Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-16 / 42. szám
Az osztrák fővárosból nyugat felé kivezető autópályán igazi hétvégi csúcsforgalmat fogtam ki. A gépkocsiáradat Salzburg felé sodort magával. Ebben a berregő, fortyogó, süvítő falkában nem lehet megállni. Egyfolytában taposni kell a gázpedált és várni a végzetet. Peregnek a kilométerek és múlnak az órák, amíg letérhetek egy nyugodt, csendes országútra, amely a fenyvesek közt elvezet Salzkammergut kapuján át egy mesebeli táj szivébe. Simogató szellő játszadozik Trauensee tóparti fáinak lombjaival, melyek a túlsó parton Trauenstein égigérö szikláinak integetnek A vízen néhány vitorlás. Mélyen benyúlik a tóba Orth félszigete; rajta ősrégi kolostor. Az egykori uralkodóház sarja, Szalvátor főherceg költözött át a bécsi udvar pompájából ebbe a romantikus környezetbe s megtagadva családját, Orth Jánosra Változtatta a nevét. Talán ezért nézi Ferenc József császár szobra Gmundeu kisváros parkjában oly konokul a földet, ahová az első világháború idején oly sok katonát temetett. Valahol a toronyban porcelán harangjáték csilingel. Sok művészt, költőt, írót, festőt, zeneszerzőt ihletett meg a táj. Az egykori uralkodó azonban nem foglalkozott ilyesmivel. A közeli Bad Ischlben töltötte minden évben a nyarat egész udvarával együtt. A csendes fürdőváros szívében Lehár Ferenc márványszobra álmodozik a lombok alatt. Emlékét itt örökszép alkotásain kívül a villájában berendezett múzeum őrzi, s egykori dolgozószobájában mindent úgy hagytak, ahogy életének utolsó perceiben volt. A hegyekből lezúduló völgyében kanyarog az út a Wolfgangsee partján Stróbl városka felé. A kávéház teraszán nehány vendég nézi a vízen úszkáló vadkacsákat és hattyúkat. Magasan a hegyoldalon kisvasút zilál fel a nyeregbe, ahonnan elragadó a kilátás. *■ Délután mélyülnek az árnyak, s a kéményekből felszállnak a vacsorafüstök. Szállás után nézek A Weisenbach — Fehér-patak — völgyében, egy elragadó alpesi házban találok menedéket. Az erkélyen muskátli virít, a völgy fölött az Alpok fenséges csúcsai örködnek. A magánpanzió tulajdonosa, Frau Ani — Anna asszony — Erdélyből származik. Miközben a szobában megtéríti az asztalt, elmondja, hatéves volt, amikor ideköltözött szüleivel. Erdélyi szászok voltak. Hozott magával néhány magyar szót is, amire mindmáig emlékszik: játszani, futni, labdázni. A ház olyan, mint a többi Ausztriában, ápolt, gondozott. csupa virág, s bent patikai tisztaság. Kívül végtelen csend. Másnap a reggelinél Anna asszony elmondja, hogy mi mindent kell megnézem. Például a vadaskertet, a benne élő özekkel, szarvasokkal és medvékkel, de engem inkább a Wolfgangsee környéki városok érdekelnek. Mozart földjén járok, köhajításnyira Salzburgtól, ahol a nagy zeneszerző született. A táj Ausztria legszebb vidékei közé tartozik. A mély völgyek tengerszemeinek és tavainak víztükrében az Alpok fehér hegycsúcsai négezetik magukat. Távolban magasodik a Dachstein félelmetesen magas vonulata. Sankt Wolfgang városka templomában kongnak a harangok. Vasárnapi misére hívják az embereket, és az aranyozott, remekbe faragott szárnyasoltár előtt felcsendül a templomi ének. A templomudvar árkádjai alól látom az egész tavat, sőt az egész alpesi panorámát. Vannak akik éppen sétahajóra szállnak, mások négezetik az épületeket, tereket, üzletek (irakatait s aki elfáradt, megpihen a kávéilla ú presszó teraszán. DUSEK IMRE ktK Z O&C M M X l Századunk nyolcvanas éveiben ismét reneszánszát kezdte élni Nyugat-Európában a mágia, a boszorkányság s a hasonló praktikák. Rengeteg hirdetés hívja fel erre a figyelmet, kiterjedt az ezotérikus irodalom, a mágiával,» a varázslattal foglalkozó szaklapok jelennek meg, boltok nyílnak, amelyekben varázstárgyak és segédeszközök vásárolhatók, ismét kiadták azokat a varázskönyveket, amelyeket a régi babilóniai, asszír, egyiptomi, görög és római varázslóknak tulajdonítanak. Bizonyára nagyon sokan ismerik Albertus Magnus „Boszorkánypöröly" („Malleus maleficarum") című könyvét, amely a boszorkányok ártalmas és istentelen tevékenységét, az egyik legnagyobb boszorkánypert tárgyalta. A dominikánus rend, amely a római katolikus egyházon belül a boszorkányüldözés terén a legnagyobb „érdemeket" szerezte a 13. századtól kezdve egészen a 17. századig, férfiak és nők ezreit küldte máglyára a boszorkányság vádjával