Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)
1991-10-28 / 1. szám
sányabban gyalázotl engem is, elmondta mindennek a rokonságomat és félig tisztelt hitvesemet. A muzsiknak markába nyomtam a rubelt, leugrottam a szekérről, és visszaszóltam: — Hadd üljön föl az asszony. Majd én megyek gyalog. Az ember elvette a rubelt, és kucsmáját le se véve, bedugta valahova a haja közé. Az ünnepeltet azonban nem várta meg. Csettinlve nógatta tovább a lovát. A szekér oldalát markolva, hősiesen dagasztottam a sarat, llgy idő múlva megkérdeztem: — No, hát mért nem veszed föl? A muzsik nehéz szívvel sóhajtott: — Kutya rossz az út. Most nem vehetem föl... Semmi az annak! Markos fehérnép, a fene a dolgát. Újra fölkapaszkodtam menet közben a szekérre. így értünk el a falu széléig; igyekeztem, hogy rá ne pillantsak sem a kocsisra, sem az ünnepekre. A muzsik mogorván hallgatott. Amikor a házhoz értünk, azt mondja az ember: — Igen nehéz út volt, amondó vagyok. Ilyen útért ti városiak, három rubelt is fizethetnétek. Amíg elszámoltam az emberrel, s kérdezgettem, hol találom meg az elnököt, odaért az ünnepelt. Szakadt róla a verejték. Leengedte a szoknyáját, és férjeurára rá se nézve, megkérdezte: — No, lerakodjunk? — Le hát — mondta az ura. — Csak nem tartjuk itt nyárig a portékát! Az ünnepelt a szekérhez lépett, leemelte róla a cókmókot, és behordta a házba. vashatna, mondjuk a Bécsi Színház igazgatójáról vagy a Müncheni Színház főrendezőjéről, akkor kiderülne, hogy azok mellett én szerény ember vagyok. Ez azért van így, mert így kell lennie. Színházi munkát tityegő-totyogó emberekkel nem lehet végezni. A színház a pillanat művészete. Aki itt érdemben tenni akar valamit, annak percrekésznek kell lennie, mert pillanatról pillanatra dönteni kell, a döntéseket végre keli hajtani, mert másképp nem működik а gépezet. Ennek az igénynek szájban alvadt tej állapotban nem lehet megfelelni. Hümmögve-dünnyögve sem lehet csinálni ezt a munkát. Aki pedig hajlamos az ilyesmire, jobb, ha elmegy a színháztól. Egy színház akkor jó, ha а XX. század életritmusát felvenni tudó emberek dolgoznak benne. További kritérium, hogy egy rendező minden szituációban legyen agresszív. A színésszel szembeni munkája agresszivitást követel, mert hiszen ki kell őt zökkentenie mindennapi állapotából, más helyzetbe kell hoznia, ha kell, beleprovokálnia. Amelyik rendező ezt nem teszi, azt előbb-utóbb kiutálják a színházból. Érdekes, hogy a puhány, simulékony rendezőt kevésbé szeretik és kevésbé fogadják el a színészek. RAB ZSUZSA fordítása — Azt hiszem, hogy egy határozott, konok akarnoktól érdekes dolog megtudni, hogy mik a félelmei, amennyiben vannak. Mert hogy tervei és joggal remélt sikerképei vannak, az nem vitás... ■ Vannak bizonyos félelmeim. Itt mindenekelőtt arra gondolok, hogy sikerül-e fenntartanom a munkánk értelmébe vetett hitet és a sikerigényt. Az egyre növekvő gazdasági nehézségekkel kapcsolatban pedig attól tartok, nem következike be a nézők részéről az a kényszerállapot, amikor azt kell mondania, hogy a belépőjegy fél kiló hús éra, és marad a hús mellett... Legfontosabb terveim és vágyaim között szerepel oly módon beépíteni a színház mögötti térséget, hogy ott helyet kaphassanak a színház háttéregységei, úgymint a műhelyek, a raktárak, egy kamaraterem stb. Szeretnék mielőbb kivitelezőt találni a színház körüli területek esztétikus elrendezésére, díszes lámpaoszlopok állítására. Szeretném, továbbá, ha a nyári szabadtéri játékoknak folytatása lenne. A legkellemesebb azonban az lesz, ha a közönség jövőre is úgy szeret majd bennünket, mint az idén. Köszönöm a beszélgetést! CÚTH JÁNOS VARGA RÓBERT felvételei BÚCSÚZTATÓ Rögeszmés keresés volt részemről megtalálni a pillanatban a kiterjedések összességét, axonometrián inneni és túli, teremtéskori esetlegességükben, a sejtburjánzást követő kiteljesedésükben, ahol a formák tobzódása nincs a hangulat rovására, a hangulat a szagoktól, színektől, dinamikától és értelemtől teljes, a teljesség pedig a teljességek összessége. Elhitettem magammal, hogy ennek az elvárásnak legfeljebb végtelenül sok egymásra és egymásba épülő kép felelhetne meg, külön-külön és együttesen érvényesülő térhatás mellett. Abszurd vágy volt ez (?), amely valahogy a képzőművészettől remélte azt, amit mástól és másutt kapott: a költészettől — Nemes Nagy Ágnes által. Ez a varázsló nincs többé. A varázslat viszont tovább kápráztat — К M A kék. A zöld. A folyamágy. A tárgyak változásai. Amint a látvány bent tapasztja végig a koponyám falát, mint körmozi. És éjszaka is felzavarnak, északifénye van a falnak, és fényes kések: bútorok — s fölránt fektémből az a páfrány, s rég-rothadt, bonyolult fonákján a spórák is vele, mint bonyolult nagyvárosok légifelvétele. Mert élesek, mert élesek a képek mind, mert élesek, vakít ez a hangtalan zsúfolódás. amint jönnek és körbemennek az ón, a kén, a madarak, a repülések, kiterjedéstelen, elektronhéjuk-vesztett égitestek sűrűségébe összehajtva, labdába gyúrt gyökök, amint forognak végeérhetetlen egy szüntelenül égető jelenben ahol nincsenek térközök. Egy fában lakom. Lombja évszaktalan, az égig ér, a dadogásig, és látom zsúfolódni zárva-termő gyümölcseit. Nincs meggyőzőbb annál, amikor több, egymástól függetlenül megfogalmazódott méltatás olyannyira egybecseng, ahogy szerény impresszióm, valamint Vas István: „Szigorúság és lobogás, szenvedély és értelem, valóság és elvontság, élet és filozófia tartják fenn e líra feszültségét”, és Tőzsér Árpád: „S most meghalt az ihlető, meghalt a mester. Az ég és föld közöttjéből az ég és ég közöttjónek egészen új minőségébe, megfoghatatlan transzcendenciájába költözve kizárt bennünket gyönyörű értelmének további kalandjaiból. De nem zár ki bennünket itt hagyott műve kalandjaiból!" vélekedése Nő 19
