Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)
1991-12-16 / 4. szám
nem látni a tényt nak tartjuk a helyes életmódra való nevelést. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a szomszédos községek között baráti legyen a viszony. Ezért időnként megszervezzük e falvak „kultúrosainak", illetve CSEMADOK-elnökeinek találkozóját. Viszont nincs mozink. A művelődési ház állapota miatt könyvtárunk kicsi. Annál nagyobb a látogatottsága. Dicséretet érdemel még nálunk a MISZ kb. 50 tagú helyi csoportja, amelynek tagjai idehaza is bekapcsolódnak a község kulturális tevékenységébe. Velük együtt élesztettük fel a dőrejárás hagyományát. A közeljövőben a községi hivatal támogatásával szeretnénk kiadni egy kalendáriumot, amelyben tájékoztatnánk az érdeklődőket évi tevékenységünkről, a néprajzi kör által összegyűjtött népszokásokról. Közölnénk népmeséket, régi recepteket és egyebeket. Biztosan nagy lesz az érdeklődés a kiadvány iránt, hiszen a különféle eseményeknek hiába marad nyoma a községi krónikában, ha az nem kerül a nagyközönség kezébe. Miután pedig a falusi embert is megilletik az értékes műsorok, nem örülünk a giccsnek, a kultúrbóvlinak, viszont vevők vagyunk az olcsóbb, de színvonalas profi műsorokra. Hogy a családok megnövekedett anyagi terhei dacára is mindenki számára hozzáférhetők legyenek a műsorok, mi a nyugdíjasoknak és gyermekeknek kedvezményes áron kínáljuk a belépőjegyeket. Szakin Irén . Pedagógiai végzettséggel rendelkezem. Tanítónőként is több gyermekcsoportot vezettem: énekkart, tánckört, színjátszó csoportot. Később mint a Komáromi Járási Népművelési Központ igazgatója gyakran látogattam végig a vidéki kultúrházakat, hogy megismerkedjem a „vidék" gondjaival és lehetőségeivel. Jelenlegi munkahelyemen, Bősön a mintegy ötezer lakos részéről hiányolom a nagyobb összetartást. Az utóbbi években csökkent az érdeklődés az öntevékeny művészeti csoportok iránt. Megszűnt hajdani folklóregyüttesünk, mivel a fiúk bevonultak katonának, a leányok pedig férjhez mentek, ami természetes, viszont hiányzik az utánpótlás. Jól működik viszont képzőművészeti, kézimunka- és bábkörünk. Továbbra is van érdeklődés zenei tanfolyamunk, valamint a hölgyek számára szervezett zenés torna iránt. A mozi sikerét illetően nincsenek kétségeim, mivel a Szlovák Filmkölcsönző Vállalaton kívül hamarosan két magánkölcsönzőtől is kapunk filmeket. Az utóbbiak ugyan kissé drágábbak, de az eddigi silány választék miatt szükség van ezekre a kapcsolatokra is. A könyvtárról szólva megemlítem, hogy régebben volt egy fiókrészlegünk a vízi erőmű dolgozói részére. A jelenlegi egy könyvtáros azonban az eddigi három helyett csak egy helyszínen képes lebonyolítani a kölcsönzést. Egyes könyveket időnként leszállított áron értékesítünk, a bevételből pedig új könyveket vásárolunk... Csak ilyenformán tudjuk esetenként felújítani könyvállományunkat, mivel az évi költségvetésből erre már nem telik. A vízi erőmű építése kapcsán még elmondom, hogy a szlovák és lengyel vendégmunkások kedvéért — egy csaknem színmagyar falu kezdeményezémindenütt meg kéne győzni az önkormányzatokat arról, hogy igenis szükség van népművelőkre, manapság még inkább, mint korábban! Nemcsak a gazdasági fellendülésre van szükség, hanem a szellemi tőke gyarapítására is. Nemzeti kisebbségként megsokszorozódott a feladatunk ezen a téren. Jócskán akad bepótolnivaló, hiszem az elmúlt évtizedekben igazi kulturális értékek és élmények nélkül nőtt fel több generáció. Erkölcsileg is, anyagilag is előkelőbb helyre kellene rangsorolni a népművelőket, a községek lakosságának létszámától függetlenül! Mert ha megéri a községnek rendőrt fizetni, hogy közbelépjen egy-egy kihágásnál, bűnügynél, akkor ne sajnáljuk a pénzt attól a népművelőtől se, aki gondoskodik a szabad idő tartalmas eltöltéséről, s talán épp ilyen móA Dunaszerdahelyi járás népművelőinek szakmai találkozója. A szemben ülők sorában jobbról az első Szakin Irén, balról a második Csépi Zsuzsa. seként (!) — szlovák vendégművészeket is meghívtunk. Mára azonban csökkent az ilyen irányú érdeklődés. A klubok munkája a kultúrházon kívül, külön helyiségben zajlik. Aktivizálódtak a cserkészek is. Olykor közös rendezvényeink is vannak. Összefoglalva az eddig elmondottakat: mindenképpen próbálunk talpon maradni. — Milyennek látják a helyi művelődési központok és a területi kulturális központ kapcsolatát? Ha lehetőségük nyílna rá, milyen változtatásokat vinnének véghez a vidéki kultúrmunkások helyzetének javítása céljából? Csépi Zsuzsa: Úgy tapasztalom, hogy a változások óta javult az együttműködés a „kinti” és a „benti" szakdolgozók között. Manapság inkább módszertani központként szerepelnek a köztudatban, semmint felettes szervként. Jobban rájuk szorítkozhatunk tehát metodikai és gyakorlati kérdésekben. Fokozatosan lemorzsolódnak a politikai káderek, akik csak a kényelmet keresték a szakmában, viszont megmaradnak azok a „csupa szív" emberek, akik vállalják a rengeteg időt és energiát igénylő hivatás minden velejáróját. A változtatásokat illetően dón előzi meg az unatkozók, lődörgők bűnözését. Tehát ne zárjuk be a kultúrházakat. Szakin Irén: Én a kérdés eiső feléhez még annyit fűznék hozzá, hogy szükség van a szorosabb, tényleges szakmai együttműködésre és továbbképzésre az eddigi politikai iskolázások helyett. Ami kérdése második részét illeti, ha rajtam múlna, nagyobb anyagi támogatásban részesíteném a művelődési házakat. Ugyanis a kultúra nem termelő ágazat, így sohasem válhat önellátóvá. Ellenkező esetben a művészi munka üzletté silányul: rákényszerülünk a kevésbé színvonalas, de szélesebb réteget vonzó műsorok szervezésére. Persze ezzel kapcsolatban az emberek igényeit is befolyásolni kéne... Ami pedig a szakma megbecsülését illeti, e téren még sok a negatív megítélés. Nem mindenki tudatosítja, hogy ez nem nyolcórás munka, miután az elhivatott szervező fantáziája éjjelnappal dolgozik, tervez-szervez hétvégeken, ünnepnapokon egyaránt... — Köszönöm, hogy időt szakítottak a beszélgetésre! MISKÓ ILDIKÓ Fotó: Sághy József Nő 15