konstruált perek, boszorkánypróbák alapján. Németországban az utolsó boszorkányt 1756-ban égették meg. Csehországban 1581-ben. Ha elgondolkodunk ezeken a hiábavaló áldozatokon, bizonyára megdöbbentő, hogy Angliában például csak 1951-ben szüntették meg a boszorkánytörvényt. Egyébként a legnagyobb boszorkánymúzeum is Angliában található, Man szigetén. S hogy mit is tartottak valójában varázslásnak, s miért égettek meg annyi embert? A magyarázat egyszerű; a varázslás mágikus tevékenység, amely bizonyos szertartás szerint, bizonyos ellenszenves vagy felszentelt tárgyak és eszközök (koponya, vér, ürülék, denevér, kígyó, béka, kehely, kereszt, ostya) használatával történik. S akkor még nem is szóltunk a természetfölötti lényekről, amelyek a boszorkányok foglalatosságait segítik, mint amilyenek az ördögök, bukott angyalok, erdei manók, lidércek. déli boszorkányok, egyébb szellemek, s a levegő, a tűz, a víz, a föld egyéb elemei stb. S mindez arra szolgál, hogy a varázsló beleszóljon a természet rendjébe (szélvihar, jégeső, árvíz, tűzvész előidézése), s betegséget, kárt hozzon más embereknek háziállatok pusztulását idézze elő. A jó értelemben vett varázslás pedig az emberek gyógyitásáa, csonttörések, bicsaklások helyrehozására, sebek ápolására, háziállatok gyógyítására szolgált, de például a szeretett személy jóindulatának, szerelmének megnyerésére is. A boszorkányok mindig is olyan emberek voltak, akik valamiben különböztek másoktól, többnyire bizonyos szellemi vagy testi dominanciával rendelkeztek. A rendkívül szép emberek, vagy a visszataszítóan csúnyák; a természet törvényeinek kiváló ismerői, vagy teljesen tudatlanok, műveletlenek. A boszorkányok többsége azonban többnyire mások irigységének és könnyű vagyonszerzésének az áldozata volt. E negatív jellemvonás a mai napig ismeretes, csak éppen a mások vagyonának megszerzésére sokkal modernebb, progresszív módszerekhez folyamodnak egyesek. Feltehetjük a kérdést, vajon most, a huszadik század végén miért éli Nyugat-Európában és részben nálunk is reneszánszát a boszorkányság. Nem igazából divathullámról van szó, s nem is az emberek valami szokatlan és különleges utáni vágyáról. Az egyik — az asztrológia szerinti — magyarázat az, hogy a huszadik század végén és a huszonegyedik század elején beköszöntő új szellemi áramlatok küszöbén állunk. A Vízöntő érájában megváltozik az emberiség gondolkodása. a szellemiséget a technika elé helyezi, és célja mindinkább a tudás és a megismerés lesznek. Éppen ezért természetes lesz, hogy előtérbe kerülnek az ezotérikus tudományok. az irántuk való érdeklődés a tetőfokára hág (például az okkultizmus, a mágia, a telepátia stb.). Mindent, ami az emberiség hasznára válik, kutatni és vizsgálni fognak, ami pedig a kárát okozná, elfelejttetik. De milyen is tulajdonképpen egy modem boszorkánybirodalom? Például, egy kisebb négyszobás ház. Az egyik szoba piros tapétával van kitapétázva, még a mennyezet is. A földön ugyancsak piros szőnyeg. Az egyik falon nagy, ovális, fekete keretes tükör. A tükör közepén vörösen viliódzó pont. A tükör mellett egy kilencágú gyertyatartó, s még három háromágú szerte a szobában. Fekete ülőgarnitúra, kellemes gyantaillat, s egy kellemes, vörös, testhezálló, hosszú ruhába öltözött harminckét éves nö. Kellemes, fiatalos megjelenés. A boszorkánysággal egy angliai nyaraláskor ismerkedett meg, majd két londoni boszorkánytalálkozón vett részt 1988- ban és 1990-ben. Évente körülbelül száz embert-klienst fogad, s többnyire lelki bajaikra, életük egyéb problémáira keresi s adja a gyógyírt. Egyébként pedig „civil" foglalkozása; anyagbeszerző. Csehszlovákiában nyolc boszorkányt ismer, akikkel évente kétszer szokott találkozni. Ilyenkor kölcsönös tapasztalatcseréről, a szakirodalommal való foglalkozásról van szó. A hazai boszorkányok közül egy sem férjezett, s leginkább azzal a tulajdonsággal büszkélkedhetnek, hogy többet tudnak az emberi lélek rejtelmeiről, mint az emberek általában. Fekete macskája állítólag egyiküknek sincs. Szó sincs ezek szerint fekete miséről, varázslásról, megrontásról. Sokkal inkább az emberi lélek rejtelmeinek felfedezéséről, s a nekik való segítségről — a kissé bizarr és szokatlan környezet, valamint az élet és a műszaki civilizáció adta stresszekkel küzdő ember számára ismeretlen kommunikáció révén. FOTÓ: ARCHÍV E V. H.
