Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)
1991-10-28 / 1. szám
Ladik Katalin a jugoszláviai magyar irodalom egyik legjelentékenyebb és legérdekesebbalakja. Versei a hatvanas évek elejétől gazdagítják a magyar irodalom egészét. Életét át- meg átszínezték fellépéseinek, performanee-ainak olykor pikáns, de mindig hiteles mozzanatai. ízig-vérig avantgarde művész a mai Jugoszláviában. — Mennyire meghatározó az Ón számára az, hogy Újvidéken él és dolgozik? — A tény maga nem fontos, de sajnos, mostanában jóval éberebbnek kell lennünk, sokszorozva kell figyelnünk, valahogy úgy, mint az úttesten járva az autók között. Én nem vagyok politizáló alkat, de mégsem csupán passzív szemlélője az eseményeknek. Az is egyfajta vállalás, ha az ember csinálja a dolgát, és a munkája által mondja el a véleményét arról, ami körülötte történik. Nem lehetek apolitikus. A világnak haladnia kell, és végül úgyis mindig egy kisebb réteg oldja meg a problémákat. Még akkor is, ha nem feltétlenül müvészközösségekről van szó, valahol ott bujkál a rémület: mi lesz, ha már nem íródnak versek?! Most ott tartunk, hogy még íródnak ugyan, de már nem olvassák az emberek. Aztán tessék, körül lehet nézni! — Ladik Katalinról elmondható, hog/ igen sokoldalú. Az alternatív művészet tájain mint performer, akcióművész, több multimediális előadás szerzője kalandozik, sok művészeti határesetet felvállalva. Igen, én reneszánsz típusú ember vagyok, de alapjában véve költői alkat. Valójában ugyanazt akarom kifejezni minden műfajban: a mai kor emberének gondját, örömét. Alapvetően derűs a természetem, és úgy érzem, hogy bizonyos értelemben szerencsés is vagyok, mivel női mivoltom teljes tudatában és felhasználásával szólhatok mint művész. Vagyis a munkámat a nemzetiségem, a teljes női idegrendszerem segíti. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy amit művelek, az női művészet, mert hiszen a művészet egyetemes. Én igenis sokat harcoltam a helyemért a nap alatt, de sosem feminista módon, vagyis a férfiak ellen. Miközben a versek élték a maguk életét, nem az volt az előtérben, hogy én nő vagyok, bár az igaz, hogy a kész mű utólagosan magán viseli összes személyiségjegyemet. MÁSIK VALÓSÁG Beszélgetés Laciik Katalinnal nagyon számítok a mikrofonra, hangszalagra, amikor ilyen értelemben multimediális alkotást készítek. Ami azonban nem jelenti azt, hogy ezek a dolgok önmagukért léteznek. Tehát ha műszakilag tökéletesen sikerül is az alkotás, a klasszikus értelemben használt művész és közönség viszonyára gondolok. A műalkotás a legtöbb esetben a hallgatóban, a nézőben, az olvasóban vagy résztvevőben fejeződik be. Vagyis arról van szó, hogy a művész elindít egy bizonyos alkotói folyamatot, amelyre a néző reagálhat. Vagy itt a helyszínen az előadóteremben, vagy odahaza a gondolataiban. Azaz egy bizonyos idő eltelte után világosodik meg számára a mű üzenete. Ez nem misztifikálása a dolgoknak, az alternatív művek tényleg ilyen céllal készülnek. —Ezek után hogyan fogalmazná meg a saját feladatát? — Úgy hiszem, hogy az olyan típusú művészeknek, amilyen én vagyok, sajátos a küldetésük: közvetíteni a valóság különböző rétegei között. Akár az ősköltők, a sámánok. Nincs hétköznap és nincs ünnep, van egy abszurd Csont előtt virradat Hideg késsel kettészeli a látóhatárt: Fakul, vékonyul a seb az égen. Az átok rég beteljesült: Az utolsó férfi is meghalt, az asszonyok megöregedtek. Nincs éjszaka és nincs nappal — örök szürkület van. Egy didergő madárijesztő virraszt az égen. Én ennek a társadalomnak a produktuma vagyok, tehát ilyen értelemben az alkotásaim is termékei ennek a kornak, de magamon átszűrve vetítem ki az eseményeket, és csak annyira vagyok avantgarde, amennyire avantgarde minden pillanat, amelyet megélek. — Ön szerint fontos a közönséggel való kapcsolat az alternatív művészek számára ? Menynyire van szükség médiumra?- Az a fajta művészet, amelyet mi képviselünk, jócskán támaszkodik a különféle közvetítőeszközökre, a videóra, a fény- és hangtechnikára. Én például az utóbbit használom, és idő, és kész. Ehhez az álom is hozzátartozik, mert ugyanolyan értékes, mint az a bizonyos éber állapot. — A magánéletébe hog’an illeszkedik be ez az állandó szemlélődést, temérdek csendes órát kívánó munka? — Biológiai értelemben eléggé magányos lettem, de nem érzem magam rosszul. Tudomásul vettem, ez az ára annak, hogy a munkáimat megcsináljam, hogy összpontosíthassak. Kell az egyedüllét, hogy az érzékszerveim, a csápjaim jól működjenek. Egy nagy súródási felületet kínál. Én azt hiszem, hogy minden embernek, és a művésznek kiváltképpen, szüksége van egy külön odúra vagy magányos órákra, amikor a lelki, szellemi higiéniáját elvégezheti. Ha ehhez hiányoznak az alapvető feltételek, akkor a legtöbb kapcsolata felbomlik. Az én házasságom is ezek közé tartozott valamikor. Most egyedül élek, de igazán mégsem vagyok magányos, mert nagyon sok rokon lélek van, aki tartja velem a kapcsolatot. — S a mindennapjai? — Az Újvidéki Színház színésznője vagyok, tehát van egy állandó munkahelyem. Általában úgy élek, mint minden dolgozó nő, naponta járok a piacra, főzök, minden létező női és férfimunkát magam végzek, ami azt is jelenti, hogy ha nem jönnek a szerelők, akkor nekiállok, és ami elromlott, azt megjavítom. Ha pedig nem tudom megcsinálni — mert szétszedni azért mindent szétszedek —, akkor ugyanúgy rohangálok szerelő után, mint más. De van egy nagyon fejlett gyakorlati érzékem, hozzászoktam, hogy takarékoskodom, hogy gondolkodom, tervezek, előbb az alapvető dolgokat teremtem elő, s csak utána jöhetnek az apróságok. Utazásra kell a pénz s a jó minőségű technikai berendezésekre, amelyekkel dolgozom, ezek a legfontosabbak. Miután színésznő vagyok, öltözködni is kell, ami viszont csak akkor lenne drága, ha vásárolnám a ruhákat. Én varrók, alakítok úgy, hogy amit felveszek, az újnak, érdekesnek hasson, hogy attraktív is legyen a dolog, egyéni. Merni kell viselni bizonyos holmikat. Ez persze csak a nyilvánosság előtt zajló életemre érvényes, a hétköznapjaimban igyekszem észrevétlen maradni. Mert mint költő csak úgy élhetem az életemet, ha csöndes szemlélődő maradok, márpedig ez tölti ki életem kilencven százalékát. Csak a fennmaradó tízszázaléknyi időben exponálom és mutatom meg magamat a másik valóságban.- Köszönöm a beszélgetést. M. CSEPÉCZ SZILVIA KÖNÖZS1 ISTVÁN felvétele Nő 13
