben az ügyben. Sőt. Két év után még a Datex is visszavitte a felszerelését Somorjéra. Pedig a saját erőnkből építettük fel nekik a műhelyt — mondja Nagy László, Vajka polgármestere. — Ez a vállalat csak azért létesített nálunk fióküzemet, hogy az átvágás után helyben legyen munkahelyük az itt élő embereknek. De nem tartottak ki sokáig nálunk. Végül már alig volt munkája a tizenhárom asszonynak. Aztán arra hivatkozva, hogy a megváltozott vásárlói igények szerint termelő gépsorok csak a központban vannak, felszámolták a fióküzemet.

A polgármester a homlokát szorongatja. Elfáradt, talán kicsit meg is keseredett az elmúlt években. Tizennyolc esztendeje áll a falu élén. Igaz, a fordulat óta a hivatalvezetés részben megkönnyebbedett. Legalábbis annyival, hogy

A vízi erőmű építésével három falu lett szigetté a Felső-Csalóközben, Doborgaz, Vajka és Bodak. A három falut most már nemcsak délről, hanem északról is vízfolyás keríti, ami az országhatár meghúzásánál is végzetesebb elzártságot jelenthet az ott lakóknak. A csöndes Öreg-Duna mellé elkészült az új meder, amely a tervek szerint 10 méter magasra felduzzasztva tárolja majd a vizet. Olyan elképesztő magasban a falvak templomtornyai fölött, hogy azt az itteni észjárás felfogni sem képes. Nem is törődik hát vele. Ami még nincs, az a holnap baja. A máé а mai megélhetés. Hogyan, miből, ha megint nem lehet majd utazni, naponta bejárni Pozsonyba, csak óriási kerülővel?! Ha az új medret feltöltik vízzel, s az emberek csak Bősnek kerülve juthatnak ki a szigetről, amint a gátak építése közben egyszer már megtörtént. A munkák során 1984-ben majd egy évre elvágták a régi utakat, s ezzel a napi 50 kilométer csaknem 200-ra növekedett az ingázók számára. Senki se emlékszik vissza szívesen azokra az időkre. És rettegnek, hogy mindez újra bekövetkezik. A munkába utazók legnagyobb gondja hát ezen a nyáron az utak állapota volt: kilátszanak-e a vízből, járhatók-e még? Somost már lehet beszélni a bajokról. Az is valami. Bezzeg korábban!

Tudja, mennyit

kaptam én Dudás elvtárstól azokért a szavakért! Most is őrzöm a

szekrényemben azt az

újságot. Nevezetes emlék.

Ezen elmerengünk. Mégiscsak vigasztaló egy kicsit. Dudás elvtársról már ki tudja, hol van. Mi pedig 1991 nyarán ugyanolyan békésen ülünk itt a polgármesteri hivatalban, mint első találkozásunk alkalmával, négy évvel ezelőtt,s szerkesztjük mondanivalónkat az újságba, mint akkor, I987- ben, amikor hivatalosan szinte még érinteni sem volt szabad a témát. Hm. Túléltük azokat az éveket is. Most más idők jönnek. Manapság mintha mindenki a pénzt hajszolná. Mintha mindenki egyik napról a másikra akarna meggazdagodni, a negyvenéves éheztetés után egyszerre akarna jóllakni. Mindennel egyszerre eltelni. S a polgármestert nyomasztó érzések gyötrik. Lassan magára marad. A falu gondjai, amelyeket ő eddig közös ügyeknek hitt, most mintha lassan a saját rögeszméivé szűkülnének. Míg ő naphosszat a hivalalokban kilincsel, az intézményeket, minisztériumokat járja, egyezkedik, tárgyal, vendégeket fogad és kísérget a gátakon, addig mások, a régi iskolatársak a napi nyolcórányi munka után a mellékjövedelmeket hajszolják. És módban, lehetősségben szépen elhúznak a falu vezetősége mellett. Ember legyen a talpán, aki mindennek ellenére — s alacsony bérért — mégis naponta bemegy a hivatalba.

Vajkén sok a félbehagyott munka, a még teljesítetlen ígéret.

Itt van pélául a csatornázás ügye. Magyarországnak az egyik leghangsúlyozottabb kérése az erőműhöz mindenképpen ragaszkodó cseh-szlovék félhez az volt, hogy legalább szennyvíztisztító állomás épüljön. Tavaly végül hozzá is kezdtek а csatornázásához, ami a tisztítóval együtt a tervek szerint közel 20 millió korona állami támogatást igényelt volna. Vajkán feltörték az utakat, de csak a mellékutcák csatornázása készült el. A főutcából és a két bekötőútról még hiányzanak a csövek. Az idén a munka áll. Nincs pénz se a csatornázás befejezésére, se a szennyvíztisztító állo-Nő 5