Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)

1991-12-23 / 5. szám

Minden kreativitásunk elsődleges forrása az álom, akár figyelmet szentelünk álmainknak, akár nem — állítja B.S. Sutton-Smith, az ismert pszichológus házaspár a Hogyan játsszunk gyermekeinkkel? című könyvben. Sok kisgyerek a reggelizőasztalnál előszeretettel meséli álmait — állítják ők tapasztalataikra támaszkodva. Ezek az álmok rendszerint ijesztőek. Éppen ezért akarják a gyerekek elmondani őket. Ha az álmodót éjszaka fölébresztjük, ekkori álmainak többsége nem ijesztő. Ez annyit jelent, hogy rossz álmait azért meséli el, a gyermek, mert segítséget vár a felnőttől.

Az ötéveseknek nem egy álma rémfilmre emlékeztet. A szörny üldözi, elfogja, megharapja, bántja őket, s menekülőben, rémülettel tele ébrednek föl. Ahogy növekszik a gyermek, egyre nehezebben emlékszik vissza álmaira, noha az álmok egészen soha nem hagynak el bennünket. Olykor még a felnőtt emberben is földerengenek kiskori rémálmai. Ahogy öregszünk, nem felejtjük el álombéli kríziseinket, sőt, újabb kríziseket sorolunk melléjük. Ha azonban kellőképpen megállapodott az életünk, álmainkban is több lesz a megnyugtató elem.

Mit tegyünk hát, ha gyermekünk reggel szeretné elmesélni éjszakai rémálmát? Először is hallgassuk végig együttérzéssel a beszámolót — tanácsolja a B.S. Sutton-Smith szerzőpár. Majd mondjuk meg a gyereknek, hogy ezek az álmok tulajdonképpen a saját érzéseiről szóló mesék, s hogy mindnyájunknek vannak ilyen érzései. A kisgye-Szörny voltam álmodban?

reket ez megnyugtatja. Azt jelenti számára, hogy álmaiban nincs egyedül, másokat is, lám, érint a dolog. Vegyünk továbbá becsülettel észre, hogy mi magunk, a család hatalmasai is szereplünk a rémálmokban. Ezek az álmok ugyanis a hatalomról szólnak. A gyermek olyan veszedelmes erőkről álmodik, amelyekkel nem bír. Fontos hát, hogy türelemmel hallgassuk végig a kicsit, és közben

ne fitogtassuk fölényünket. Hiszen az álmodó éppen emiatt aggódik.

A meghallgatás azonban csak az első lépés. Azt jelenti csupán, hogy befogadók vagyunk. Mi vagyunk a biztonságos kikötő, ahová a gyerek megtérhet zaklatott utazásából. Néhány nap, néhány hét után — amikor a gyermeket türelemmel végighallgattunk —, ha úgy érezzük, hogy már több bizalmat árul el álmaival kapcsolatban, aktívabban léphetünk föl. Nyugtassuk meg a kárvallottat: „Au, hát szóval szörny voltam álmodban? Lám, csakugyan szörnyű vagyok néha. Pedig szeretlek ám!" Beszéljük meg a dolgot, hogy milyen is volt az a szörny, mekkora volt, milyen volt a színe, hogyan mozgott. Elevenítsük föl minden részletét. Milyen képünk lesz róla?'

Mert ez a lényeg. Kihozni az álom mögött megbújó képeket. Ne féljünk tehát ezektől az álmoktól — biztatnak B.S. Sutton-Smith-ék. Hallgassuk és beszéljük meg őket. Csakhamar mókát is csinálhatunk belőlük, mert ha idáig eljutottunk, a következő lépés az álommal való eljátszadozás. „Szóval a szörny egyre csak ment utánad, igaz? No és hogy tudtál megszökni előle?” Vagy: „Hogyan tudnád elfogni azt a szörnyet? És ha elfognád, mit csinálnál vele?” S a gyerek hamarosan vadabbnál vadabb ötletekkel áll elő. így játékká változtathatjuk a hajnali álmokat. Ugyanis aki a rossz álomból el tudja vonni a szorongást, és játékkal tudja helyettesíteni, az — a szerző szerint — az alkotó élet segédeszközévé teszi az álmokat is.

—csé—

A Kalligram kiadó kft. hét hónappal ezelőtt kezdte

Az első termés

meg működését Szigeti László, Grendel Lajos, Fambauer Gábor és Juhász R. József vezetésével. Ötödik aiapítótagként a Dióspatonyi Termelőszövetkezet csatlakozott a társasághoz.

November 27-én asztalra került az első négy kötet. Közülük kettő, T. G. Masaryk válogatott tanulmányai, a „Demokrácia, nemzetiség”, valamint Fábry Zoltán: „Üresjárat 1945-1948” című, eddig még kiadatlan naplójegyzetei a Regio és a Madách Könyvkiadóval közösen készült. Mindkét kötet hézagpótló a maga nemében, csakúgy, mint az elmúlt húsz év talán egyetlen szlovákiai magyar íróasztal- regénye: Urbán Sándor ’'Fölparcellázott égbolt" című kötete. A negyedik könyv mintegy karácsonyi kedveskedés a gyerekeknek: Simkó Tibor versgyűjteménye, a „Tikirikitakarak” harmadik, átdolgozott kiadása, Németh Ilona elbűvölő illusztrációival.

— A kiadó kicsi, még szerkesztősége sincs, a könyvek konyhaasztalon és hasonló helyeken szerkesztődtek —

22 Nő

mondta el a kiadó első könyvbemutatóján Szigeti László igazgató.

Ez természetesen nem látszik a kiadványokon. Jól megtervezett, szép munka valamennyi. Csakhogy... csakhogy eljut-e majd az olvasókhoz? A könyvterjesztők ugyanis a meghívás ellenére sem képviseltették magukat a rendezvényen, holott közreműködésük nélkül könyvkiadásunk válságos helyzete csak tovább mélyül. A jelen gazdasági helyzetben, amikor alapjaiban változik meg társadalmunk berendezkedése, nem szabad megengedni, hogy a bulvárirodalom kiszorítsa az igényes és színvonalas írásokat, legyen szó akár versről, akár regényről, tanulmány- vagy esszékötetről.

Nos, a Kaiiigram kiadó mindezt felvállalni látszik. Grendel Lajos elnök szerint:

— Otthont kívánunk adni mindenkinek, akinek szemléletével közeli rokonságot érzünk, persze a pályakezdőket is beleértve. Az írás lehet szépirodalmi vagy akár társadalomtudományi esszé, a fontos a minőség! Egy ilyen kisvállalkozás előnye, hogy határozottabban tudjuk megrajzolni a magunk arcélét, s esetleg mozgékonyabbak lehetünk mammut társainknál.

Tudjuk, hogy a Kalligramon kívül már más kiadói kezdeményezések is kialakulóban vannak. Ami azt jelenti, hogy idővel egészséges konkurencia is létrejöhet. Am egyelőre csupán ott tartunk, hogy végre megmozdult hazai könyvkiadásunk állóvize. Ez a most megjelent négy kötet, valamint a kiadó további tervei szép reményekre jogosítanak fel! Most már a „második vonalon”, a terjesztőkön, propagandistákon múlik, hogy a könyv eljusson azokhoz, akikért van: az olvasókhoz. M.CSEPÉCZ SZILVIA